Fényes porta
béel
2017. február 17. péntek, 08:01
A román miniszterelnök a kormány bizonyítványát magyarázza Brüsszelben a botrányos Btk.-módosítás miatt.

Jövő héten tesz javaslatot Sorin Grindeanu kormányfő az igazságügyi tárca vezetőjének személyével kapcsolatban. Ezt maga a miniszterelnök jelentette be csütörtökön Brüsszelben, hozzátéve: megtörténhet, hogy az illető „politikán kívüli" személy lesz.

„Valószínűleg jövő hét elején, legkésőbb közepén teszem meg javaslatomat, és megtörténhet, hogy az illető olyan személy lesz, aki nem tagja a kormánykoalíciónak, tehát politikán kívüli" - mondta Grindeanu Brüsszelben, az Európai Bizottság alelnökével, Frans Timmermansszal közösen tartott sajtótájékoztatón.

A kormányfő azt is elmondta, ezen a héten több személlyel tárgyalt, köztük olyanokkal, akiknek nagy szakmai tapasztalatuk van, és hétvégén folytatja a találkozók sorozatát. „Nagyon komolyan fontolóra veszem, hogy olyan személyt javasoljak, aki politikailag nem elkötelezett" - tette hozzá Grindeanu.

A Timmermansszal folytatott találkozót követően a miniszterelnök egyben megerősítette a kormány elköteleződését a korrupcióellenes harc folytatása mellett.

Az Európai Bizottság székhelyén Sorin Grindeanu kifejtette, az a célja, hogy 2019-re megszűnjön a Romániával szemben érvényben levő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus, azaz a korrupcióellenes küzdelem és az igazságügyi reform uniós megfigyelése.

Grindeanu azért érkezett Brüsszelbe, hogy megnyugtassa a Btk.-módosítás miatt aggódó európai uniós vezetőket: a kormány nem akarja megtorpedózni a korrupcióellenes harcot. A pénteki nap folyamán Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság és Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével is tárgyal.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/19724
A külügyminisztérium utazási figyelmeztetést adott ki.
Ott kellene, de idén a patarétiek egytizede tud elköltözni a szeméttelep mellől. Véget ért az őket segítő Pata-Cluj projekt.
Hogy munkával ünneplik a munka ünnepét, természetesen. Na de miféle munkával? FIGYELEM: ORBITÁLIS ÉS MAJÁLIS HUMORVESZÉLY!
Vajon építenek nekünk néhány autópályát, iskolát, kórházat is? Sabin Gherman írása.
Költőnek lenni rakenroll, a prózaírókat unalmasabb alakoknak tartják – állítja Nagy Koppány Zsolt, aki remek történetekkel szórakoztatta kolozsvári publikumát, és beszélt az Előretolt Helyőrség Íróakadémiához fűződő viszonyáról is.
Romániában trikolórral takarják be az országos leépülést. Igazán jól fest.
Már nem ő dönt arról, hogy ki kerüljön a telekommunikációs hatóság élére.
A teljes román kosárlabda-társadalom elszokott a közel 3000 néző előtt játszott női mérkőzésektől, de az idei döntőben legalább mind a négy találkozón fináléhoz méltó hangulat uralkodott.
Liviu Dragnea román szultán akar lenni. És mindent meg is tesz ennek érdekében.
Mert nem engedélyezte a 16 fős osztály beindítását.
Elkészült az első olyan adatbázis, mely a történelmi Erdély lakóit sorakoztatja fel.
Az alkotmánybíróság pedig ma sem merte eldönteni, hogy lehet-e még Dragnea kormányfő valaha.
„Felkérés a tétlenségre” – így jellemezte Tăriceanu a legszegényebbeknek járó állami támogatást, amit megszüntetne. Térképen mutatjuk, melyik megyék lennének a leginkább érintettek.
A hibrid háború javában zajlik körülöttünk. Oroszország röhög a markába. Románia pedig a fejét vakarja.