Erdély visszafoglalását vizionálva akadályozták meg a románság szolidaritásvállalását az 1956-os magyar szabadságharccal.
Ma már sok legenda kering arról, mi történt 1956-ban halottak napján Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben, felnagyítva a pesti srácokkal szolidaritásból gyertyákat gyújtó pár tucat diák szerepét. Az viszont mindenki számára nyilvánvalóvá válhatott, aki részt vett a Kolozsvár Társaság székhelyén szervezett csütörtök délutáni beszélgetésen, hogy az akkori történéseknek a történelemkönyvekben van a helye.
A Szekuritáte fogdáit és a peripravai munkatábort is megjárt Dávid Gyula irodalomtörténész, szerkesztő elevenítette fel emlékeit – nemcsak a Házsongárdi tüntetésről, hanem az akkor még önállón működő Bolyai Egyetem nagy hírű magyar szakának mindennapjairól is. A Kántor Lajos irodalomtörténész által moderált beszélgetés alkalmat teremtett arra is, hogy az egykori évfolyam- és iskolatársak társaságában megemlékezzenek a Marianum mindazon tanárairól és hallgatóiról, akik időközben távoztak az élők sorából.
Dávid Gyula 1951-ben fejezte be tanulmányait, majd 1956-ban tanársegédként tért vissza a Bolyai Egyetemre. Kántor Lajos szerint a magyar szak akkoriban inkább egy kisdedóvó volt, mint egyetem. Ezt Dávid Gyula is megerősítette, hiszen valóban felügyelet alatt álltak. Volt olyan óraadó tanár, aki román létére tanított a magyar szakon.
a régi tanárok sorra mentek el, és egy fiatal tanárnemzedék került katedrához.
A kolozsvári magyar egyetemista körökben uralkodó közhangulat még a forradalom kitörése előtt is feszült volt, jól jelzi ezt az akkor már Kossuth-díjas Tamási Áron október 16-i látogatásának és teltházas előadásának lelkesült hangulata is.
Október 24-én a tanársegédi szobába beköltöző egyik oktató rádióján hallgatták a budapesti forradalomról szóló külföldi tudósításokat, többek között ez is tárgyát képezte a Szekuritáté későbbi kihallgatásainak, akárcsak a házsongárdi tüntetés. Utóbbi kapcsán Dávid Gyula elmondta: tanárként rendszeresen szervezett irodalomtörténeti sétákat a városban és a Házsongárdban is, ahol jeles személyiségek sírjait gondozták.
Sokan máig nem hiszik el neki, hogy a november elsején zajlott egyik ilyen séta és gyertyagyújtás nem tudatos szimpátiatüntetés volt, hanem a közhangulat által vált azzá, benne volt a szikra a levegőben. Sok a legenda ezzel kapcsolatosan, valahol például azt olvasta, hogy a Hősök temetőjében több ezer diákkal együtt énekelte a magyar himnuszt, holott ilyesmi nem történt. A másodévesekkel mentek ki a temetőbe, ahol ismeretlenek csatlakoztak hozzájuk. Bartis Ferenc saját versét szavalta el, majd elhangzott egy Reményik-vers is. Az már csak Dávid Gyula személyes dossziéjából derült ki, hogy nyolc titkosszolgálati jelentés is készült minderről, melyek dokumentálják az eseményeket, úgy, ahogy ezek megtörténtek.
ők buzdítottak arra, hogy a bolyaisok álljanak a kezdeményezés élére. Dávid Gyuláék ezt hallván az egyetemi bentlakásokhoz rohantak, nehogy bárki is bedőljön a csapdának. A román egyetem egyik tanszemélyzeti ülésén hangzott el először, majd gyorsan elterjedt a hír, hogy a magyar szabadságharc célja Erdély visszafoglalása, ezért nem szolidarizálhatnak vele a románok. Az etnikai konfliktus megelőzésére lefordították románra a forradalom 16 pontját. Dávid Gyula elmondása szerint el akarták kerülni, hogy olyasmi történjen, ami lövésekre adhat okot.
Valamilyen formában minden magyar egyetemista ki akarta fejezni szolidaritását a magyarországi történésekkel: ki fekete szalagot viselt, ki gyertyát gyújtott. November 4-e után viszont leállt minden, a gépezet pedig sorra bedarálta a különböző szereplőket. Sokakat kirúgtak az egyetemről, megkezdődtek a kihallgatások és bírói tárgyalások, majd a bebörtönzések. Mindez egy olyan megfélemlítési akciónak volt a része, mely a Bolyai Tudományegyetem felszámolását készítette elő. De az már egy másik történet.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.