// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

Legalább 80 halott, egy román áldozat az olaszországi földrengésben

// HIRDETÉS

6,2-es erősségű földrengés rázta meg hajnalban az ország középső, hegyvidéki részét. Amatrice „fele nincsen többé” a polgármester szerint.

FRISSíTÉS 5. 

 

A román külügyminisztérium legutóbbi tájékoztatása szerint egy román halálos áldozata és két sérültje is van a ma hajnali földrengésnek. További kilenc, a környéken élő román állampolgár eltűnését jelentették a családtagok. Jelen pillanatban mintegy 80 halottról tudnak az olasz hatóságok. Még mindig tartanak a mentések. 

 

FRISSíTÉS 4. 


Legalább 73 halottja lehet az olaszországi földrengésnek – közölte a Hotnews. Egyelőre nem tudnak sem román, sem magyar áldozatokról, sebesültekről.  

 

FRISSÍTÉS 3.

 

Legalább 38-an meghaltak a közép-olaszországi földrengésben – tudatták az olasz hatóságok szerda délben. Több tucat személy sérült meg a hajnali rengés, majd az azt követő, szintén erős utórengések miatt. Jelenleg több mint 150 személyt tartanak eltűntként nyilván.

 

 

FRISSÍTÉS 2.

 

Az olasz hatóságok délelőtti összesítése szerint már 22 halálos áldozata van az ország középső részén ma hajnalban pusztító földrengésnek. Több tíz ember sérült meg.

 

A 6,2-es erősségű rengést két nagyobb (egy 5,4 és egy 4,8-as erősségű) és több tucat kisebb utórengés követte. Nagyon sok épület összedőlt vagy megrongálódott.

 

A római román konzulátust még nem keresték meg földrengés által érintett román állampolgárok, közölte a külügyminisztérium. A tárcának nincs tudomása arról, hogy román állampolgárok lennének az áldozatok között.

 

 

FRISSÍTÉS 1.

 

Az áldozatok száma fokozatosan emelkedik: Accumoli polgármestere már hat halottat jelentett, Amatrice polgármestere ötöt, a Marche tartományban levő Ascoli Piceno térségében további két áldozatot találtak a romok alatt, Pescara del Trontóban hármat.

 

A polgári védelem és az erdészet helyi emberei már megkezdték a mentést, a földrengés által érintett tartományok (Lazio, Marche, Abruzzo) tűzoltósági járművei és mentőegységei is elindultak a romba dőlt városok és települések felé, amelyek közül több egyébként is nehezen megközelíthető a meredek és szűk hegyi utak miatt – mondta Fabrizio Curcio, az olasz polgári védelem vezetője szerda reggeli sajtótájékoztatóján. A vöröskereszt információi szerint egy híd is összeomlott. 

 

Amatrice kórháza tele van sérültekkel, országos véradás indult. A több mint kétezerhatszáz lakosú város történelmi központjában jelentős károk keletkeztek, az utcák járhatatlanok a teljesen romokba dőlt házak és törmelék miatt, a romok alól mentik ki az embereket, helyi jelentések szerint az épületek maradványai alól segélykiáltásokat hallani.

 

A SkyTG24 olasz hírtelevízió helyi tudósítója szerint Amatricében a terméskőből épített régi épületek szabályosan „szétrobbantak” a rezgésekben. Amatricét porfelhő fedi be. A megrémült lakosok hajnalban rohantak ki az utcára, és a legtöbben azóta is itt vannak. Aki tehette, gépkocsijába költözött be.

 

 

Kidőlt falú ház Amatricéban | Fotó: Reuters

 

Sokan a későn indult mentés miatt panaszkodnak, a helyiek – nem törődve a hatóságok által lezárt utcákkal – saját maguk puszta kézzel igyekeznek a romok alá szorult embereket menteni. Azt kiáltják a romok alatt levőknek, hogy tartsanak ki. Az egyik civil mentőcsapatot egy helyi plébános vezeti. Hét személyt már élve találtak meg. A pap elmondta, hogy ivóvízre, hordágyra van szükség.

 

Több kisebb település polgármestere telefonon azt jelentette, hogy az épületek jelentős része megsemmisült. 

 

A Marche tartománybeli Arcquata del Trontóban két turistát élve emeltek ki a romok alól. Marche tartományban Ascoli Piceno, Fermo és Macerata városokat érintette a földrengés. Abruzzo tartományi elnöke közölte, hogy területén csak épületekben történt kár.

 

A földrengés az olasz fővárostól több mint 150 kilométerre levő térséget érintette, Lazio tartomány észak-keleti határán, az Appenninekben. A 6,2-es erősségű rengés epicentruma a földtani jelentések szerint a Lazio régióbeli Accumoli közelében volt, de megérezték az Adria-parti Riminitől egészen Nápolyig. 

 

 

EREDETI HÍR

 

Helyszíni közlés szerint súlyos károkat okozott a szerda hajnali olaszországi földrengés az ország középső részén lévő Amatrice városában. Jelenleg azt feltételezik, hogy tíz ember halt meg – írja a Reuters.

 

A földrengés az ország kevésbé sűrűn lakott részét érintette, leginkább pedig Accumoli, Amatrice, Posta és Arquata del Tronto településeket. Sergio Pirozzi, a rengéstől sújtott Amatrice polgármestere a SkyTg24 hírtelevíziónak ugyanakkor sírva mondta el, hogy a város fele „nincsen többé”. 

 

Azonnali segítséget kért az épületek romjai alatt levő emberek kimentésére. Elmondta, hogy a város központi sétálóutcája megsemmisült. Tűzoltókra és helikopterekre van szükség – mondta. Hozzátette, hogy az Appenninekben levő település nehezen megközelíthető a bevezető utak omlása miatt is. A városka kórháza is nagyon megrongálódott, a betegeket az utcára menekítették.

 

Fabrizio Curcio, az olasz polgári védelem vezetője jelentősnek" nevezte a Közép-Olaszországot hajnalban, 3.38-kor megrázó, 6,2-es erősségű rengés földrengést, amelynek epicentruma a földtani jelentések szerint Accumoli közelében volt, és csak mindössze 10 km-rel a felszín alatt.

 

A földrengést Rómától Nápolyig megérezték, a fővárosban is többen a házakból az utcákra menekültek, de olasz hírügynökségi jelentések szerint rengés a Rómától északra fekvő Rieti városát is érintette, és Marche tartományban is károk keletkeztek.

 

Egy órával később, hajnali fél öt után nem sokkal egy újabb, 5,4-es rengés Norcia és Castellucci városát érintette. Az olasz földrengéstani intézet összesen 60 utórengést mért.

 

Olaszország a földrengések által leginkább sújtott ország Európában. A legutóbbi erős földmozgás 2009-ben történt, L'Aquila városában több mint 300 embert ölt meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS