// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó

Apró, de annál szebb régészeti felfedezés Bonchidán

// HIRDETÉS

A családi lépcsőről sejtették, hogy létezik, a gyönyörű padlócsempéről nem.

Régészeti felfedezés villanyozta fel ma a bonchidai Bánffy-kastélyban a felújításon műemlékvédő képzés keretében dolgozó szakembereket: egy olyan lépcsőt tártak fel a romantikus bejárat mögött, amelyet csak a Bánffy-család tagjai használtak, illetve olyan padlócsempe-részletre bukkantak az egyik terem sarkában, amelynek létezését nem is sejtették eddig. A feltárást Csók Zsolt régész vezeti.

A csempe világos, vidám, kontrasztos színei olyan pompázatos belső dekorációra utalnak, amely éles ellentétben áll a gyakran tégláig lepusztult falak keltette benyomással – nyilatkozta a Főtér.ro-nak Hegedüs Csilla, a kastélyt kezelő és a felújítást koordináló Transylvania Trust alapítvány ügyvezető igazgatója. Aki természetesen nem titkolta a felfedezés feletti örömét sem.

Fotók: Hegedüs Zsófi

Azt eddig is sejtették, mondta, hogy a romantikus homlokzat (pl. ezen a címlapképen) bejárata mögött léteznie kellett valamilyen szintáthidaló megoldásnak, amely bevezetett az épületszárnynak abba a részébe, amelyet kizárólag a család, legutóbb Bánffy Katalin használt, de eddig csak találgatták, hogy hol és mi lehetett az. 

Korabeli fotók csak az épületszárny külsejéről készültek, ezek gyönyörű, színes üvegekkel fedett verandát ábrázolnak, ahol a család időnként ebédelt. Ma a képzés régészeti műhelye Csók Zsolt vezetésével megtalálta a romok alatt a sokáig keresett lépcsőt, és így rájöttek, hogyan működött a veranda mögötti belső tér.

Az ugyanabban a szárnyban szintén ma feltárt padlócsempe nem olyan régi, valószínűleg a huszadik század elejéről származik, viszont nagyon fontos adalékot jelent a kastély autentikus felújításához – magyarázta a lelet jelentőségét Hegedüs Csilla. Teljes meglepetést és szenzációt jelentett a feltárása, mert nem volt ismert olyan fotó vagy rajz, amely utalt volna a létezésére. A kastélyban eddig ilyet nem, csak kőpadló-részleteket találtak.

A műemlékvédő szerint kész művészet lesz ilyen padlócsempét szerezni az illető belső tér helyreállításához, de eddig sem a felújítás kivitelezése, hanem annak finanszírozása jelentett hatalmas gondot.

A Bánffy-kastély megmentése versenyfutás volt az idővel, mondta az alapítvány igazgatója: az volt a tét, hogy tudnak-e elég gyorsan pénzt biztosítani a hatalmas épületek befedésére, a tetőzet megújítására ahhoz, hogy a falak állaga ne romoljon tovább. Az épületek (hamarosan befejeződő) befedése előtt nem igazán volt idejük arra, hogy megnézzék, mi rejtőzik a romok alatt, mert közben azoknak a tereknek a helyreállításán is dolgoztak, ahol a műemlékvédő képzési központ működni tud.

Bonchidán 16 éve szervez az alapítvány örökségvédelmi, műemlékvédelmi szakképzést építészek, építőmérnökök, régészek, művészettörténészek, szakmunkások részvételével. A képzés fő célja annak gyakorlati bemutatása, hogyan kell egy műemlék épületet felújítani, járulékos célja pedig a kastély apránkénti megújítása hagyományos technikákkal és hagyományos anyagokkal.

Idén 37, román, magyar, görög és brit diák vesz részt jelenleg a képzés különböző műhelyein: a kőműves, a bútorrestaurátor, illetve a szorosan együtt dolgozó művészettörténeti és régészeti műhelyen.

A kastély felújításának mintegy tízmillió eurós költségét a Transylvania Trust alapítvány próbálja biztosítani főként pályázatokból, kis részben pedig olyan kolozsvári cégek hozzájárulásából, amelyek tömegrendezvényeket szerveznek a kastély területén, mint például az Electric Castle fesztivál. A 16 év alatt eddig 2,5 millió eurónyi összeget nyertek el és fordítottak képzésre, felújításra.

A román állam 14 éve egy banival sem járult hozzá az állami „gondozásban” lepusztult kastély felújításához – hangsúlyozta Hegedüs Csilla, mi több, mintegy másfél hónapja úgy döntött a fejlesztési minisztérium, hogy az alapítvány nem pályázhat a minisztérium kezelte uniós alapokra a felújításhoz. Az indok az, hogy a kastély magántulajdonban van (visszaigényelte és visszakapta Bánffy Katalin, Bánffy Miklós gróf lánya), hiába koncesszionálja az alapítvány, és ad helyet kizárólag közösségi tevékenységeknek 18 éve.

Az alapítvány így közvetlenül a brüsszeli Kultúra keretprogramhoz pályázik, amely felújítást nem, képzést, kulturális programokat viszont támogat. A barokk kastély valószínűleg soha nem fog úgy kinézni, mint fénykorában, mondta Hegedüs Csilla, az alapítvány célja az épületegyüttes korhű felújítása, benne pedig korszerűen használható terek kialakítása.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak
Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Több mint egy tonna illegális zsákmánnyal bukott le két orvhalász – hírmix
Főtér

Több mint egy tonna illegális zsákmánnyal bukott le két orvhalász – hírmix

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro