dixit!
Szerző: George Basarabă
2016. április 19. kedd, 16:27
A románok pedig soha nem használták az erdélyi zászlót. Ami a szerző szerint sose volt.

Jelen cikk ötletét két esemény adta: a) a december 1-i ünnep – ami újraindította a vitát arról, hogy a gyulafehérvári nagy nemzetgyűlésen résztvevő románok használták-e az erdélyi zászlót és b) március 15-e – a magyarok nemzeti ünnepe, melyet ekként ünnepelnek meg Romániában is; az idei ünnep alkalmával történt Kolozsváron, hogy egy civil ruhás úriember felszólított egy magyar polgárt, többé ne használja Erdély zászlóját.

A transzszilvanisták érvei között gyakran szerepel, hogy ezt a bizonyos zászlót az erdélyi románok is használták, ugyanakkor a történelmi jellegre is hivatkoznak. Ebben a cikkben megpróbálok pontos választ adni ezekre a kérdésekre: magukénak vallották-e az erdélyi románok a kék-piros-sárga trikolórt? Történelmi zászló Erdély zászlója?

1. Egy kis mese

Engedelmükkel egy legendával fogok kezdeni, mellyel az interneten találkoztam. Egy legendáról van szó, nincs semmilyen valós alapja, de mindenképpen megemlítem. A monda szerint Erdély színei állítólag Hunyadi Jánostól eredeztethetőek. Pontosabban az egyik ezüst-azúr-piros-arany színű címeréről. [a]

Hunyadi János pajzsa

És ha már megemlítettem a pajzsát, akkor megemlíteném Beszterce grófjának egy másik háromszínű zászlóját is; a Hunyadi János által az 1456-os nándorfehérvári ostrom alatt használt zászlóról van szó, amikor sikeresen megvédte a keresztény várat az oszmán sereggel szemben. [b]

Hunyadi János katonai zászlója (előoldal), XV. sz. / Nándorfehérvár 1456-os ostroma

Újra leírom, hogy világos legyek. Mindaz, amit Hunyadi Jánosról írtam, vegytiszta legenda; nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy az erdélyi címer színeit Hunyadi színei ihlették volna.

2. Az Erdélyi Nagyfejedelemség

Az első írásos emlék, melyben Erdély Fejedelemség címere a mostanihoz hasonló, a Bajor Állami Könyvtár egyik 1530-as kézirata. [1]

Az Erdélyi Fejedelemség 1530-ban használatos címere

A ma használt Erdély-zászló története az Erdélyi Nagyfejedelemséggel kezdődik, amikor Mária Terézia, Szent Római Császárnő 1756-ban nagyfejedelemségi rangra emeli Erdélyt és címert ad neki. [2]

Erdély jelkép-együttese a kivételezett nemzeteket (vagyis a katolicizmus, a kálvinizmus, a lutheranizmus és az unitarizmus hívőit) képviselte, míg a (zömmel román, kisebb részben rutén) ortodoxok csak megtűrtek voltak és így nem képviselte őket jelkép őket az erdélyi címeren. [2]

Az azúr hátterű, jobbra néző, aranyszín csőrű és piros nyelvű sas (turulmadár) a magyarokat jelképezte. Ugyanebben a mezőben, szintén azúr háttérrel egy aranyszínű nap és egy ezüstszínű hold szerepel, a nap a jobb-, a hold a baloldalon, ezek a székelyek jelképei. Ezt egy piros színű öv követi, mely az 1666-os címer része lett, és végül aranyszínű háttérrel hét piros vártorony, fekete kapukkal, melyek a szászokat képviselik. [2][c][d]

Meg kell említeni, hogy egyes szakértők, mint például Josef Bedeus von Scharberg vagy Albert Arz von Straußenburg azon a véleményen vannak, hogy az Erdély címerében szereplő sas lengyel eredetű; pontosabban a Lengyel Királyság címerében szereplő koronás sas alakult át a jelenlegi erdélyi címerállattá. Tudor-Radu Tiron viszont azon a véleményen van, hogy a madár helyi eredetű, ahogy az később megjelenik Fehér vármegye vagy Naszód vármegye, illetve Naszód megye címerében. [1]

A régió nagyfejedelemi rangra emelésével Erdély címere címerkoronát és két pajzstartót is kap: a bőséget ábrázoló női alakot jobboldalt és az igazságügyet képviselő női alakot baloldalt. [2][e]

Az Erdélyi Nagyfejedelemség nagycímere, 1765-1848 / Az Erdélyi Nagyfejedelemség kiscímere, 1765-1848 / Az Erdélyi Nagyfejedelemség kiscímere, 1666-1765

Akkor most beszéljünk a zászlóról. Létezett Erdély-zászló? A történelem szerint nem; vagy legalábbis nem olyan, amilyennek most ismerjük. Valóban létezett egy sor zászló, melyen szerepelt az Erdélyi Nagyfejedelemség címere, de a most használt azúr-piros-arany színű nem. Alább látható néhány szász gróf és Teleki Pál zászlója, melyeken szerepel Erdély címere. [f][g][h][i][j]

Samuel von Baussnern szász gróf zászlója (előoldal), 1786 / Franz Edler von Salmen szász gróf zászlója (előoldal), 1846 / Simon von Baussnern szász gróf zászlója (előoldal), 1732 / Johann von Tartler szász gróf zászlója (előoldal), 1816 / Teleki Pál széki gróf zászlója (előoldal), XIX. sz.

Van azonban egy említés egy háromszínű erdélyi zászlóról: piros-sárga-kék színben, melynek középső, aranyszínű sávja vékony. [3]. El kell ismernem, hogy szkeptikus vagyok e zászlóval kapcsolatosan.

Az Erdélyi Fejedelemség zászlója (előoldal)

De tisztázni szeretném Erdély modern, kék-piros-sárga zászlójának jelentését is. Ez gyakorlatilag egy címermező-zászló (vagyis a címer színeiből összeállított zászló), melyről eltűnt a sas, az égitestek és a vártornyok. Nekem mutatós zászlónak tűnik. A tiszta változatra gondolok, a vízszintes azúr-piros-arany sávokra, címerek és egyéb kiegészítők nélkül; vexológusként ezt szép, Erdély címerének megfelelő zászlónak tartom.

Az Erdélyi Fejedelemség címere / Az Erdélyi Fejedelemség zászlója (előoldal)

A 2. részt összefoglalva a következőt lehet biztosan mondani: az Erdélyi Nagyfejedelemség korából nem maradt fenn olyan zászló, mely úgy használná az azúr–piros–arany összeállítást, mint a fenti; nincs olyan jelenkori címertani vagy vexillológiai dolgozat, mely bármely, ilyen típusú zászlóról számolna be, mint ahogy erre a fajta zászlóra a nyugati heraldikai írásokban sem találtam semmilyen utalást – Hugo Gerhard Ströhl, a császári udvar heraldikusa nem említ semmilyen erdélyi zászlót; Mária Terézia diplomája, mely nagyfejedelemségi rangra emeli Erdélyt, nem említ semmilyen zászlót.

3. Az 1848-as forradalom

Íme, eljutottunk az európai történelem egyik fordulópontjához – az 1848-as forradalmakhoz. Nos, ezek a forradalmak sok modernkori zászló létrehozói, köztük van a magyar vagy a román is. Itt azokról a zászlókról fogok beszélni, melyeket Erdélyben a románok, a szászok vagy akár a szerbek is használtak. A magyar zászlókról egy korábbi cikkben írtam.

Tehát egy olyan zászlóval fogok kezdeni, mely boldoggá teszi majd a transzszilvanistákat. Az eset Szászrégenben történt: „(A szászok) általában nem hagyták a magyarokat beszélni – a jövőre nézve kimondták a vármegyével szembeni függetlenségüket, úgy döntöttek, hogy egyesülnek Ausztriával. Zászlójuk egyik oldala fekete-sárga, osztrák volt, a másik kék, piros, sárga – erdélyi – és csak felül volt néhány magyar színű kis pántlika.” [4]

Ne feledjük, hogy az erdélyi szászok címere szintén piros-azúr volt, aranyszínű tornyokkal – ugyanezek a színek jelentek meg a zászlón is. Tehát nem biztos, hogy az alábbi zászló Erdélyé. Lehet, hogy a szászoké.

Erdélyi szászok címere / A szászok zászlója az 1848-as forradalom alatt (előoldal) / A szászok zászlója az 1848-as forradalom alatt (előoldal)

Balázsfalván, a Szabadság-mezőn két újabb zászló jelenik meg: „Estére azonban Balázsfalva és a Szabadság-mező más arcát mutatta. Megszervezték a kivilágítást, Dáko-Romániát ábrázoló transzparenseket hoztak, tüntetőleg – a birodalom mellett és Magyarország ellen – nagyszámú zászlót hoztak, osztrák sárga-feketéket, szerb kék-fehéreket, szász fehér-bíborszínűeket; csak magyar zászlók nem voltak.” [4]

Sárga-fekete osztrák zászló (előoldal), 1848 / Kék-fehér szerb zászló (előoldal), 1848 / Fehér-bíbor szász zászló (előoldal), 1848

És ha már megemlítettem Balázsfalvát, vessünk egy pillantást a Szabadság-mezőn megjelent román zászlókra. Két kategóriára oszthatjuk őket: a) aranyszínűekre és b) ezüstszínűekre. Az előbbiek vagy piros-sárga-kék, vagy kék-sárga-piros színűek voltak, ahogy a balázsfalvi nagy nemzetgyűlést ábrázoló festményeken, de egy Havasalföldről és a balázsfalvi metropoliai katedrális elé kihelyezett zászlón is látszik. A zászló sárga sávján a VIRTUTEA ROMÂNIEI ÎNTREGITE („A kiteljesedett Románia erénye” – a szerk.) felirat szerepelt. [k][l]

„A kiteljesedett Románia erénye” feliratú zászló / A balázsfalvi nagy nemzetgyűlés

Szintén a Szabadság-mezőn, Balázsfalván jelentek meg a második kategóriába tartozó zászlók is, melyeken az aranyszínű sávot ezüstszínű váltotta fel. Az egyik leghíresebb akkori zászlót Ioan Puşcariu hordozta. Az esetet ő maga jegyezte le: „Én, aki a nemzet nagy zászlóját vittem, felmásztam vele a katedrálisra, ahol a beszédeket tartották. Miközben Bărnuţiu a nemzeti esküt olvasta, egyedülálló látványban volt részem, amikor körülöttem negyvenezer ember fedetlen fejét és esküre emelt kezét láthattam.

Ezt a nemzeti zászlót – melyre aranyszínű betűkkel a «SZABADSÁG, EGYENLŐSÉG ÉS TESTVÉRISÉG» - szavakat írták, már Nagyszeben előkészítették, egy olyan nemzeti konferencián, ahol a kéket, a fehéret és a pirosat választották ki, mint a román népviseletben uralkodó színeket. Azt az álláspontomat, hogy fogadjuk el Erdély színeit, a kéket, a pirosat és a sárgát, elutasították azzal az ürüggyel, hogy mivel a zászlót sárga bojtok díszítik, a sárga szín eléggé képviselve van, és a zászló magába foglalja az ország minden színét. De arra senki sem készült, hogy az ellenzők azt fogják mondani, hogy ez a muszka zászló.

Minden akkori román hírlap «Nemzeti Zászlóhordozónak» nevezett, amit Haşdeu is felhozott az akadémiai bevezető beszédemre adott válaszában.

Mivel a nemzetgyűlés megválasztott az Állandó Nemzeti Bizottság tagjának, míg Nagyszebenben voltam, részt vettem az összes ügyében és így beszereztem a május 15-i nemzetgyűlés protokollumának első kiadását is.” [5]

Azért találunk hasonló konstrukciójú, kék-fehér-piros, de eltérő üzenetű zászlókat: „A gyűlés kezdetét a nagyharang megkondításával jelezték. Akkor a püspökök, akiket a klérus, a professzorok és az értelmiségiek követtek, felálltak és elindultak az előkészített hely felé. Előttük a nagy nemzeti zászló haladt, melyen az aranyszínű «VIRTUTEA ROMÂNĂ REÎNVIATĂ» („Újjászületett román erény” – a szerk.) felirat állt, és amely zászlót, mint fentebb rámutattam, Nagyszebenben állítottak össze.

Ez a lobogó háromszínű volt: a kék, a fehér és a piros a nép viseletét jelképezte. Az ostoba magyarok azt mondták, hogy ez orosz lobogó! Ezen a lobogón kívül kisebbek is készültek, más feliratokkal, melyek a nemzet akaratát fejezték ki: «LIBERTATEA ŞI INDEPENDENŢA NAŢIONALĂ» („Nemzeti szabadság és függetlenség” – a szerk.). Egy másikon ez állt: «CREDINŢĂ NEÎNFRÎNATĂ CĂTRE NAŢIUNE ŞI TRON» („Töretlen hit a nemzetben és a trónban” – a szerk.), egy harmadikon meg ez: «NICI O UNIUNE CU ŢARA UNGUREASCĂ» („Semmilyen egyesülés Magyarországgal” – a szerk.).” [4]

„Szabadság, egyenlőség, testvériség” feliratú zászló / „Nemzeti szabadság és függetlenség” feliratú zászló / „Feltámadt román erény” feliratú zászló / „Töretlen hit a nemzetben és a trónban” feliratú zászló / „Semmilyen egyesülés Magyarországgal” feliratú zászló

A Gazeta de Transilvania más beszámolóiban két további zászlót is felfedezhetünk; személy szerint úgy hiszem, a fentiekhez hasonló típusú zászlókról lehet szó, mert csak a színekről van beszámoló, a sorrendjükről nem. Egy említést mindenképpen megérdemelnek: „Az ülés vitái most az elnökök révén elkezdődtek. A munkálatok a következők voltak:

a) A gyűlés helyszínéül szolgáló hely örökre a «Szabadság-mező» nevet fogja viselni.

b) A román nemzet úgy döntött, hogy örökre eltántoríthatatlan híve marad Ausztria Császárának, aki egyben Magyarország Királya és Erdély Nagyfejedelme, valamint a fenséges osztrák háznak.

ţ) (a magyar „c”-nek megfelelő „ţ” betű a magyar ábécé szerint, vagyis a „b” betű után következik és nem a most használatos román ábécé „t” betűje után – a szerk.) A román nemzet úgy döntött, hogy önálló és Erdély alkotórészét képező nemzetté nyilvánítja magát, az egyenlő szabadság alapján.

d) A román nemzet a császárnak, a hazának és a román nemzetnek tett esküt.

Azt az esküt a románok egész gyűlése teljes ünnepélyességgel együtt tette le a német és sárga császári zászló és a román, piros és fehér román nemzeti zászló alatt.

e) A szónoki emelvényről felolvasták a F. Micheş ügyvéd szabadon engedésére összeállított kérést, melyet aztán délután a küldöttek letisztáztak és meghatalmazottakon keresztül előterjesztettek.

A viták az egész gyűlés alatt élénkek, lelkesek és ellenvélemények által nagyon is kevéssé megakasztottak voltak, hiszen mindaz, amiről beszéltek, már csak újabb megerősítései voltak olyan igazságoknak, melyet valaki felvetett és szinte mindenki elismert.” [p]

„Amikor a nemzeti zászlókról beszél, egész mérgét kiönti, azt mondva, hogy a románoknak egy csomó muszka és egy osztrák zászlójuk volt. Mi semmit sem tudunk a muszka zászlókról; azt azonban tudjuk, hogy a piros, kék és fehér szín a mi nemzeti, román színünk, hogy aztán a muszkáé is olyan, az egyáltalán nem érdekel minket.” [p]

Mégis azon a véleményen vagyok, hogy ez a fentebbi zászlók téves leírása.

Egy másik zászló, melyen a sárgát fehér helyettesíti, az, melyet Andrei Şaguna hordott a balázsfalvi Szabadság-mezőn. E háromszínű zászló történetét dr. Irimie Marga, a nagyszebeni Szt. Andrei Şaguna Ortodox Teológiai Egyetem tanára mesélte el: „Ezzel kapcsolatosan nincs semmilyen írásos beszámolónk, csak e templom legöregebb papjainak és hívőinek szóbeli vallomása, mely Nagyszeben legrégibb ortodox temploma. Ezt a vallomást az elődöktől örökölték és adják tovább. Azóta ezt a trikolórt szentségként őrzik a nagyszebeni („Maierii Sibiului” – a szerk.) templomban. Egy ikon volt a közepén, de az sajnos elveszett.

Erről a trikolórról a legrégebbi írásos emlék az egyház levéltárában található és 1914. június 4-i keltezésű, egy parókiai tanácsi ülés jegyzőkönyvéről van szó. Ezután további említések is vannak, főleg a templom leltári jegyzékeiben, az utolsó említés pedig az 1942-es leltárban található.

A kommunista korszakban a templom padlásán rejtegették, nehogy elkobozzák vagy megsemmisítsék. 2014-ben találták meg újra, amikor felújítási munkálatokat végeztek a templom tetején, ezt követően pedig a Brukenthal Múzeum szakemberei felújították és díszhelyre visszahelyezték a nagyszebeni templomba.” [m]

Az Andrei Şaguna által a balázsfalvi nagy nemzetgyűlésen használt zászló (előoldal), 1848

Már csak a többi olyan zászlót kell megemlítenem, melyeknek sárga sáv van a közepén. És itt a román forradalmárok, különösen Avram Iancu csapatai által használt zászlókra gondolok. Például az egyik harci lobogóra: „A katonai összecsapások során, a kimondott harci felszerelés mellett egész szimbólumrendszert dolgoztak ki a nemzeti ellenállás kifejezésére. Az alábbi, vászonból és selyemből készült, finom ezüsthímzéses zászló az egyik légió harci lobogója volt. A központi, mindkét oldalán festett vászonból készült része az isteni védelemhez fordulást fejezték ki az ortodox panteon néhány, a Megváltó köré gyűlt alakjának szerepeltetésével. A széleket a nemzeti piros, sárga és kék színekkel díszítették. E tárgy rendkívüli történelmi értékkel bír, ugyanakkor olyan gyűjteményi darab, ami után a gyűjtők sóvárognak.” [n]

Az Avram Iancu által vezetett erdélyi román forradalmárok katonai zászlója (hátoldal, előoldal), 1848

További említésre érdemes zászlók a „3/15 MAIU 1848” („1848. május 3/15.” – a szerk.) feliratúak: „Háromszínű, téglalap alakú vászon, egyik oldalán, minden egyes szín esetében kifele mutató szögben végződik. A színek vízszintesen helyezkednek el, a kék szín felül, a sárga középen, a piros pedig alul; a sárga színű sávon, szintén selyemből, a „3/15 MAIU 1848” felirat, a balázsfalvi gyűlés dátuma szerepel.

1848. május 3/15-én e zászló alatt vettek részt az Avram Iancu által vezetett móc csapatok a balázsfalvi Szabadság-mezőn tartott nemzetgyűlésen, ami az erdélyi románok forradalmának kezdetét jelentette.

A forradalom után a zászlót Avram Iancu felsővidrai szülői házának padlásán őrizték, ahol a Gomboş-család találta meg, akiknek tagjai aktív szerepet játszottak az Erdélyi Szigethegységben lezajlott forradalmi cselekményekben. Iosif Gomboş esperes 1907-ban átadta az abrudbányai Román Kaszinónak (ebben az esetben a „kaszinó” kifejezés zárt klubot jelent – a szerk.), 1909-ben pedig a zászló átkerült a Kárpátok innenső oldalára és átadták az erdélyi származású, Bukarestben letelepedett Puşcariu-családnak. Valeriu Puşcariu mérnök 1929-ben a Nemzeti Katonai Múzeumnak adományozta, 1971-ben pedig a múzeum tulajdonába került.” [o]

Az erdélyi román forradalmárok zászlója (előoldal), 1848

És a Fehér megyei Avram Iancu Emlékmúzeumban őrzött kék-sárga-piros zászló.

Az erdélyi román forradalmárok zászlója (előoldal), 1848

Nagyjából ezeket gyűjtöttem össze a megőrzött vagy könyvekben leírt zászlók közül, melyek az 1848-as forradalom során lobogtak. Milyen következtetést vonhatunk le ebből? Nos, fontos megemlíteni, hogy a románok sohasem használták az erdélyi zászlót. Nem érezték úgy, hogy az a zászló őket képviselné, ezzel szemben használták az arany- vagy ezüstszínű középső sávos román trikolórt, mint ahogy azt más esetekben is láthatjuk majd.

Ugyanakkor láthattuk, hogy létezett egyfajta Erdély-zászló is, melyet a szászrégeni szászok használtak: a zászló egyik oldala fekete–arany, a másik azúr–piros–arany volt. Sajnos nem maradt fenn ilyen zászló, tehát csak a leírásával rendelkezünk.

4. A nacionalizmus kialakulása

Közismert, hogy az 1848-as forradalom indította el a nacionalizmust Európában. Ez nem kerülte el a román fejedelemségeket sem. Az erdélyi románok a XIX. század második felében kifejezték nemzeti érzelmeiket és 1866-ban hivatalosan is zászlót és címert kértek: „A birodalmi románok főleg 1867, az osztrák–magyar dualizmus létrehozása után intenzíven használták a kék, sárga és piros, a romániai románok zászlójának színeiből összeállított zászlókat, sálakat, kokárdákat. Ez egyfajta tiltakozás volt a dualizmus ellen, de az egyesülési óhajuk kifejezése is.” [6][7]

„Minthogy a román állam színei már 1765 óta, Mária Terézia diplomája révén Erdély színei is voltak, a románok a szó legjobb értelmében kihasználták ezt a körülményt.

1866-ban, amikor Romániában a három színt nemzeti színekké nyilvánították, az erdélyi és magyarországi románok is ezt kérték a Magyarország Parlamentjébe, az 1865–1866-os ülésszakra beválasztott képviselőiken keresztül: «Erdély címerében szerepeljenek a román nemzet jelképei is, egy kősziklán álló sas kereszttel a csőrében és a saját színei is, a kék, piros és sárga, valamint rendelkezzen saját pecséttel és zászlóval».” [6][7]

„«Az 1868-ban kihirdetett nemzetiségi törvényben semmi sem szerepel a románok javaslataiból». George Bariţiu forrásdokumentumok elolvasása nyomán bebizonyította a három szín erdélyi románok általi viselésének törvényes jellegét, rámutatva arra, hogy ez egy elévülhetetlen gyakorlat, hiszen a románok ezt régmúlt időkben fogadták el és uralkodó színek a román viseletben, a templomok festményeiben és az ikonokon.” [6][7] A kérdéses zászló és címer (mely aztán megjelent Naszód vármegye/Fehér megye címerében) így nézhetett ki:

Az erdélyi románok 1866-ban javasolt címere / Az erdélyi románok 1866-ban javasolt zászlója

A románok viselték a színeiket, de óvatosan. A magyar hatóságok tiltották a nemzeti színek viselését és nyomoztak azok után, akik megtették.

A románok a céhek zászlóiban találtak egy kiskaput a trikolór viselésére. Ezt két céhzászló bizonyítja, egy nagyszebeni és egy hátszegi.

„A Vargák Céhének zászlója téglalap alakú, három vízszintes – piros, sárga, kék – sávból áll. Közepén egy medalion található, melyet sárga sáv keretez, gyapotbélre tekert ezüstszállal. A medalion festménye az egyik oldalon a Vargák Céhének jelét és az 1667-es évszámot, másik oldalon a Szentháromság festményét tartalmazza. A zászló szélére fémszálas rojtot varrtak. A zászlót 43 szeggel rögzítették a zászlórúdra. A zászlórudat háromszínűre festették, mint a zászlót, a lándzsa alakú fémhegyen az 1867-es évszám olvasható.” [s]

A nagyszebeni Vargák Céhének zászlója, 1867 (hátoldal, előoldal)

„A hátszegi Fazekasok Társaságának zászlója téglalap alakú és fecskefarokban végződik. Három vízszintesen elhelyezkedő piros, sárga és kék színű sávból áll. Az egyik oldalán, középen egy vallásos jelenetet, a Szentháromságot ábrázoló medalion látható, felette a «SOCIETATEA OLARILORU IN HATIEGU./1777» („Hátszegi Fazekasok Társasága./1777” – a szerk.). A medalion alatti pajzsra virágmintás csillagos piros alapon a céh jelképére festették. A zászló másik oldalán lévő medalionra egy angyalt festettek, aki Keresztelő Szent János fejét tartja tálcán, az alatta lévő, piros alapú pajzson az 1868-as évszám szerepel. A medaliont mindkét oldalon egy sárga színű csipkepánt keretezi. A zászló szélére a zászló színeivel egyező színű rojtokat varrtak. A zászlórúd csúcsa hiányzik.” [r]

A hátszegi Fazekasok Társaságának zászlója, 1868 (hátoldal, előoldal)

„1872 szeptemberében, Avram Iancu nemzeti gyászszertartása alkalmából annál a háznál, ahol elhelyezték a hős holttestét, «kitűzték a román zászlót» - jelentette a feljebbvalóinak a körösbányai szolgabíró.” [7][8]

„Az információ eljut a magyar Belügyminisztériumba, mely október 9-én utasítást küld Zaránd főispánjának, melyben rámutat: «A román zászló egy független szomszédos nemzet jelképeként bármilyen alkalomból történő kitűzése a magyar állampolgárság elleni demonstrációnak tekintendő, de ennek a zászlónak a használata annál is inkább ellentétes a törvényeinkkel, valamint a magyar állampolgári érzülettel, hogy tilalmát mind az Állam presztízse, mind a nemzeti büszkeség is megköveteli». Következésképpen arra utasítják a főispánt, hogy «a folyó év szeptember 9-én 4346. számon az idegen színek és jelképek eltávolításáról szóló bizalmas levelem alapján… tegyen lépéseket, tekintve, hogy a jövőben az alkalomtól függetlenül «kerülendő a román zászló» használata.” [7][8]

A függetlenségi háború után – miután a román trikolór globálisan elismert nemzeti jelképpé vált –, az ausztria-magyarországi románok egyre gyakrabban használják a kék-sárga-piros színeket: lakodalmakon, keresztelőkön, táncokban, iskolai ünnepségeken, vagy ruhadíszként stb. [7][6]

Ezzel eljutunk az erdélyi színek utolsó említéséhez – néhány erdélyi lány peréhez, akik „Románia színeit” viselték. Ezt az ügyet D. A. Sturdza hozta fel 1894-ben a bukaresti Szenátusban, valamint Grigore Sturdza 1896-ban a Képviselőházban. [7][6]

Az esetről 1895-ben beszámolt a bukaresti Universul Literar folyóirat is: „Mai számunk első oldalán bemutatjuk a nagyszebeni bíróság elé állított hegyen túli román kisasszonyokat. Azzal vádolták őket, hogy a memorandum-per vádlottjainak elutazásakor és Nagyszebenre visszaérkezésükkor trikolór kokárdát viseltek és politikai tüntetéseket szerveztek.

Íme, e kisasszonyok nevei: Alul jobbról balra Eugenia és Leontina Simionescu kisasszonyok, felül balra Elena Cunţan látható, aki áll, mellette a testvére, Alexandrina Cunţan; jobboldalon Letiţia Roşca kisasszony látható.

A 4-5. oldalakon egy jelenetet mutatunk be a december elején lezajlott perről. A per tárgyalása reggel 8 órakor kezdődött.

A bírósági tere megtelt román közönséggel. Elől a következő asszonyok ültek: Emilia Tilea, Russu, Popescu, Crişan, Moldovan, aztán a következő kisasszonyok: Eugenia és Lucreţia Popescu, Sabina Brote, Agnes Cristea, Olimpia Neagoe, Jurca Tăbăcaru, Florica Roşca, Bârzea, Mihaiu stb.

A vádlottakat dr. A. Frâncu ügyvéd úr segítette. A pert Graiss albíró úr vezette.

Miután románul tolmácsolta a per aktájában szereplő iratokat, felolvasta a joggyakorlat 86. sz. (cikkelyét –a szerk.), mely arról rendelkezik, hogy a bíró milyen rendelkezéseket hozhat a per folyamán, vagyis milyen büntetést mondhat ki abban az esetben, ha a teremben jelenlévők nem a szabályoknak megfelelően viselkednek.

A jegyzőkönyv magyar nyelven készül.

A vizsgálóbíró előbb Eugenia Simionescu kisasszonyt hallgatja meg.

A vádlott személyi állapotának lejegyzése után a bíró megkérdi:

– Elismered, hogy május 27-én, amikor Kolozsvárról visszatértek a memorandum-per elítéltjei, román trikolór kokárdát viseltél, «TOTUL PENTRU NAŢIUNE» („Mindent a nemzetért” – a szerk.) felirattal? És miért tűzted ki azt a kokárdát?

– Igen, a román trikolórt viseltem, mert minden nemzetnek joga van viselnie a trikolórját. Mi a nemzet iránti szeretetből és a román ügy mártírjai iránti tiszteletből viseljük.

Dr. A. Frâncu úr közbeszólására a bíró tovább kérdez:

– Máskor is viseltetek kokárdát vagy csak akkor, amikor az állomáson vártátok az elítélteket?

– Az 1893-as konferencia óta viseljük és ezentúl is viselni fogjuk.

– A trikolór kokárda viselésével az állam ellen akartál tüntetni?

– Nem! A román trikolór viselésével a nemzeti érzéseinket akartuk kifejezni.

– Tudtad, hogy tilos ilyenfajta trikolór viselése?

– Nem tudtam, hogy tilos. De még ha tudtam is volna, akkor is hordom. Senkinek sem ismerem el azt a jogát, hogy megakadályozzon nemzeti érzéseim kifejezésében.

– Felszólítottak a csendőrök arra, hogy vedd le a kokárdát?

– Igen. De nem vettem le, hanem a mellemen hordtam, mert egyetlen csendőrnek sem ismerem el a jogát, hogy megakadályozzon a román trikolór viselésében.

– Tudtad, hogy a román trikolór állam elleni tendenciákat fejez ki?

– Nem. Mi szent dolognak tartjuk a román trikolórt és minden nemzeti ünnepen viseljük. Ugyanez volt a helyzet a szeretet mártírjaink Kolozsvárról történt visszatérésekor, akik most a nemzetért szenvednek.

– Május 27-én tüntetési szándékkal mentél ki az állomásra is viselted a trikolórt?

– Nem. Azért mentem, hogy a mártírokat üdvözöljem, ezzel kegyes kötelességemet kívánva teljesíteni.

Leontina Simionescu és Elena Cunţan kisasszonyok ugyanilyen módon tettek tanúvallomást. Letiţia Roşca kisasszony megjegyezte, hogy őt a csendőrök nem szólították fel a trikolór kokárda eltávolítására. De még ha fel is szólították volna, nem vette volna le a kokárdát, mert senkinek sem ismeri el a jogát arra, hogy ilyesmire felszólítsa, mert ugyanúgy joga van saját nemzete színeit viselni, mint a többi nemzetnek.

Teodor Neacşa tanító úr, kistalmácsi lakos szintén azt mondta, hogy a román ügyért elítélt szeretett személyek üdvözlésére ment ki az állomásra. Akkor, mint ahogy más nemzeti ünnepeken is viselte a trikolór kokárdát. A bíró kérdésére, hogy tudott-e az ezen színek viselését tiltó törvényi rendelkezésről, azt válaszolta, tudta, hogy a törvény tiltja idegen színek viselését, de a sárga-piros-kék trikolór nem idegen szín, mert ezek a mi, románok, ezen ország őshonos lakóinak színei és ezen kívül Erdély, hazánk színei is, és még Magyarország fővárosa is megkedvelte ezeket a színeket, így a saját képviseletére is ezeket választotta. Nem tud arról, hogy tettével bármilyen törvény által tiltott cselekedetet követett volna el, mivel ezen ünnepi alkalomból csak jó román érzését kívánta kifejezni. Felmentését kéri.

E vizsgálat után a bíró engedélyt ad Amos Frâncu ügyvéd úrnak védőbeszéde elmondására.

Frâncu rövid, de nagyon erőteljes védőbeszédet mondott.

Frâncu úr védőbeszéde után, 11 órakor a bíró felolvassa a határozatát, abban az értelemben, hogy a többi vádlott hiányában «a tárgyalást elhalasztják».

A közönség a megvádolt kisasszonyok büszke és román kiállása miatt lelkesen hagyta el a termet, akiket ugyanezzel a lelkesedéssel fogadtak azok, akik nem fértek be a tárgyalóterembe. A bíróság kapujában, hiszen bent ezt nem engedték meg neki, az egyik fiatal egy-egy virágcsokrot adott át a kisasszonyoknak a nagyszebeni román ifjúság nevében, köszönetet mondva nekik bátorságukért és merész kiállásukért, melyet ebből az alkalomból is kimutattak, hűek maradva jelmondatukhoz: a «mindent a nemzetért»-hez.

A pert meghatározatlan időre elnapolták. A hegyeken túli körökben úgy gondolják, hogy ezt a pert le fogják zárni.” [9]

A trikolór kokárda pere – a beperelt kisasszonyok / A trikolór kokárda pere – a tárgyalási terem

Láthatjuk, hogy „sárga-piros-kék trikolórt” említenek és talán arra gondolhatunk, hogy minden bizonnyal Erdély zászlójáról van szó – az erdélyi románok biztosan közel érezték magukhoz ezeket a színeket (ahogy az 1866-ban is látható volt)! Nos, ez nem egészen így van. Ahogy azt az 1866-os esetből megtudtuk, a románok az Erdély címerében szereplő színekre csak ürügyül hivatkoztak, hogy ne akadályozzák őket a román nemzeti színek – piros, sárga és kék – viselésében.

Nemcsak arról van szó, hogy a fentebbi per kapcsán ad nauseam említik a „román trikolórt”, de a románok összes 1848 és 1918 közötti akciója a mérleget abba az irányba billentik ki, hogy a sárga színt használták a zászló közepén. Sőt, még a Neacşa úr által említett példa, a „Magyarország fővárosa megkedvelte ezeket a színeket” is azt mutatja, hogy a sárga szín középső használatáról van szó; [q] a románok pedig abban a reményben említették Erdély színeit, hogy mivel azonosak Budapest zászlójának színeivel, többé nem fogják őket üldözni a román trikolór használata miatt.

Budapest zászlója

Folytatjuk a piros-sárga-kéket viselő románokra vonatkozó egyéb említéseket. „A balázsfalvi, tövisi, brassói román iskolák diákjai trikolór kokárdákat viseltek és ilyen zászlókat tűztek ki. A Bécsben tanuló erdélyi, bánsági, partiumi, máramarosi román hallgatók a hajtókájukon viselték a piros-arany-kék trikolórt.” [7][10]

„A trikolórt szimbólumának tekintő összes román egységvágyának egyik legjelentősebb megnyilvánulása a Román Nemzeti Párt 1895. július 23–25-i, nagyszebeni nemzeti konferenciája volt. További lépések mellett határozat született a zászló Kulturális Liga védnöksége alatti ünnepélyes átadásáról, a konferencia utáni első vasárnapon (július 30-án).” [6] Szellemes ötlettel álltak elő a román hallgatók, akik a zászló egy-egy színével érkeztek; például a jászvásári (Iaşi) hallgatók piros színű zászlóval érkeztek, a bukarestiek sárgával, az ausztria-magyarországiak pedig kékkel. „És ott vált eggyé, «ahol a 3 szín egysége beteljesedik» (Predeálon), ahogy azt az akciót levezénylők egyike, V. A. Urechia történész elmondta.” [7]

 

A szellemes románok a legváratlanabb módszereket találták ki a román zászló viseléséhez. Amikor 1898-ban, május 3-a és 15-e között a balázsfalvi nagy nemzetgyűlés 50. évfordulóját ünnepelték meg, a bolgárszegi fiatalok kék, sárga és piros pántlikákat tűzték a kalapjukra – minden kalapra csak egy színt. A diákok kék, sárga és piros virágokat kaptak. „Aztán úgy ültek le, hogy mindenhol a trikolór színek jelenjenek meg.” [6][7]

„Ugyanakkor Szelistyén két dombon lobogott a trikolór. Azt a hat fiatalt, akik felvitték őket oda, elítélték.” [6][7]

„1911 júniusában olyan esemény történt, mely felidegesítette az erdélyi magyar hatóságokat, de kitörölhetetlen emléket hagyott Skorei község (Fogaras) lakóiban, amikor ebbe a településbe várták a budapesti Parlament román képviselőit, Şerban de Voilát és Alexandru Vaida-Voevodot. Érkezésük előtt egy nappal, természetesen éjszaka, Toma Murărescu, Ioan David pap, Dionisie Marcu polgármester és Ioan Comşa jegyző bíztatására négy skorei fiatal, Ioan Vulcu, Ioan és Năcuţă Ciungu, valamint Ioan Hampu kitűzték a Simion David házában készített román trikolórt a település közepén álló legmagasabb fenyőfa csúcsára. Leereszkedés közben levágták a fenyőfa összes ágát, így a törzse árboccá vált, melyen a nemzeti trikolór lobogott.

Reggel, a szélben lobogó trikolór láttán sok skorei és szomszédos falubeli lakos gyűlt össze a helyszínen. Amikor a csendőrök («zsandárok») megpróbáltak felmászni a fenyőfára, hogy eltávolítsák a trikolórt, mindenfelől kövekkel dobálták őket a nők, a gyermekek és az ifjúság.

A riadóztatott felsőbb magyar hatóságok megtiltották a román képviselők elutazását a településre, az akció elfojtása, mint ahogy egyéb «meglepetések» elkerülése érdekében Vöröstoronyról hozattak egy lovasszázadot, melyet három hétig állomásoztattak Skoreien, ezalatt pedig fiatalokat, öregeket, nőket és gyermekeket vertek meg és kínoztak, hogy kiderítsék, kik voltak a tettesek. A büntetés elkerülése érdekében, és hogy véget vessenek a falustársak további kínjainak, a trikolór kitűzésében érintett négy fiatal közül három átkelt a Kárpátokon, Romániába. Ugyanígy járt el a polgármester is, a jegyzőt pedig fegyelmi úton egy távoli községbe helyezték át.

Erről az esetről a skorei prof. Gavril Popa számolt be a Stroeşti-Argeş községben tartott éves tudományos ülésszakon (1986 júliusa): «Az akkor Skoreiben maradt fiatal, Ioan Ciungu 1979-ig élt; Ioan Hampu visszatért a faluba és 1986-ban még mindig élt Azugán; Ioan Vulcu Romániából Amerikába emigrált, 1901-ben született lánya, Ludovica pedig 1986-ban még mindig Skoreiben élt; Dionisie Marcu 1918-ban, az osztrák-magyar monarchia felbomlása után tért vissza Skoreibe.” [7]

A román trikolór másik említésével az aradi Tribuna újságban találkozunk. [11]

1914-ben viszont elismerik a románok azon jogát, hogy „használják azokat a színeket, melyek népi hagyományaik és szokásaik alapján etnográfiai jellegük kifejezőivé váltak”. Bár a Magyar Királyság most elismerte ezt a jogot, a trikolór viselése törvényessé vált, a rendeletet a hatóságok visszaéléseivel megszegték. [7][6]

Ugyanabban az évben Nicolae Iorga a Neamul Românesc újságban megjelent egyik cikkében ezt írta: „A monarchiabeli románok mindig is vágyakoztak a zászló után. Hiszen mi más a zászló, mint a függetlenségre, a nemzet háborújára irányuló összes lendület anyagi megnyilvánulása, mely a szabad levegőn lobog és harcra biztat. (…) Most megadatott nekik, rendelkeznek vele. (…) Nem hallják az idegen parancsokat, nem látják az előttük álló elnyomók arcát, még arról az egyenruháról is megfeledkeznek, mely eggyé teszi őket a magyarokkal; egyetlen dolgot látnak teljes egészében, óriási méretekben: a saját zászlójukat, mely mintha az egész eget beborítaná. És egy zászló nem az, amit önök gondolnak, csali annak a Vlahnak, akinek a ti hasznotokra kell megvesznie, hanem ideál, függetlenségi vágy és vérszomj.” [7][12]

És a nagy Nicolae Iorga cikkével zárom is a Nagy Egyesülést előkészítő fejezetet. Milyen következtetéseket lehet ebből levonni, ha nem az erdélyi románok azon vágyát, hogy a saját nemzeti színeik képviseljék őket? Igen, az elején kéket, sárgát és pirosat használtak, de ahogy a román trikolór mindenfelé kék-sárga-pirosként vált ismertté, az erdélyi románok mindenfelé a saját zászlójukkal jelentek meg. Ezért fizikailag is megfizettek, bezárták és megbírságolták őket, de nem számított, tekintettel arra, hogy rendelkeztek egy jelképpel, melyről úgy érezték, hogy őket képviseli.

5. Az 1918-as Nagy Egyesülés

Az erdélyi trikolór létezésére vonatkozó „bizonyítékok” jelentős része Samoilă Mârza 1918-as fényképein alapul. Majd oda is eljutok. De előbb tekintsük át a fagyos decemberi égen lobogó ismert, megmaradt zászlókat.

„Az 1918-as gyulafehérvári gyűlésen résztvevő Fehér megyei Nagylupsa község küldöttségének zászlója téglalap alakú, a színek vízszintesen helyezkednek el, a kék volt felül, a sárga középen és a piros alul. A vásznat alkotó színek csúcsosan és azonos színű bojtban végződnek. A barnára festett zászlórúd csúcsán egy csokor bazsalikom volt; szintén a zászlórúdra egy keskeny trikolór pántot kötöttek, melynek mindkét vége bojtban végződött. A Fehér megyei Nagylupsa község küldöttsége részt vett az 1918. december 1-i gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlésen. A zászló háromszínű vásznát a nagylupsai asszonyok készítették gyapjúból, egyetlen nap és egyetlen éjszaka alatt. Amikor a küldöttség visszaérkezett Nagylupsára, a zászlót Sebastian Clapă tanító, a gyűlés egyik résztvevőjének házában őrizték, ahonnan a nagylupsai Néprajzi Múzeum igazgatójához, Albu Pamfiliéhez került.” [t]

A nagylupsaiak által az 1918-as Nagy Egyesüléskor használt zászló (előoldal)

Medvepatak (az eredeti szövegben Băiţa – a szerk.) községének zászlója szintén jelen volt december 1-én Gyulafehérváron, ahova a helybéli Minerva Stanca vitte. [u]

A medvepatakiak által az 1918-as Nagy Egyesüléskor használt zászló

Megjárta Gyulafehérvárt egy másik zászló is, mely most a temesvári Bánsági Múzeumban van: „A temesvári Bánsági Múzeum az otthona az egyetlen olyan trikolór zászlónak, mely hajdanán az első világháború során a román hadseregbe besorozott első erdélyiekből, bánságiakból és bukovinaiakból álló osztagé volt,  amely volt oroszországi hadifoglyokból jött létre. Kevesen tudják, hogy ez a zászló az utolsó abból a hét lobogóból, mely idehaza létezett, a kérdéses osztagban a belencei Dimitrie Lăzărel bánsági katona hordta.

A Bánsági Múzeumban dolgozó Vasile Dudaş történész szerint «1917-ben, miután ez az osztag megérkezett Jászvásárra, Dimitrie Lăzărelt a román hadsereg egyik egységébe osztották be és részt vett az azon a nyáron Mărăşesti-nél, Mărăsti-nél és Ojtoznál zajló harcokban». Miután hazatért a Bánságba, a templomnak adományozta a zászlót, melytől – míg harcolt – szinte egyetlen pillanatra sem vált meg. Később a harci zászló a Bánsági Múzeumba került, ahol kiállították, hogy a közönség is megcsodálhassa.

Mielőtt Jászvásárra indultak volna, hogy belépjenek a román hadseregbe, ennek az osztagnak a tagjai úgy döntöttek, hogy több trikolór zászlót készítenek, melyekre felírták a «TRĂIASCĂ ROMÂNIA MARE» („Éljen Nagy-Románia” –a szerk.) szavakat.

A történészek szerint összesen hét ilyen zászló létezett, de sajnos legnagyobb részük megsemmisült. Az ország egyetlen ilyen zászlója, mely az akkori időkről tanúskodik, a Bánsági Múzeumban kiállított, «darnicai zászlónak» nevezett trikolór” (Darnica Kijev melletti hadifogolytábor volt – a szerk.). [v][w]

A darnicai zászló, 1918 (hátoldal, előoldal)

De a gyulafehérvári nagy nemzetgyűlésen függőlegesen sávozott zászlók is voltak. Ennek első bizonyítéka Szászpéntek (az eredeti szövegben: Pinticu Tecii – a szerk.) falu egyik zászlója: „Kinézetére és a zászlóra felírt szöveg, «ACUM ORI NICIODATĂ» („Most vagy soha” – a szerk.) és a zászló színeinek elhelyezkedése alapján szinte biztos, hogy az a helyi küldöttségnek az 1918-as gyulafehérvári gyűlésre való elutazása előtt készült, mellyel ott megnyilvánult és támogatta az erdélyi román közösség üzenetét.” [x]

Bár a helyiek azt állítják, hogy a zászlót Constantin Roman Vivu 1848-ban elvitte Balázsfalvára, minden bizonyíték azt sugallja, hogy a zászló kimondottan az 1918-as eseményre készült. [x]

A szászpéntekiek által az 1918-as Nagy Egyesüléskor használt zászló

Utoljára álljon itt az a zászló, amely ott volt a Nagy Egyesülésen, és amelyet Emilian Achim őriz nagy becsben: „Egy népviseletbe öltözött nagyalmási gyűjtő hozott Gyulafehérvárra (a Nagy Egyesülés 2010-es megünneplésére) egy zászlót és egy olyan paraszt bocskorát, aki részt vett az 1918-as nagy nemzetgyűlésen.” [y]

A nagyalmásiak által az 1918-as Nagy Egyesüléskor használt zászló

El kell mondanom, hogy ez csak egy ember állítása; ezzel a zászlóval kapcsolatosan nem találtam más bizonyítékot vagy utalásokat. Csak azért említettem meg, hogy a cikkem teljes legyen – tényleg idéztem és írtam minden megőrzött, leírt, vagy használt zászlóról.

Most rátérek két zászló rekonstrukciójára. „A Nagy Egyesülés megvalósítása érdekében Romániában élő erdélyiek egy csoportja 1914. augusztus 20-án létrehozta az «Erdélyi Légiót». Ennek zászlója trikolór volt, három egyenlő és vízszintes sávból: fent kék, középen sárga és piros alul. A fenti szabad sarkában egy szálas bojt található.

A sárga sávban három medalion helyezkedik el, melyekben a fejek a zászlórúd felé néznek; a medalionokon Horia, Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) és Avram Iancu látható. A kék sávon Crişan és Cloşca portréi helyezkednek el.

Az öt medalion fölé aranyszállal hímezték rá, mind a három sávot érintő módon a «LEGIUNEA ARDELEANĂ FONDATĂ LA 20 AUGUST 1914» („Az 1914. augusztus 20-án alapított Erdélyi Légió” – a szerk.).” [13][7]

A zászló a bukaresti Nemzeti Katonai Múzeumban található.

Az Erdélyi Légió zászlója (másolat), 1914

Meg kellene még említeni a bánsági, erdélyi és bukovinai önkéntesekből álló szibériai Román Légió zászlóját. [13]

A Szibériai Román Önkéntesek zászlója 1920-ban (hátoldal, előoldal)

Egy másik zászló, amelyről azt állítják, hogy 1918-ban (pontosabban 1918. október 28-ától 1918. december 1-ig) „Erdély nemzeti zászlója”’ volt, a magyar nemzeti színekből áll. [14]

Mielőtt elmagyarázom a híres 1918. december 1-i fényképeket, bemutatok két másik képet: az első egy Erdélyben terjesztett és a román hadsereg által Brassóra leszórt 1916-os pamflet; a másik egy eredeti kézirat a Nagy Egyesülésről. [z][ă]

Megfigyelhető, hogy egyik esetben sem az erdélyi zászló látható, hanem a román, sárgával középen.

„Román testvérek” / Kézirat

És íme, eljutottunk Samoilă Mârza 1918. december 1-i fényképeihez. Nem fogom sokáig fenntartani a feszültséget: az erdélyi zászló illúziója az ortokromáziának köszönhető (angolul orthocromasia).

Az ortokromatikus fénykép nagyon érzékeny a kék fényre és szinte egyáltalán nem a pirosra. Ez azt jelenti, hogy az ortokromatikus fényképeken a kék rendkívül világos, szinte fehér lesz, a piros pedig feketének tűnik. Nem hiszik? Nézzenek meg egy narancsot, melyet ugyanolyan típusú filmmel és géppel fényképeztek le, mint amilyet a Nagy Egyesüléskor használtak. Feketének tűnik, nem igaz? [â][î][15]

Talán azt fogják mondani, hogy egyetlen példa nem elég. Miért nincsenek más zászlók esetében is ilyen illúziók a fekete-fehér fényképeken? Nos, léteznek. Csakhogy az újságírók nem szoktak utánanézni, hogy amit közzétesznek, igaz-e. Vagy talán nem érdekli őket, mert mítoszokat akarnak teremteni. Nos, nézzék meg az alábbi két fényképet a brit és a svéd zászlóról.

Most hasonlítsuk össze a Nagy Egyesüléskor használt zászlókat a román katonai zászlókkal. Előbb a román fényképek következnek.

Itt következnek az úgynevezett erdélyiek.

Remélem, ezt sikerült tisztázni. Az 1918-as románoknak semmi okuk nem lett volna Erdély zászlóját lobogtatni, ahogy ebben a cikkben erre rámutattam, főleg, hogy ők Románia Királyságával akartak egyesülni és rendelkeztek saját zászlóval, melyről fentebb beszéltem. Az a vízszintes sávozású piros–sárga–kék volt.

„Gyulafehérváron ünnepi hangulat volt. A szemtanúk számtalan trikolór zászlót említenek, melyeket kitűztek az ablakokba, a város zászlótengerré vált. Minden község trikolór zászlóval érkezett, az emberek pedig ünnepi és trikolór kokárdával feldíszített ruhát viseltek.” [16][7]

„Óriási zászló lobogott a vár bejárati kapuja felett, ahol Vitéz Mihály vonult be dicsőségesen és ahol korábban Horeát tartották fogva. Ahogy azt a párizsi Le Matin újság megjegyezte, «román zászló lobogott minden középületen».

A nagy nemzetgyűlés munkálatai 10 órakor kezdődtek el. A termet «pompás nemzeti zászlóval» és fenyőágakkal díszítették fel.” [7]

Arról is tudunk, hogy az erdélyi románokat 1918 után is üldözték a román zászló használata miatt:

„Ennek ellenére nem értek véget a románoknak a trikolór szeretete miatti szenvedései. A Bihar megyei Mihai Dănilă atyát 1919. február 14-én egy öt katonából és egy tisztből álló őrjárat fordította vissza útjából. A polgármesteri hivatalban azzal vádolták, hogy Nagy-Romániáért imádkozott és a december 1-ét követő első vasárnap megszentelte a román trikolórt, hogy nyája lelkében felébresztette a nemzeti érzelmet. Késő éjszaka agyonlőtték és egy árokba vetették.” [17][7]

6. Következtetések

Talán felmerül önökben a kérdés, miért iktattam be ennyi idézetet, és már azelőtt válaszolnék a kérdésre, hogy az felmerülne: mert szerintem az eredeti a lehető legjobb forrás. Így aztán a fontos momentumokat nem akartam megváltoztatni azzal, hogy a saját értelmezésemmel szubjektív olvasatot adjak nekik. Úgy adtam tovább a szövegeket, ahogy azokra rábukkantam.

Ezen kívül ahhoz, hogy minél teljesebb legyen a cikk, belevettem az összes olyan zászlót, melyet ebben az időszakban megemlítettek Erdélyben és románok használták azokat.

De mit tanultam ebből az egészből? Nos, két dolgot: Erdélynek nem volt zászlója és a románok sohasem használták az erdélyi zászlót.

Vagy, hogy spektrálisan bontsuk le a kérdést, egyetlen említése van egy kék-piros-sárga zászlónak, melyet a szászok lobogtattak 1848-ban; meglehet, a zászló csak a szászokat képviselte, nem egész Erdélyt. Aztán a románok a XIX. század második felében kétszer is megpróbálták meggyőzni a magyar hatóságokat, hogy hagyják őket használni a román nemzeti színeket, ehhez pedig az Erdélyi Nagyfejedelemség színeire hivatkoztak. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha ők magukénak érezték volna az erdélyi zászlót, akkor gyakrabban használták volna, főleg, hogy 1914-ben, amikor jogot kaptak a saját zászlóra, akkor a piros-sárga-kéket, a románt használták.

Erdély modern zászlója csak egy zászló marad, mely nem képviseli a románokat.

Bibliográfia:

[1] – Tudor-Radu Tiron, „Începuturile stemei Transilvaniei în lumina mai multor izvoare ilustrate externe, din secolul al XV-lea până la începutul secolului al XVII-lea” – Kolozsvár, 2011

[2] – Dan Cernovodeanu, „Știința și arta heraldică în România” – Bukarest, 1977

[3] – Balás Gábor, „A székelyek nyomában” – Budapest, 1981

[4] – Cornelia Bodea, „1848 la români – O istorie în date și mărturii” – Bukarest, 1982

[5] – Ioan Pușcariu, „Notițe despre întâmplări contemporane” – Nagyszeben, 1913

[6] – Aurelia Bunea, „Steagul României simbol mobilizator în lupa pentru Unirea Transilvaniei cu România (1850-1918)” – Kolozsvár, 1971

[7] – Adina Berciu-Drăghicescu, „Tricolorul României – Simbol al unității, integrității și suveranității naționale” – Bukarest, 1995

[8] – Corneliu Mihail Lungu, „De la Pronunciamentum la Memorandum, 1868-1892” – Bukarest, 1993

[9] – Luni, 13 (26) februarie 1895, „Universul Literar” – Bukarest, 1895

[10] – G. Sbiera, „O pagină din istoria Bucovinei din 1848-1850” – Cernăuți, 1899

[11] – Vineri, 28 martie (10 aprilie) 1908, „Tribuna” – Arad, 1908

[12] – Nicolae Iorga, „Voința obștirii românești” – Bukarest, 1983

[13] – Bukaresti Nemzeti Katonai Múzeum, „Gyűjtemények katalógusa”

[14] – James Minahan, „Nations Without States: A Historical Dictionary of Contemporary National Movements” – Westport, 1996

[15] – H. Kleffe, „Aus der Geschichte der Fototechnik” – Leipzig, 1983

[16] – Ioan Scurtu, „Alba Iulia, 1 Decembrie 1918” – Bukarest, 1988

[17] – Mircea Păcurariu, „Politica statului ungar față de biserica românească din Transilvania în perioada dualismului (1867-1918) – Nagyszeben, 1986

[18] – Dosar 1/B/1923, „Arhiva Ministerului de Război, fondul Marelui Stat Major, Direcția 7 Intendență, Secția III” – Bukarest, 1923

Webográfia:

[a] – hu.wikibooks.org, „Hunyadi János pavese, Thuróczy”

[b] – commons.wikipedia.org, „Siege of Nándorfehérvár”

[c] – www.hot.ee, „Siebenbürgen”

[d] – www.peter-diem.at, „Siebenbürgen”

[e] – mek.oszk.hu, „Az Erdélyi Nagyfejedelemség címere, 1765”

[f] – clasate.cimec.ro, „Steag al comitelui Samuel Baussnern von Baussnern”

[g] – clasate.cimec.ro, „Steag al comitelui Franz Elder von Salmer”

[h] – clasate.cimec.ro, „Steag al comiteul Simon Baussnern von Baussnern”

[i] – clasate.cimec.ro, „Fanion al comitelui Johann von Tartler”

[j] – clasate.cimec.ro, „Steag al nobilului Teleki”

[k] – lecia-de-istorie.blogspot.ro, „Adunarea națională a românilor de la Blaj”

[l] – ro.wikipedia.org, „Adunarea de la Blaj, sub drapeluri ale Casei de Habsburg (negru-galben) și tricoloruri românești”

[m] – www.digi24.ro, „Povestea unuia dintre cele mai vechi steaguri tricolore”

[n] – www.artmark.ro, „Drapel de luptă al unei legiuni a lui Avram Iancu, raritate absolută, jumătatea sec. XIX

[o] – clasate.cimec.ro, „Steagul revoluționarilor români din Transilvania”

[p] – tiparituriromanesti.wordpress.com, „Adunarea națională română din Blaj (Gazeta de Transilvania, Brașov, 1848)

[q] – forum.168ora.hu, „Budapest zászló”

[r] – clasate.cimec.ro, „Steag al Societății Olarilor din Hațeg”

[s] – clasate.cimec.ro, „Steag al Breslei Cizmarilor din Sibiu”

[t] – clasate.cimec.ro, „Steag al delegației comunei Lupșa la Marea Adunare Națională din Alba Iulia”

[u] – www.baita.ro, „Tricolorul purtat de Minerva Stanca la 1 decembrie 1918”

[v] – www.banaterra.ro, „Steagul de la Darnița, 1918”

[w] – www.hotnews.ro, „Drapelul de la Darnița este expus la Muzeul Banatului”

[x] – www.adevarul.ro, „Peripețiile unuia dintre puținele steaguri din Transilvania care au ajuns la Marea Unire: a fost ascuns în gunoaie ani la rând și furat la o manifestare”

[y] – www.adevarul.ro, „Ziua Națională a României. Opinci și un steag din 1918 aduse la Alba Iulia”

[z] – commons.wikimedia.org, „Frați români”

[ă] – www.alba24.ro, „Istorie vie la Alba Iulia: Marea Unire de la 1 Decembrie 1918. Mărturii, documente și semnificații”

[â] – camerapedia.wikia.com, „Orthochromatic”

[î] – web.archive.org, „Orthochromatic”


A címet a szerkesztőség adta.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/14825
Az előrejelzések alapján emberbarátabb időre nem nagyon lehet számítani egyelőre.
Mit nyer és mit veszít Románia a Budapesttel kötött szövetséggel? Sokat nem, mondják az elemzők. Mert Romániában, ugye, nem Orbán Viktor a miniszterelnök.
A Sepsi OSK meg a Csíkszerda focicsapata kidugta a fejét a fűből? Lecsapni! Nemzetbiztonsági ügy. Ja, és Orbán Viktor pénzeli? Árulás!
Az észtek athéni sikerének is köszönhetően második lett Nemzetek Ligája-csoportjában a magyar futball-válogatott.
Több ezren mentek el a székely nagygyűlésre.
Flashmobbal reklámozták a plázában a kolozsvári néptánctalálkozót. VIDEÓval.
A képviselő kapuja és garázsajtója bánta a parlamenti fügét. De rájár a rúd a #rezist mozgalomra is.
Egy román származású holland írónő ásta elő egy névtelen levél nyomán. Mégsem égették el a zsákmányt?
Az Erdélyi Református Egyházkerület 45. püspökének gyászszertartását a Farkas utcai református templomban tartották.
Egy 39 éves vadászt támadott meg egy nagyvad a Fekete-domb térségében, ahol legendásan sok a medve.
A vallásügyi államtitkárság adataiból kiderül, az elmúlt harminc évben mennyi közpénz ment az egyházaknak. Sok.
A közép-amerikai ország alkotmánybírósága megtagadta a szabadon engedés lehetőségét.
A Norvégiától kapott 52 millió euróból csekélyke összeg jut a korrupció megelőzésére, holott ez Románia legégetőbb problémája.
Hogy maguk közül válasszanak képviselőket, ne a budapesti pártlistákra szavazzanak.