// 2025. május 6., kedd // Ivett, Frida

Újabb brit nagykövet, aki verset mond

// HIRDETÉS

Paul Brummell a Román Kultúra Napját tisztelte meg egy Eminescu-versrészlettel.

A brit nagykövetek körében, úgy tűnik, a versmondás rendkívül népszerű módja a fogadó ország kultúrája iránti tisztelet kifejezésének. Emlékszünk még, ugye, hogyan szaval József Attilát Iain Lindsay, az Egyesült Királyság skót származású magyarországi nagykövete?

Nos, Paul Bremmell azért nem épp annyira színes és rokonszenves figura, mint budapesti kollégája, és versmondásának értékét némiképp rontja, hogy láthatóan a súgógépet figyeli közben, de mindenképpen szép gesztus, hogy a Román Kultúra Napjára - amelyet hagyományosan Mihai Eminescu születésnapján, január 15-én tartanak - az Első levél egyik részletével készült.

Ezzel:

„S míg a holdvilág reásüt könyvek régi limlomára,
A pillanat s gondolat száll ezredévek őskorába,
Ősi kezdetig, mikor még lét nem volt, s nem volt nemlét,
Akarat sem létezett, de nem lehetett élet sem még.
Minden rejtve volt, de semmi sem rejtette önmagát…
És az áthatolhatatlan önmagát hatotta át.
Mélység volt-e? Tán az ősköd? Vízörvények végtelenje?
Nem volt értő fény, de ész sem, mely a fény értője lenne,
Mert sötét volt, mint a tenger vigasztalan vak homálya,
Nem volt semmi látható, de látó szem se volt, ki lássa.
Még nem lévő dolgok árnya el sem vált a nagy homályban,
S béke volt, az örök béke, megbékélve önmagában!...
Most egy pont mozdúl, az első, még erőtlen és magányos,
S Apa lesz ebből a pontból, s ősanyává lesz a Káosz.
Ez a kis pontocska gyöngébb, mint egy habcseppecske, s árván
Mégis határtalan úr a vajúdó világ határán…
És azóta az örök köd sávjai kibomlanak,
S föld és hold és nap kibukkan, s formát kér az ősanyag.
És azóta Káosz szürke völgyei felől szüntelen
Tűnt világok jönnek egyre, máig, útjuk ismeretlen,
Végtelenből fényességbe feltörekvő sok sereg,
Végtelen vágy vonzza őket, vágy, hogy végre éljenek.”

(Mihai Eminescu: Első levél – részlet; Áprily Lajos fordítása)

// HIRDETÉS
Különvélemény

Történetek a kereszt alól

Szántai János

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Érezhetünk-e nosztalgiát valami iránt, amit sosem éltünk át?

Sánta Miriám

„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ahol az évek során enyészetnek indult az ipar – a kolozsvári Sinterom (FOTÓRIPORT)

Sánta Miriám

Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.

Így házasodtak a kora újkori erdélyi nemesek

Sólyom István

Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?
Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Nem sikerült mozgósítania a magyarokat az RMDSZ-nek, zúgolódnak a koalíciós partnerek
Krónika

Nem sikerült mozgósítania a magyarokat az RMDSZ-nek, zúgolódnak a koalíciós partnerek

A tavaly novemberi, érvénytelenített voksoláshoz hasonló arányban járultak az urnákhoz a romániai választópolgárok vasárnap a megismételt államfőválasztás első fordulójában.

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix
Főtér

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix

Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.

Simion és Nicușor Dan jutott be a második fordulóba
Székelyhon

Simion és Nicușor Dan jutott be a második fordulóba

George Simion és Nicușor Dan jutott be a romániai elnökválasztás második fordulójába a szavazatok hétfő reggel 7 órai, 99,99 százalékos feldolgozottsága szerint.

Véget ért a szavazás, a magyar megyékben alacsony volt a szavazási kedv
Krónika

Véget ért a szavazás, a magyar megyékben alacsony volt a szavazási kedv

Reggel hét órakor elkezdődött Romániában a megismételt elnökválasztás első fordulója, amelyben 11 jelölt közül választhat a több mint 18 millió választópolgár.

Meghalt egy húszéves fiatal, egy kiskorú pedig súlyosan megsérült, miután autójukkal felcsavarodtak egy fára
Székelyhon

Meghalt egy húszéves fiatal, egy kiskorú pedig súlyosan megsérült, miután autójukkal felcsavarodtak egy fára

Életét vesztette egy fiatal, húszéves sofőr, egy kiskorú utas pedig súlyosan megsérült, miután autójukkal gyakorlatilag felcsavarodtak egy fára hétfőn este Bákó és Vaslui megye határánál.

// még több főtér.ro