De ehhez arra van szükség, hogy a két ország belügyminisztériuma jóváhagyja Bihar és Hajdú-Bihar megye önkormányzati vezetőinek beadványát.
Bihar és Hajdú-Bihar megye tanácselnöke, valamint a határ két oldalán található települések önkormányzati vezetői hétfőn Bihardiószegen találkoztak annak érdekében, hogy aláírják a két ország belügyminisztériumának címzett beadványt. Ebben azt kérték, hogy bővítsék a Székelyhíd–Létavértes határátlépő nyitvatartási idejét, és nyissanak egy új ellenőrző kaput az autóbuszok és tehergépjárművek számára.
Jelenleg 7 és 23 óra között léphető át a határ, de csak a személygépjárművek, a legfeljebb 7,5 össztömegű tehergépkocsik és a 16+1 fős kisbuszok számára.
Az indoklás szerint nemcsak a két megye turizmusát élénkítené, ha jóváhagynák a kezdeményezést, hanem a borsi határátkelőhely forgalmát is csökkentené. A jelenlévők úgy vélekedtek, hogy Szilágy megyébe is egyszerűbb lenne eljutni Margittán keresztül.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az USR törvénytervezete lesújt a dohányiparra, de nem kíméli a dohányosokat sem.
Az USR törvénytervezete lesújt a dohányiparra, de nem kíméli a dohányosokat sem.
Liviu Dragnea úgy belekezdett a kampányba, mintha nem lenne holnap.
Liviu Dragnea úgy belekezdett a kampányba, mintha nem lenne holnap.
Kétségkívül szükség volt rájuk, de az árat akkor is túlzásnak érezzük, ha csodákra képes.
Kétségkívül szükség volt rájuk, de az árat akkor is túlzásnak érezzük, ha csodákra képes.
Mit számít, hogy nincs haladás, ha zúgnak a munkagépek?
Mit számít, hogy nincs haladás, ha zúgnak a munkagépek?
Amint az várható volt, a szövetség 33+10 tulipánossal vág neki az európai parlamenti választásoknak.
Amint az várható volt, a szövetség 33+10 tulipánossal vág neki az európai parlamenti választásoknak.
Volt ott minden: lövöldözés, akadályfutás, harapós kutyák, kórházba került rendőrök.
Volt ott minden: lövöldözés, akadályfutás, harapós kutyák, kórházba került rendőrök.
Valamiért szeretik a csíki kórház környékét a nagyvadak.
Valamiért szeretik a csíki kórház környékét a nagyvadak.
Szerencsére senki nem sérült meg, az egyházi iratokat is sikerült kimenteni, de azért jelentős anyagi kár keletkezett.
Szerencsére senki nem sérült meg, az egyházi iratokat is sikerült kimenteni, de azért jelentős anyagi kár keletkezett.
Holtan találtak egy férfit a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban.
Holtan találtak egy férfit a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban.
60 millió euró kölcsönt kellene visszatérítsen a fizetésképtelen Vajdahunyadi Energetikai Komplexum.