Sokak számára talán bizarr kulturális esemény zajlott tegnap, Mindenszentek délutánján a Házsongárdi temetőben.
Az Scena Urbană és az Opera Group Project szervezésében, illetve előadásában klasszikus zenei koncertre került sor... a Házsongárdi temető központi bejáratánál, pontosabban Sigmond Elek, az első kolozsvári nagyiparos mauzóleuma előtt.
A zenészek, énekesek Wolfgang Amadeus Mozart Requiemjéből adtak elő részleteket, amennyire meg tudtuk ítélni. Valóságos fényárban úszott a tér, az emberek (kábé 150 fő) hallgatták a zenét, nézték a túlvilági jelenséget. Hogy az elhunytak szellemei (az az több tízezer) mit szóltak a dologhoz, nem tudni, de valószínűleg ők is élvezték a muzsikát, a sok évi, évtizednyi, évszázadnyi csend után.
Amint a szervezők a koncert előtt elmondták, ez az első ilyen jellegű próbálkozás, tehát meg lehet bocsátani az esetlegességek diszkrét báját. Viszont azt is ígérték, további hasonló eseményekre kerítenek sort. Azokra viszont nem ártana kicsit jobban felkészülni. Mert azért ez csak nem flashmob.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
A román hadsereg kötelékében Besszarábia „visszaszerzéséért” szerzett „érdemeivel” indokolja a román államfő, miért tüntette ki azt a 107 éves háborús veteránt, aki egyes szakértők szerint a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
Negyedik éve, hogy egy háromszéki építőipari kisvállalkozás az ünnepek közeledtével egy segítségre szoruló családnak elvégez 3000 lej értékű szakmunkát. Most egy zágoni, egyedülálló háromgyermekes édesanyának nyújtottak segítő kezet.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.