// 2025. június 1., vasárnap // Tünde

Reformációt idéző szoborcsoport költözik a Főtérre

// HIRDETÉS

Csak az írás, csak a hit, csak a kegyelem, csak Krisztus, egyedül Istené a dicsőség – mindez rézből és fényből Kolozsváron, majd Cambridge-ben.

A kolozsvári Főtért uraló, katolikus Szent Mihály-templommal szemben Archetypes (Archetípusok) néven állítja ki Liviu Mocan kolozsvári szobrász legújabb alkotásait, a reformáció öt solájából, öt alapvetéséből ihletődött, vizuálisan igen cseles szobrát. A szoborcsoportot hétfő délelőtt kezdték felállítani, ekkor akadt meg a szemünk a csillogó réz figurákon, és odamentünk kíváncsiskodni.

A szobrásznak már évek óta áll köztéri alkotása a Főtéren, az 1989. decemberében meglőtt kolozsváriaknak emléket állító oszlopok a  Demmers teázó előtt. Ugyancsak ő készítette a vallásszabadság emlékművét, amelyet Tordán lelepleztek le idén januárban a vallásszabadság törvényének kihirdetése és a Magyar Unitárius Egyház intézményesülésének 450. évfordulóján.

Az Archetípusokat a szobrász Cambridge-ben fogja kiállítani júliustól decemberig, de előtte, mától két hétig Kolozsváron láthatók. Érdemes közelről megnézni őket, a sola gratia ihlette bárányt vagy a sola scriptura könyvét, mert vissza fognak nézni: a könyv sorai, a bárány teste szemekből áll. 

A transzcendens Világlétra képes szinte eltűnni, ha jó szögből pillantjuk meg, a soli Deo gloriából ihletődött trombitán mindent megtalálunk a mikroszkopikustól a gigantikusig, a kozmosztól a kultúráig. Ugyanilyen kifejező a sola fide, a víz mélye helyett az égbe vetett horgony jelzi a mélyen vallásos ember egyedüli kikötőjét.

Mindenképp nézzük meg este is a szoborcsoportot, a szórólap rendkívüli megvilágítást ígér. Ha pedig magát a művészt, Liviu Mocant szeretnénk hallani, amint bemutatja az alkotást, akkor vasárnap este kilenckor ugorjunk el a Főtérre.

Ebből a beharangozó videóból kiderül, miért épp Cambridge-nek a Great St Mary's temploma ad helyet a nem mindennapi szoborcsoportnak, amelynek létrehozásában Bogdan Goția építész, Valer Bulat és Radu Pop képzőművészek is segédkeztek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A Zöld Elefánt Erdélyben – avagy állatok, amelyek nincsenek es

Varga László Edgár

Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…

Magyaróra Szebenben – pusztulás-e a szórványosodás?

Sánta Miriám

Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Csúcsra ért a csíki foci

Sólyom István

Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.

Lapidárium az erdélyi tájban: mit érdemes megőrizni a romok közül?

Szántai János

Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden
Főtér

A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden

Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.

Parajdi tragédia: történelmi párhuzamok Románia és a világ sóbányáiból
Krónika

Parajdi tragédia: történelmi párhuzamok Románia és a világ sóbányáiból

Erdély egyik legismertebb turisztikai célpontja, a parajdi sóbánya a napokban drámai események színterévé vált.

Így néz ki belülről a vízzel elárasztott parajdi sóbánya
Székelyhon

Így néz ki belülről a vízzel elárasztott parajdi sóbánya

Az elárasztást követő állapotokról tett közzé fotókat a parajdi sóbányáról a Meteoplus Facebook-oldal. A napokban készült fotókon vízzel feltelt bányabelsők láthatóak, továbbá egy tárna is, ahol sótömb omlott le.

Mit ne tegyünk soha a csomagtartóba? – Van, amitől ugorhat a jogosítvány vagy az autót is lefoglalhatják
Krónika

Mit ne tegyünk soha a csomagtartóba? – Van, amitől ugorhat a jogosítvány vagy az autót is lefoglalhatják

Mutatjuk, mit tilos szállítani személygépkocsink csomagtartójában, és mit kockáztatnak azok, akik fittyet hánynak a szabályokra.

Minden úgy maradt ott, mintha holnap nyitnának – utolsó fotók a sóbánya látogatói terméről
Székelyhon

Minden úgy maradt ott, mintha holnap nyitnának – utolsó fotók a sóbánya látogatói terméről

Százhúsz méterrel a föld alatt, a parajdi sóbányában működött Románia egyedülálló kalandparkja. A park egyik tulajdonosa próbálta menteni a menthetőt, de mára már víz alá került az egykori élménypark is.

// még több főtér.ro