// 2024. december 3., kedd // Ferenc, Olívia
// HIRDETÉS
// HIRDETÉS
Páva Adorján Páva Adorján
Ház és haza
Marosvásárhely

Ház és haza

Szolgálni az állampolgárt? Csak mese. A SRI jelenlegi mottója (Patria a priori) már közelebb áll Florea és Bretfelean szívéhez. Amivel semmi baj nem lenne, ha a mindenek előtt álló hazában minket is tiszteletre méltó, egyenjogú állampolgárokként kezelnének, és nem az lenne egyesek legfőbb célja, hogy ne érezzük magunkénak is régóta közös szülőföldünket.

Akinek van füle
Marosvásárhely

Akinek van füle

Vásárhely magyar lakossága a város 43 százalékát teszi ki – a győzelemhez ennél jóval több kell. A 43 százalék túlszárnyalását ugyanakkor már eleve sikerként lehetne elkönyvelni, ha azonban a közös magyar jelöltre szavazók aránya elmarad ettől, a baj a hiányzó százalékok száma szerint hatványozódik.

Anyaország csak egy van
Magyarország

Anyaország csak egy van

Ha pedig a frusztráltak, gyűlölködők száma növekvőben van az anyaországban, nem szerencsés, sőt álságos sikeres nemzetegyesítésről beszélni. Mert ez akkor lenne igaz, ha nemcsak az országhatárok felett, hanem mondjuk az angyalföldi panelházakban is megvalósulna.

Felkérés a bűnre
Románia

Felkérés a bűnre

Kezd összeállni a kép: egyre inkább úgy fest, a román hatalomnak fogytán a türelme, és azzal kacérkodik, hogy a passzív, csak hosszú távon eredményes elnyomó szerep helyett inkább konfrontációkeresőként, felbujtóként lépjen fel.

Ébresztő fütty
Kelemen Hunor

Ébresztő fütty

A szégyenérzettel viaskodók mélyen elítélik a füttyszót, és úgy állítják be a történteket, mintha ez nem egy politikus, pártvezető, hanem a nemzeti ünnep szellemisége ellen irányult volna.

Napos oldal
RMDSZ

Napos oldal

A marosvásárhelyi tiltakozó felvonulás megakadályozása igenis felrázta az erdélyi magyarságot.

Bizonyságtétel
RMDSZ

Bizonyságtétel

Kelemen Hunoréknak fel kellene ismerniük, hogy a szövetséggel szembeni bizalomvesztést nem a tenni akaró kritikusok okozzák, hanem éppen fordítva: a legfőbb érdekvédelmi szervezetünkbe vetett hit fokozatos gyengülése, a meghunyászkodó politika által táplált mélységes csalódás kényszerít sokakat közönyös vagy ellenlábas szerepbe.

VV RMDSZ
RMDSZ

VV RMDSZ

A hírlevelek összeállítása kizárólag pártlogika alapján működik: csak azokra a problémákra hívja fel a figyelmet, amelyeket az RMDSZ is annak érez. A székely szabadság napja körüli botrány pedig azt bizonyítja, hogy a demokratikus jogok megsértésére rá se hederítő szövetség nem hajlandó pártatlanul képviselni az összmagyarság érdekeit, sőt üvöltő hallgatása gyakorlatilag alátámasztja a támadók jogsértő kirohanásait.

A gyűlölet szabadsága
Arad

A gyűlölet szabadsága

Mit tesz eközben a román állam? Hallgatólagosan igazat ad a gyűlöletkeltőknek, hiszen a kormány és az elnöki hivatal szóra sem méltatja a hétvégi gyalázatot.

Kurázsi mama és papa
Románia

Kurázsi mama és papa

Mközben Kolozsvár magyar lakosságának villámcsődületek, aláírásgyűjtések alkalmával kötelessége kiállni közösség jogaiért, az önkormányzatban és a parlamentben is állandó nyomást kell gyakorolni.

Ha a Maros visszafelé folyna
Marosvásárhely

Ha a Maros visszafelé folyna

Ha a Maros visszafelé folyna, talán Falcă párttársához, a székely szabadság napjára tervezett felvonulást ismét betiltó Dorin Floreához is eljutna az üzenet az aradi vértanúk, a Szabadság-szobor városából: semmiféle szájbetegséggel nem jár, ha egy román városvezető tisztelettel beszél az egyre apadó, de így is fontos városalkotó tényezőként kezelt magyar közösség természetes jogairól.

Seychelle-szigeteki igazságszolgáltatás
Románia

Seychelle-szigeteki igazságszolgáltatás

Nálunk természetes, hogy a sepsiszentgyörgyi vagy a szászrégeni, esetleg a marosvásárhelyi – túlnyomórészt román – bírákat befolyásolhatónak tekintik a közösségünket érintő ügyekben csak azért, mert a környéken sok a magyar.

Békeidőben
Kárpát-medence

Békeidőben

Nekünk is megvan a helyünk a világ politikai térképén: szövetségeseinket hűségesen ellátjuk koldussal és értelmiségivel.

Fegyvernemváltás
Románia

Fegyvernemváltás

Kormányon kívülről ez az egyik legfőbb feladat: egy olyan profi panaszcsatorna létrehozása, amely folyamatosan országos, Kárpát-medencei, nemzetközi visszhangokat generálhat.

Megidézett terror
Románia

Megidézett terror

Huszonöt évvel a kommunista diktatúra bukása után ugyanis a román hatalom két, csontigható üzenettel jelezte az erdélyi magyarságnak, hogy nincs vége a meghurcoltatásnak.

Disznók között
Románia

Disznók között

Lehet, hogy Markó Attilát felzabálják, de az ő szomorú esete még inkább megerősíti: nincs mit keressünk az ólban.

Állj meg, vándor!
Románia

Állj meg, vándor!

A külhonból indult mozgalom lerántotta a leplet egy aljas szándékkal megalkotott politikai gépezetről, és ezzel nagyon sokat nyert Románia.

Érzelmek győzelme
Románia

Érzelmek győzelme

Az RMDSZ saját kormánypozíciói megvédése érdekében nemcsak választói köztudott akaratával volt képes szembemenni, hanem a teljes romániai társadalmat felrázó új szelekkel is, amikor egyértelműen közölte: Johannist semmilyen formában nem tudják támogatni.

Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
// HIRDETÉS