// 2026. május 19., kedd // Ivó, Milán
Páva Adorján Páva Adorján

Állj meg, vándor!

// HIRDETÉS

A külhonból indult mozgalom lerántotta a leplet egy aljas szándékkal megalkotott politikai gépezetről, és ezzel nagyon sokat nyert Románia.

(Külön)Vélemény

Szerző: Páva Adorján
2014. november 26., 09:04

„A nyugati államokba jobb megélhetésért elvándorló tömegek eddig is kivették a részüket a szülőföld támogatásából: kimutatások szerint az elmúlt tíz évben csaknem 50 milliárd euró hazaküldésével lökték tovább az ország szekerét. Bár a gazdasági válság nekik is betett, tavaly csaknem 4 milliárd eurót utaltak át az otthon maradottaknak, ami Románia bruttó hazai termékének körülbelül 2,1 százalékával egyenlő.

Ezzel együtt a szociáldemokrata pártlogika most azt diktálta, hogy rá kell ijeszteni az aranytojást tojó tyúkra. Pontáék megpróbálták következmények nélkül lekapcsolni az ország vérkeringéséről azt az anyagi és immár főként szellemi erőforrást, amelyre óriási szükség van – és nem a messzi távolban, hanem itthon. Jól tudjuk, hogy ma már nemcsak képzetlen eperszedők hajlonganak inkább idegen földek felett, hanem a fiatal értelmiség, a szakmát tanultak nagy része is kivándorol.

Amint egy most közölt európai felmérés is hangsúlyozza, hiába a temérdek ajándék euró, a szakképzett munkaerő hiánya visszaveti a gazdaságot, ront az életminőségen. Azonban mindezekért nemcsak a gondatlan, tiszteletlen kormány hibáztatható, amely nem hajlandó prioritásként kezelni a hazacsábító, itthon marasztaló intézkedéseket: a javuláshoz egyéni felelősségvállalás is kell – a jobb élet reményében, de itthon. Hogy legyen a jövőben is olyan, aki akár utcára is vonul, ha nagy a baj."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

// még több főtér.ro
A román állam esete a politikai pornóval
2026. április 29., szerda