Valahol kell lennie egy határnak, amelyen túl már nem lehet büntetlenül eltávolodni a szavazóktól, az Erdélyben most magyart és románt összekovácsoló valóságtól.

Ma Romániában egy olyan pártapparátus van hatalmon, amely megfélemlítéssel, zsarolással, könyöradományokkal tartja maga mellett szavazótáborának nagy részét.

Érzelmi alapon kampányolgatunk európai szövetségesünkkel, majd kiélezett helyzetben, racionálisan akár hátba is támadhatjuk.

ajnos az RMDSZ vezető tisztségviselőinek túlnyomó többsége már nem az erdélyi magyarság feltétlen érdekvédőjeként hallatja hangját, hanem egy romániai párt jól vagy rosszul képzett, minden hájjal megkent politikusaként.

Ma válogatottszinten legalább annyira fontos, mi van a szívben és a fejben, mint a lábban – Dárdai Pál megbízott magyar szövetségi kapitány is erre hagyatkozott, amikor bevállalta a süllyedő hajó megmentését. Reméljük, hogy a román lélekvesztőn történt főben járó árulás megkönnyíti a dolgát.

Románia uniós csatlakozásakor szigorúan védetté nyilvánították az itt élő medvéket olyan európai országok nyomására, amelyekben évszázadokkal ezelőtt kiirtották az állományt – a medvék jóakarói azonban abból nem kérnek, hogy áttelepítsenek hozzájuk jó párat.

Mindannyian jól tudjuk: kizárt, hogy nem lesz balhé Bukarestben.

Vitán felül áll, hogy Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt jelölése mozgósító erővel hatott, és a közösen (jobban mondva a külön-különt összeadva) begyűjtött, csaknem 500 ezer támogató aláírás régóta várt bizonyítéka annak, hogy közösségünknek nem csupán egy jelképes, mindenkori, „mindegy, hogy milyen, csak legyen” jellegű politikai képviseletre van szüksége, hanem olyan belső versenyre is, amely során bizonyítani is kell, merthogy igenis nagyok az elvárások.

Hiába az uniós példák, a kötelező választás intézménye az utolsókat rúgja ott is, ahol még érvényben van – a 21. században ugyanezt feltalálni eszement ötlet.

Moca Teodoru, a vásárhelyi virágkertészet igazgatójának válasza azt sejteti, ahhoz, hogy magyarul is kivirágozzon a főtéri látványosság, meg kellene vegyük magunknak a palántákat. Nem számít, hogy adófizetéskor nem tesznek különbséget köztünk – ha már annyira akarunk „magyarkodni”, hát fizessünk.

Természetesen nem is a Cotroceni-palota bevétele vagy a második forduló elérése a cél Kelemen Hunor vagy Szilágyi Zsolt számára, utóbbi beköszönésével azonban ismét felpezsdül az erdélyi magyar politikai élet, és indulása akár nagyon jól is elsülhet.

Még mindig annyi a feszültség, a patthelyzet, a megoldatlan probléma, a betartatlan ígéret, a vádaskodás, megaláztatás, hogy ezeket csak egy nagy hegyilevegő-vétel után, rövidnadrágban lehet őszintén kibeszélni.

Boc ugyanis felismerte, olyan közös értékeken trónol, amelyeket nem átnevezni, átfesteni kell, hanem hagyni, hogy önmagukból eredő pompájukban tündököljenek.

Negyed évszázadnyi bukaresti lavírozás bőven elég idő ahhoz, hogy kimondhassuk: az ütközőpontok kerülgetése, a problémák szőnyeg alá söprése – bármilyen ügyesen is csináljuk – semmit nem enyhít a mélyen gyökerező ellentéteken.

Tudjuk, milyen hosszú és göröngyös út vezet az autonómia felé – csak legalább minél előbb találjuk ki, mondjuk már ki közérthetően, mit is akarunk.

Már hozzászoktunk, hogy két-négy évente átváltozunk brazillá, hollanddá, németté vagy olasszá, ez adatott nekünk, idegen ország mezében nőttünk fel, csak mert imádtuk a focit.

Európa látja, hogy milyen problémákkal küszködnek a kisebbségek Romániában, ám az Unió kormányzati intézményei egyelőre fittyet hánynak a nemzetközi jelentésekre is.

Annyian leszünk, ahányan szavazunk – hirdette kampányában az RMDSZ. Nagyon szomorú, hogy a szövetség szerint ennyien: 350 ezren vagyunk.