A Házasság Hete — mint nagyon sok figyelemfelkeltő rendezvény — nyugatról terjed, onnan, ahol ezek az intézmények már rég nem működnek, onnan, ahol jól kidolgozott hatékony módszerekkel rombolnak le évszázados hagyományokat.

A politikai elit úgy lejáratta magát, hogy elképzelés nincs arról, hogyan tudná tisztára mosni magát. Itt már nem lehet külön választani a magyar ügyet a nem magyar ügytől, a tisztességes politikust a korrupttól.

1956-ban senkinek sem volt érdeke a magyar nép szabadsága, mert a szomszédos népek ugyanúgy tanulhattak volna példájából, mint ahogy most tanulnak a magyar kormány intézkedéseiből.

Huszonöt éve hangoztatjuk, hogy felhalmozott értékeinket adjuk át a fiataloknak, hogy azokat továbbvigyék és biztosítsák a megmaradásukat. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha ezeket a fiatalokat hozzásegítjük egy olyan értékrend kialakításához, ami valóban a magyar kultúrára épül.

Nem hisszük el, de nem tehetünk mást, el kell fogadjuk, hogy a katonai kiadások növelése a béke megtartása miatt fontos.

Marosvásárhely polgármestere — és a hozzá hasonlók — nem követelné az egyháznak visszaadott ingatlanok (legtöbb esetben tanintézmények) visszaállamosítását, ha azok nem valamelyik magyar egyházé lennének.

A liberálisok által gyakran hangoztatott egyéni jogok biztosítása kevés ahhoz, hogy érvényesüljenek a szintén gyakran emlegetett szabadságjogok. Az emberi értékek csak a közösségekben alakulnak ki, csak ott érvényesíthetők, csak ott lehet tapasztalni azok erejét.

Nem az őslakosok, hanem a bevándorlók lelkiismereti szabadságjogainak védelmét vették figyelembe. A kisebbségekre vonatkozó szabályok megalkotásakor az őshonos kisebbségeket egy kalap alá helyezték a bevándorló kisebbségekkel.

A vállalkozás jelleg a financiális oldalt helyezi előtérbe, a nemzeti gondolat a nevelést, a közvélemény formálását sürgetné. Melyik úton haladjunk, hogy ötvözzük a kettőt, hogy éljünk is, hassunk is, szolgálva alapvető célunkat: a magyarság meg- és fennmaradását?

Joggal vonhatjuk le a következtetést, hogy Romániában kezd kimenni a köztudatból az a szó, hogy felelősségvállalás.

2015 látszólag nyugodt évnek ígérkezik: nem lesznek választások, a hatalom nem fog különösebb párbeszédet folytatni az emberekkel, de növekedhet a szegénység, ebből következően erősödhet a széthúzás, újra előkerülhet „a magyar kártya” és folytatódni fog a teremtés óta tartó hatalmi harc.

Most ismét úgy tűnik: azért, hogy néhány pártkatonának megmaradjon a munkahelye, feláldozzuk a romániai magyarok érdekeit.

A vasárnapi szavazáson valóban érezhető volt a közösség hangja. Ha ez sem jelzés-értékű, akkor valóban igaz az, hogy az RMDSZ felső vezetése nem a tagság képviselője.

Ponta kampánya nem amiatt megdöbbentő, mert akárcsak Caligula, aljas és ocsmány megfélemlítő módszereket alkalmaz a győzelem megszerzéséért, hanem azért, mert ott állnak mögötte mindazok, akiket valamilyen módon „meg lehet fogni”.

Nyílnak a román szemek, kezd öntudatra ébredni az erdélyi román, ami nem tetszik azoknak, akiknek eddig az volt a dolguk, hogy a gyeplőt tartsák.

Romániában minden esély megvan arra, hogy kialakuljon az egypárti diktatúra.

Meg lehet figyelni, hogy a történelemtanárok nem mennek el a történelmi előadásokra, az irodalomtanárok az irodalmi estekre, a zenetanárok nem járnak hangversenyekre, a rajztanárok kiállításmegnyitóra.

A magyar politikusnak csak magyar érdekei lehetnek, olyanok, amelyek a magyar közösség érdekeit szolgálják.