Ponta kampánya nem amiatt megdöbbentő, mert akárcsak Caligula, aljas és ocsmány megfélemlítő módszereket alkalmaz a győzelem megszerzéséért, hanem azért, mert ott állnak mögötte mindazok, akiket valamilyen módon „meg lehet fogni”.
„Választások után sokan panaszkodnak, hogy a kampány idején elhangzott ígéretek nem váltak valóra, vannak dolgok, amit az utóbbi tíz év során minden választási kampány idején megígértek, de sokak számára ez nem elegendő lecke, nem tanultak belőle, még mindig hisznek az újabb ígéretekben. Vasárnap két személy között fog eldőlni, hogy a következő öt évben ki lesz Románia elnöke. Mindkét jelölt és annak hívei küzdenek a győzelem megszerzéséért: vádaskodások, lejáratások, ígérgetések napjait éljük. Victor Ponta kampánya nem amiatt megdöbbentő, mert akárcsak Caligula, aljas és ocsmány megfélemlítő módszereket alkalmaz a győzelem megszerzéséért, hanem azért, mert ott állnak mögötte mindazok, akiket valamilyen módon »meg lehet fogni«. Akik politikai, közéleti vagy bármilyen tevékenységeik miatt vádolhatók. Akik pénzért megvásárolhatók. A hazugság és az igazság viszonya ma sem más, ma is kérdés: hogyan maradhat meg embernek az ember; van-e még becsület, barátság, hűség; áruló-e az, aki az emberségében találja meg a célját? Sokan teszik azt, amiről tudják, hogy nem igaz, sok esetben következmények nélkül. Az egyén és a hatalom közötti viszony századok óta nem változik. Egy dolog azonban minden korban mindenki számára érvényes: »A hatalom természetes /Végső határa az a pont, ameddig/ Az alattvalók hűsége kitart./ Ha nincs ilyen pont, méltóságát veszti/ Az emberélet. Szégyen lesz leélni.«"
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.

A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.

Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.