Tudják, van az a harmincéves sztori, hogy kilépünk a kommunizmusból, valami másba. Na, azóta folyamatosan lépünk kifele. Mint egy nagyon lassított felvételen.

A román nép sosem állt neki tanulni. Állandóan ünnepelt valamit. Hol a roppant szerencséjét, hol azt, hogy épp megállított egy idegen erőt. És most itt áll. Sabin Gherman írása.

Hát ez valóban nem túl elegáns, Majszter Úr. És sok politikai kultúrára sem utal. És még sorolhatnánk.

Hát, eddig is tudtuk, hogy szar az élet a mioritikus hazában, de most itt egy halálkomoly elemzés a témában. Friss, ropog és ijeszt.

A veterán politikai elemző már szinte könyörög a mioritikus vezetőknek, vessék már figyelő szemüket egy kicsit Magyarországra, például a meddő cicaharc helyett.

Bohócok, opportunisták, erkölcstelen alakok tobzódtak az idei elnökválasztási kampányban. A mi pénzünkön. Ez lenne a mioritikus politikai kultúra?

Lehet kételkedni, lehet legyinteni, sőt, utálni is lehet. Pedig inkább elborzadni kéne. Traian Ungureanu írása ugyanis ijesztő képet ad kultúránk elsorvadásáról.

Mit tehet egy jeles és névtelen elemző, ha Romániának nincs külpolitikája? Magyarországra veti szemét. És közben információs háborúzik egy kicsit. Mert Magyarország az ősellenség, ugye.

Mindenki az elnökválasztási cécóval van elfoglalva, miközben itt van ez a kérészéletűnek látszó Orban-kormány, amelynek rohadt nehéz problémákkal kell megküzdenie. Ha egyáltalán képes rá.

Demokrácia, sokféleség, biztonság és társaik. Olyan szavak, amelyek afféle szent tehenekként működnek, AKIK simán lelegelhetik a kiskertünk füvét. Bántani őket nem szabad.

Hogy is érdekelhetné, amikor folyamatos politikai válságban van, a gazdasága úgy dübörög, hogy alig hallani, külpolitikai téren pedig többnyire a bólogató János szerepét játssza?

Mert a társadalmi utópiák vonzzák az embereket. A valóság kevésbé vonzó. Pedig Margaret Thatcher is megmondta: a szocializmus gondja az, hogy egy adott pillanatban elfogy a mások pénze.

Bájos, ahogy a bukarestiek tudnak rajongani Erdély fővárosáért. És jórészt igazuk is van.

A gyomorforgató cikkből kiderül, hogy az 1989-es romániai forradalom, amely sokak számára szabadságot, mások számára halált hozott, a kivételezett ügyeskedők szemében irtó jó biznisz volt.

Amikor a román patrióta politikai elemzők egyik szeme nevet, a másik meg sír, mert akárhogy is forgatják, Magyarország külpolitikai téren hű, de jobban teljesít.

Máshol vannak hozzáértő intézmények. Románia leragadt a csúcsdíszes, bojtos és csöngettyűs alkalmatlanság kultúrájánál.

Amikor a nem feltétlenül magyarbarát román politikai elemző leemeli a kalapját Magyarország külpolitikája előtt. Talán itt kezdődik a normalitás.