Pompás példabeszéd I. (Orban) Lajosnak címezve, a legendás román frankofónia jegyében. Ja, a magyarok is feltűnnek egy mondat erejéig, bezzeg szerepben.
Jelen szöveg a ziare.com oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Közismert, hogy a történelem megismétli önmagát. A tájékozott emberek, akik elkövették azt a meggondolatlanságot, hogy történelmet is olvastak, átélhetik a jelenkori történések megértéséből fakadó boldogtalanságot. Vezetőink találtak egy rendkívül hatékony megoldást arra, hogy elkerüljék azt a kellemetlenséget, hogy az emberek esetleg értsék a helyzetet, ami megzavarna bennünket a „vásárlási lázban”: minimálisra csökkentették az iskolai történelemórák számát, melyek nem zavarhatják meg a boldogságunkat, hogy nem értsük a történelmünket vagy – isten őrizz! – a jelenünket. Az internet, sajnálatos módon, nem csatlakozik ehhez az ihletett román döntéshez és tartalmazza – szerencsére nagyon jól elrejtve – a szomorúság csíráit. Végül is az internetes cenzúra rossz hatékonysága miatt bukkanhattam egy hátborzongató címre: Taxation as a cause of revolution. A cikk Szerzői Jennifer Llewellyn és Steve Thompson és 2019 októberében jelent meg az Alpha History-nál. Közzéteszem az elérhetőségét, hogy megóvhassák gyermekeiket a történelemtől.
Hasonlóképpen azt is remélem, hogy
ilyenfajta felforgató és depressziót okozó anyagokat. Szegények, a végén még a Maldív-szigeteken felejtik a szeretőiket vagy irodájuk kényelmes karosszékei alatt a kimunkált szavaikat. „…Rien.” Vagyis: Semmi. XVI. Lajos naplójába ez az egyetlen bejegyzés került 1789. július 14-én. Ironikus módon, annak a napnak a délutánján vették be az Ancien Regime (a klasszikus francia monarchia) jelképét; vagyis elesett a Bastille, megtörtént a Prise de la Bastille.
A történelem csak a nap szimbolisztikáját rögzítette, tartalma sokkal prózaibb lévén. A szerencsétlen XVI. Lajos naplója valójában egyfajta vadásznapló volt, a „semmi” bejegyzés pedig azt jelezte, hogy aznapra nem tervezett vadászatot, nem pedig azt, hogy semmi sem történt. Nem tervezett vadászatot, mert mind a király, mind Marie Antoinette, a királyné a helyzet lecsillapítására vonatkozó tervekkel voltak elfoglalva. Egy szinte üres börtön megrohamozása (csak 7 rab volt benne) pedig nem igazán tekinthető hősi tettnek, legfeljebb egy ostromról lehetett szó, amelyet alig 954 vainqueurs de la Bastille hajtott végre egy 82 invalides-ből és a Salis-Samade svájci ezred 32 gránátosából álló védőcsapat ellen. A történelem, melyet azért írnak, hogy lenyűgözzön és emlékezetes legyen, csak a tömegek hősiességét jegyzi meg, melyek bevették, majd lerombolták a monarchista rezsim elnyomásának jelképét. Hasonlóan szimbolikus, hogy a király csak másnap reggel értesült az eseményekről Francois Alexandre Frederic de La Rochefoucauld hercegtől. Az uralkodó naivan megkérdezte: „Ez egy lázadás?” Erre érkezett az emlékezetes válasz:
(Forrás: Guy Chaussinand-Nogaret, La Bastille est prise, Párizs, Editions Complexe, 1988).
A sors XVI. Lajos ellen volt, minden reformszándéka siralmasan kudarcot vallott és ő maga is nyaktiló alatt végezte alig 39 évesen (1793. január 21-én). Nem sokkal később felesége, Maria Antonia Josepha Johanna is követte őt az öröklétbe, akivel szintén nyaktiló végzett 1793. október 16-án. A nagyapja, XV. Lajos halála után alig 20 évesen trónra lépett királyból a forradalom után Luis Capet polgár lett és megérte a monarchia eltörlését, így ő lett az, aki lezárta Franciaország teljhatalmú királyainak hosszú sorát, még úgy is, hogy 1815-ben sor került a monarchia rövid, történelmi szempontból jelentéktelen restaurációjára. Az általa kezdeményezett összes lépés jogos és történelem által igazolt volt: eltörölte a jobbágyságot, eltörölte a taille-t (a parasztok és kisbirtokoson által fizetett földadó), eltörölte a corvée-t (a parasztok által munkanapokban lerótt adó), végrehajtotta a gabonapiac deregulációját és – többek között katonailag is – támogatta az amerikai gyarmatok függetlenségi harcát. Sőt, még a történelmi fontosságú versailles-i ediktumot (a toleranciaediktumot) is kiadta, mellyel elismerték a hugenották, a lutheránusok és a zsidók polgári és törvényi jogait. Olyan tapasztalt miniszterek és tanácsadók szolgálták, mint Jean-Frederic Phelypeaux maurepas-i gróf (túl korán, 1781 elhunyt), vagy a pénzügyi reformok megalkotói, Anne Robert Jacques Turgot l’Aulne-i báró és Guillaume-Chretien de Lamoignon de Malesherbes, akiket azonban nem bírt vagy nem volt képes megtartani.
És akkor, ha a XVI. Lajos által kezdeményezett összes reform helyes volt,
Miért vele ért véget (a gyakorlatban, nem névleg) a monarchikus Franciaország dicsőséges történelme?
Egyszerű. A gazdaság, a fene egye meg, a számtan figyelmen kívül hagyása, ami a rossz kormányzást, a lakosság elszegényedését és a leküzdhetetlen válságot vonta maga után. Plusz egy rakás iszonyatos pech, fekete hattyúk, ahogy ma egy vezető vagy politikai párt megmagyarázhatatlan összeomlását nevezik.
A kereslet és kínálat törvénye és a meteorológia furcsa szövetsége kegyetlen éhínséghez vezetett. Amikor a fiatal király elrendelte a gabonapiac deregulációját, a kezdeti tendencia – természetes módon – a kenyérár masszív növekedése volt; amikor helyreálltak az új kereskedelmi hálózatok és amikor a gazdaság végre teljes mértékben hatni kezdett és az élelmiszer árak a megfelelő szint felé haladtak, sajnálatos módon egy aszályos időszak következett, ami elviselhetetlen szinteken tartotta a kenyér árát, azt a benyomást keltve, hogy
Hasonlóképpen Franciaország Egyesült Államok mellé állása a függetlenségi háborúban (1776–1783) nemcsak Tobago és Grenada szigetek britektől való elhódítását vagy a Cornwallis márki által vezetett angol hadsereg kombinált ostrom – amerikai a szárazföldön és francia a tengeren – nyomán bekövetkezett döntő hatású yorktowni vereségét (1781) vonta maga után. Nem, az a háború egy 1066 millió frankos gigantikus számlát is hozott a Hexagonnak, amit elsősorban a francia flotta szentek csatájában (vagy dominikai, karibi csata, 1782 áprilisa) történt szétzúzása okozott. Nos, a párizsi rezsim első hibás lépésére akkor került sor: a genfi Jacques Necker pénzügyminiszternek az az ihletett ötlete (?) támadt, hogy
A populizmus már akkor együtt járt a politikával, így Necker, azt kívánva a népnek mondani, amit az hallani akart, semmiképpen sem az igazságot, inkább úgy akarta a hiteleket visszafizetni, hogy nem vetett ki új adókat és nem csökkentette a közkiadásokat, vagyis újabb hitelekből. És, minő szörnyűség, a gazdaság törvényei tényleg működtek, így Párizs egyre drágábban vett fel hiteleket államadóssága finanszírozására, mint Görögország a 2000-es években. Nem mondtam, hogy a történelem megismétli önmagát? Brrr…
Ami a francia forradalomhoz, a királyi család lefejezéséhez és a monarchia végéhez vezetett, az éppen egy Franciaországot már sok évtizede felőrlő és elszegényítő mélyreható gazdasági válság volt.
Például, míg 1661-ben, amikor a zseniális Corbet (helyesen: Colbert – a szerk.) lett a Controleur general des finances (pénzügyminiszter), a költségvetési bevételek 32 millió frankot tettek ki, 1715-re (a Napkirály halálakor) a szóban forgó bevételek összesen csak 31 millió frankra rúgtak, miközben a kiadások több mint megháromszorozódtak. A XVIII. századi Franciaországnak óriási állami deficitekkel kellett együtt élnie, melyek az egymást követő kölcsönök miatt egyre csak növekedtek. Miért? Mert a közigazgatási apparátus túl nagy, túl lusta és túl drága lett, a bevételek pedig nem voltak elegendők az ekkora kiadások fedezésére.
A bevételek két fő ok miatt nem voltak elegendők: egyrészt az adózási rendszer regresszív volt, vagyis a vagyon növekedésével egyre kisebbek voltak az adókulcsok, így az adóteher a szegényeket sújtotta (tiers état – a harmadik rend) és nem a nemeseket vagy az egyházi vezetőket (az első és a második rend), másrészről az adók behajtását korrupció és legendásan rossz hatékonyság aknázta alá.
Ugyanolyan egyszerűen, mint bármely másik korrupt közigazgatás, mert a pokolba vezető út – nem igaz?! – jó szándékkal van kikövezve. Hogy elkerülje a túlburjánzott közigazgatási apparátus csapdáját, továbbá a közkiadások csökkentése érdekében a király egy csoport magánvállalkozóra támaszkodott. A struktúrát Ferme générale-nak (általános farm – milyen szép!) neveztek, tagjai szedték be a vámdíjakat, a jövedéki adókat és bármilyen más közvetett adót. Nos, az általános korrupció és a nepotizmus miatt ezek a fermiers généraux-k meggazdagodtak, miközben az állam elszegényedett. És mivel tisztán a véletlen műve bármilyen hasonlóság a román valósággal, Franciaországnak 40 fermier général-ja volt (nagyjából annyi, mint nálunk, megyénként egy), akik óriási díjat (hat évre 80 millió frankot) fizettek, amit viszont levonhattak a bevételekből és amit aztán megháromszorozva „szedtek vissza” a mandátum alatt.
Annyira gazdagok lettek, hogy nemesi címeket és palotákat vásároltak a Párizs közepén lévő legendás Place Vendome körül (forrás: ITT).
Ezen „általános farmerek” mellett (akik az állami jövedelmek felét hajtották be), a királynak saját adóbehajtói is voltak, akik a közvetlen adókat szedték be (nagyjából az adók harmadát). A közvetlen adók kicsik, de számosak voltak: taille (hadiadó – amit csak a harmadik rend fizetett, nagyjából 20 millió frank évente), capitation (fejadó – minden felnőtt után, foglalkozástól függő mértékben), a jövedelemadót (dixieme – a jövedelem tizede 1710-ben) a populista XVI. Lajos a felére csökkentette (vingtieme – a jövedelem huszada) és a gabelle, a hihetetlenül nagy sóadó (nagyjából ez adta az állami költségvetés tizedét, 55 millió frankot). Ne feledkezzünk meg az alkoholra (aide) vagy a dohányra (tabac) kivetett jövedéki adóról sem.
A háború 1066 millió frankba került, ami két éves jövedelemnek (550 millió frank) felelt meg. Nem akarta csökkenteni a költségeket vagy növelni az adókat és akkor azt tette, ami errefelé is sok politikusnak eszébe jut: új hiteleket vett fel, melyeket aztán maga előtt „görgetett”, egyre nagyobb kamatokra.
Az adminisztráció túlméretezett és rendkívül korrupt volt, saját magának dolgozott és semmiképpen sem az államnak. A deficitek nőttek, mindaddig, amíg az államadósság elviselhetetlen szintre, az éves költségvetési bevételek nagyjából négyszeresére nőtt, a miniszterek és az udvari nemesek pedig nem fogadták el az új adórendszert. Ekkor az utolsó abszolutista uralkodó Lajos úgy döntött, hogy összehívja az általános rendeket (États generaux), vagyis a három rend képviselőit. Csakhogy a harmadik rend Sieyes abbé Qu’est-ce que le Tiers-Etat? (Mi a harmadik rend? – a szerk.) című pamfletje hatására radikalizálódott és ahelyett, hogy elfogadta volna a király reformjait, megfosztotta a tróntól és kikiáltja a köztársaságot.
Mindezekre az eseményekre alig
aki a leghosszabb uralkodást tudhatta maga mögött Európa történelmében (72 év, 1643–1715), aki alatt az Európa feletti francia uralkodás a csúcsra jutott és aki Európa központjává és szívévé változtatta Párizst. XIV. Lajos 1661-től, Mazarin halálától kezdve vezette effektív módon Franciaországot, amikor teljes mértékben, a kormány élén álló közvetítő nélkül átvette a hatalmat.
Az új gazda első és legihletettebb lépése Nicolas Fouquet leváltása volt a pénzügyi szuperintendánsi tisztségből (magát a tisztséget is megszüntetve) és Jean-Baptiste Colbert kinevezése (Controller-General of Finances – 1665) volt. Aki bátor pénzügyi reformot kezdeményezett: csökkentette a közvetlen adókat (taille), felszámolta az adófizetés alóli felmentéseket, rendszeres jövedelem- és kiadás-nyilvántartások összeállítására kötelezte a köztisztviselőket, a közvetlen megbízás helyett pályázati rendszert vezetett be bizonyos szolgáltatások koncesszióba adásánál és más hasonlókat. Így aztán
az állam adósságszolgálata 54 millió frankról a felére, 25 millió frankra csökkent, a közvetlen adók 42 millióról 35 millióra csökkentek, de a közvetettek 26 millióról 55 millió frankra nőttek, a királyi uradalmak jövedelmei az 1661-es 80 000 frankról 5,5 millió frankra nőttek 1671-re.
A költségvetés többletet mutatott, vagyis a 20 millió franknak megfelelő bevételekre 11 millió franknak megfelelő kiadások jutottak, amiből egy 9 millió franknak megfelelő többlet következett. Colbert másik fontos igyekezete a belföldi termelés bátorítására irányult, megkönnyítve selyemgyártó műhelyek létesítését Lyonban, a kárpitipar fejlesztését (a híres Gobelin-ház), muranói üvegmestereket, svéd acélgyártókat és holland hajóépítőket hozatott, mindezt a behozatal csökkentése és a kivitel növelése logikája alapján.
felszámolta a katonai testületen belül a nemesi rangok elsőbbségét és a meritokráciát támogatta. Az 1667-es Grande Ordonnance de Procedure Civile (Code Louis) az egész királyságon belül egyesítette a polgári eljárást. A fontainebleau-i ediktum (1685) megsemmisítette a nantes-i ediktumot, létrehozva a római katolicizmus kiváltságos helyzetét és felszámolva a hugenották, a lutheránusok és a zsidók bármiféle jogát. A francia területhez csatolta Elzászt, Franche-Comte-ot, Lille-t, Artois-t, Dunkerque-öt és Roussillont. Sokan a rovására írják az általa viselt három nagy háború (és valójában még további két kicsi) költségeit, melyek állítólag strukturálisan bontották meg a francia pénzügyek egyensúlyát. Tény, hogy Franciaország XIV. Lajos idejében nagyjából az egyetlen – modern fogalmak szerint – működőképes állam volt Európában, a legnagyobb európai gazdaság (nagyjából az egész kontinens gazdaságának a negyede, Angus Maddisson szerint), továbbá a legerősebb hadsereggel és meritokratikus bürokráciával rendelkezett.
A történészekre hagyhatjuk annak elmagyarázását, miként jutott el Franciaország a Napkirály nagyságától a szerencsétlen XVI. Lajos alatti mértéktelenül eladósodott, korrupció által züllesztett, nagyszámú és nem hatékony közigazgatással, siralmas állapotban lévő hadsereggel és lázadozó és elszegényedett lakossággal rendelkező országig. De a két Lajos paraboláját el kellene kerülniük azoknak, akik nem akarnak gondolkodásra érdemes témákon töprengeni, akik meg akarnak maradni a saját szerencsébe vetett vak hit komfortzónájában. Európa történelme egy részének ez a szerény felidézése redőket okozhatna néhány homlokon, tehát kényelmesebb elkerülni.
És mégis, akiknek esélyük van XIV. Lajos és XVI. Lajos sorsa közül választani, azoknak
azt a tényt, hogy a költségvetési bérek a költségvetési bevételek harmadát teszik ki, azt a tényt, hogy a szociális kiadásokkal és a bérekkel kapcsolatos költségek összesen a költségvetési bevételek 70 százalékát jelentik, azt a tényt, hogy a 3 százalékot jóval meghaladó költségvetési hiányunk lesz, ami a következő években tovább fog nőni, azt a tényt, hogy az ország történelmében először több mint 10 milliárd eurós folyó fizetési mérleghiány lesz, azt a tényt, hogy a kereskedelmi deficit valószínűleg meghaladja majd a 18 milliárd eurót.
első lépésként két-három gázüzemű elektromos erőművet építenének (mindenképpen több mint 1000 Mw-os beépített kapacitással) és újraindítanák a petrolkémiát. Aztán megkétszereznék/háromszoroznák a földalatti tárolókban lévő gázkiemelési kapacitást, hogy téli időszakban csökkentsék a behozatalt. Aztán szerves módon kétszereznék meg a helyek számát az automatikai és számítástechnikai egyetemeken. Aztán megépítenék a Piteşti–Nagyszeben autópályát.
akkor arra ügyelne, hogy a kisujjával se érintse meg az ország mai működési módját. Boldogan könyvelné el, hogy nyersanyagokat exportálunk: búzát, kukoricát, mérnököket, orvosokat, csempézőket és betonozókat, esetleg földgázt. Úgy tenne, mintha nem látná, hogy a gabonánk importfelvágottként tér vissza, hogy az ötmillió emigráns számítógép-programok vagy kifinomult technológiák formájában, a földgáz pedig műtrágyaként vagy elektromos energiaként.
U. i.: De addig is, úgy hiszem, XIV. Lajos már az első napon magához rendelné Colbertet és komoran megkérdezné: „Te Colbert, mit szeretnénk mi a legjobban?”. És Colbert azt válaszolná: „120 kilométernyi Piteşti–Nagyszeben autópályát, Fenség”. „Hiányzik valami ahhoz, hogy megcsináljuk, Colbert?”. „Nos, gépeink vannak, embereink vannak, betonunk van, zúzott kövünk van, megvalósíthatósági tanulmányunk – hála istennek! – van vagy 10… Ááá, bitumenünk nincs!” „Hogyhogy, te, nem gyártunk bitument, de több száz kilométernyi utat akarunk építeni?” „Nem nagyon, de még szerencse, hogy a magyarok gyártanak, majd veszünk tőlük…”.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.