Vajon nincs-e túl késő Románia jó irányba fordításához?

Jelen szöveg a Revista 22 oldalán megjelent írás fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

2019 nem dicsőségesen és győzedelmesen ért véget, bár a PSD-t eltávolították a hatalomból. Ellenkezőleg, nehezen kezelhető, 30 év alatt felhalmozódott kudarcok együttesét hagyta az utódjára.

Egy összegyűlt, hosszú és komor to do list-et, amire senki sem tűnik felkészültnek. Így aztán ahogy a gondok egyre hangsúlyosabban körvonalazódnak a haza egén, úgy válik egyre katasztrofálisabbá a megoldásukra alkalmas személyek hiánya.

Azok számára, akik elutasítják, hogy az amnézia vezérelje őket, az év végét egy normális országban megengedhetetlen tragédia határozta meg, nevezetesen annak a páciensnek a halála, aki a Floreasca Sürgősségi Kórház műtőasztalán gyulladt meg. A vizsgálat lefolytatására hivatottak előtt nem fogunk állást foglalni az esetről, de az eseményt kezelése egy olyan rendszerválság tünetévé változtatta, amely már régóta parázslik és amelyet éppen az tart fenn a politikusokkal együtt, aminek el kellene azt hárítania, azaz éppen az orvosok testülete.

Nem lehet többé tagadni például, hogy a kórházakban a hallgatás törvénye, az omerta uralkodik,

a páciensek rovására; azt, hogy a kórházvezetők kinevezése politikai alapon, botránnyal történik, ahogy a Floreasca Kórház vezetőjével is történt; vagy azt, hogy semmibe veszik a szakmai standardokat, és az ország legnagyobb sürgősségi kórháza az egészségügyi ellátás minőségi standardjaiból csak a minimumot teljesíti. Ezen kívül az egészségügy jeles személyiségei nem is rejtik véka alá a cinizmusukat: Mircea Beuran professzor szemrebbenés nélkül a műtő személyzetére hárította a felelősséget és ab initio kizárta ebből az orvosokat, holott a tűz fellobbanásakor nem is volt a teremben. 2010-ben, a Giuleşti Szülészeten szintén csak egy nővér került börtönbe a tűzeset után, az orvosok és a vezetők sértetlenül és… gyarapodva megúszták. A szerencsétlen floreascai páciens pedig, a testfelületének 40 százalékát érintő sérüléseivel, „biológiailag nem volt elég ellenálló, hogy elviselje az orvosi erőfeszítéseket”. A végzet, igaz?

Tehát világos, hogy bármilyen jó szakemberek az orvosaink, a rendszer, amiben tevékenykednek, erkölcsileg rothadt, nem a pácienst helyezi előtérbe, maximálisan átláthatatlan állapotban tartják, hogy elrejtsék a vezetési hiányosságokat. Az egészségügyet olyan politikai kiskirályok uralják, mint amilyen Sorin Oprescu volt és amilyen továbbra is Mircea Beuran, akit az összes szakmai elvárásnak fittyet hányva védelmébe vett az Orvosi Kamara elnöke, Gheorghe Borcean, aki – szégyentelenül – előre állást foglalt a floreascai esetben, Mircea Beuran megvédésére szólítva fel a közvéleményt úgy, hogy a vizsgálat még el sem kezdődött.

A rendszer ilyen működése mellett az a kérdés, hogy Victor Costache miniszter, aki állítólag az egészségügy radikális megreformálását akarja, képes-e a támogatására maga köré összegyűjteni eltökélt, alkalmas és kritikus tömeget alkotni képes orvosokat és egészségügyi vezetőket. A rendszeren belüli politikai-orvosi cinkosságokra tekintettel ez nehezen hihető.

De az egészségügyi rendszer nem kivétel, hanem olyan összetett bomlási folyamatok eredménye, melyek szinte minden területen meghatározták az évváltást – az igénybevételnek megfelelni képtelen közúti infrastruktúrától az adócsalóknak kedvezően működő adóhatóságig, vagy a kultúra területéig, ahol a miniszter meg sem rezzen, amikor a Nemzeti Könyvtár igazgatója „kulturális eseménynek” nevez egy Delia-koncertet, vagy az igazságügyig, amely képtelen magához térni a Liviu Dragnea és cinkosai által okozott katasztrófából és ahol még mindig a reformellenesek és a DNA ellenfelei ellenfelei uralkodnak és akadályozzák a SIIJ (Igazságszolgáltatási Bűncselekvényeket Vizsgáló Részleg – szerk.) felszámolását, vagy az erdőgazdálkodásig, ahol a hatóságok tehetetlenek a fatolvajokkal és az erdőkben zajló bűncselekményekkel szemben, vagy az oktatásig, mely plagizálókat, imposztorokat, funkcionális analfabétákat és olyan fiatalokat termel, akik képtelenek alkalmazni a tanultakat.

Tehát nem csodálkozunk, hogy szintén az évváltás alkalmával Mircea Cărtărescu a következő tanulságot vonta le az Adevărulban: „csapnivaló oktatásunk és klientúrára épülő művelődésünk van, egy-egy helyi zsarnok által uralt feudális intézményekkel”, vagyis

„velejükig korrupt” intézményeink, amelyek nem hoznak létre értéket

és „olyan intézményi katasztrófát élünk meg, amilyenre még nem volt példa Romániában és ami tönkreteszi az életünket és az értékeinket”.

Véletlenül vagy sem, 2020 tényleg a helyzet és Románia távlatainak rosszabbodásával kezdődik és annak felfogására kényszerít bennünket, hogy a politika, a gazdaság, a közigazgatás, az igazságügy és a kormányzás összes többi területének reformja nélkül így nem folytathatjuk tovább. A kommunizmus bukásának harmincadik évfordulója arra kényszerített minket, hogy feltegyük magunknak a kérdést, vajon nem hagytuk-e túl sokáig a neokommunistákat, hogy azt tegyenek, amit akarnak, ők határozzák meg az 1989 utáni Románia politikai formáját és azt a korrupció és erkölcstelenség rákos betegségével annyira megfertőzzék, hogy már túl nagy lett a sérült rendszer fenntartásában érdekeltek száma.

És most, miután rosszul kezdtük, hagytuk magunkat a korruptak által vezetni és politikailag elkötelezett tévékkel manipulálni és elvesztettük az értékeinket,

ki fogja kirángatni a hanyatlásból az országot?

Az Orban-kormány egy kis fellélegzést hozhat Victor Ponta és Liviu Dragnea összes kormánya után, de vajon nem fogja-e meghaladni a képességeit a feladatok mérete, amelyekkel szembesül? Persze, szükségünk van az előrehozott választásra, hogy megszabaduljunk a PSD és csatolmányai, az RMDSZ és az ALDE által uralt parlamenttől, de a választás után vajon lesz egy radikális változtatásokra kész többség, vagy akkor is meg kell majd elégednünk toldozásokkal-foltozásokkal, siránkozásokkal és gyanús alakokkal kötött mocskos kompromisszumokkal? Képes lesz a PNL együttműködni az USR-PLUS-szal vagy szabotálni fogja a szövetségeseit? Végül képes lesz-e az új többség legyőzni a jelenlegi rendszer haszonélvezőinek reformokkal szembeni ellenállását? Íme, ezek az idei év, egy kínkeserves és kínzó évtized utolsó éve kezdetének a kérdései, mely kérdések mögött az a mélységes félelem sejlik fel, hogy vajon nincs már túl késő Románia jó irányba változásához?