Ukrajnai válság: az ukrán ortodox egyházak vs. Ukrajna területi és szellemi egysége

Ukrajnát a múltban sem, a közeljövőben sem fogják egy tökéletes szellemi és kulturális egységben lévő nemzet által lakott országnak tekinteni. A két nagy részből – az EU-párti, de gazdaságilag szegény nyugati és a Moszkva-párti, gazdaságilag tehetős, de a demokrácia kultúrájának híján lévő keleti – álló Ukrajna három nagy ortodox közösség szektariánus és átpolitizált harcának színtere is.
A politikai és gazdasági területen és általában véve az ukrán társadalmon belüli egységhiány a három nagy egyházra oszló ukrán ortodoxiában is tükröződik: Ukrán Autokefál Ortodox Egyház, Ukrajna Ortodox Egyháza (Kijevi Pátriárkia) és Ukrajna Ortodox Egyháza (Moszkvai Pátriárkia).
Az egyházi közigazgatási megosztottságok – melyek sokkal inkább egyes ukrán püspököknek a Császár előtti hajbókolásából és világi ambícióiból fakadnak, mint az ukrán ortodox keresztények akaratából – felkavarták Ukrajna vallásos életét, a folyamatosan fenntartott konfliktusos állapottal. A három ukrajnai ortodox egyház a keresztény egyház küldetése lényegétől (értsd, Krisztus megvallása és parancsainak követése) egyre jobban eltávolodó cselekedeteikkel sokkal inkább a kijevi politikai hatalom, az EU-párti ellenzék érdekeit szolgálták, vagy a Moszkvai Pátriárkiától kapott utasításokat, melyek célja e Pátriárkia és implicit módon az Orosz Föderáció ukrajnai befolyásának megőrzése volt.
Ebben a rendkívül feszült történelmi pillanatban, amikor jelentős mértékben és veszélyesen megkérdőjeleződik az egységes és oszthatatlan ukrán állam léte, a három nagy ukrajnai ortodox egyháznak dönteniük kell: Krisztust fogják szolgálni – és ezáltal jelentősen hozzájárulnak majd az ukrajnai helyzet pacifikálásához és normalizálásához –, vagy bizonyos világi és nem keresztény politikai erők toldalékai lesznek – és ezáltal azok közé fognak tartozni, akik a nagy ukrán nemzet megcsonkítására készülnek.
Az ukrán ortodox közösség által oly sok ideje átélt megosztottság drámájában őszentsége Onufrij Berezovszki, Csernovic (Csernyivci) és Bukovina metropolitája vette át nemrég a főszerepet, aki Locum Tenens-ként (helytartóként – E-RS) foglalja el a kijevi metropolita székét és válik ezáltal Ukrajna Ortodox Egyháza (Moszkvai Pátriárkia) vezetőjévé.
Őszentsége Onufrij ukrajnai feszültségekkel kapcsolatos nyilatkozatai felkavarták nemzeti érzéseinket és aggodalmat váltottak ki az észak-bukovinai román ortodox kisebbség helyzetét illetően.
Amikor Ukrajna ideiglenes elnöke találkozott az ukrajnai vallási felekezetek vezetőivel, őszentsége Onufrij kijelentette, az észak-bukovinai román etnikumúak esetleg Románia védelmét kérhetik, idézzük: „Nem akarok sokat beszélni, mert ma nem a beszédek, hanem az imák ideje van, a békét kell helyreállítanunk hazánkban. Sok gond van, gazdasági, pénzügyi, vallási jellegű, de ha nem lesz béke, ha az emberek nem fognak lecsillapodni, akkor semmilyen gondot nem lehet majd megoldani. Ha a politikai háború vallásivá válik, államunk sokkal rosszabb helyzetbe kerülhet. Ez Ukrajna összeomlásához vezethetne. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy vannak olyan románajkúak által lakott térségeink, ahol a szóbeszéd szerint az Euromajdan tüntetői el akarják foglalni a bănceni-i kolostort, amely egy 500 lelkes gyermekotthonnak ad otthont. Ezek románajkúak nagyon zaklatottak és azt a szóbeszédet kezdték el terjeszteni, hogy Románia segítségét fogják kérni, hogy Románia fegyveres csapatokat küldhet Odesszába. Ott olyan a hangulat, hogy az emberek készek a román államtól védelmet kérni, hogy az irányítsa oda a csapatait és foglalja el Ukrajna egy részét, Odessza régió egy részét. Ha ez megtörténik – Isten őrizz! –, akkor ez a vég kezdete lesz. Ezért arra kérem: tegyen meg mindent, amit lehet, hogy ne robbanjanak ki vallási alapú konfliktusok”.
Őszentsége Onufrij Moszkvai Pátriárkiával szembeni hűsége minden kétség felett áll és a feletteseknek való alávetettség világi kontextusában még akár természetes is, de az ukrajnai események rendkívül gyors alakulása – melyek közül a Moszkva-párti milíciák által a Krímben provokált elszakadás kezdete a legveszélyesebb esemény – azt fogja megkövetelni az Ukrajnai Ortodox Egyház (Moszkvai Pátriárkia) vezetőjétől, hogy felhagyjon az ilyenfajta gyújtóhatású nyilatkozatokkal és folyamodjon inkább az ortodoxiára több mint egy évezrede jellemző rendkívül hatékony bizánci diplomáciához.
Az őszentsége Onufrij által az Ukrajna területi egységével szembeni „román veszély” miatt mutatott aggodalmat – mely aggodalom, nyilvánvalóan, csak az ukrán egyházvezető lelki zaklatottságának egyik kifejeződése és nem valóság, hiszen Romániának EU-tagállamként tilos fegyveres erőket bevetnie idegen területeken élő nemzeti kisebbségei védelmében –, tehát őszentsége Onufrij aggodalmát, ha ez valóban létezik, ki kell terjeszteni az „orosz veszély”-re is, mely lehetséges módon meg fog nyilvánulni a Krímben és Ukrajna keleti területein is. Őszentsége Onufrij itt tud hozzájárulni az ukrajnai válság megoldásában, vállalva az ukrán ortodoxok – polgárok, politikusok, üzletemberek, a civil társadalom militánsai stb. – és az őboldogságossága Kiril pátriárka közötti közvetítői szerepet, akinek közismerten erős befolyása van az Orosz Föderáció kormányára és főleg Putyin elnökre.
A másik két ukrán ortodox egyház vezetőinek – akiknek az ukrán állam politikai életében történő szerepvállalása legalábbis hasonló őszentsége Onufrij szerepéhez, azzal a különbséggel, hogy más erők szolgálatát választották, melyeknek az ukrán nemzetre gyakorolt többé-kevésbé kedvező hatása vitatható – ugyanez a kötelességük az általuk vezetett ortodox hívekkel szemben, vagyis hozzá kell járulniuk Ukrajna pacifikálásához és területi egységének megőrzéséhez. De sikerük attól függ, hogy le tudnak-e mondani a szélsőséges nacionalizmusról és enyhül-e az oroszellenes viselkedésük.
Gondosan körül kell néznünk és meg kell értenünk, hogy a világ nagy politikai és katonai hatalmai – az AEÁ, az EU és az Orosz Föderáció – már Ukrajna jövőjéről tárgyalnak.
A támadó jellegű nyilatkozatokon túlmenően a nagy demokráciák kancelláriáiban ismerik és szinte már el is fogadták, hogy az Orosz Föderáció fekete-tengeri és ukrajnai érdekei nem lehetnek alku tárgyai. Putyin nem akar és még ha akarna is, presztízs- és politikai stabilitási okok miatt nem mondhat le az Orosz Föderáció térségbeli katonai és gazdasági jelenlétéről. Ugyanakkor a kelet-európai geopolitikában járatosak azt is megértik, hogy az Orosz Föderáció számára rendkívül nagy politikai, katonai és – főleg – gazdasági-pénzügyi ára lenne egyes elszakadáspárti területek fenntartásának Ukrajnában, és ezek akár még az Orosz Föderáción belül is válságot okozhatnak.
Ilyen körülmények között az ukrán ortodox közösség vallási vezetőinek meg kell szüntetniük, (legalábbis egy időre) függésüket az idegen – akár Európa-párti, akár Moszkva-párti – erőktől és politikai ideáloktól és vállalniuk kell a párbeszédet és együttműködést Ukrajna pacifikálása és az Ukrán Ortodox Egyház – fokozatos és szorosan Krisztushoz kötődő – kánonjogi egységének helyreállítása érdekében.
Ennek csak a vérontás, Ukrajna szétverése és Európának a „hidegháborús” időkhöz történő visszatérése az alternatívája.