Újra szorult helyzetbe kerültek az oktatás és a kisebbségek

Klaus Iohannis elnök a szöveg tisztázását kérve visszaküldte az oktatási törvény módosításait a Parlamentnek.

A némiképp talányos közleményben azt állítják, hogy a parlamenti képviselők által végrehajtott módosítások nem világosak és hogy

a törvény szövegének egyik újítása, a „nyelvi kisebbség” kifejezés meg nem határozása miatt kétértelművé teszi.

A 2011-es szöveg a 12. részben (a 45. és az azt követő cikkelyekben) tér ki a nemzeti kisebbségek nyelvén zajló oktatásra. Az elnök által elutasított módosításban a nyelvi kisebbség kifejezés csak a 62. cikkelyben jelenik meg és úgy tűnik, a törvényhozók a nemzeti kisebbség fogalom szabadon kezelt változatának tekintik anélkül, hogy explicit módon felállítanák az egyenlőséget. Elképzelhető, hogy az elnök fenntartását a nyelvi kisebbségekről szóló vita bonyolultabb kontextusa is ihlette, mely finomságokat, a jelenlegi humanitárius és gazdasági migrációs hullámok közepette nem lehet a parlamenti többségi szavazással sem lezárni, sem megsemmisíteni. A román törvény figyelmen kívül hagyja ezeket a distinkciókat.

A román társadalom érzékeny a kisebbség fogalmára, az oktatás, de a szexualitás terén is.

A nacionalista indoktrináció hosszú évei viszonylag csökkent mértékű gyakorlati előremozdulást engedtek a kisebbségek nyelvén folyó oktatás terén,

és ez alól az évek folyamán elfogadott törvények sem képeztek kivételt. Ezt az érzékenységet pedig a román politikai élet és társadalom központi térségeiből hallható nacionalista diskurzus táplálja időnként. A média által felfújt különféle incidensek mintha azt kívánnák bizonyítani, hogy a nacionalista retorikának van értelme és hogy a kisebbségek továbbra is érzéketlenek a többség gondjaira és témáira. Kolozsváron, például, a kisebbségek nyelvén zajló felsőoktatás sokáig politikai téma volt. Az anyanyelvű doktori disszertációk és záróvizsgák ügye szintén. Tavaly több ezer ember tüntetett Marosvásárhelyen a római katolikus középiskola felszámolása ellen, mely döntés veszélybe sodorta a társadalmi békét egy olyan városban, melyet az 1990-es évek elején etnikumok közötti harcok dúltak fel. A fontos kérdésekben leadott kisebbségi szavazás kitartó bírálata is némiképp abból a reziduális reflexből fakad, mely a kisebbségeket csak a többség holmi csatolmányainak tekinti, melynek alá kell vetniük magukat. Mert az oktatási törvény szövege amúgy tele van jó szándékkal, melyeket még mindig nem ültettek át a gyakorlatba (a 8. cikkely szerint, például, a GDP 6 százalékát kell oktatásra fordítani, plusz további 1 százalékot kutatásra).

A tanári végzettségű és korábban tanfelügyelőként is tevékenykedő Iohannis elnök már első elnöki beszéde óta elsődlegességének tekinti az oktatást, de

a hozzá eddig közelállók egy része ma azért bírálja, hogy ezt a frontot is feladta.

2016-ban elindított egy „Képzett Románia” projektet, ennek harmadik és negyedik szakaszának idén kellene lezárulnia „a projekt eredményeinek véglegesítésével: a romániai oktatásra és kutatásra vonatkozó, a következő 12 évre (2018–2030) érvényes országos szintű elképzeléssel és országos szintű célkitűzésekkel” (további részletek itt). De erre kevés esély van.

A módosítások visszaküldése a döntéshozó fórumnak számító Képviselőháznak annak a jele, hogy az elnök legalább részben teljesíteni szeretné az ígéretét. Ellenvetései, mint mondtam, a „nyelvi kisebbség” kifejezéssel kapcsolatosak, mely – ha nincs meghatározva – a törvényt hiányossá és alkalmazhatatlanná teszi. A törvényt, az elnöki közlemény szerint, újra meg kellene vitatni. Egy meghatározás hiánya nemcsak egyes kisebbségek nyelvén működő oktatási egységek akkreditálási vagy átszervezési folyamatát zavarhatja meg, hanem bizonyos speciális oktatási programok lefolyását is, ugyanis pont azzal a törvénnyel kerül szembe, melyet állítólag módosítani szeretne. Röviden, egy technikai zavar helyi szinten konfliktusforrássá változhat. Hiszen az új szabályozás csak zavarokat kelt és „negatív következményei lehetnek az oktatás minőségére nézve, az oktatási rendszer haszonélvezői és a társadalom hátrányára”.

Ez egy technikai kérdésbe való kapaszkodás annak érdekében,

hogy újra vitát nyisson egy olyan fontos törvény módosításáról,

amellyel kapcsolatosan maga az oktatási miniszter ígérte meg, hogy egy másikra fogja lecserélni. Hasonlóképpen figyelemre méltó, hogy a törvényt a két ház rendkívüli ülésszaka után küldi vissza a Parlamentnek, a törvény bármiféle módosítását pedig az új tanév első napjától kellene alkalmazni. Más szóval, a törvényt egy stratégiai pillanatban utasította el: túl kevés idő maradt, hogy a parlamenti képviselők megvitathassák a bizottságokban, plenáris ülést hívjanak össze és megszavazzák ezt az új évet, legalábbis nem az idén, bár adott esetben a többség képviselői akár egyik napról a másikra is összeültek fegyelmezetten, ha a főnökeik által eléjük tett törvényjavaslatokat meg kellett szavazniuk. Ennek ellenére az elnök hadicsele arra utalhat, hogy ő egy teljesen új törvényt akar, főleg, hogy olyan sokat módosították, hogy az egészet felül kellene vizsgálni ahhoz, hogy koherenssé váljon. Jelenleg több tervezet is van a Parlamentben a törvény módosítására, de ezek bizonyos cikkelyekre és fejezetekre vonatkoznak, nem a törvény szellemére, mely annak ellenére ugyanaz maradt, hogy megváltoztak az idők. Talán ez is az oka annak, hogy a hosszú ideje változatlan oktatási teljesítmények is folyamatosan a rangsorok vége felé helyeznek minket. Ennek a módosításnak az elutasítása implicit módon a törvény koherenciájával és az egységes szemlélet hiányával kapcsolatos bírálat is, és végső soron az oktatásra vonatkozó elképzelés teljes felülvizsgálatához kellene vezetnie.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.