// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Újra itt a Szabad Európa Rádió!

// HIRDETÉS

A romániai és bulgáriai adó újraindítása azt jelenti, hogy e két kelet-európai államot továbbra is „segíteni kell a demokratizálásban”.

A fiatalabb olvasók számára idézzük fel: a Radio Free Europe/Radio Liberty volt az a Német Szövetségi Köztársaságba telepített amerikai médiakonszern, mely a hidegháború első vonalából folytatta harcát a demokráciáért, a Szovjetunió és a szovjet tömbben foglyul ejtett államok ellen. Az én nemzedékem számára (1989. december 21-én, amikor utcára vonultam, 26 éves voltam) 

a Szabad Európa Rádió (néha a BBC-vel és az Amerika Hangjával kombinálva) volt az egyetlen cenzúrázatlan tájékozódási forrás, 

amely a hazámban és a világban zajló valós eseményekről beszámolt. Azok a műsorok felbecsülhetetlen erkölcsi támaszt nyújtottak a néhány évtizedre a Vasfüggöny mögé, vagyis a „szocialista táborba” került nemzetek számára.

Az említett rádióadók a „posztkommunista” átmenet radikális kétértelműségei által táplált tehetetlenségből még 1990 után is továbbsugározták a műsoraikat. Washington csak akkor döntött a román műsor felszámolásáról (csak a volt szovjet térségbe sugározottat tartva meg), amikor beléptünk a NATO-ba, majd az EU-ba. Becsületszóra úgy vették, hogy az olyan országok, mint (a nyugati demokratikus világba utolsókként integrált) Románia és Bulgária már kialakítottak maguknak olyan viszonylag működőképes belső demokráciákat, melyek – természetesen – egy érett civil társadalom szolgálatában álló független sajtót is feltételeznek.

A Washingtonban bejelentett döntés – újraindítják a bukaresti és a szófiai adót –, szimbolikus értelemben,

az amerikai adminisztrációnak azt a meggyőződését fejezi ki, hogy e két kelet-európai államot továbbra is „segíteni kell a demokratizálásban”, 

mert még mindig egy „elmúlni nem akaró múlt” árnyékában élnek. Objektíven nézve a dolgot, nagyon rossz hírt kaptunk. És még ha lesznek is olyanok, akik sietnek majd azt mondani, hogy ez az új amerikai taktika az Orosz Föderáció agresszív revizionizmusára adott válasz, azt senki sem tagadhatja, hogy ez a két „újraaktivált” ország demokratikus helyzetére vonatkozó negatív értékelés is. Voltaképpen e két hírszerkesztőség újraindítása – többek között – a román médiahelyzet siralmas állapotára is rámutat, melyet a régi rezsim örököseivel bensőséges viszonyban álló tulajdonosi háttér, manipulatív pártosság és a tisztességes tájékoztatáshoz fűződő jog folyamatos semmibe vétele jellemez. 

A román sajtó minőségi hanyatlásának sok oka van (a digitális tartalom felé fordulás, a közösségi média által támasztott verseny), de ugyanakkor a szakmai hitelesség radikális elvesztésének a következménye is. Bármilyen komoly elemzés/értékelés bizonyítani tudja, hogy a független és szakmailag hiteles sajtó a kivétel ezen a területen, nem a szabály.

Egy szisztematikusan félrevezetett, propagandának és álhíreknek folyamatosan kitett közönség – nyilvánvalóan – sebezhetővé válik 

a populizmussal, a tekintélyelvűséggel, a felkorbácsolt nacionalizmussal és a kognitív disszonanciával, vagyis mindazokkal a valóságtól való elszakadási formákkal szemben, melyek eltorzíthatják a szabad választások és a közjó érdekében folytatott polgári együttműködés lényegét. Egy ilyenfajta közönség saját szabadságjogai ellenségévé válik, pont a NATO és az EU keleti szárnyán gyengítve a demokratikus értékek kohézióját.

Egyértelmű, hogy a Bukarestről sugározni szándékozott új hírműsorok nem fogják önmagukban kijavítani a belpolitikai rendszer tévelygéseit és működési zavarait. Ugyanakkor a Radio France Internationale műsorai mellett példákat kínálnak majd a korrupció, a karaktergyilkosság, a szemenszedett demagógia és a néha rémálomszerű alkalmatlanság által nem sújtott újságírási standardokra. Ez több a semminél és kevesebb a szükségesnél.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro