// 2024. december 3., kedd // Ferenc, Olívia
balhé

Több férfi, szélsőségesebb társadalom

// HIRDETÉS

Ha több a férfi, nem jut nekik nő, nem tudnak szaporodni, agresszívabbak. Világos, mint a nap. Márpedig ez vár ránk.

Egy népességen belül az agresszivitás foka főleg a fiatal férfiak arányától függ. Nagyon szoros kapcsolat van az életkor és a társadalmi erőszak között, és az erős demográfiai szaporulatot mutató térségekben, ahol magas a fiatal, 15–30 éves férfiak aránya, sokkal magasabb a tömeges erőszakos cselekmények száma.

Ennek megfelelően a harmadik világ demográfiai szaporulattal rendelkező országai a következő húsz évben jelentős belső társadalmi-politikai megrázkódtatásokat fognak átélni a magas születésszám és a fiatalok számának folyamatos növekedése miatt. Azokban az országokban

létrejön a fiatalok kritikus tömege,

akik megpróbálják majd tömeges lázadásokkal és a politikai rezsimek megdöntésével feloldani társadalmi és gazdasági jellegű frusztrációikat.

Itt kell számításba venni egy másik furcsa trendet, mely kiegészíti a nagy születésszámot – a demográfiai elférfiasodást. A fiatal férfiak arányának a következő évtizedekben bekövetkező növekedéséről van szó, olyan országokban, mint India és Kína. Cristophe Guilmoto francia szakértő szerint a kérdéses országokban az újszülöttek többsége hímnemű. Míg korábban 104-106 fiú aránylott 100 lányhoz, most 112 (Indiában és Vietnámban), vagy akár 120 fiú is aránylik 100 lányhoz (Kínában). Ugyanez a helyzet a közép-ázsiai, észak-kaukázusi és balkáni országokban.

Ehhez társulnak még egyes barbár hagyományok, melyekkel születés után szelektálják az újszülötteket, csak a fiúkat tartva életben; valamint az orvosi technológiák nyújtotta lehetőségek (ultrahangvizsgálat), melyekkel már nagyon korai szakaszban meg lehet állapítani az embrió nemét, lehetővé téve egyes szülőknek, hogy megszabaduljanak a nőneműektől. E praktikák miatt

az emberiség az utóbbi évtizedekben több mint 100 millió nőt vesztett

azzal, hogy nem születtek meg, vagy születésük után megölték őket. Csak Indiában évente több mint félmillió nőnemű embrió esik abortusz áldozatává.

Következésképpen egy viszonylag közeli jövőben a bolygó egyes térségeiben kirobban majd a házasságra alkalmas nők válsága, amiből a férfiak közötti kíméletlen versengés, a szexuális agressziók, a szélsőséges megmozdulások és általában véve a konfliktusok gyakoriságának növekedése fog következni. Az utóbbi években Indiából egyre gyakrabban érkeznek az elsősorban az alacsonyabb rendű kasztokhoz tartozó nők elleni csoportos nemi erőszakról szóló hírek.

Egyes kutatók kimondottan arról beszélnek, hogy a férfiak arányának megnövekedése egyes ázsiai országokban a gyilkosságok, az erőszak, a helyi háborúk, a politikai instabilitás és a nőkereskedelem és prostitúció fokozódásához fog vezetni. Robert Kurzban, a Pennsylvaniai Egyetem ismert evolucionista pszichológusa is úgy véli, hogy a délkelet-ázsiai, elsősorban a kínai népesség elférfiasodása a XXI. század egyik legnagyobb kihívását jelenti.

Becslések szerint 2020-ra Kínában 30 millió férfival lesz több, mint nő, ami azt jelenti, hogy a fiatal férfiak nagyjából 15 százaléka társ nélkül marad. Ennek következményeként

növekedni fog az általános tesztoszteronszint

a hímnemű lakosság körében, frusztrációk halmozódnak fel, fokozódni fog a versenyszellem, a férfiak fokozott kockázatú tevékenységekre vállalkoznak, növekedni fog az antiszociális viselkedések száma. Ez a társadalmi egyensúly megingásához fog vezetni, és ha Kínában gazdasági és társadalmi instabilitás alakul ki, az az egész világ stabilitását fenyegeti.

A demográfiai elférfiasodással szemben a poligámiát lehetővé tevő társadalmak a legsebezhetőbbek, mert ott rendkívül kemény a nemen belüli versengés.

Nevezetesen, ha egy férfinak négy felesége van, akkor másik három férfinak nincs esélye szaporodni. Még a monogám nyugati társadalmakban is, egy házas férfinak lehet házasságtörő kapcsolata egy szeretővel, vagy elválhat az első feleségétől és megházasodhat egy fiatalabb nővel, amivel versengési válságot okoz a magányos fiatal férfiak körében, akik közül egyre többeknek kell majd egyre kevesebb fiatal nőért versenyezniük. Tehát minél inkább poligám egy társadalom, annál erőszakosabb lesz (ahogy az dél-szaharai afrikai, nagyon poligám országokban tapasztalható).

Az a hipotézis is felmerült, hogy a szexuális kapcsolatokra és házasságra alkalmas nőknek a poligám muzulmán társadalmakon belüli hiánya az egyik oka annak, hogy napjainkban ennyire elterjedt

az öngyilkos terrorizmus jelensége.

Számos fiatal, nők megszerzéséhez nem elég magas státuszú férfi az öngyilkos terror útját választja, mert meggyőződésük szerint, a Koránnak megfelelően, a paradicsomba fognak kerülni, ahol 72 szűz társaságát élvezhetik. Amikor a férfiak jelentős részét gyakorlatilag kizárják a szaporodási folyamatból, akkor egy nőkhöz való hozzájutásról szóló, mégoly ködös ígéret is eléggé meggyőző lehet, mint amilyenek az iszlám szent szövegek.

Agyunk úgy van programozva, hogy ugyanolyan elvek szerint működjön, mint 100.000 évvel ezelőtt, amikor csak valódi dolgok léteztek. Így, ha ma absztrakt vagy mesterséges dolgokkal szembesülünk, agyunk továbbra is valódiaknak és kézzel foghatóaknak értelmezi azokat. Ezért tartják valóságnak a halál utáni létet, a 72 szűzlányt pedig valóságos, a hős mártíroknak juttatott háborús trófeáknak.

Érdekes, hogy az al-Kaida terrorszervezetnek a poligám országokban – Afganisztánban, Pakisztánban, Szaúd-Arábiában – volt a legnagyobb támogatottsága, nem pedig Törökországban, ahol a poligámiát már a 20-as években betiltották. Úgy vélik, hogy az előbbi országokban a nők emancipációjával és a hagyományos poligámia fokozatos felszámolásával lehetne csökkenteni a terrorizmus támogatottságát, csökkentve a reproduktív folyamatból kizárt férfiak számát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden
Főtér

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden

Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.