Románia örök gondja: a régi politikai osztály

A román politikai rendszer, a választások megszervezésének módját is beleértve, a jelenlegi politikai osztály túlélését és virágzását segíti elő. Amíg az emberek csak abból tudnak majd választani, amit a pártok a listákra tesznek, amíg a politikai osztályt elsősorban saját érdekeinek képviselete érdekli, semmibe véve az egyszerű szavazók érdekeit,

a politikai rendszer csak pótcselekvés lesz, a romániai demokrácia pedig megszenvedi ezt.

Ezekre az előfeltevésekre támaszkodik a politikai osztály megreformálására irányuló új kezdeményezés (további információk itt). Kik a kezdeményezők? Négy párt és huszonhat civil szervezet. A Büntetőügyesek nélkül a köztisztségekben kampány után, melynek célja eltávolítani a közéletből azokat a politikusokat, akiknek meggyűlt a bajuk az igazságszolgáltatással, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) összefogott az Együtt Románia Mozgalommal (PRÎ), a PACT-tal (Fiatalok Polgári Cselekvése Platform – a szerk.) és a Szabad Emberek Pártjával (POL), hogy megpróbálják kimozdítani mostani holtpontjáról a demokráciát.

Nem véletlen, hogy e szervezetek közül több már korábban is összefogott a múlt év végén, hogy támogassák az igazságügy elleni „példátlan agressziókkal” szembeni utcai tüntetéseket, ahogy Mihai Poliţeanu mondta, akkoriban a Románia Kezdeményezés Mozgalom (MIR) alapítótagjaként, most pedig az Új embereket a politikába kampány kezdeményezőbizottságának elnökeként. Egyetlen jelentős változás van a múlt decemberi szereposztáshoz képest: figyelemre méltó és sokatmondó a Nemzeti Liberális Párt (PNL) hiánya a politikai osztály reformját támogatók sorából. Talán azért is, mert a liberális vezetők közül sokan szintén túlélők, távolsági tengerészek a román politika zavaros vizein. A PNL a politikai relevanciáért és választási eredményért folyó harcban fúzióra lépett Băsescu volt pártjával (a szomorú emlékű PDL-vel) (PDL = Demokrata-Liberális Párt – a szerk.) és sok politikai vándormadarat átvett, akik nemcsak kapcsolatokat és befolyást hoztak magukkal, hanem büntetőügyek halálos felhőjét is. Tehát Ludovic Orban pártja (aki maga is vén csont a román politikában) az egyik fő célpontja lenne egy olyan kampánynak, mely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megbuktassa a Parlamentben, a kormányban és az állami intézmények élén örökbérlettel rendelkező pártok kiskirályait. Ehhez radikális reformra van szükség.

Az Új embereket a politikába kampány kezdeményezői visszahoznák a kétfordulós polgármester-választást,

hogy többé ne 10-15 százaléknyi szavazattal kezeljék egyesek a közösség pénzét és sorsát csak azért, mert valamivel több szavazót gyűjtöttek össze, mint a következő a sorban. Ezen kívül, állítják a kampány kezdeményezői, a listáknak nyitottaknak kellene lenniük, így a szavazó csak arra szavazna a listáról, akire akarna. Ezzel a listák megszabadulnának a politikai ballaszttól, mert nincs olyan párt, hogy ne lennének bérletesei a választási versengésben, akiknek nem a törvényhozási elképzelések megléte a fő erényük, hanem a főnökkel ápolt kapcsolat, vagy a pártnak fizetett összeg nagysága. Ezen kívül csökkenteni kellene a választáson való elinduláshoz szükséges aláírások számát és meg kellene kétszerezni a diaszpóra képviselőinek számát. Dacian Cioloş azt állítja, hogy ennek egyelőre csak hat képviselője van a Parlamentben, holott olyan erőt képvisel, melyet már nem lehet elhanyagolni. És végül a kampány a helyhatósági és az európai parlamenti választások esetében eltörölné a bejutási küszöböt.

Ezek a pártok és szervezetek úgy gondolják, hogy a románok egy politikai misztifikáció áldozatai, mely

egy nem reprezentatív, hiányos törvények alapján megválasztott hatalmat kényszerít rájuk legitim hatalomként.

A jelenlegi politikai többség állandóan a szavazás legitimitására hivatkozik, hogy olyan döntéseket hozzon meg, melyek néha Románia európai pályáját veszélyeztetik, ugyanakkor a demokrácia alapjain is repedéseket okoz. Nem létezik a politikai műhiba fogalma. A politikai színpad vezetői gyakran tesznek ígéreteket, melyek be nem tartásáért semmilyen módon nem fizetnek meg a választásokon. Sokszor nyílt konfliktusban állnak az igazságszolgáltatással, az erkölccsel, az igazsággal és a saját kommunista (szekus) múltjukkal anélkül, hogy emiatt elveszítenék a mentelmi jogukat, a parlamenti, miniszteri tisztségüket vagy épp a választásokat, hiszen a választási kínálat csak a listákon szereplő nevek toxikusságának mértékében különbözik. A gyermekek jövőjét zálogosítják el, hogy választási bűnbocsánatot nyerjenek. Létrehozták a szociális segélyezettek hadseregét, akik a hatalmon lévők nagylelkűségétől függnek, akiket vakon meg fognak szavazni, ha továbbra is megkapják a jussukat. A választási ciklusok holmi ördögi köröknek tűnnek, a választások pedig a korábbi kínálatok jelentős módosítása nélkül ismétlődnek, mintha a választók amnéziájára alapoznának, arra, hogy az embereknek egyszerűen nincs kire szavazniuk a választások kivédhetetlen mechanizmusa alapján, melyet beindulása után már nem lehet visszaállítani a kiindulási pontba. A politikába új embereket akaró pártok és szervezetek azután nyitották ezt az új arcvonalat, hogy a #Büntetőügyesek_nélkül kampány teljes győzelemmel zárult, még ha az utolsó pillanatban is (egymillió aláírás): most a választási törvények módosításaihoz akarnak aláírásokat gyűjteni.

Az új politikai szereplők leghangosabb támogatója az USR volt,

az egyetlen parlamenti párt, mely aszimmetrikus (és ezért hatékony) ellenállási formákhoz folyamodott a többségi koalícióval szemben, néha erőszakmentes ellenállást szervezrtt, máskor heves tüntetéseket, akár a Parlament épületében is. Különben a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az USR között nyílt háború zajlik, a párt egyes (helyi, de parlamenti is) választottaival szemben szóbeli és fizikai erőszakot is alkalmazott a rendőrség vagy a PSD-s politikai ellenfelek, mert a #Büntetőügyesek_nélkül kampány jelképeit viselték magukon, mely kampány, könnyen érthető okokból, agresszívvé és radikálissá teszi a PSD-seket. Az USR tagjait azzal vádolták, hogy szabotálják a demokrácia létfontosságú intézményeit (a Parlamentet vagy a kormányt), hogy befeketítik és megsértik a hatalmat, hogy nincs politikai programjuk és ebből következően doktrínai elképzelésük sem. Meg azzal, hogy azt szeretnék, ha a hatalomgyakorlásról minden nap az utcán tartsanak népszavazást, minden egyes megszavazott törvény után, melynek következtében a törvényhozás a közvélemény foglyává válik, vagyis új szereplőt iktatnának be a hatalmi ágak közé. Meg azzal, hogy az USR tagjai nem proaktívak, hanem reaktívak.

Némiképpen még az új kezdeményezés is (melyet nem túl szerencsésen Új embereknek neveztek el, a kommunista korszak Új emberét idézve fel, természetesen akaratlanul) egy Don Quijote-i és esélytelen reakciónak tűnik a politikai hatalom visszaéléseivel szemben. „Esélytelennek”, mert közismert, hogy Romániában csak a politikai többség által kívánt népszavazásokat szervezik meg és csak a megfelelő időben, ezek eredményét pedig csak akkor ültetik át a gyakorlatba, ha megfelel a többségben lévőknek.

Nehezen hihető, hogy a Parlamentben elfogadnának vagy a választás előtti jövőben megtartanának egy népszavazást

egy olyan törvénycsomagról, mely radikálisan megváltoztatná a túlélési feltételeket a politikai dzsungelben. Ennek ellenére elképzelhető, hogy az ennyire magas tét (a politikai osztály radikális reformja) hatására a közvélemény gyorsabban és hatékonyabban rezonálna erre a kampányra, mint tette azt a #Büntetőügyesek_nélkül kezdeményezéssel kapcsolatos aláírásgyűjtésre. Dan Barna, az USR vezetője azt mondja, hogy radikális választási reform kellene. Románia nagy gondja, állítja ő, a korrupt és alkalmatlan régi politikai osztály, mely elbarikádozta magát a Parlament falai mögé, a csendőrök által őrzött ajtók mögé és a törvényi akadályok mögé, melyeket ez a kezdeményezés megpróbál felszámolni. Majd elválik, hogy a jelenlegi politikai építmény lebontásával kapcsolatos igyekezet mellett marad elég idejük és képzelőerejük e projekt kezdeményezőinek arra, hogy felépítsenek egy realista országprojektet, melyet képesek is megvalósítani. A civil szervezetek jelenléte garanciának tűnik arra, hogy ezek az erőfeszítések nem változnak tisztán politikai és választási gesztusokká. A civil komponens jelenléte csökkenti annak a veszélyét, hogy ez a kampány valamikor a közvélemény reményeinek kampánycélú kihasználási módozatává váljon. Végső soron a civil szervezetek számára (melyek közül több a #Ellenállás mozgalom kezdeményezője és melyek – Mihai Poliţeanu elmondása szerint – a Colectivnél történt tragédia utáni események farvizén jelentek meg) az utcai tüntetéseknek nincs politikai színezetük és csak az az érzés váltja ki őket, hogy a demokrácia veszélyben van. Az pedig, hogy egyesek szerint nehéz különbséget tenni az ehhez a csoporthoz kötődő pártok és a többi civil szervezet között, tehát a civil aktivisták csak a politikai harcban felhasznált élő pajzsnak kellenek, mutatja, hogy

a régi politika ugyanúgy fél a polgári aktivizmus beavatkozásától a politikába, mint ahogy a civil szervezetek is a politika beavatkozásától a közügyekbe.

Ez nem egy kiegyensúlyozott konfliktus: a politikusoknak lehetőségük van arra, hogy törvényekkel védjék meg az érdekeiket. Az Új emberek kampányon belüli partnerek pedig úgy gondolják, hogy a civil társadalom a maga oldalán tudhatja az erkölcsösséget, a legitimitást és a többséget és ezért az övé kellene legyen az utolsó szó.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.