Lengyelország miért tudja? Románia miért nem? Mert szarok a román országvezérek.
Románia sorra elszalasztja nagy esélyeit arra, hogy sokévnyi várakozás után a modernizálás irányába változtassa meg a történelem menetét. Ennek oka, hogy – szerencsétlenségére – nem egy állami küldetés vállalására készült fel, hanem egy kisszerű politikai vagy személyes mérkőzésekben megkopott politikai osztállyal rendelkezik.
Az európai választások felé trappolunk, intellektuális-populista jelszavakkal hadakozunk, de szem elől tévesztjük a lényeget: még mindig az európai koncert kulisszái mögött állunk. Például az új partnerségi megállapodás és az EU-tól a következő 7 évre érkező több mint 30 milliárd euróval kapcsolatos operatív programok (a vidékfejlesztési alapokkal együtt) előkészítéséről szóló viták – ennek a témának komoly jelentősége van Románia további fejlődése szempontjából – alacsony hőfokon, diszkréten zajlottak, a társadalom szintjén pedig elmaradt egy mélyreható vita az ország modernizálásáról, miközben egy komoly, nagy politikai vezetők által serkentett reflexióra lett volna szükség. Ha ma vonalat húzunk és megnézzük, miként álltunk rajthoz egy új költségvetési ciklus kezdetén, világosan látszik, hogy legalább két, egymással szorosan összefüggő gondunk van: egy konjunkturális/pozicionálási és egy tartalmi, melyek együttesen nem biztosíthattak kedvezőbb helyet Romániának, mint ahol most van. A számok nem hazudnak. Románia a strukturális alapokból kevéssel több, mint 22 milliárdot kapott, ami rendkívül szerény eredmény vezetőink egy évvel ezelőtti kötelezettségvállalásaihoz és ígéreteihez képest, amikor a Bizottság képviselőivel megkezdődtek a tapogatózások. Egy másik új állam, például, amelyik csak akkor jut eszünkbe, amikor sablon alapján lemásolt reformok kerülnek szóba (lásd a néhai regionalizálást) – Lengyelország – a Bizottsággal folytatott tárgyalások nettó nyertese, nem kevesebb, mint 72,5 milliárd eurót kapott, vagyis háromszor többet, mint Románia. Az a különbség, hogy a lengyelek nevében egy európai parlamenti tag, volt regionális politikáért felelős biztos tárgyalt, míg Romániában a mieink azon veszekedtek, hogy ki és mikor üljön fel a brüsszeli gépre, kölcsönösen beárulva egymást az Alkotmánybíróságnál.
Románia nem volt képes forradalmi gondolatokat javasolni. A strukturális alapok lehívásának sereghajtójaként ült tárgyalóasztalhoz az EU-val: a lehívások terén 2013 közepén még az EU-s átlag felét sem értük el – vagyis kevesebb mint 25 százalékot, nagyjából 5 milliárd eurót voltunk képesek elkölteni a rendelkezésünkre bocsátott 19 milliárdból. Egy milliárdot amúgy is visszaadtunk az ezeken a terveken belüli költségeken végrehajtott pénzügyi korrekciók, beszerzési szabálytalanságok, rossz menedzsment és korrupció miatt. Ugyanebben az időszakban Lengyelország a pénz 60 százalékát, vagyis csaknem 40 milliárd eurót hívott le és az Európai Bíróságon támadta meg a Bizottság pénzügyi korrekcióit, jogtalanoknak tartva azokat.
Amikor te vagy az osztály bukásra álló diákja, hiába támadnak hirtelen ötleteid arról, miként váltanád meg a világot, mert beleütközöl a tanár azzal kapcsolatos a priori bizalmatlanságába, hogy jó gondolataid is lehetnek. Így hát hallgatsz és a tehetetlenségi erőtől hajtva haladsz tovább. Miután golyóstollal a kezemben átolvastam ezt a fontos dokumentumot, ami a következő pénzügyi ciklusra vonatkozó európai pénzek előkészítésére vonatkozik, számomra világos, hogy nem céloz meg túl bátor változtatásokat a finanszírozható területeken, mert minden ilyenfajta eltérés a viták általános irányvonalától, a legvalószínűbb módon, feszültséget váltana ki a Bizottsággal.
Nemrég olvastam egy interjút a lengyel fejlesztési miniszterrel, Elzbieta Bienkowskaval, aki azt mondta, ki akar építeni egy lengyel Nokiat – utalás arra, hogy az elkövetkező 7 évben az innovációnak fognak abszolút elsőbbséget adni, 10 milliárd eurót fektetve be a lengyel cégek és egyetem által végzett kutatásba/innovációba. És ezt azért teszik, mert Lengyelországot fapados gazdaságból globálisan versenyképessé akarják változtatni. 7 évük, 70 milliárdjuk és világos tervük van erre a miniszter részéről – az IT-ágazati, az egészségügyi és a repülőipari befektetések kapnak majd elsőbbséget. És ehhez nem szégyellték szinte az egész lengyel területet gyengén fejletté nyilvánítani, hogy finanszírozást szerezhessenek. Miközben mi azzal büszkélkedünk, hogy a Bukarest–Ilfov régió a 3. a legfejlettebb közép- és kelet-európai régiók rangsorában, Pozsony és Prága mögött, ami miatt sok Ilfov megyei szegény falu, 2014-ben, még mindig nem rendelkezik folyóvízzel és csatornázással, mert az EU a fejlett régióknak többé nem ad pénzt az alapvető szolgáltatásokra.
Azon a rendkívül alacsony hitelességi szinten kívül, amivel Románia a következő években érkező pénzekről az EU-val megkezdte a tárgyalásokat, az a tény, hogy nem tudta és továbbra sem tudja, mit akar ezzel az országgal kezdeni, rendkívüli mértékben számított mindezekben a hónapokban, amikor a Bizottság folyamatosan azért szidott minket, mert képtelenek vagyunk előkészíteni a következő évekre vonatkozó finanszírozási elsődlegességeket. Nagy kár, hogy sem az előző, sem a jelenlegi kormány nem talált időt magának egy országstratégia előkészítésére, amiből mi is megérthetnénk, hogy merre haladunk és mi a sorsunk és a helyünk Európában. A mezőgazdaságot támasztjuk fel? Az iparosításba fektetünk be, azokba az ágazatokba, melyeknek van esélyük globális szinten versenyképessé válni – a hajógyártásba, a bútoriparba? Úgy tűnik, senkinek sincs kedve komolyan elgondolkodni ezeken.
Figyelemmel kísértem azoknak a nagy megyei jogú városokból és községekből érkezett polgármestereknek a reakcióit, akiket nemrég az IPP hívott össze egy párbeszédre a kormány azon képviselőivel, akik a következő időszakban érkező európai pénzekért lesznek felelősek és ráébredtem, milyen nagymértékű az egy helyben topogás azért, mert hiányzik egy határozott döntés a befektetések fejlesztési irányáról. Urbanizálás vagy vidékfejlesztés, hatékony gazdálkodással? Ezt sem tudjuk, vagy nem vagyunk hajlandók nyíltan kimondani, hogy senkit se haragítsunk meg. Továbbra is megmaradunk egy langyos állapotban, mert – a választási eredménytől függetlenül – egyetlen politikus sem használta fel ezt a hatalmat annak eldöntésére, hogy mi ennek az országnak a fejlesztési központja: a falu vagy a város? Az ipar vagy a mezőgazdaság?
Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a polgárok lassan-lassan eltávolodnak a közügyektől, nem érdekeltek abban, hogy elmondják a véleményüket Románia jövőjéről és végül az ország sorsával egy kis banda foglalkozik, amelyik – miután a saját érdekei számára félreteszi a maga szeletét – a tehetetlenségi erőtől hajtva halad előre, nem keltve túl nagy hullámokat. És sohasem fogják nekünk elmondani, hogy a lengyelek miért tudják, mit kell tenni és mi miért nem.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache azzal vádolja a kormányt, hogy „egyik napról a másikra” 65 évre akarja emelni a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát, ami a rendszer összeomlásához vezethet.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
A Romániai Nyugdíjasok Országos Szövetsége (FNPR) elfogadhatatlannak tartja, hogy az állami nyugdíjak megsarcolása is része legyen a deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak.
Elfogadta hétfő délutáni ülésén a bukaresti kormány azt a rendeletet, amely alapján havi bruttó 300 lejre korlátozzák a közalkalmazottak ártalmas vagy veszélyes munkakörülményekért járó bérpótlékát.
A Richter-skála szerint 3,6-os erősségű földrengés történt szerdán 7 óra 19 perckor Vrancea megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.