// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Románia és Magyarország: együtt Európa ellen?

// HIRDETÉS

Mit nyer és mit veszít Románia a Budapesttel kötött szövetséggel? Sokat nem, mondják az elemzők. Mert Romániában, ugye, nem Orbán Viktor a miniszterelnök.

A történelemben nagyon ritkán történt meg, hogy Románia és Magyarország ennyire hasonló európai politikai elképzeléssel rendelkezzen, a kommunista időszakot nem véve figyelembe, amikor mindkét ország egy Szovjetuniónak alárendelt politikai rendszer részét képezte.

Ez egy furcsa konjunktúra, melyben a bukaresti és budapesti politikai vezetők nacionalizmusa, populizmusa, korrupciója és Európa-ellenessége

ezekben a pillanatokban lehetővé tett egy ilyenfajta közeledést. Míg Magyarország számára hosszú hagyománya van az európai szintű megállapodások vitatásának – az egyik közismert példa az 1920-as trianoni szerződés folyamatos bírálata –, Románia számára újdonság a jelenlegi helyzet. Az európai nagyhatalmak közötti megállapodások nagy többsége kedvező volt Románia számára, még akkor is, ha megszületésükkor bennünket az ajtó előtt tartottak és nem ülhettünk a tárgyalóasztalhoz. E hatalmak segítsége nélkül nem történt volna meg a fejedelemségek 1959-es(helyesen: 1859 – a szerk.) egyesülése és az 1918-as nagy egyesülés sem.

Sajnos most, amikor megvan a magunk helye a tárgyalóasztalnál, egy lépésre vagyunk attól, hogy siralmasan kudarcot valljunk és újra az ajtónál találjuk magunkat.

A Bukarest–Budapest ad hoc Európa-ellenes partnerség semmilyen hasznot sem hoz hazánknak.

Alibit nyújt Liviu Dragneának és társainak a románok előtt, akiket megpróbálnak átverni azzal, hogy Európának „gondjai” vannak, hogy Európa nem érti meg a román igényeket, Európa unortodox standardokat (bejegyzett élettársi kapcsolat, menekültek befogadása) akar ránk kényszeríteni. A Budapesttel kialakított partnerség az RMDSZ támogatását, pontosabban egy bábkormány stabilitását is biztosítja Liviu Dragneának, mellyel elérheti célját, az igazságszolgáltatás alárendelését.

Ezzel szemben óriásiak a veszteségek. Románia peremre szorulása sokkal nyilvánvalóbb Európa szintjén, mert a magyarokkal ellentétben nem értünk az agresszív diplomáciához, melyben előnyök szerzéséért zsonglőrködhetünk.

Orbán Viktor más szinten játszik, mint Liviu Dragnea.

Orbán Viktor sokkal befolyásosabb vezető, mint Klaus Iohannis, akinek hatásköreit egyre jobban csökkenti a Dăncilă-féle bábkormány. A magyar vezetőnek rendkívül erős kapcsolatai vannak Európában, az AEÁ-ban, Oroszországban, eljátssza a nagyhatalmak közötti közvetítői szerepet, míg Dragnea nemzetközi szinten egy senki. Ilyen helyzetben ne csodálkozzunk, ha az EU-nak a két államra vonatkozó jövőbeni döntései érezhetően különbözőek lesznek, Romániát pedig sarokba fogják állítani (például, továbbra is kihagyják Schengenből), míg Magyarország csak némi dorgálást fog kapni.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár
Krónika

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár

Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro