A nagy kérdés: ki lehet dolgozni egy tartós fejlődési stratégiát egy olyan népesség számára, mely 30 éve hanyatlik, és úgy tűnik, a jövőben is hanyatlani fog?
A sajtó, de még a halovány szakirodalom is – említésre méltó kivételektől eltekintve – túlnyomórészt országos szinten tárgyalja az ország elnéptelenedésének súlyos gondjait. Elegendő érv szól e megközelítés kiváltságossága mellett, a sajtóban keringő adatok rémisztő hangsúlyt helyeznek az ország lakosságszámának a természetes népességcsökkenésből és a románok óriási kivándorlásából egyaránt adódó hanyatlására. Ráadásul a nemzetközi szintű összehasonlító értékeléseket elősegíti a nemzeti népességekről, különösen az európai térségből származó adatok sokasága. Az országos szintű demográfiai adatok a települési szinten nyilvántartásba vett adatok aggregációi: születések, elhalálozások, házasságok, válások, országon belüli lakhely-/tartózkodásihely-változások, kivándorlás és bevándorlás.
ez utóbbi komponens nulla nettó migráción (szaldó) keresztül nem jelenik meg az országos szintű hanyatlás általános képében. A rezidens népesség települések szerinti száma teljes változásának (növekedés vagy csökkenés) meghatározásához a szokásos lakhely-változással járó (legalább 12 hónapnyi tartózkodás) külső migráció hozzájárulása, a bevándorlók és a kivándorlók száma is szükséges. Az Országos Statisztikai Intézetnek (INS), sajnos, nincsenek statisztikai eszközei e településszintű migráció regisztrálására. Csak megyei szintű becslések vannak, ami ismeretlen pontossági mértékkel teszi lehetővé a rezidens lakosság megyénkénti meghatározását. Csak a következő (2021-es) népszámlálás teszi majd lehetővé a rezidens lakosság település-, megye-, régió- és országos szintű pontos meghatározását (amennyiben másképp zajlik majd az előkészítés és a végrehajtás, mint a 2011-es népszámlálás alkalmával). Ám figyelembe véve a rezidens lakosság megyénkénti becsült számát az év elején, másrészről pedig a természetes növekedést/csökkenést és belső migrációt a megye szintjén, az adatok pontosságával kapcsolatos elég sok kérdőjellel, megbecsülhető a nettó külső migráció dimenziója. Ezt a cikket annak szenteljük, hogy feltárjuk a rezidens népesség természetes csökkenését/növekedését településenként (községek, városok, megyei jogú városok) és állandó lakhely-váltással járó belső migráció mértékét 2017-ben. Ez a lakóhely ugyanakkor a szokásos lakóhely is (itt lakik az illető személy), a rezidens lakosság fogalma pedig az, amelyet az Európai Unió országaiban 2010 után általában használnak. Tehát nem ismerjük a rezidens lakosok számát településenként, de meghatározható annak természetes úton és belső migrációval történő növekedése vagy csökkenése, ami a rezidens népesség alakulása irányának és dimenziójának a kifejeződése. Ehhez az alakuláshoz a települési szinten nem ismert, de e jelenség által érintett számos településen negatív jellegű belső migráció is hozzájárul, ami valójában növeli a rezidens népesség természetes csökkenésből és negatív belső migrációból származó csökkenésének éves dimenzióját.
és a legjobban a jelenségnek az egész 1990 és 2018 közötti időszakra vonatkozó országos szintű bemutatásával lehet értékelni és a szerző egy másik tanulmányából átvett 1. táblázat adatai biztosítják ezt a keretet.
1. Táblázat. A rezidens népesség számának csökkenése az 1990-2018 időszakban és a csökkenés komponensei
Néhány fontos megjegyzés:
- a rezidens népesség óriási hanyatlása, mely az 1990–2018 időszakban elérte a 3,8 milliót és 2020-ra várhatóan eléri a 4 milliót;
- a külső migráció által okozott hanyatlás egyértelmű uralkodó jellege az egész időszak szintjén, az első két al-időszak alatti óriási kivándorlási hullámokkal;
- a külső migráción keresztüli hanyatlás mértékének csökkenése 2010 után, ezzel párhuzamosan a természetes csökkenésen keresztüli hanyatlás mértékének növekedése és e komponensnek az ország elnéptelenedése fő motorjává válása;
- a népesség természetes csökkenésének a migrációnál sokkal összetettebb, gazdasági, társadalmi, kulturális, egészségügyi és környezeti oksági tényezői és mechanizmusai vannak, mely tényezők és mechanizmusok az idők folyamán alakítják a lakosság szülési hajlandóságát és elhalálozását, és melyeket hosszabb időintervallum alatti érvényesülés és változásokkal szembeni merevség jellemez;
- az egy millió főt meghaladó mértékű természetes népességcsökkenés, amihez 2015 után a 70 ezer fősre nőtt éves természetes visszaesés is társul, több mint aggasztó az ország népességének jövőjére nézve; a természetes visszaesésnek a születésszám potenciális javulásával és a lakosság elhalálozási számának visszaszorításával történő csökkentése rendkívül nehezen megvalósítható és nagy pénzügyi kiadásokkal járó célkitűzés.
Az Országos Statisztikai Intézetnek a településenkénti (községek, városok, megyei jogú városok) természetes mozgásokról és lakhely-változtatással történő belső migrációról szóló adatai lehetővé teszik két komponensnek a rezidens lakosság számának dinamikájára történt hatásának számszerűsítését 2017-re vonatkozóan és a települések szintjén: a népesség természetes növekedése/csökkenése (az élve születettek és az elhalálozottak számának különbsége) és a települések közötti lakhelyváltoztatásos belső migráció. A harmadik komponens – a külső migráció mértéke települési szinten nem ismert, az Országos Statisztikai Intézet nem rendelkezik statisztikai eszközökkel e komponensek regisztrálására. Más szavakkal, nem ismerjük a rezidens lakosság települési szintű számát. Megyei szinten csak viszonylagos pontosságú becslések vannak a külső migrációról. Ezek a becslések azonban bizonyos információkat biztosítanak nekünk, melyek hasznosak lehetnek a települések demográfiai profiljának meghatározásában, a természetes növekedés/csökkenés és a nettó belső migráció, egyrészről, valamint másrészről egy megye összes településének külső migrációja közötti összefüggések értékelésével.
A rezidens népesség 2017-es megyénkénti alakulásának és a három komponensnek az év folyamán bekövetkezett növekedésre/csökkenésre gyakorolt hatásának általános képét a 2. táblázat mutatja be. Nem relatív mértékéket vagy rátákat használtam, hogy a lakosság számától függően értékeket adjak meg a három komponensre vonatkozóan, inkább abszolút értékek mellett döntöttem, hogy csak a népességszám 2017-es hanyatlásának mértékét emeljem ki a három komponens révén. A lakosság hanyatlása csaknem általános, csak 6 megyében és a fővárosban növekedett a lakosok száma – Brassó, Kolozs, Jász (Iaşi), Szeben, Temes és Ilfov. Az első 5 megyében a növekedés kizárólag pozitív belső migrációból származik, mert mindegyikben természetes népességcsökkenés volt. Bukarestben is természetes csökkenés volt, melynek mértékét viszont meghaladta a pozitív belső és külső migráció.
Ilfov megyében, a maga nagy gazdasági, ingatlanágazati és földrajzi elhelyezkedési sajátosságaival, a lakosság növekedése masszívan a pozitív belső migrációból (14 ezer lakos), de természetes növekedésből (csaknem 850 fő) is származik, ez lévén az egyetlen megye, mely ilyesmit fel tudott mutatni. A külső migráció ebben a megyében is negatív és az egyik legjelentősebb volt az országban, de elmaradt a pozitív belső migrációtól.
- a népességszám 33 megyében hanyatlott, mind természetes csökkenés, mind negatív belső migráció révén;
- további 2 pozitív migrációjú megyében a természetes csökkenés nagyobb volt, mint a pozitív migráció és a népesség csökkent – Arad és Gyurgyevó (Giurgiu);
- 5 megyében és a fővárosban természetes csökkenés volt, de a pozitív belső migráció nagyobb volt a természetes csökkenésnél és a népesség növekedett (Brassó, Kolozs, Jász, Szeben, Temes);
- a rezidens lakosság csak Ilfov megyében ért el számbeli növekedést úgy természetes növekedéssel, mint ahogy pozitív belső migrációval is (ami nagyobb volt a negatív külső migrációnál).
A 2. táblázat adatai összképet nyújtanak a népesség alakulásában bekövetkezett változásokról és a három komponensről, mely kép szükséges az olvasó számára, de ugyanakkor túl sok statisztikai információt tartalmaznak és nehézséget okoznak a megyéknek a három komponens szerinti jellegzetességeinek megértésében és a hierarchiák érzékelésében. Három alábbi ábra nyújtja a szisztematizált információt és – főleg – az ország elnéptelenedésének mértékét területi profilban.
1. ábra. A rezidens népesség természetes növekedése megyénként, 2017-ben – személyek száma (alapadatok forrása: INS)
2. ábra. A rezidens lakosság csökkenése/növekedése megyék közötti belső migrációval – személyek száma (alapadatok forrása: INS)
és a legnagyobb mértéket az ország déli megyéiben és Moldvában érte el (1. ábra). A természetes hanyatlás 1000 lakosnál kisebb – túlnyomórészt – az erdélyi megyékben, de néhány moldvai megyében is (Szűcsség/Suceava, Jász). Az erdélyi megyék között vannak kis megyék (Hargita, Kovászna, Szilágy), melyeknek hasonló természetes növekedésük van, de nagyobb és fejlettebb megyék is (Szeben, Brassó, Temes, Kolozs), ahol a születések száma enyhén növekedett, olyan lépések más megyékhez képest itt látványosabb pozitív hatásai révén, mint amilyen a szülési szabadság és a gyermektámogatás növelése. Nagyobb létszámú gazdaságilag aktív női népességgel rendelkeznek (melynek az említett lépés szól). A lakosság természetes csökkenésének általánossá válása (Ilfov megye szigetet képez) és ennek mértékének felerősödése az utóbbi években az alacsonyabb születésszámnak kedvező gazdasági, társadalmi és kulturális tényezők hatása konszolidálásának a következménye.
A lakhely-változtatással járó belső migráció (állandó rezidencia, ami megszokott lakóhely az ország lakóinak többsége számára) szerepének rendkívül fontos szerepe van a rezidens lakosság számának településenkénti alakulásában, tekintettel arra, hogy 2017-ben 380 ezer lakos változtatott lakóhelyet (ami közel azonos az előző években tapasztalttal). A megyén belül más településre vándoroltak (vagy ugyanazon a településen belül változtattak lakhelyet) az egész belső migráció 57 százalékát jelentették (216 ezer fő), ami azt jelenti, hogy
A megyén belüli migráció a legnagyobb, kétharmadot meghaladó arányokat azokban a megyékben érte el, melyek gazdasági expanzióban vannak gazdasági növekedési pólusok megjelenésével és fejlődésével, és munkaerőt vonzanak a megye gazdaságilag kevésbé fejlett településeiről. Íme, ezekről a megyékről van szó: Bihar, Kolozs, Temes, Maros, Arad, Szatmár, Szeben. Az Északnyugat, Nyugat és Közép gazdasági fejlesztési régiókhoz tartoznak. Ahogy majd látni fogjuk, ezek azok a régiók is, melyek a legnagyobb mértékben vonzanak munkaerőt más megyékből is, elsősorban az ország déli és északkeleti részéből, ugyanis saját (külső migráció által is sújtott) megyéik nem képesek fedezni a szükségleteket.
A 2. táblázatban megfigyelhető, hogy 2017-ben csak 9 megyében és a fővárosban volt pozitív a migráció. Ez a pozitív migráció a fővárosban, valamint Brassó, Kolozs és Jász megyékben volt nagyobb a természetes csökkenésnél és biztosította ezáltal a rezidens népesség növekedését. De nem haladta meg a természetes csökkenést Arad, Bihar, Gyurgyevó, Szeben és Temes megyékben, így e megyékben a népességszám hanyatlása volt tapasztalható. A 2. ábra mutatja a megyék helyzetét a nettó belső migráció szintje szerint. Elsősorban az ország déli részének megyéi, mögöttük pedig a moldvai megyék a fő migránsforrásai a gazdaságilag fejlettebb megyéknek, elsősorban az erdélyieknek, melyekhez hozzáadódik még a főváros és – eléggé meglepő módon – Jász megye is. E megyében a pozitív nettó migráció szaldója 2017-ben 1855 lakos volt, de legnagyobb része (1243 lakos) olyan személyekből áll, akik – különféle módokon – a Jászvásár Metropoliszi Övezetéhez tartozó valamelyik településben telepedtek le, és a Moldovai Köztársaságból származnak.
Túlnyomórészt negatív megyei szintű belső migráció adódik hozzá a népességszám természetes csökkenéséhez és erősíti fel a népességcsökkenés dimenzióját, a 3. ábrában pedig a két komponens hozzájárulása figyelhető meg a rezidens népességszám hanyatlásához.
3. ábra. A rezidens népesség csökkenése/növekedése természetes népszaporulattal és belső migrációval megyénként, 2017 folyamán – személyek száma (alapadatok forrása: INS)
A két komponens összeadódó hozzájárulásával bekövetkező elnéptelenedés Botosány (Botoşani), Bodza (Buzău), Dolj, Galac (Galaţi), Olt, Prahova és Teleorman megyékben meghaladta a 4 ezer lakost. Másrészről, mindkét komponens hozzájárulása kioltotta a természetes csökkenés révén bekövetkező hanyatlást (a nagyobb pozitív nettó migrációval) és a rezidens népesség növekedéséhez vezetett Brassó, Kolozs, Jász, Szeben, Temes megyékben és a fővárosban.
Nem érdektelen és jelentéktelen dolog, hogy 31 megyében, melyekben 2017-ben 68 ezer fős természetes csökkenés volt, 32 ezer fős belső migráción keresztüli népességhanyatlás is tapasztalható, amely felerősíti a területi profilú elnéptelenedés dimenzióját.
Láthattuk, hogy a megyéken belüli migráció a 216 ezer migránssal jelentős komponense a belső migrációnak, ami a teljes belső migráció 57 százaléka. Regionális szinten a régión belüli migráció természetes módon nagyobb a megyéken belülinél, 273 ezer migráns váltott lakóhelyet ugyanazon a régión belül, így a (380 ezer fős) teljes belső migráción belüli arány 72 százalékra növekedett, ami egyértelműen nagyobb a megyén belüli aránynál. Más szavakkal, csak 109 ezer személy változtatott lakóhelyet egyik régióból egy másikba. A régiók közötti migrációs áramlások hű kifejeződései a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődés fokának és ütemének. A 3. táblázatban a migráció régiók közötti mérlege, a belső migráción keresztüli elnéptelenedés szembeötlő egyensúlyhiányai és regionális mérete tanulmányozható.
3. táblázat. A régió között nettó (szaldó) migráció 2017-ben – migránsok száma
A táblázat adatai jó látleletet mutatnak a régiók közötti migrációról. A gazdaságilag kevésbé fejlett négy régióból – Délkelet és a 3 déli régió – 2017-ben 24 ezer lakos vándorolt a többi fejlettebb 4 régió – Nyugat, Északnyugat, Közép és Bukarest-Ilfov – felé. Csaknem 17 ezren közülük a Bukarest–Ilfov régióba kerültek és jóval kisebb mértékben a másik három pozitív migrációjú régióba – Északnyugat, Nyugat és Közép. Az Északkelet Régió negatív nettó migrációval rendelkezik mind a 7 másik régióval szemben. A Délkelet Régiónak 6 régióval szemben van negatív migrációja, míg az Északkelet Régióval szemben pozitív a migrációja. A Dél-Munténia Régiónak is nettó pozitív migrációja van az Északkelet Régióval, de a déli szomszédaival – Délkelet és Dél-Olténia Régiókkal – szemben is, ugyanakkor lakosságforrás mind a 4 fejlettebb régió számára. Végül szintén a fejlettebb, pozitív nettó migrációjú régiók közül a Nyugat Régiónak nettó negatív migrációja van az Északnyugat Régióval szemben, a Közép Régiónak pedig negatív nettó migrációja van a Nyugat és az Északnyugat Régióval szemben is. Csak az Északnyugat Régiónak van nettó pozitív migrációja az összes többi fejlettebb régióval szemben, a Bukarest-Ilfov Régió kivételével.
A 8 fejlesztési régió nettó migrációjának térképe (4. ábra) mutatja a jelenség nettó különbségeit, a 2016-ra érvényes egy főre eső GDP térképe (5. ábra) mellé helyezve pedig kiemeli a gazdasági fejlődés és a migráció közötti szoros összefüggést. A 4 fejlettebb régió a gazdasági expanzió kellős közepén áll és a jövőben is munkaerőt fognak majd vonzani a kevésbé fejlett régiókból, felerősítve a belső migráción keresztül bekövetkező regionális szintű elnéptelenedést. De a 4 kevésbé fejlett régió emigrálási tartalékai folyamatosan kimerülnek a születésszám 1990 utáni csökkenése, valamint a masszív külső migráció miatt. Az utóbbi években hangsúlyosabbá vált munkaerőválságnak egyre nagyobb dimenziói lesznek, számos következménye pedig ma még alig ismert. De ez nem vonatkozik a legfontosabbikra közülük: a népesség természetes csökkenés és migráció révén bekövetkező hanyatlása hosszú távon érezteti majd a következményeit és folyamatosan hozzájárul a közúti és vasúti infrastruktúra siralmas állapotához, miáltal a második legfontosabb beruházásokat elriasztó tényezővé válik.
4. ábra. A nettó belső migráció 2017-ben a 8 gazdasági fejlesztési régióban – fők száma (alapadatok forrása: INS)
5. ábra. Az egy főre eső GDP 2015-ben – lejben (adatok forrása: INS)
Az 1. táblázatban szereplő adatok az egész 1990 és 2018 közötti időszak alatti népességhanyatlás mértékére és a természetes csökkenés és külső migráció országos szintű hozzájárulására vonatkoznak. A 2. táblázat adatai a három komponens – természetes növekedés/csökkenés, belső migráció és külső migráció – hozzájárulását számszerűsítik a rezidens népesség megyénkénti növekedéséhez/csökkenéséhez 2017-ben. Az olvasó a 4. táblázatban az ország elnéptelenedésének igazi mértékét láthatja 2017-ben, a települések szintjén.
4. táblázat. A települések megoszlása 2017-ben a rezidens lakosság számának dinamikája szerint
Az ország községei és városai demográfiailag belehalnak azok közömbösségébe, akik az ország vagyontárgyait kezelték és kezelik, melyek közül a népesség a legfontosabb. Az 1990-es években és e század első évtizedében lezajlott masszív emigrálás folyamatosan megfosztotta őket a fiatal és felnőtt népességtől, az utóbbi években évi 70 ezer főssé vált természetes csökkenés, a masszív emigrációval kiegészítve pedig felerősítette a hanyatlás és az ország helyrehozhatatlan elnéptelenedésének mértékét. Február első napjaiban heves viták zajlottak a romániai megyei jogú városok és városok egyesületei és a kormány között a helyi közigazgatás finanszírozásáról és annak szükségességéről, hogy a 2019-es állami költségvetésről szóló törvénybe bevegyék a minden egyes községre, városra, megyei jogú városra és megyére leosztott pénzeket. Meglepőnek tűnik, hogy úgy hoznak döntéseket a helyi közigazgatás finanszírozásáról, hogy településenként nem ismert a rezidens népesség száma. Csak az állandó lakhelyű népesség száma ismert településenként, mely népesség országos szinten – a hivatalos adatok szerint – 2,7 millió fővel nagyobb a rezidens népességnél. Valószínűleg jóval nagyobb a különbség, ami azt jelenti, hogy a rezidens népesség jóval elmarad a hivatalos számtól. Mennyire lehetnek realisták a településszintű finanszírozás/fejlesztési programok, ha nem ismert a rezidens népesség száma? Kinek szólnak ezek a programok?
(4. táblázat).
A Képviselőházban 2017 szeptemberében elutasítottak egy törvényjavaslatot az állami gyermektámogatás növeléséről, melyet a parlamenti ellenzék egyik pártja kezdeményezett. A Képviselőház elnöke a következőket mondta: „A következő időszakban egy törvényjavaslattal fogunk előállni, mely elérheti számunkra ezt a célt és nemcsak ezt, vagyis a nagyobb gyermektámogatást. Egy kicsit összetettebb projekt lesz, mely elsősorban a gyermekeket fogja támogatni, de a szülőket is.” Ez 2017 szeptemberében volt és most 2019 februárjában vagyunk. A gyermekeknek és szülőknek bejelentett lépések nem jelentek meg. Ezzel szemben a 2019-re vonatkozó állami költségvetésről szóló heves viták közepette a Parlament, az egyik ellenzéki párt javaslatára, elfogadott egy módosítót (melyet a Képviselőház elnöke demagógnak minősített), melynek értelmében az állami gyermektámogatások jelentősen megnőnek majd 2019. március 1-étől.
Most készül a Románia 2040 Stratégia. Ez lesz majd az első stratégia, mely figyelembe fogja venni a demográfiai hanyatlás folytatódását és a hanyatló népességnek szóló programok és stratégiák kidolgozását, vagy hozzáadódik majd az eddig kidolgozott többi három-négy stratégiához, melyek nem az ország népességének valódi alakulására (a fejlődés legfontosabb tényezőjére) alapoztak? Kinek, Románia mely rezidens népességének szól majd ez a stratégia? Valójában ki lehet dolgozni egy tartós fejlődési stratégiát egy olyan népesség számára, mely egymást követő 30 éve hanyatlik, a távlatok pedig a hanyatlás folytatódását és mértékének növekedését vetítik előre? Nem az ország demográfiai helyzetének javítása és a hanyatlás mértékének, valamint az elnéptelenedés méretének csökkenése kellene legyen Románia legfontosabb és létfontosságú nemzeti projektje?
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.
Sőt: amerikai vízummentességet is élvez jövőtől. Szabadkőműves-e Călin Georgescu államelnökjelölt? Iohannis összehívta a Legfelső Védelmi Tanácsot.
A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.