Minek nekünk demokrácia, ha vannak elitjeink? Traian Ungureanu ismét tökéletes diagnózist állít fel a komplex betegségről, amelyben a mai román társadalom szenved.
Jelen szöveg a Contributors oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Az elnökválasztás második fordulója előtt az a román társadalomra háruló fő feladat, hogy intellektuális vitapartnert találjon Iohannis Elnöknek. Ellenkező esetben az Elnök továbbra is azt fogja hinni, hogy sem vele egyenlők, sem kortársai nincsenek. A közvélemény pedig – talán – megérti majd, hogy Iohannis Elnök arroganciája ugyanolyan nagy gond, mint Viorica Dăncilă ostobasága.
de ez személyes ügy, csalárdul erényként tetszelgő nulla férfiassági eset. Még súlyosabb, az Elnök nem tett egyebet, mint hivatalosan legitimálta és erkölcsileg szentesítette azt a törésvonalat, mely vezetői engedéllyel rendelkező felvilágosultakra és elmaradott tőről metszett hülyékre, az Egyesült Államok volt majdnem-Elnökének (Hillary Clinton – a szerk.) szavaival élve, „deplorables”-ekre osztja az országot.
A tévéviták nem jelentenek kötelezettséget vagy demokratikus szabályt. Nem a tévévita hiánya a gond, hanem a vita elutasításának megindoklására használt érvelés. Ennek megfelelően Iohannis Elnök azt állítja, hogy nem kíván vitákon részt venni egy olyan párt képviselőjével, amely a románok ellen kormányzott. Ezt a gondolatmenetet követve az első fordulóban
Az érzékeny és szemérmes kommentátorok más érvet használtak: Dăncilă annyira hülye, hogy meg kell őt védeni a saját rossz hírétől. Egy tévés összecsapás a diogenészi Klausszal pőrén megmutatná Viorica Dăncilă hátrányait. Egy ilyen műsort, higiéniai okokból, bármelyik igazi polgár elutasítana.
Az érv tartalmas, de megkésett. Ezt a gondot korábban meg lehetett volna oldani, egy orvosi igazolás formájában, mely útját állta volna az elnökválasztáson a jelölt és fogyatékos Dăncilának. Csak remélni lehet, hogy ugyanez a fülcimpa és az orrgörbület antropometrikus mérésein alapuló igazolás a Szociáldemokrata Pártra (PSD) szavazók választási részvételét is megakadályozza majd, mentális alsóbbrendűség okán. Hiszen bármennyit is játszadoznánk demokráciásdit, a rassz az rassz! Érdekes, egyetlen civil szervezet sem vette védelmébe az effajta ideológia által célba vett román állampolgárokat. És még érdekesebb, hogy olyan emberektől érkeznek ilyenfajta megfontolások, akik – már régóta – a demokrácia és a jogállamiság feltétlen támogatóinak hiszik magukat.
szinte biztosan Klaus Iohannis Elnök győzelmével ér majd véget. A választás első fordulója – már – bejelentette a végső győztes nevét, de ez a megelőlegezett üzenet félrevezető. Kontinuitást sugall, miközben olyan mentalitásváltásoknak csinál helyet, melyek alapvető fontosságú változást vetítenek előre. A 2019-es év Romániája új kultúrába lépett, mely olyan erkölcsi szokásokhoz és politikai viselkedésekhez vezet, melyek eltérnek mindattól, ami – eddig – kollektív minta volt.
Ennek első jele a tét és feszültségek szokatlan hiánya. Eltűntek a vitatkozások, a néha bűnös párbaj és a szaftos szómenések. Senki sem sírja őket vissza. De helyükön a banalitások nemzeti fonója terpeszkedett el, mint ámbrás cet a diazepámon. Iohannisnak és Dăncilának (a felsőbbrendű kaszt részéről) semmilyen konkrét üzenni valójuk sem volt, annak ismételgetésén kívül, hogy
Beindítottak néhány elhanyagolt betonkeverőt és komótosan felvonultak a közönség előtt: az EU-s és NATO-s előírásoknak való megfelelés, a jólét, mint örökös célkitűzés, az e-gész-ség-ügy és az ok-ta-tás, plusz Ro-má-ni-a, hogy mindenki tudja, hol tartják a választást. A független jelöltek tették teljessé a csoportképet, arról értesítve a megdöbbent közönséget, hogy ők függetlenek.
Nem világos, hogy kényszerűségből vagy iróniából, de jól fogadták ezt az atlétai karrierje végén lévő koalai tónust. Úgy tűnik, hogy a társadalmat összességében már nem érdeklik az ösztönzők, a szakítások és a meredek kanyarok. A közhelyfogyasztás a választók és a választottak kölcsönös felismerését biztosítja és ez elegendőnek tűnik. Ha van valami újdonság ebben az általános állapotban, akkor az a pozitív be nem avatkozás, egy marginális szerepvállalási forma, mely az imázst kedveli és már nem törődik tartalmakkal. A közömbösség decens formát öltött és egy diszkrét adag humort feltételez. A jelöltek – legfeljebb – sziluetteket mutatnak és nem várnak elkötelezettséget.
és – ezáltal – csatlakozik a biztonságos vagy legalábbis nem-turbulens folyamatok iránti általános igényhez. A román világ késznek mutatkozik arra, hogy szó szót követve haladjon tovább és többé ne álljon meg minden egyes gond küszöbén. Ennek az általános tűzszünet felé történő elmozdulásnak az okai arról árulkodnak, hogy nem pillanatnyi kisiklásról van szó.
Először is az idő, vagy egy akadémikus kovakő-szóval, a nemzedékváltás. Az új politikai rezsim alapítása után 30 évvel az általános értékek, az opciók, a szimpátiák és az antipátiák már nem ott vannak, ahol létrejöttek. Az 50 év alatti választók már nem emlékeznek a régi díszletre és már nem ismernek magukra az ezen adatok által generált politikában.
Nem nehéz megsejteni, hogy a diaszpóra a változás másik jelentős tényezője. Csaknem 4 millió román máshova kerülése létrehozott egy párhuzamos valóságot, amelynek az országon kívül van az alapja.
A diaszpórában élő románok kommentátorok által gyakran ünnepelt szavazási ereje potenciálisan óriási, de valójában kicsi. Nagyjából csak a diaszpórában élő románok 15 százaléka szavaz. Ez az arány 2019-ben ért el egy maximumot, de továbbra is szerény marad és teljesen érthető egy földrajzilag óriási területen szétszórt és csak a statisztikákban és a vezércikkekben homogén csoport részéről. A diaszpóra igazi arányát nem a szavazási erőben kell keresni, hanem a haza visszavezető csatornákon zajló óriási befolyásolási képességben. Az otthon maradt családokat masszívan befolyásolják majd az eltávozottak tanácsai, értékei és sikere. Ott, ahol az eltávozottak aránya a moldvai szint alatt van, Bukarest közelsége pedig felszívja a belföldi migránsokat, a PSD túlélési ereje erős. Ez látható délen. A PSD és Viorica Dăncilă legegyértelműbb győzelmei Teleorman, Gyurgyevó (Giurgiu) és Olt megyékben voltak.
A román közélet légkörét módosító másik erő a felhalmozott és a sokkoktól fokozatosan megkímélt 30 évnyi élet által megerősített tapasztalat. 1990 után az erőszak teljesen eltűnt a politikai életből. A 90-es évek elején zajlott privatizációk sokkja is szertefoszlott. A munkaerő migrációja csökkentette a szociális konfliktusokat és jelentősen gyengítette a szakszervezeteket.
amikor bekerült az Európai Unióba. A hatások figyelemre méltók, de drámaiságtól mentesek voltak. Az EU-tag, de az euróövezethez nem tartozó Romániára csapást mért a 2008–2009-es válság, de a hatás, bár komoly, mégis feldolgozható volt. Máshol jelentkezik az EU-s jelenlét legfontosabb következménye: a politika és a közvélemény figyelme az igazságszolgáltatás felé fordult. Az EU befolyása alatti összpontosítás az igazságszolgáltatásra etikai témák és általános erkölcsi jelszavak felé terelte a városi köröket.
Mára már nyilvánvaló a társadalom moralizálódásával járó veszély, a PC-gondolkodás kezdetleges formáinak és egy be nem vallott elitista neurózis megnyilvánulásainak a megjelenésében.
mely lehetővé teszi számára a falvak és a kisvárosok környezetének az erkölcsi leminősítését. A PSD-re szavazás megmaradását egy erkölcsi hiányosság rovására írják és a civil-városi monopólium alatt álló Románia felsőbb érdekei ellenfelévé változtatják. Akinek még maradt kedve elemezni ennek az áramlatnak a sikerét és terjedését, az egy még aktív történelmi katasztrófa nyomaira fog bukkanni. 1989-ben egy generálni képes polgárság híján (a fejletlenség és a kommunizmus gondoskodott erről), a demokráciát egy posztkommunista pótlékkel helyettesítették. Ezt a valamit most a demokrácia elitista másolata bontja le, amit egy EU-s jogi szultánság keretei között valósítanak meg. Így jutottak újdonsült elitjeink oda, hogy azt higgyék, a demokrácia erények bajnoksága, amit nyilatkozatokkal és imázzsal lehet megnyerni. A következő lépés – nem túl sok idő múlva – elvezet majd ahhoz a kérdéshez, amit a Nyugat már feltesz magának:
Mindezen tényezők és altényezők felett a román világ a történelem igazolt menetéből begyűjtött meggyőződéssel él. Arról a benyomásról van szó, mely szerint a dolgok elrendeződtek és már semmi sem szakíthatja meg vagy módosíthatja brutálisan az élet menetét. A tömeges erőszak, a háborúk és a forradalmak eltűntek a múltban. Valószínűleg a demográfiai arány Európa egyik végétől a másikig tapasztalható csökkenése is elősegítette ezt a benyomást. Úgy tűnik, a kimerült és harcosok nélkül maradt politika és történelem békét kötöttek.
Az elnökválasztás és a viták hiánya egy 30 éve tartó pacifikálás logikus eredménye. A Pax Román(a) uralkodik.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.