Nem telik az idő: Iliescu 85 éves!

Március 3-án 85 éves lett Ion Iliescu, aki Nicolae Ceauşescut váltotta Románia élén, és aki felügyelte elődje likvidálását egy látszatper nyomán, mellyel a kommunista rezsim örökségeiből kívánta megmenteni azt, amit még lehetett. Ion Iliescu többször is az ország elnöke lett.

Első mandátuma minden kétséget kizáró módon ellenforradalmi,

tehát restaurációs kísérlet volt egy alkalmatlan és cinikus, javíthatatlanul mohó és korrupt nomenklatúra előjogainak konzerválására. A Ion Iliescu bolsevik típusú személyisége által uralt hat év alatt a kormányfőket Petre Romannak, Theodor Stolojannak és Nicolae Văcăroiunak hívták. Volt néhány ködös reformpróbálkozás, de ezeket gyakorlatilag már csírájukban elfojtották. A totalitárius rezsimmel való szembesülést a jelenlegi és jövőbeni feladatok iránti elkötelezettség nevében utasították el.

Állampolitika lett az amnézia.

A külpolitikai irányvonal, a legszerencsésebb esetben is, barátságtalan volt a Nyugattal szemben. Folyamatosan rágalmazták és támadták a történelmi pártokat és a civil társadalmat. Ion Iliescu, Petre Roman, Virgil Măgureanu és más fészénés (FSN – Nemzeti Megmentési Front) korifeusok 1990 júniusában barbár akciót szerveztek az erőszakmentes antikommunista tiltakozás elfojtására. Románia történelmében Ion Iliescu elválaszthatatlanul összekapcsolódik a Măgureanu szekusai által irányított bányász-fasciókkal. Ion Iliescu politikai modellje szovjet típusú, hruscsovista és – csak egy bizonyos pontig – gorbacsovista volt. A peresztrojka volt a politikai ideálja, „liberalizmusának” csúcsa. Ezen túl a pluralista demokrácia feneketlen mélysége, az iliescui gondolkodásmód tiltott övezete húzódott.

Ion Iliescu, a külföld nyomására, 1996-ban – fogcsikorgatva – belement a hatalomváltásba. Jelentős változás körvonalazódott az egész politikai kultúrában, amely addig csak egy természetéből fakadóan és következetesen pluralizmusellenes pszeudo-demokrácia volt. A PRM-hez hasonló szélsőséges szervezetekkel való társulás bizonyítéka volt annak, hogy az iliescui „szociáldemokrácia” a totalitarizmusellenes baloldal értékeinek nevetséges látszatára korlátozódott. Sajnos, Emil Constantinescu elnöksége alatt nem került sor arra a radikális megújulásra, amelyet az ország polgárainak többsége várt. A titkosszolgálatok továbbra is a jogállamisággal összeegyeztethetetlen előnyökkel és hatalommal rendelkeztek. A politikai osztály megújulása szigorúan felületes volt, túl kevés olyan következménnyel, melyek a polgárok képviselőik iránti bizalmának megerősödéséhez vezethettek volna. A jogállamiság és a független igazságszolgáltatás terén történt némi előrelépés, de a régi rossz szokásokat távolról sem törölték el. Virágzott a korrupció. Ion Iliescu azokban az években mindent elkövetett Emil Constantinescu és az őt támogatók nyugatpárti irányultságának elszabotálásáért.

Miután (a kormányfővé vált) Adrian Năstaséval visszatért a hatalomba, Iliescu megpróbált magának új imázst építeni. NATO-párti hozzáállást mímelt, éppenséggel

csalódottságát fejezte ki a XX. századi kommunizmus teljes időszaka miatt.

E cikk egyik szerzőjének interjúkötetében a kommunizmus „globálisan negatív mérlegéről” beszélt. De nyilvánosan sohasem fejezte ki sajnálatát a bányászjárásokban játszott szerepéért, a demokratikus értékekkel szembeni ellenségességéért, az egész életét végigkísérő filoszovjetizmusáért, kommunista ideológusi múltjáért. Ellenkezőleg, mindent elkövetett azért, hogy misztifikálja és elleplezze a Gheorghiu-Dej-korszakban (a hallgatóellenes megtorlásokban) és a Ceauşescu-rendszerben (ifjúsági miniszterként, a Kommunista Ifjak Szövetsége – UTC – Központi Bizottságának – CC – első titkáraként, a Román Kommunista Párt – PCR – ideológiáért felelős titkáraként, Iaşi megyei első titkárként stb.) betöltött szerepét. 2006 decemberében teljes erejével ellenállt a kommunizmus törvénytelen és bűnös rendszerként való elítélésének, „firkászok csoportjának” nevezve az Elnöki Bizottság tagjait. Az 1989. decemberi forradalom óta eltelt évtizedekben ő volt a főszervezője az ezzel az eseménnyel kapcsolatos igazság misztifikálásának és elrejtésének. Amennyire csak tudta, tagadta a Ceauşescu-rezsim bukásához vezető megmozdulás antikommunista természetét. 2012 nyarán támogatta a puccsista Victor Pontát és Crin Antonescut.

Ion Iliescut jelenleg is dicsőíti Victor Ponta és a pontokráciának nevezett kleptokratikus tekintélyelvűség többi képviselője. Dicshimnuszokat zengnek arról, hogy „mennyi jót” tett – állítólag – Romániának. Ion Iliescu valójában olyan múltnak a neve, melytől Romániának el kell szakadnia. Egy tartós és mérgező múltnak, mely megfosztott néhány nemzedéket attól a lehetőségtől, hogy igazi demokráciában éljenek. Nem egy Nagy Imre, vagy egy Alexander Dubček volt, hanem belülről reformáló, aki gyanakodva figyel bármit, ami civil spontaneitásra hasonlít. Megrémül mindentől, ami spontán, óvakodik a „tervezetlen erőktől”. Ő maga jelképezi a bürokratikus ultracentralizmust. Ion Iliescu a kommunista korszak szürke politrukja volt, aki engedelmesen, sőt, szolgalelkűen viszonyult a korszak hatalmasaihoz. Nem rítt ki a sorból, fenntartásai eklatánsan félénkek voltak. Vagyis nemlétezésükkel tűntek ki.

Ion Iliescu egy leninista dinoszaurusz,

egy valójában kipusztult fajhoz tartozik. Új neoleninista hangok jelentek meg, más mítoszokkal és másfajta szenvedélyekkel (ott van, például, a Sziriza).

Ion Iliescu leninizmusa fonnyadt, elavult, gyógyíthatatlanul, megdöbbentően anakronisztikus. Politikusként tompaságával, kizárólagosságával és zsigeri demokráciaellenességével elmondhatatlanul sok rosszat tett ennek az országnak. A politikai tanulás terén kudarcot vallott, hű maradt egy megfagyott, merev, teljes mértékben élettelen mentális képlethez. Végső soron Ion Iliescu az utolsó sztálinista, a terror, a hazugság és törvénytelenség korszakának relikviája.