Cristian Tudor Popescu, a román sajtó terminátora megmondja. Röviden, velősen, mint mindig.
A második szeptember 11-e. Igen, mindaz, ami ezekben a napokban történt, az ikertornyok lerombolásához hasonlít, mert Franciaország, Európa, a világ nem lesz már ugyanolyan, mint előtte.
De van egy különbség: a World Trade Center-nél csaknem 3.000 embert öltek meg, válogatás nélkül, találomra, míg a Charlie Hebdo-nál névvel és foglalkozással listázott emberek, egy iszlámfóbiás és rasszista kiadvány újságíróinak sebészi pontosságú legyilkolása történt. Azért választották a Charlie Hebdo-sokat, hogy ezzel biztosítsanak maguknak „erkölcsi” platformot más muzulmánok, de nemcsak muzulmánok szemében, akiket be lehetne vonzani az integrista-terrorista mozgalmakba.
és még sokkal több egész Európában. Az elmúlt fekete napok során minden megszólalásomban elismételtem ezt az egyszerű mondatot.
Ez a tragédia lényege. Franciaországnak, Európának nem az afrikai sivatagból érkezett beduinokkal, vagy a volt gyarmatok dzsungeleiből jött feketékkel kell harcolnia,
A gyilkos terroristák Franciaországban, a francia civilizációban születtek és nevelkedtek. Az évtizedekkel ezelőtt a franciaországi budik takarítására befogadott muzulmán nők gyermekeket szültek. Egy ötmilliós népességen belül matematikailag biztos, hogy – a rendes, integrálódott muzulmánok mellett – akad majd egy arányait tekintve jelentős fanatikusan vallásos réteg is.
Nyilvánvaló, hogy Franciaországnak a vérfürdő után először is a biztonsági rendszeren tátongó lyukakat kell elemeznie. A gyilkos testvérpár, ha akarta volna, kiszámíthatatlan számú embert gyilkolhatott volna le a fegyvereivel azalatt a 48 óra alatt, amíg gúnyt űztek a megsemmisítésükre küldött francia erőkből. De óvakodtak a civilek megölésétől, ahogy azt egy tanú őket idézve elmondta. Hibátlanul zárták le misztikus forgatókönyvüket egy rendőrökkel folytatott csatában, ami – hitük szerint – biztosítja számukra a mártírstátuszt. Tehát különleges felügyeleti lépések születnek majd, nőni fog a különleges erők költségvetése. Nagyon nehéz lesz, mert az új terrorista taktika szerint már nem csak a nagy épületeket és a stratégiai létesítményeket kell védeni, hanem az utcán, a munkahelyükön, az otthonukban levő emberek életét is.
De nem tudom feledni Stéphane Charbonnier, a Charlie Hebdo igazgatójának szavai, Isten nyugosztalja: „Nem érdekel, ha a karikatúráim bántóak. Itt, Franciaországban a francia törvény uralkodik, nem a Korán.” Vagy egyes romániai megszólalókéit: „Ha a muzulmánok Európában akarnak élni, akkor alá kell vetniük magukat az európai értékeknek. Ha nem, menjenek vissza oda, ahonnan jöttek.”
Ilyenfajta mentalitás mellett, bármilyen szigorú biztonsági lépések születnének,
Franciaország számára óriási kihívást jelent most megfékezni egy iszlámellenes, rasszista, idegengyűlölő mozgalmat, amikor az ország – egy gyenge elnök vezetésével – a nacionalista-szélsőséges jobboldal felé mozdul el, a sok zsidót távozásra kényszerítő antiszemitizmus pedig erősödik. A harmadik terrorista nem véletlenül választott zsidó boltot a túszejtésre.
Európa számára kulcskérdés annak megértése, hogy
nem Észak-Afrikában vagy a Közel-Keleten. Azt, hogy a kultúrák ütközővonala most Európa szívén halad keresztül.
Két önökhöz és magamhoz intézett kérdéssel fejezem be:
- Pontosan mi és hogyan tud rábírni két, a csodálatos francia civilizációban és kultúrában felnevelkedett fiatalt arra, hogy tömeges gyilkosságot és öngyilkosságot kövessen el Franciaországban?
- Erre a terrorista merényletre nincs semmilyen – vallási vagy bármi egyéb – indoklás, mint ahogy soha és semmi sem indokolhat semmilyen terrorista merényletet sehol a világon. A gyilkosságért a gyilkosok a bűnösök. De vajon most a Charlie Hebdo-t egymillió példányszámban kiadók elgondolkodnak-e majd egy pillanatig, mielőtt – az abszolút szólásszabadság nevében – újra kinyomtatnának egy nyomorult és agresszív provokációt bizonyos vallási jelképekkel szemben, melyekben bizonyos nem eszement, hanem békés emberek hisznek?
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)
Ma már a kiváltságok „szülőatyja”, Valeriu Stoica egykori igazságügyi miniszter is elismeri: hiba volt előjogokat adni bizonyos „szakmai köröknek”. Összeállításunkban a speciális nyugdíjak kronológiáját foglaljuk össze.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?