Nácizmusról, kommunizmusról és a romániai német közösség vagyonának visszaszolgáltatásáról

Jelen szöveg a Marginalia oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

A XX. század 30-as évei folyamán a romániai német közösség politikai életében megerősödtek a náci ihletésű politikai szervezetek. Ennek a folyamatnak egyaránt voltak belső okai, mint az 1929 és 1933 közötti gazdasági válság, mint ahogy külső okai[1] is. Hitler 1933-as hatalomra kerülése és a kelet-európai német etnikumúakkal kapcsolatos folyamatos és jól finanszírozott politikája kulcsszerepet játszott a nácizmus romániai megerősödésében. A romániai németek számára Németország modell volt, a berlini politikai változások pedig nem hagyhatták érintetlenül a politikai életüket. Európa hasonlóképpen politikai radikalizálódáson ment keresztül és ebben a román társadalom sem képezett kivételt.

Következésképpen az 1940 nyarán elszenvedett drámai veszteségek után Romániában megtörtént az antonescui-legionárius rezsim hatalomra kerülése és a külpolitika totális átirányítása a Központi Hatalmak felé.

Berlin különleges erőfeszítései

a romániai németek soraiban addig versengő két szélsőjobboldali csoportosulás 1938. októberi egyesüléséhez vezetett.

1939 őszén Wolfram Bruckner kinevezése a Romániai Németek Nemzeti Közössége (Deutsche Volksgemeinschaft in Rumänien – DVR) élére pedig valójában azt jelentette, hogy a náci Németország átvette a totális ellenőrzést a közösség politikai struktúrái felett[2]. Brucknert csak pillanatnyi megoldásnak tartották, mert a náci Németország már Andreas Schmidtet készítette elő a helyi náci mozgalom vezetésének átvételére[3]. Neveltetése és Gottlob Berger SS Obergruppenführer-rel meglévő kapcsolatai (eljegyezte a lányát) révén Berlin őt tartotta megfelelő embernek arra, hogy a Náci Németország eszközévé alakítsák át a romániai német kisebbséget[4]. A nemzetközi színpadon 1940 folyamán történt események szintén Berlin romániai befolyásának erősödéséhez vezettek. E kedvező körülmények között a náci Németország elérte, hogy Andreas Schmidt kerüljön a romániai német etnikumúak élére, aki hivatalosan 1940. szeptember 27-én vette át a tisztséget[5]. Schmidt teljesítette a berlini döntéshozatali fórumok elvárásait. Fanatikus vezető volt, aki teljes mértékben végrehajtotta a Külföldi Német Etnikumúak Központi Hivatalától (Volksdeutsche Mittelstelle – vagy rövidítve VoMi) érkező utasításokat, mely struktúrát 1941-től közvetlenül Himmlernek rendeltek alá[6]. Következésképpen a helyi náci mozgalom 1940. november 9-én nyerte el a Berlin által kívánt formát, amikor hivatalosan is létrehozták a Romániai Német Etnikai Csoport Német Nemzeti Szocialista Munkáspártját (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei der Deutschen Volksgruppe in Rumänien[7]), vagy rövidítve a NECS Náci Pártja (románul: Partidul Nazist al G.E.G. – a szerk.). Ez egyesítette a helyi nácik legradikálisabb köreit. Ennek a romániai német közösség politikai és kulturális hagyományaival történt szakításnak a nyilvánvalóvá tételéhez a DVG közigazgatási központját Nagyszebenből Brassóba helyezték át, ahol a többek között Schmidt megfigyelésével is megbízott német konzul székhelye is volt[8].

A náci Németország a romániai németek belpolitikai életébe való beavatkozásokon kívül

a román államra is nyomást gyakorolt, hogy az elismerje a romániai német kisebbség feletti ellenőrzését.

Az 1940. augusztus 30-i bécsi diktátummal Németország kihasználta a helyzetet, hogy megállapodásokat kényszerítsen Magyarországra és Romániára a két országban élő német etnikumúakkal kapcsolatos bánásmódról[9]. A Mihail Manoilescu román külügyminiszterre a Reich külügyminisztere, Joachim von Ribbentrop által rákényszerített, a romániai német etnikumúakra vonatkozó német–román megállapodás rögzítette azt a „minden tekintetben egyenlő” bánásmódot, amelynek a német etnikumúak a román hatóságokkal szemben élveztek, továbbá szavatolta a közösségnek az lehetőséget, hogy a Gyulafehérváron 1918. december 1-én elfogadott elvek alapján megőrizze a nemzeti identitását[10]. Ez a megállapodás képezte a keretet ahhoz, hogy a DVG az 1940 és 1944 közötti időszakban „állam az államban” típusú struktúrává vált.

A romániai német etnikumúakra a nácik által rákényszerített új politikai rend törvényi kerete 1940. november 21-én jött létre, amikor a Hivatalos Közlönyben közzétették a „Német Etnikai Csoport létrehozásáról szóló törvényerejű rendeletet”, mellyel a román hatóságok közjogi személyi státusszal ruházták fel a DVG-t, miáltal jogot kapott arra, hogy „a tagjaira nézve kötelező érvényű döntéseket hozzon” […] „a román állam vezetőjének beleegyezésével”[11]. A DVG vezetése valójában figyelmen kívül hagyta ezt az utóbbi rendelkezést, mivel csakis Berlintől kért engedélyeket a lépéseihez.

Ez a rendelkezés képezte a jogi alapot ahhoz, hogy a romániai németek számos egyesületét és intézményét betagolták a DVG-be.

Ezen okirat szerint a DVG vezetése a helyi Náci Párt feladata volt. Ezáltal a közösség szervezeti struktúrái implicit módon a nácik ellenőrzése alá kerültek. A magukat német etnikumúnak valló román állampolgárokat automatikusan és megkérdezésük nélkül beléptettek a DVG-be, a struktúrához tartozás megtagadása pedig társadalmi kitaszítottságot vont maga után és azt, hogy a gyermekek nem járhattak a német nyelvű iskolákba. A DVG fokozatosan az az eszköz lett, melyen keresztül a náci Németország átvette az ellenőrzést a német kisebbség felett és a Reich háborús erőfeszítéseinek támogatására mozgósította a német kisebbség emberi és anyagi erőforrásait[12]. A DVG struktúrája egy állami entitásét másolta, hivatalainak nevei azt sugallták, hogy minisztériumokhoz hasonló szervezeti egységeket működtet: Vezérkari Hivatal, Kincstár, Szervezeti Hivatal, Gazdasági Hivatal, Statisztikai Hivatal, Sajtó- és Propagandahivatal, Művészeti és Tudományos Hivatal[13]. Ezeknek a hivataloknak a vezetőség döntéseit végrehajtó fizetett alkalmazottai voltak. A náci Németország mintájára olyan szervezetek létrehozását kényszerítették ki, melyeknek a társadalmilag vagy szakmailag meghatározott kategóriák ellenőrzése, mozgósítása és indoktrinálása volt a feladatuk. Például az ES (Einsatz-Staffel) az SS-t másoló félkatonai szervezet volt, a DJ (Deutsche Jugend) pedig a HJ-t (Hitlerjugend) másolta[14].

Berlin nyomásgyakorlását kihasználva, mely azt követelte, hogy a helyi nácik kapjanak teljes hatalmat a közösség tagjai felett, Andreas Schmidt megkezdte a romániai németek politikai, társadalmi és kulturális életének a náci Németország mintáját követő átszervezését.

Ez a nagyszabású, a román hatóságok által gyanakvással figyelt, de mégis megtűrt,

a náci propagandadiskurzus által a Gleichschaltung („egyirányúsítás”) kifejezéssel leírt folyamat azt feltételezte, hogy a romániai németek összes egyesületi struktúrája, a közösség oktatási intézményei és sajtója a DVG ellenőrzése alá kerül. E folyamat révén a helyi (valójában közvetlenül Berlinnek alárendelt) nácik szigorú ellenőrzésük alá vonták a romániai németek életének összes részletét.

Ezzel kapcsolatosan tanulságos példa a romániai német nyelvű sajtó „egyirányúsítása”. A német nyelvű sajtó „egyirányúsítását” a DVG „Sajtó- és Propagandahivatalán” (Amt für Presse und Propaganda) keresztül valósították meg. Nemcsak a rendszeres kiadványok ellenőrzésével bízták meg ezt a hivatalt, de ez lett az a struktúra is, mely a kiadók, a könyvesboltok, valamint az oktatási rendszer tevékenységét koordinálta[15]. A sajtó „egyirányúsítását” biztosító kulcsfontosságú lépések között volt a két nagy romániai német nyelvű napilap, a Siebenbürgisch-Deutsches Tageblatt és a Banater Deutsche Zeitung 1941. március 16-i egyesítése új néven, Südostdeutsche Tageszeitung (SdT) formájában, melynek azonban külön kiadásai voltak Erdélyben és a Bánságban[16]. A korábbi két nagy német nyelvű napilap kapacitásait összpontosító új újság ezáltal a helyi náci mozgalom szócsövévé vált.

Az „egyirányúsítási” folyamattal a DVG elkezdte átvenni az ellenőrzést

a szakmai és más típusú szervezetek, a közösség egyesületei és kulturális intézményei, sajtója, iskolái fölött, e struktúrák vagyonával együtt. Egyes intézmények, mint például a Romániai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház és a Bánsági Római Katolikus Egyház ellenállást fejtettek ki a közösség életét kiszolgáló összes egyesületi struktúra átvételére irányuló politikákkal szemben. Az Á.H. Evangélikus Egyház püspöke, Viktor Glondys félelmetes ellenfél volt a 30-as években, de a DVG 1940. december 16-án lemondásra kényszerítette, helyére pedig egy nácik által támogatott püspököt, Wilhelm Staedelt választották meg 1941 februárjában. A DVG-nek megfélemlítési taktikákkal sikerült rákényszerítenie a két egyházat egy megállapodás aláírására 1941. május 6-án, melynek címe „A felekezeti ifjúsági és női egyesületek tevékenységének megszűnése” volt[17]. A DVG ezzel a megállapodással elérte a közösség összes hagyományos egyesülési formáinak felszámolását, mint amilyenek a „testvériségek” (Bruderschaften) és a „nővéri körök” (Schwesternschaften) voltak, melyek a fiatalokat fogták össze, továbbá az egyház ellenőrzése alatt álló női egyesületek tevékenysége feletti ellenőrzés átvételét. Az egyház irányítása alatt álló ezen hagyományos egyesületi struktúrák helyett a DVG olyan náci típusú struktúrákat hozott létre, mint a Német Ifjúság (Deutsche Jugend) és a Női Munka (Frauenwerk). A szászok másik nagy hagyományokkal rendelkező egyesülési formája a már 1845-ben létrehozott Szász Mezőgazdászok Erdélyi Egyesülete (Siebenbürgisch-Sächsischer Landwirtschaftsverein) volt.

Az egyesülethez az első világháború után 231 helyi egyesületi struktúra tartozott és nagyjából 16 000 tagja, valamint nagy vagyona volt[20].

Ezt az egyesületet és a Bánsági Sváb Mezőgazdászok Egyesületét (Banat-Schwäbischer Landwirtschaftsverein) 1940 decemberében erőszakkal egyesítették a DVG által ellenőrzött Die Deutsche Bauernschaft Rumäniens (Romániai Német Parasztság Egyesülete) nevű szervezetbe[21]. A két nagy hagyományú egyesület vagyonát és hatásköreit a Deutsche Bauernschaft Rumäniens, valamint a DVG „Parasztsági Hivatala” vette át[22]. Ugyanez volt a sorsuk a kulturális egyesületeknek és intézményeknek, melyek mind átkerültek a DVG Kulturális Hivatalának ellenőrzése alá, a vagyonukkal együtt[23].

Ez a folyamat a helyi és regionális hagyományok felszámolására is irányult, melyeket a náci Németországnak a délkelet-európai németek homogén identitását erőltető politikájával ellentétesnek tekintettek. Például a szászok egyik legnagyobb éves ünnepét, a hagyományosan a tanév végén tartott brassói Honterus ünnepet 1940 után betiltották. A Barcasági Szász Múzeumnak pedig 1940 után ugyanezen okokból kellett törölnie nevéből a „szász” kifejezést.

Annak az „egyirányúsítási” politikának a keretében, mellyel a DVG átvette az ellenőrzést a romániai németek egyesületi infrastruktúrája és kulturális-oktatási intézményei felett, az iskolarendszer átvétele volt a legfontosabb momentum.

Az iskolák DVG általi átvételének jogi alapját az Antonescu-rezsim 1941. november 7-i rendelete teremtette meg,

mellyel a DVG kiterjedt hatásköröket kapott a romániai német nyelvű oktatási rendszer területén[24]. Ezen jogszabály szerint a DVG-nek joga volt bármilyen szintű német nyelvű iskolákat „létrehozni és vezetni”, tanterveket meghatározni, azzal a feltétellel, hogy ezeket engedélyeztetnie kellett a Nemzeti Művelődési és Felekezeti Minisztériummal. A DVG vezetőségének megfélemlítésekkel és zsarolásokkal sikerült többséget szereznie a Románia Á. H. Evangélikus Egyház Főkonzisztóriumában (döntéshozó fórum) a szászok felekezeti iskolai rendszerének átadása érdekében, holott Friedrich Müller püspöki helynök hevesen ellenállt[25]. Szintén nyomásgyakorlással sikerült elérni egy megállapodás megkötését a Temesvári Római Katolikus Püspökség által irányított német felekezeti iskolák átvételéről, melyet 1942. március 16-án írtak alá. 1943-ra lezárult a német nyelvű (felekezeti vagy állami) oktatási rendszer DVG általi átvétele, az iskolák ezáltal a gyermekek és a fiatalok náci ideológia szerinti alakításának eszközévé váltak. Bár a román hatóságoknak eleinte fenntartásaik voltak e folyamattal szemben, Berlin és a helyi nácik nyomására végül belementek az iskolák DVG ellenőrzése alá helyezésébe[26].

Következésképpen a belső manipulálások és a náci Németország által több szinten is végrehajtott nyomásgyakorlás következményeként a román állam 1940. novemberben megteremtette a „Romániai Német Etnikai Csoport”-nak nevezett entitás létrehozásához és működéséhez szükséges törvényi alapot. A DVG náci vezetése nyomásgyakorlásokkal és fenyegetésekkel a közösségen belül

felszámolt bármilyen ellenállást és totalitárius ellenőrzést vezetett be a romániai német kisebbség felett.

Ezáltal a nácik olyan struktúrává változtatták a DVG-t, mellyel a német kisebbség emberi és anyagi erőforrásait a Reich háborús erőfeszítéseinek támogatására facsarták ki. Erre a romániai német etnikumúak SS-csapatokba történt besorozása a legjobb példa. Automatikusan a DVG-be soroltak be mindenkit, aki német etnikumúnak vallotta magát, azokat is, akik szembeszálltak a nácikkal. A DVG az 1940 és 1943 közötti időszakban önkényesen átvette az ellenőrzést a romániai németek társadalmi-gazdasági és kulturális intézményeinek, valamint egyesületi struktúráinak többsége felett. Ezen intézmények és egyesületi struktúrák vagyonának legnagyobb része szintén a DVG birtokába került. Miután Románia 1944. augusztus 23-án átállt a Szövetségesek oldalára, a román hatóságok 1944 októberében felszámolták a DVG-t, javait pedig az állam elkobozta. Ezeket a lépéseket a Románia és a Szövetségesek közötti 1944. szeptember 12-i fegyverszüneti megállapodásának 15. pontjának végrehajtása részeként tették meg, mely előírta, hogy „a román kormány kötelezi magát a román területen működő összes fasiszta típusú hitlerista-párti szervezet azonnali feloszlatására”. Akkor azonban nem vették figyelembe, hogy a DVG által a felszámolása pillanatában birtokolt vagyon nagy részét a hagyományos intézmények és egyesületi struktúrák erőszakos átvételével hozták létre, melyek az 1940–1942-es időszakig a romániai németek nemzeti identitásának fenntartását biztosították. A DVG e vagyon jelentős részét a Romániai Á. H. Evangélikus Egyháztól vette át. Az 1944–1945-ös időszakban nem voltak megfelelő körülmények annak nyilvántartásba vételéhez, amit a DVG önkényesen vett el a közösség egyesületi struktúráitól és kulturális intézményeitől. 1944 után csak a felekezeti iskolarendszert adták vissza az Á. H. Evangélikus Egyháznak és a Római Katolikus Egyháznak, ezek helyzetét 1946 decemberében egy oktatási minisztérium utasítás szabályozta[27].

Ez sem tartott sokáig, mert mindezek az iskolák 1948 augusztusában az új oktatási törvény alapján az állam ellenőrzése alá kerültek.

Az egész közösségre kiterjesztett kollektív bűnösség (arra hivatkozva, hogy a német etnikumúak többsége a DVG-hez tartozott) és a romániai németekkel szemben az 1945 és 1948 közötti időszakban bevezetett megtorló akciók (mint például az 1945. januári deportálások a Szovjetunióba, tulajdon-elkobozások) akkor lehetetlenné tették azon intézményekhez és egyesületi struktúrákhoz tartozó vagyontárgyak helyzetének objektív vizsgálatát, melyeket korábban a DVG vett át erőszakos módon. 1989 után természetes folyamat volt, hogy a romániai német kisebbség visszakérte ezt a vagyontömeget, melyet a DVG önkényesen szerzett meg az 1940 és 1943 közötti időszakban.

[1] Wolfgang Miege, Das Dritte Reich und die Deutsche Volksgruppe in Rumänien. 1933–1939. Ein Beitrag zur nationalsozialistischen Volkstumspolitik, Herbert Lang, Berna, Peter Lang, Frankfurt am Main, 1972, 263-264. o. Johann Böhm, Das Nationalsozialistische Deutschland und die Deutsche Volksgruppe in Rumänien 1936-1944, Peter Lang, Europäischer Verlag der Wissenschaften, Frankfurt; Vasile Ciobanu, Contribuţii la cunoaşterea istoriei saşilor transilvăneni: 1918-1944, Hora, Nagyszeben, 2002.

[2] Vasile Ciobanu, id. mű, 219. o.

[3] Johann Böhm, Nationalsozialistische Indoktrination der Deutschen in Rumänien 1932-1944, Peter Lang, Frankfurt, 2008, 109. o.

[4] Ottmar Traşcă, “Constituirea Grupului Etnic German din România şi relaţiile cu Biserica evanghelică din Transilvania în primii ani ai ‘erei’ Andreas Schmidt. 1940-1942” in Anuarul Institutului de Istorie “A. D. Xenopol” , XLVIII. köt., 2011, 317., 321-322. o.

[5] Johann Böhm, Nationalsozialistische Indoktrination der Deutschen in Rumänien 1932-1944, 110-111. o.

[6] Ottmar Traşcă, “Grupul Etnic German din România în “era” Andreas Schmidt. Septembrie 1940-august 1944” in Ottmar Traşcă, Remus Gabriel Anghel (koord.), Un veac frământat. Germanii din România după 1918. ISPMN Könyvkiadó, Kolozsvár, 2018, 116. o.

[7] Nationalsozialistische Deutsche Arbeitpartei.

[8] Ottmar Traşcă, “Grupul Etnic German din România în “era” Andreas Schmidt. Septembrie 1940-august 1944”, 117. o.

[9] Vasile Ciobanu, id. mű, 236. o.

[10] Ottmar Traşcă, “Grupul Etnic German din România în “era” Andreas Schmidt. Septembrie 1940-august 1944”, 115. o.

[11] Vasile Ciobanu, id. mű, 239. o.

[12] Johann Böhm, Das Nationalsozialistische Deutschland und die Deutsche Volksgruppe in Rumänien 1936-1944, p. 127. Ottmar Traşcă, „Constituirea Grupului Etnic German din România şi relaţiile cu Biserica evanghelică din Transilvania în primii ani ai „erei” Andreas Schmidt. 1940-1942”, 321-322. o.

[13] Johann Böhm, Das Nationalsozialistische Deutschland und die Deutsche Volksgruppe in Rumänien 1936-1944, 150. o.

[14] Ibidem, 125. o.

[15] Johann Böhm, Nationalsozialistische Indoktrination der Deutschen in Rumänien 1932-1944, 162. o.

[16] Vasile Ciobanu, id. mű, 346. o.

[17] Ottmar Traşcă, “Grupul Etnic German din România în “era” Andreas Schmidt. Septembrie 1940-august 1944”, 124-125. o.

[18] Vasile Ciobanu, id. mű, 100. o.

[19] Jahrbuch der Deutschen Volksgruppe in Rumänien, edited by “Amt für Presse und Propaganda“, Hauptverlag der Deutschen Volksgruppe in Rumänien, 1944, Hermannstadt, p. 95.

[20] Ibidem.

[21] Otto Schwarz, “Die Deutsche Bauernschaft Rumäniens. Aufbau und Gliederung” in Tag der Deutschen Bauernschaft 1941, Hauptverlag der Deutschen Volksgruppe in Rumänien, s.a. [1942], 17. o.

[22] Idem, 18-19. o.

[23] Johann Böhm, Die Nationalsozialistische Deauthcland un die Deutsche Volksgruppe in Rumaniem 1936-1944, Peter Lang, 1985, 148-150. o.

[24] Ottmar Traşcă, “Grupul Etnic German din România în “era” Andreas Schmidt. Septembrie 1940-august 1944”, 125. o.

[25] Ulrich Andreas Wien, Friedrich Müller-Langenthal. Leben und Dienst in der evangelischen Kirche in Rumänien im 20. Jahrhundert, Sibiu: Monumenta-Verlag, 2002, 181-183. o.

[26] Ottmar Traşcă, “Grupul Etnic German din România în “era” Andreas Schmidt. Septembrie 1940-august 1944”, 126-127. o.

[27] Hannelore Baier, “”Deportare, deposedare, discriminare 1944-1948” in Ottmar Traşcă, Remus Gabriel Anghel (koord.), Un veac frământat. Germanii din România după 1918. ISPMN Kiadó, Kolozsvár, 2018, 170. o.