// 2026. március 21., szombat // Benedek

Náci fogalmakkal mentegetik a Dragnea-rezsimet

// HIRDETÉS

A szociáldemokrata rezsim egyesek szerint elegánsan átcsúszott a nemzeti-kommunizmusba.

Nemcsak egyes tüntetők elgázosítására, vagy a Dragnea-rezsim egyes támogatóinak új románellenes bűncselekményekre uszító kijelentései érdemelnek figyelmet. Hanem a PSD különféle mentegetőzései is, melyek náci eszméket vagy fogalmakat vesznek igénybe.

Többek között Adrian Severin – részben plagizált – „intellektuális termékéről” van szó, aki volt már Románia külügyminisztere, az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének elnöke, európai parlamenti képviselő, mindenféle bizottságok főnöke és ugyanakkor egy jogerősen elítélt nagy korrupt is.

Aki a kleptokráciával szolidaritásban kommentálta nemrég a „diaszpóra tüntetését”, egy olyan összeesküvéses forgatókönyv erővonalait vázolva fel, melyet a Dragnea-rezsim a csendőrség barbárságának mentegetésére használhat fel. Ez azoknak a részben pszichotikus gyalázkodásoknak az ostoba, de potenciálisan toxikus változata, melyeknek hol Soros (külföldről), hol a „párhuzamos állam” áll a középpontjában, melyek állítólag a „hazácskát” ostromolják.

Severin és más nem kevésbé mocskos kirohanású politikai svihákok szerint, akik mindenféle blogokat vezetnek és állandóan teret engednek nekik a szekus sajtóban, vagy arra, hogy undorító módon produkálják magukat a brancshoz tartozó tévék stúdióiban, hogy minél hatékonyabban kiszolgálják a Szociáldemokrata Párt (PSD) bűnöző vezetőjét,

a hazai és külföldön dolgozó románok tüntetései nem azok, amik.

A propagandisták „meglátása” szerint, akár képesek artikuláltan kifejezni magukat, ami – persze – nem csökkenti az aljasságukat, akár olyanok, akik dadogó tökkelütöttségben a Dăncilă-kormány egyes tagjaival is felveszik a versenyt, szó sincs arról, hogy a csendőrök által bántalmazott románok tüntetései természetesek lennének. Szó sincs arról, hogy egy természetes elégedetlenség kirobbanásai lennének.

Hiszen, az ügyeletes dezinformálók szerint, a PSD csendőrruhás lakájai által a feleségükkel, gyermekeikkel és szüleikkel egyetemben nemrég megvert vagy elgázosított békés románok egy Nyugatról „manipulált” szegmenst képviselnének. Következésképpen szó sincs arról, hogy a tüntetők jogosan lennének mérgesek az igazságszolgáltatási törvények eltorzítása és a korrupció elleni harc lassú meggyilkolása miatt, melyre azért kerül sor, hogy megmentsék Liviu Dragneát és oligarchiabeli partizánjait a börtöntől. Ebből következően, állítólag, ezek a „nemzetellenes globalisták” által nyugatról „irányított” tüntetések egyfajta narancsszínű, vagy redivivus módon „színezett” „forradalmak” lennének.

Sokkoló „felfedezés”? A dezinformálási technikákban járatosak számára nem nagyon. Akiket nem lep meg, hogy a dragnióta propaganda diskurzusából – csodába illően és varázsütésre –

eltűnnek a választók elégedetlenségének a valódi okai.

Az sem lepi meg őket, hogy ebből az ostoba narratívából titokzatos módon eltűnik a románok normális frusztrációja amiatt, hogy rossz irányba vezetik az országot, ahogy azt tíz emberből nyolc gondolja. Mint ahogy nem lepi meg őket a gondosság sem, amellyel ugyanez az agitprop elleplezi a románok kimerülését és dühét, akiket kifárasztott a kleptokraták mohósága és feldühített a kormányon lévők ostobasága, műveletlensége és diverziói, akik – e téren is alkalmatlan módon – próbálják meg hülyének nézni a románokat.

Másrészről a dragnióta agitpropból nem hiányoznak a klasszikus szélsőségesség és a nemzeti-kommunizmus mémjei és témái, az egész – szemérmesen, de könnyen felfedezhető módon részlegesen elleplezett – nyugatellenességükkel és antiszemitizmusokkal egyetemben. A volt fődiplomata a valóság kifordításával figyelmen kívül hagyja a nemzet polarizálódását és a kleptokrata populisták románellenességét. Vagy azt az állami válságot, melybe a PSD az országot vetette.

Ezzel szemben „óriásinak látja és szörnyűségesnek érzi” a bizonyos ködösen meghatározott külföldi szereplők feltételezett románellenességét, akik – szerinte –

„Románia államtalanítását” és „geopolitikai válságba” vetését akarnák.

A gonosztevők, nota bene, nem a Kremlben laknak. Hanem ők, nyilvánvaló módon, a „nemzetállam” holmi siralmas „ellenfelei”. Márpedig a PSD feltételezett közellenségeinek meghatározásához, melyet – állampárthoz illő módon – a közintézményekkel, a kormánnyal és magával az állammal azonosít, Severin nem átallja elővenni a „plutokrácia” harcias náci szlogenjét.

Goebbels alatt fényes karriert futott be ez a kifejezés. A náci propaganda főnöke a demokráciával azonosította és a zsidókhoz társította, kijelentve, hogy a „plutokraták” állítólag egy „németellenes paktumot” kötöttek velük. Nos, Severinnek, aki a német „főparancsnokot” is megtámadja, nem okoz gondot hasonló, nyugatellenes kontextusban használni a hajdanán a horogkeresztért való harcra felszólító kifejezést.

A PSD-s ex-tisztségviselő harci muníciónak használja, mellyel ripityára lőheti azoknak a #rezist-es tüntetőknek a követeléseit, akik azt hiszik, hogy a korrupcióval álltak le birkózni az igazságszolgáltatás, a jogállam és a nyugati szövetségek megmentéséért, holott – Severin állítása szerint – csak holmi nyílvesszők a „globalizált plutokraták” fegyvertábláján.

El kell ismernünk, nehéz ennél nagyobb és nevetségesebb képtelenséget produkálni. De vajon mire lehet számítani holmi Amerika-ellenes bírálatok bértollnokától? Azzal szembesülve, hogy meredeken zuhan a népszerűsége, mely még akkor is névleges volt, amikor a legtöbb román távolmaradásával megnyerte a választásokat, 7

a PSD újra visszaváltozott azzá, ami volt. Nevezetesen egy nemzeti-kommunista párttá,

mely már rég feladta a reformista irányzata bármilyen vérszegény nyomát és a szociáldemokrácia hamis jelképe alatt áttért az ultranacionalizmus sötét mocsarában való pecázásra. Ezt a tevékenységét a Severin féle politikai svihákok támogatják, akik a sorosista globalizmussal a nemzetállamért folytatott harcot mímelik, miközben valójában a demokrácia egy kleptokrata rezsim és putyinista zsarnokság javára történő lebontásának pilléreivé váltak.

A propagandisták e célból szorgalmasan vegyítik az igazságmorzsákat a szemenszedett hazugságokkal, a részben kódolt kitalációikkal, melyeket a helyi oligarchia fogyasztására szánnak, mely – Dragneával az élen – igyekszik aláásni a belföldi manipulálás és a nyugat ködösítésének külföldi, többek között bizonyos külföldön dolgozók között is jelenlévő konkurenciáját.

A legtoxikusabb megnyilvánulásaik sikeresen mímelik a nacionalizmust, holott valójában virulensen hazafiatlanok, tekintettel arra, hogy elárulják a nemzeti érdekeket. Mivel nemcsak megmenteni vagy tisztára mosni akarja egy meritokráciaellenes, büntetőügyesekből, analfabétákból és bűnözőkből álló rezsim csúnyán foltos képét. Hanem azt a modernizálást és nyugatosodást is fel akarja számolni, melyre Romániának sürgősen szüksége van.
Cui prodest, Dragneán és a rezsimjén kívül? Nem nehéz kitalálni, ha kelet felé nézünk.


Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Szakértő: meg kell előzni a kolozsvárihoz hasonló halálos baleseteket!
Krónika

Szakértő: meg kell előzni a kolozsvárihoz hasonló halálos baleseteket!

A Krónika megkérdezte a hétfői kolozsvári tragikus közlekedési baleset kapcsán Titi Aur volt autóversenyzőt, defenzív vezetési oktatót.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS