Európát tényleg belengi a nácizmus szele.
Kísértet járja be Európát – a neonácizmus kísértete. És az testet is ölthet. Az emberek nem élnek együtt a múlt emlékezetével, a mai fiatalokat már nem frusztrálják és rémítik meg a XX. század első felének szörnyűségei. Számukra az idegengyűlölet a környezetükben tapasztalt demográfiai és identitási tényekre adott reakció egyik formája. Íme, miért ismétlődhet meg az, ami hajdanán már megtörtént.
Az előző bejegyzésemben rámutattam a radikális ideológiai áramlatok megjelenésének egyes előfeltételeire, melyek a kontinens iszlámosodása közepette nagyon népszerűekké válnak. A más országokban tapasztalható ideológiai háttér bemutatásával fogom folytatni, hogy meggyőződhessünk arról, ami ma furcsaság, holnaptól kiszabadulhat az ellenőrzés alól. Országról országra különbözik a helyzet, de az ultranacionalizmus feltámadása mindenhol látható.
Tehát Ausztriában az utóbbi években egy szélsőjobboldali szervezet növeli a politikai tőkéjét – az Ausztriai Szabadságpárt. A pártot 2005 óta vezető Heinz-Christian Strache a bevándorlás kíméletlen bírálója, az „Ausztria az osztrákoké” jelmondatot használva és amellett szállva síkra, hogy az ausztriai bevándorlást csökkentsék „0 szintre”. Strache szerint a bécsi diákok harmada török származású. Szintén ő állítja azt, hogy Európának kereszténynek kell megmaradnia, az iszlám befolyást pedig maximálisan csökkenteni szükséges, a mecseteket pedig be kell tiltani. Strache pártja 2010-ben rekordméretű eredményt ért el a bécsi városi választáson – 27%-ot. Strache szervezi az európai jobboldali erők kongresszusát is, mely erők ellenzik Törökország felvételét az EU-ba [1]. 2008-ban pedig a nyugat-ausztriai Vorarlberg szövetségi tartomány, Európa jelenkori történelmében elsőként, megszavazta a mecsetek és minaretek építésének tilalmát, példáját pedig követte az ország déli részén lévő Karintia szövetségi tartomány is [2].
Svájc 2009-ben mindenkit meglepett, amikor szövetségi népszavazási szinten megszavazta a mecsetek építését tiltó törvényt (26 kantonból 22 szavazott), ezzel államként megteremtette az Európa szerte az összes nacionalista mozgalom és jobboldali párt által nagyon várt precedenst. Az európai országokban több vezető hasonló népszavazások kiírását kezdeményezte minden EU-országban, vagy akár egy Európai Unió szintű általános népszavazásét is [3]. Svájcban különben, bár a több etnikum együttélésének mintaországának tartják, a hazai közvélemény eléggé szkeptikus a bevándorlás pozitív hatásait illetően. A hazai nacionalista pártok, elsősorban a Svájci Néppárt (Schweizerische Volkspartei – SVP) által hirdetett bevándorlás-ellenes kampányok gyakori témái voltak és maradtak az olyan kifejezések, mint az „Ausländerkriminalität” („idegenbűnözés”), vagy a „black sheep” („feketebárányok”) [4]. A svájci állampolgárok kétharmada, általánosságban, konfliktusforrásnak tekinti az iszlámot. Egy 2013-es szociológiai tanulmány kimutatta, hogy a svájciak csaknem 70 százaléka növelné a rendőrök számát, mert megnőtt a bizonytalanság szintje [5].
Finnországban a 2011-es országos választáson a harmadik helyet, csaknem 20 százalékkal, az Igazi Finnek párt, egy euroszkeptikus nacionalista szervezet szerezte meg. A Timo Soini által vezetett párt váratlanul jó eredménye a bevándorlás-ellenes üzenetnek, az általa képviselt euroszkepticizmusnak és a finnországi svéd kisebbséggel szembeni kemény álláspontnak tulajdonítható [6]. Egy Gallup-felmérés szerint ebben az országban a romákkal, a szomáliakkal és muzulmánokkal szemben a legellenségesebbek; a finnek kétharmada pedig elismeri, hogy sok rasszizmus van az őslakosok külföldiekkel szembeni vélekedéseiben és viselkedéseiben [7].
Dániában elég nagy befolyással rendelkezik a politikai színpadon a nacionalista és bevándorlás-ellenes áramlatot képviselő Dán Néppárt; a párt ellenzi Törökország felvételét az EU-ba, a multikulturalizmus terjesztését és az országnak egy egységes európai központ érdekeinek való alárendelését. A szervezet bizalmi indexe a 2005-ös „karikatúra-botrány” után nőtt meg hirtelen [8], a dán hírszerző szolgálatok szerint pedig ebben az országban több szélsőjobboldali szervezet módszeresen készül arra, amit ők „faji háború”-nak neveznek, és ami szerintük előbb vagy utóbb mind Dániában, mind Európában is ki fog robbanni [9].
Nagy-Britanniában, egy tanulmány szerint már 2010 óta a válaszolók 58 százaléka azt állította, hogy az iszlámot a szélsőségességgel, de a terrorizmussal is társítja. Arra a kérdésre, hogy a muzulmánoknak pozitív hatásuk van-e a brit társadalomra, tíz britből négy nemmel válaszolt, míg tízből hét úgy értékelte, hogy a vallás bátorítja a nők elnyomását [10]. Többek között az iskolákban is nő a faji konfliktusok száma. A 2007–2011-es időszakban hivatalosan több mint 87.000 faji konfliktust regisztráltak a brit iskolákban és ezek száma évente nő [11]. A 2011. augusztusi londoni erőszakos cselekmények után a szociológusok a félelem, a szorongás jelentős növekedését és a faji előítélek újbóli felerősödését mérték a brit polgárok körében [12]. Ennek megfelelően nőtt a brit neonáci mozgalmak aktivitása, hazafias szervezetek kezdtek megjelenni, melyek vagy a muzulmánok kiutasítását követelik, vagy radikális változásokat az integrálásuk módjában és életvitelükben. Az egyik legismertebb radikális szervezet, az Angol Védelmi Liga (English Defence League) rendkívül aktív a tiltakozó felvonulások szervezésében és a mecsetek bezárásának és a muzulmánok Nagy-Britanniából való kitiltásának szorgalmazásában [13]. Egyre befolyásosabbá válik a Nick Griffin által vezetett, hangsúlyosan neonáci és iszlámellenes elképzelésekkel rendelkező Brit Nemzeti Párt, mely 2009-ben két mandátumot szerzett az Európai Parlamentben. E szervezet évről évre egyre jobb eredményt ér el a nagy-britanniai választásokon [14].
Magyarország 2011-ben döntött az ország alkotmányának alapvető módosításáról, több európai ország hivatalosságainak, valamint a civil társadalom képviselőinek szemrehányásai ellenére. Az alkotmány új formájában olyan bekezdéseket tartalmaz, melyek közvetlenül Istenre és a keresztény hitre, mint a magyar állam és a magyar nemzet fennmaradásának alapjára utalnak [15]. A magyar kormányfő, a konzervatív Orbán Viktor többször is meglepte az EU-s hivatalosságokat. 2012 márciusában, akárcsak a franciaországi Marine Le Pen, a Szovjetunióhoz hasonlította az Európai Uniót és kijelentette, hogy Magyarország kormánya számára a „nemzeti szuverenitás” az elsődleges [16].
Norvégia rémisztő és paradox módon sokkolta az egész világot. Anders Behring Breivik, egy szélsőjobboldali norvég militáns 2011. július 22-én Norvégia történelmének legiszonyatosabb vérengzésének lett a főszereplője. Miután bombát robbantott az oslói kormány épületei mellett, ahol nyolcan haltak meg, Breivik az Utoya sziget felé indult, ahol agyonlőtt 69 (!) fiatalt, a kormánypárt ifjúsági mozgalmának tagjait. A gyilkos utólag azt nyilatkozta, a kormány muzulmán bevándorlókkal szembeni toleráns viselkedése miatt gyilkolt norvég állampolgárokat.
Breivik közzétett egy Európai Függetlenségi Indítványt, egyfajta alkotmányt, amiben egy sor gondolatot sorol fel, valójában különféle szerzők műveinek összeollózását arról, miként kellene kinéznie Európa identitási és kulturális architektúrájának, hogy az túlélje a bevándorlást és a káros multikulturalizmust, elkerülje az „Eurábiá”-vá változást és keresztény Európa maradhasson [17]. Breivik magát a „kereszténység harcosá”-nak nevezte („christian warrior”) és förtelmes tette ellenére az európai rasszista és neonáci szervezetek hősnek és mártírnak tartják. Norvégiában jelenleg több mint 2.000 szélsőjobboldali szervezet működik, szétszórtan az egész országban, de az internet segítségével egyre jobban összekapcsolódva, ami lehetővé teszi a neonáci szemléletű fiatalok számára, hogy társakra találjanak és a széles tömegekben elterjesszék gondolataikat [18].
A 2011-es észak-afrikai forradalmak után a legnagyobb illegális bevándorlási hullámokkal szembesülő Olaszországban egyre hangsúlyosabbak a nacionalista és idegengyűlölő érzések. Lampedusa szigeten, a tunéziai és líbiai bevándorlók érkezési helyén erőszakos összeütközések voltak a helyiek és a rendőrök között, ennek következményeképpen az olaszok arra kényszerültek, hogy védettebb helyre menekítsék a gyermekeiket. Ennek eredményeként az olaszok egyre gyakrabban fejezik ki dühüket a határoknak az illegális bevándorlással szembeni átjárhatósága miatt. Ezzel összefüggésben egyre több szervezet – ezek közül Umberto Bossi Északi Ligája a legreprezentatívabb – összpontosítja politikai követelésekbe az olaszoknak az ország iszlámosodásával szembeni elégedetlenségeit. Az Északi Liga, az iszlámosodással szembeni radikális harc mellett, az Olaszország föderalizálását célzó szeparatista tervet, illetve az euroszkepticizmust is terjeszti [19]. A nemzetközi sajtó 2011 decemberében számolt be a fajok (így! – E-RS) közötti konfliktusok kontextusában egy különlegesebb esetről – Gianluca Casseri olasz író Firenzében meggyilkolt két szenegáli bevándorlót és megsebesített további négyet, mielőtt a rendfenntartó erők által bekerítve öngyilkos lett volna. Az eset Anders Breivik ügyére emlékeztette az olaszokat, ami ugyanabban az évben történt Norvégiában és arra késztette őket, hogy újraelemezzék a bevándorlás és a fajok közötti hosszú távú olaszországi együttélés kérdését [20].
Görögországban, a 2012. májusi parlamenti választásokon a térség politikája számára fontos precedens történt – első ízben került be a Parlamentbe egy neonáci szervezet, az Arany Hajnal (Chryssi Avghi), miután a 2009-es választáson a kérdéses párt a szavazatok kevesebb, mint 0,3 százalékát szerezte meg [21]. E szervezet vezetői kijelentették, hogy ha elég politikai erőre tesznek szert, razziákat fognak tartani a kórházakban és óvodákban, hogy kikergessék onnan a bevándorlókat és gyermekeiket, helyet teremtve a született görögöknek [22]. A neonácizmus trendje Görögországban magáért beszél az ebben az országban tapasztalható hangulatról.
Izrael, bár nem európai állam, az EU-s országokéhoz hasonló migrációs és identitási gondokkal küszködik. A becslések szerint kb. 60.000 illegális bevándorló él Izraelben, többségük Szudánból és Eritreából. Sok izraeli politikus egy sor kemény kijelentést tett az illegális bevándorlókról, különösen az Afrikából származókról, akikkel szemben visszatoloncolási eljárásokat alkalmaznak. Az izraeli hatóságok szándéka a cionizmus és az állam zsidó jellegének megőrzése, az emberi jogokat védő szervezetek bírálataitól függetlenül [23] [24]. Figyelemre méltó, hogy Izrael a szovjet köztársaságokból származó bevándorlók esetében is alkalmaz egy szűrési módszert. Egy DNS-tesztről van szó, amit minden izraeli állampolgárságért folyamodónak el kell végeznie; a teszt jelezni fogja, hogy a kérelmező valóban zsidó-e. Tehát Izrael a gyakorlatban is rasszista és etnicista politikákat alkalmaz azzal a szándékkal, hogy identitási szempontból homogénné váljon [25].
Az etnikailag és vallási szempontból nagyon homogén Lengyelországban is érezhető az iszlámosodás veszélye miatti szorongás; bár csak kevéssel több mint 30.000 muzulmán él itt, a nyugat-európai államok példája arra készteti a lengyel nacionalistákat, hogy aggodalmakat fogalmazzanak meg a muzulmán közösséggel meglévő kapcsolatok további alakulása miatt. Az ország területén felépített első mecsetek jelentős tiltakozásokat váltottak ki a különféle lengyel társadalmi-politikai mozgalmak részéről [26].
A nacionalisták Bulgáriában a török etnikumúak Jogokért és Szabadságért Pártja tevékenysége miatt mutatnak aggodalmat, a török expanzió „ötödik hadoszlopá”-nak és veszélyesnek tartva az ország nemzetbiztonságára nézve [27].
Tehát a mai Európában a hajdani etno-nacionalista értékekhez való visszatérés vágya tapasztalható, ami annál erősebb, minél intenzívebb a bevándorlási nyomás és az EU-s hivatalosságoknak a nemzetállamok szuverenitásának csökkentésére irányuló próbálkozásai. A nacionalista pártok és a neonáci mozgalmak a lakosság szintjén döntő módon hozzá fognak járulni ezen érzelmek gondozásához. Végül pedig, egy muzulmánellenes szolidarizálási szakaszt követően, a különféle államokon belüli nacionalizmusok egymás ellen fordíthatják majd üzeneteiket és követeléseiket. A nemzetek közötti rivalizálások máris érezhetőek, az EU vezetői pedig egyre bizonytalanabbak azt illetően, hogy miként kellene kezelniük az európai identitási folyamatokat. Annál inkább, hogy egyes befolyásos politikai elitek is kezdik elfogadni és kezdenek kokettálni a nacionalista gondolatokkal. Márpedig az identitási szenvedélyeket könnyű felszítani és nagyon nehéz lecsillapítani. Ahogy azt Nicholas Sambanis amerikai politikatudományi professzor állítja: „Ebből egy ördögi kör következik: az etnikai identitások feltámasztásával egyszerre egyre hangsúlyosabbá válnak az etnikai különbségek és minden fél visszatér a sztereotípiákhoz és az ellenfelek lealacsonyító nyelvezettel, vagy cselekedetekkel történő megbélyegzéséhez, melyek szintén ellenséges cselekedetek indokául szolgálnak. Ez az etnikai konfliktusok közös modellje az egész világon és ez nyilvánvaló módon jelen van a mostani Európában” [28]. Európa tehát minden szinten egyre inkább idegengyűlölővé válik, ez tény.
Bibliográfia:
1. Австрия: "антиисламская" передовая Европы // Вадим Трухачев / pravda.ru/
2. Жуков А. Минарет – незваный гость в Европе? // Источник Институт религии и политики, 10.02.2010 / http://i-r-p.ru/page/stream-mark/index-25521.html
3. Immigration and crime // http://en.wikipedia.org/wiki/Immigrant_criminality
5. Switzerland: Multicultural Paradise? // by Soeren Kern. Gatestone Institute. May 21, 2013 / http://www.gatestoneinstitute.org/3721/switzerland-multicultural
6. Finlandă naţionalistă // de Leon Stebe, Vlad Drăghicescu. 19.04.2011 / http://www.dw-world.de/dw/article/0,,14999235,00.html
7. Romii, ţinta rasismului în Finlanda // de Iuliana Enache. 17.11.2011 / http://www.gandul.info/international/romii-tinta-rasismului-in-finlanda-8984341
8. Датская Народная Партия // http://right-world.net/countries/dansk/dfp
9. Danish right-wing extremists eye 'race war': police // 17 November 2011
10. Jumătate din britanici asociază islamul cu terorismul // 7 iun 2010 / http://www.mediafax.ro/externe/jumatate-din-britanici-asociaza-islamul-cu-terorismul-6309552
11. More than 87,000 racist incidents recorded in schools // By Divya Talwar. BBC Asian Network. 23 May 2012 / http://www.bbc.co.uk/news/education-18155255
12. British public 'are more prejudiced against minorities after riots' // by Matthew Taylor. guardian.co.uk, Monday 5 September 2011 / http://www.guardian.co.uk/uk/2011/sep/05/british-public-prejudiced-minorities-riots
13. Scuffles break out at EDL protest in east London // BBC, 3 September 2011 / http://www.bbc.co.uk/news/uk-england-london-14775154
14. British National Party // http://en.wikipedia.org/wiki/British_National_Party
15. Valorile creştine din noua constituţie a Ungariei au scandalizat democraţia europeană // Publicat de Moldova Ortodoxă, Joi, 28/04/2011 / http://www.ortodox.md/news/valorile-crestine-din-noua-constitutie-ungariei-au-scandalizat-democratia-europeana
16. Viktor Orban compara UE cu fosta UNIUNE SOVIETICA // FrontPress 17.03.2012 / http://www.frontpress.ro/?p=28900
17. Anders Behring Breivik // http://en.wikipedia.org/wiki/Anders_Behring_Breivik
18. New far-right – the boy next door New far-right – the boy next door // by Tomasz Bielecki. Gazeta Wyborcza. 26 July 2011 / http://www.presseurop.eu/en/content/author/274851-tomasz-bielecki
19. Лига Севера // http://right-world.net/countries/italy/ls
20. Florence Shooter Gianluca Casseri and Europe's Dangerous Extreme Right-Wing // By Daniel Tovrov. December 15, 2011
21. Greece election: rise of the far right // by Helena Smith, in Athens. The Guardian. Tuesday, 1 May 2012 / http://www.guardian.co.uk/world/2012/may/01/greece-election-rise-far-right
22. Nationalistii eleni vor golirea gradinitelor si spitalelor de IMIGRANTI pentru a face loc grecilor // FrontPress. 13.06.2012 / http://www.frontpress.ro/2012/06/nationalistii-eleni-vor-golirea-gradinitelor-si-spitalelor-de-imigranti-pentru-a-face-loc-grecilor.html
23. Ambasadorii africani din Israel se plang ca nu se simt in siguranta din cauza rasismului // FrontPress. 07.08.2012 / http://www.frontpress.ro/2012/08/ambasadorii-africani-din-israel-se-plang-ca-nu-se-simt-in-siguranta-din-cauza-rasismului.html
24. Israelul a inceput “vanatoarea” imigrantilor ilegali, in vederea pastrarii “caracterului evreiesc” al statului // FrontPress. 12.06.2012 / http://www.frontpress.ro/2012/06/israelul-a-inceput-vanatoarea-imigrantilor-ilegali-in-vederea-pastrarii-caracterului-evreiesc-al-statului.html
25. Russian-speakers who want to make aliya could need DNA test. Prime Minister’s Office says would-be immigrants from former Soviet Union may be asked to prove Jewish bloodline // By Asher Zeiger and Times of Israel staff. July 29, 2013 / http://www.timesofisrael.com/russian-speakers-who-want-to-immigrate-could-need-dna-test/
26. Anti-Islam movement reaches Poland // By Jan Cienski. GlobalPost. May 23, 2010 / http://www.globalpost.com/dispatch/poland/100520/islamophobia-europe-immigration
27. Болгарские националисты требуют признать антиконституционной партию турок // http://right-world.net/news/2865
28. Has ‘Europe’ Failed? // by Nicholas Sambanis. New York Times. August 26, 2012 / http://www.nytimes.com/2012/08/27/opinion/has-europe-failed.html?_r=3&emc=eta1
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.