Mert nincs olyan hely, ahol ne a miorica legyen az első.
A régi krónikák szerint, amikor a magyar törzsek megérkeztek Pannóniába, itt már szlávok, bolgárok és egy „rómaiak pásztorai” nevű népesség élt. A román történészek egy csoportjának meggyőződése, hogy román népességekről van szó. Más szavakkal, Pannóniát a magyar hódítás előtt ősromán népességek lakták.
Kr. u. a IX. században egy lovas harcosokból álló új népesség érkezett a sötét középkor Európájába. A magyar harcosokról volt szó, akiknek neve a „föld gyermekeit” jelentette, finnugor nemzetségekről, melyek fokozatosan érkeztek Ázsia sztyeppéiről és a IX. század közepe táján, főleg a besenyők nyomására, a Dnyeszter és Prut közötti területen telepedtek le.
A magyarokat akkoriban Árpád vezér irányította, nomádok voltak és szarvasmarha-tenyésztésből éltek. Híresen jó lovas íjászok voltak, rohanó lovakról támadtak, kerülve az elhúzódó összecsapásokat és a közelharcot. „Főleg nyilakkal harcolnak, melyeket ügyesen lőnek ki fa-íjaikból. Nem értenek a hadrendben harcoláshoz, vagy várak ostromához; gyakran megjátsszák a menekülést, hogy becsapják az ellenséget. Nem szeretnek sokáig harcolni, mert ha kitartásuk a csatában egyenlő lenne az első összecsapások dühével, akkor legyőzhetetlenek lennének. Vadállatok módjára táplálkoznak, nyers hússal és vérrel”, mondta Regino apát a magyarokról a X. században.
A bizánciak ezeket a törzseket használták fel 895-ben Simeon cár bolgárjai ellen, amikor kegyetlenül kirabolták Bulgáriát és három csatában legyőzték a cár embereit. Simeon cár bosszút állt és a besenyőket küldte a magyarok ellen. El is kergették őket, és ez utóbbiak a római birodalom Pannónia nevű volt tartományába távoztak. 896-ban érkeztek ide és egy szlávokból, bolgárokból és főleg a titokzatos „rómaiak pásztoraiból” álló vegyes népességet találtak itt.
Pannónia, vagyis a mai Magyarországnak helyet adó óriási síkság a IX. században a frank birodalom befolyása alatt állt. Szláv fejedelemségekre és hercegségekre volt osztva, melyeket a morvák, a frankok vazallusai vezettek. Legalábbis ez áll Emsi Rudolf krónikájában is. De a Pannónia területén található népességekről mind a magyar, mind a szláv krónikások írtak. Ennek megfelelően a magyarok Pannóniába érkezésükkor, 896-ban szlávokat, részben bolgárokat és a „rómaiak pásztorainak” nevezett vlachokat találtak itt, akik a volt római tartomány teljes területén elterjedtek voltak.
Íme, például, mit ír Anonymus, II. Béla (így! helyesen: III. Béla – a szerk.) titkára azokról, akik a magyarok érkezésekor Pannóniában éltek, akit Constantin C. Giurăscu (a magyarellenes román történetírás egyik oszlopos tagja – a szerk.) idézett Gesta Hungarorum című dolgozatában. „Ezt az országot szlávok, bolgárok és blachok, azaz a rómaiak pásztorai lakják (Így! Az eredeti szövegben nem „blachok, azaz a rómaiak pásztorai”, hanem „blachok és a rómaiak pásztorai” szerepel. A cikk e részének gyors kritikája itt olvasható. – a szerk.). Mert Attila halála után a rómaiak Pannóniát legelőnek nevezték, mivel nyájaik Pannónia földjén legeltek. És csakugyan, joggal mondták, hogy Pannónia földje a rómaiak legelője, mert a rómaiak most is Magyarország birtokain legeltetnek”, mutatott rá Anonymus. De ezt nemcsak ő állította, hanem egy másik krónikásnál, Kézai Simonnál is megtalálható, de még Nesztor orosz krónikájában is.
„Nekiálltak (a magyarok – a szerz.) harcolni az azokban az országokban élő vlachokkal és szlávokkal”, áll a kérdéses krónikában. Szintén Anonymusnál, de más középkori úti beszámolókban a magyarok által Pannóniából elüldözött „rómaiak pásztorairól”, vagy „rómaiakról” írnak. Anonymus elmesél egy történetet, melyben egy „római” helyőrséget kiűznek egy „Beszprem” (így! helyesen: „Bezprem” – a szerk.) nevű, valahol Pannónia nyugati részében elhelyezkedő várból.
„De negyedik napra megérkeztek Veszprém várához. Ekkor Ösbő és Őse, seregüket elrendezve, heves támadást intéztek a Veszprém várát őrző római katonák ellen”, áll Anonymus krónikájában. A titokzatos „rómaiak”, vagy „rómaiak pásztorai”, akikről csaknem 500 évvel a Nyugat-Római Birodalom bukása után beszéltek, heves vitákat váltottak ki a történészek körében.
A román történészek, de egyes német, sőt magyar történészek is azon a véleményen vannak, hogy a Pannónia területén élő „rómaiak pásztorai” és „rómaiak” ősromán népességek voltak, melyek együtt éltek a szlávokkal és az aurelianusi visszavonulás után a birodalom ezen védettebb térségeibe vándoroltak, egészen a hunok, majd az avarok inváziójáig. A krónikások, különben, bizonyítékokkal is szolgálnak. Anonymus „blachoknak”, vagyis „vlachoknak” nevezi őket, ezt a német eredetű kifejezést a szlávok, majd a magyarok is átvették, a román népességeknek tulajdonított „oláhok” kifejezés formájában.
Ugyanerre mutat rá Kézai Simon, de főleg Nesztor krónikája. A román történészeknek határozott meggyőződésük, hogy a krónikák titokzatos „rómaiak pásztorai” vlachok, akik nemcsak a jelenlegi Erdély területén, hanem a mai Magyarország egy részén is éltek, ahonnan a magyarok űzték el őket. „A síkság keleti részén, a Tisza mindkét oldalán a magyarok az őseinkre bukkantak, akik a földművelés mellett szarvasmarha-tenyésztéssel is foglalkoztak. Ezért is nevezik őket a krónikákban a «rómaiak pásztorainak»”, írta a Románok történelme/Istoria românilor című művében Constantin C. Giurăscu.
Gheorghe Popa Lisseanu román történész és bölcsész éppenséggel azt állítja, hogy ezeknek a román közösségeknek egy része Pannónia magyarok általi meghódítása után is helyben maradt, és továbbra is kiterjedt területeket foglalt el a Balaton környékén. Sőt, a román történész azt állítja, több település neve még mindig a pannóniai román közösségekre emlékeztet.
A két világháború közötti időszakban, G Fejer (így! valószínűleg: Fejér György – a szerk.) dokumentumgyűjteményében számos olyan falu-, hegy- és folyónevet talált a középkori, pontosabban a X-XII. századi Magyarországon, melyeknek román, vagy szláv-román hangzásuk van. „És még rendkívülibb az, hogy román települések és népességek nyomait éppenséggel Pannónia közepén, a Balaton környékén lehet megtalálni”, írta G. Popa Lisseanu egy 1930. október 27-én közölt cikkben. Olyan településnevekről van szó, mint Mikola, Rodusna, Culun, Capul Petri, Simighiun, Pascu, Genusara, Bab, Ursa, vagy Lupa.
Ugyanakkor egy magyarországi kolostor egyik 1211-es egyházi iratában román neveket említenek, melyeket a történész szerint a kolostor személyzete viselt: Foca, Radu, Florian, Micu, Bob, Gelu stb. Popa Lisseanu, ahogy egy ugyanabban az évben megjelent cikkében rámutatott, több tíz román falut fedez fel a középkori Magyarországon és azt állítja, hogy az ősromán népességek a magyarok érkezésekor nemcsak Erdélyt, de a szlávokkal együtt Magyarországot is uralták. Az érvek között szerepel az is, hogy a krónikás Anonymus a későbbi Veszprém helyén egy erődítményt említ, melyet a Kr. u. X. században „rómaiak” védtek a magyaroktól.
„De a pannóniai románok, akiket a középkori krónikák és más történelmi források vlachoknak neveznek, nem nomád pásztorok. Harcosok, római várak védői, egy részüket pedig éppenséggel principeseknek nevezték, akikkel a magyaroknak kemény harcokat kellett folytatniuk. Ezek a románok mindenhol megtalálhatók voltak a volt Magyarországon, mind Pannónia, mind Dácia tartományaiban, és ők képviselik a római kontinuitást nyugaton, mint ahogy a dáko-rómaiak keleten”, írta Popa Lisseanu.
Ami pedig a románok erdélyi jelenlétét illeti, a román történészek szerint ezzel kapcsolatosan semmi kétely sincs. Különben a vlachokat a szlávokkal együtt említik Gyalu uralma alatt a Szamos térségében, vagy Ménmarót vezetésével a Körösök völgyében. Ugyanakkor a vlachok, szintén Anonymus állítása szerint, Glád vezetésével a bolgárok oldalán is harcoltak. Ugyanezek a vlachok szerepelnek a Nibelung-énekben, egy Ramunc nevű herceg vezetésével. Ezekhez az említésekhez továbbiak is társulnak Jansen Enikel részéről a XIII. században, aki Erdély térségébe helyezi őket, de Emsi Rudolf, Stíriai Ottokár, vagy a XII. századi Viterbói Gottfried krónikáiban is.
Ezt az eszmefuttatást is kiteszem a Facebookra, Önök meg beszólnak nekem kommentben. Tehát minden a helyén.
„A kisebbségre irányuló támadások mindig is jelen voltak, hol takaréklángon, hol nyílt tűzzel.”
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
A mesterséges intelligencia ugyanis nem nézett ki az ablakon. Ha tetszik, könyvből tájékozódott. Mi viszont kimentünk a dombra és megnéztük. Avarostól, virágözönöstől, szemetestől, mindenestől.
Kutyaadót vezet be egy polgármester. Továbbá két polgármester is rácsok mögött tölti a húsvétot.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Egy megyei hivatal vezetője pedig caragialei magaslatokban mutatta be, hogyan kel lebukni egy rakás kenőpénzzel.
Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek egy péntekre virradóan történt közúti balesetben a Krassó-Szörény megyei Toplec település térségében.
Idén a megszokottnál jóval kevesebb turista érkezett Erdély több térségébe a húsvéti ünnepekre.
Külföldön lehet az a háromszéki lány, akinek eltűnéséről múlt héten adtunk hírt. A 16 éves tinédzser ügyében nemzetközi együttműködésben folyik a nyomozás.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ezt az eszmefuttatást is kiteszem a Facebookra, Önök meg beszólnak nekem kommentben. Tehát minden a helyén.
„A kisebbségre irányuló támadások mindig is jelen voltak, hol takaréklángon, hol nyílt tűzzel.”
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
A mesterséges intelligencia ugyanis nem nézett ki az ablakon. Ha tetszik, könyvből tájékozódott. Mi viszont kimentünk a dombra és megnéztük. Avarostól, virágözönöstől, szemetestől, mindenestől.