Mivé lenne Zelea Codreanu az internet és a Facebook korában? (INTERJÚ)

Interjú TOM GALLAGHERrel legújabb könyve, a Scotview Publications által 2015 decemberében megjelentetett Scotland Now: A Warning to the World (Skócia ma: figyelmeztetés a világnak) kapcsán.

Könyve látszólag egy szűk témával, Skócia függetlenségével foglalkozik. De túlmutat a skót népszavazáson és rendkívül szemléletes képet alkot a nyugati világ, az EU gondjairól vagy az amerikai választásban megjelenő populista energiákról. Mindezeket közvetve, a SNP (Skót Nemzeti Párt) diskurzusának elemzésén keresztül taglalja, mely kihasználja a skót társadalom egy jelentős részének érzelmeit, félelmeit. Hogyan kapcsolódnak össze ezek az aspektusok?

Azt kívánom érvként felhozni, hogy egy olyan kis ország, mint Skócia, melyet elégé jelentőssé tesz az, hogy egy nagyon fontos ország, az Egyesült Királyság része, a demokratikus Nyugat számos térségében zajló változás, lázadás előőrsévé, úttörőjévé válik. Normális dolog, hogy az emberek időnként elkanászosodnak, ha az elitek elveszítik a kapcsolatukat velük, vagy ha gyengén teljesítenek. Egyértelmű, hogy az északi féltekén létezik egy mélységes elidegenedettség és elégedetlenség. Voltaképpen azt látjuk, hogy a populizmus terén Észak-Amerika és Európa számos térsége átveszi Latin-Amerika helyét. Argentínában és Brazíliában most éppen a populisták megbuktatása zajlik, akiknek voltaképpen nincsenek megoldásaik ezeknek az országoknak a gondjaira. Másrészt Skóciának nincs oka elégedetlennek lenni. A Skóciába dolgozni érkezők közül sokan mondják, mennyire szerencsés ez az ország. London általában véve nagylelkű a pénzek terén és a devolúciós folyamatban. És akkor mégis miért létezik ez a lázadó hangulat? Ezt igyekszem ábrázolni a könyvemben.

Celebek váltják az eliteket

Hozzászoktunk a gazdag régiók, Olaszország északi része vagy Katalónia „szeparatizmusaihoz”. Ezzel szemben Skócia szegényebb az Egyesült Királyság többi régiójához viszonyítva. Pragmatikusan nézve a dolgokat, Skóciának objektív módon az az érdeke, hogy Nagy-Britannia tagja legyen. London jelentős összegeket enged át Skóciának. Mi magyarázza a függetlenségpárti mozgalmat?

Katalónia és Skócia olyan tartományok, melyek valaha független államok voltak, a nacionalisták pedig azzal érvelnek, hogy e múlt nevében megérdemlik, hogy újra független entitások legyenek. Katalónia esete talán még jelentősebb: van saját nyelve, gazdasága pedig fejlettebb, mint Spanyolországé. De Skóciában ez az egész nyugtalanság nem azért alakult ki, mert hirtelen akkora éhség keletkezett a függetlenség iránt, hanem mert megnőtt a valami új, a kockázatvállalás iránti étvágy. Ez az, ami meg is különbözteti Skóciát Európa más részeitől, ahol a bizonytalanság, a jelentős munkanélküliség, az egyes társadalmak jellegét megváltoztatható bevándorlóktól és menedékkérőktől való félelem van jelen, mint például Németországban és Franciaországban. Nem sok bevándorló igyekszik Skóciába, a fiatalok körében pedig 14 százalékos a munkanélküliség, miközben Portugáliában 40, Görögországban pedig több mint 50 százalékos. Magyarázatot kereső igyekezetemben elég gyakran fordultam Ortega y Gasset-hez, aki még a Nagy Válság előtt írt egy Tömegek lázadása című könyvet, melyben megjósolta, hogy a nyugati társadalmak egyre dacosabbá, követelőzőbbé (restive & demanding) válnak majd, hogy a tömegek többé nem akarnak majd a szakértőkre és az elitekre támaszkodni és igyekeznek majd a saját álláspontjukat érvényesíteni. Ez a légkör a közösségi hálózatok – Facebook, Twitter – elterjedésével és a celebkultusz megerősödésével jelent meg Skóciában. Skóciának korábban ugyanolyan elitjei voltak, mint más államoknak: gazdasági, vallási, polgári elitjei. Ezek eltűntek és helyüket a showbiz-ből vagy a médiából származó, merész viselkedésükkel ismertté vált személyek vették át. Az emberek már nem családjuk és utódaik jólétét szem előtt tartva gondolkodnak, hanem az itt és most alapján. Az emberek pszichológiailag egyre rövidebb távon gondolkodnak, egyre materialistábbak, és ez a nyugati világot átható kulturális változások következménye, Romániát is beleértve, a fogyasztói társadalomé, a radikális szekularizmus megerősödéséé, a civil aktivizmus háttérbe szorulásáé, az egzisztenciák privatizációjáé. A SNP-nek most sikerül becsatornáznia ezt az egész vágyat az új dolgok kipróbálására, egy változást akaró mozgalom közepébe helyezve magát. Egy Londonnal folytatott állandó hadakozás távlatát kínálja, egyfajta nem unalmas politikáét, mely magával ragadó műsort ígér. Ez az üzenet erőteljesen együtt mozog az emberek kulturális szintjével és populista hajlamaikkal. Gyakorlatilag egy marginális mozgalomból nem a rendkívüli képességei miatt lett a fősodor része, hanem mert megfelel a jelenkor szellemének.

Előőrsként mutatja be Skóciát és a népi lázadás kifejezést használja. De a lázadások a társadalom szintjén meglévő frusztrációkat és elégedetlenségeket használják fel. A politikai műsoron, az öncélú változáson kívül jelentős néptömegeknek kell lenniük a háttérben, melyek támogatnak egy ilyenfajta mozgalmat. Mi hozza őket össze? Milyen a profiljuk? Milyenfajta közönséget képesek mozgósítani?

Egy számos nemzeti hagyományokkal rendelkező országban mindig létezni fog az az érzés, hogy nem vesznek eléggé számba, hogy nem vagy fontos, hogy elhanyagolnak. Ez az érzés nagyon erős volt a 80-as években, a Margaret Thatcher által hirdetett szabadpiac-párti politikák idején. Szegény ország lévén, Skócia jóléte egy beavatkozó erős államtól függött. Ez a konszenzus egyaránt megfelelt a középosztálynak, de a munkásságnak is. Thatchert úgy tekintették, mint aki rohamot intézett a status quo ellen, az intervencionista erős államról szóló íratlan törvény ellen. Ez az a fajta konszenzus volt, mely lehetővé tette a munkáspártiaknak, hogy több mint fél évszázadig domináns politikai erő legyenek Skóciában. Időközben azonban a Munkáspárt elveszítette a versenyt az új kihívásokkal szemben és közben nem sikerült magát hazafias párttá átfesteni, ezzel olyan űrt hagyva szabadon, melyet a nacionalisták azonnal kihasználtak. De az SNP számára azok a társadalmi körülmények jelentették az égi mannát, melyek frusztrációkat és felháborodást váltottak ki az alacsony jövedelmű kategóriákban. Skócia most poszt-indusztriális társadalom. Izraelnek, például, a 40-es években sokkal több ipara volt, mint Skóciának ma. Ilyen körülmények között rengeteg embernek nincs kimondott gazdasági tevékenysége, de fel vannak háborodva és online aktívak. Meggyőződésük, hogy egy hideg, érzelemmentes, Tory- és Westminster-márkájú gyarmatosítás áldozatai. Persze, ez egy primitív propaganda, de ugyanakkor nagyon hatékony is. Létezik egy társadalmi polarizáltság azok között, akik nemrég még politikailag inaktívak voltak, akik még csak el sem jártak szavazni, és akik most hirtelen nagyon aktívak lettek az utcai tüntetéseken, dühösek, sőt agresszívak voltak az unionistákkal szemben a népszavazási kampány alatt. Tehát létezik ez az ellenséges hangulat, ez a status quo-val szembeni csalódottság. A Románia történelmében járatosak számára a jelenlegi skóciai helyzetet a 20-as évek Romániájához hasonlítanám. Románia addig nyugodt ország volt, ahol az egyetemi hallgatók és az egyszerű emberek nem vettek részt a politikai életben. De a 20-as években a hangulat illékonnyá, szélsőségessé, primitívvé vált, elkezdődött a tömegtüntetések korszaka. Skócia ma megosztott társadalom, ahol a felek között nincs párbeszéd és kommunikáció. A jelek pedig riasztóak. Skócia azt mutatja meg, hogy egy könnyen kormányozható ország miként alakulhat át nagyon rövid idő alatt dühös, felháborodott, belsőleg megosztott országgá.

A radikális kultúra és a fiatalok

A világháborúk között Ortega y Gasset a tömegek lázadásáról beszélt. De az utóbbi évszázadban minden standard szerint egyre virágzóbb, egyre nagyobb szabadságjogokkal, egyre több demokráciával, egyre nagyobb részvétellel rendelkező társadalmunk van, melynek az embereket általában boldogabbá kellene tennie. Másrészt az utóbbi 25 évben drámaian csökkent az emberek kormányok iránti bizalma. A társadalom bizonyos mértékig egy modell ellen, egy olyan kormányzati modell ellen lázad fel, mely nagy előnyöket biztosított számára. Mivel magyarázza ezt?

A SNP egy sok osztályt átfogó mozgalom, de ugyanakkor egy húron pendül azzal a hagyományos közönséggel is, melyet egy olyan baloldal képvisel, melynek gazdasági projektje kudarcot vallott. És bár a klasszikus kapitalizmus 2008 óta válságban van, a baloldal mégsem volt képes új gondolatokkal ihletet adni a tömegeknek. A baloldal bizonyos mértékig egy szoft területre lépett át – környezetvédelem, kultúra, szexuális politikák –, ahol a kitaszítottakat, a mindenféle kisebbségeket képviselő erőként találhatja ki magát újra. A SNP az elidegenített fiatalokkal összhangban lévő radikális kultúrát képviseli. Az elvárások nem túl nagyok. Az érzelmi igényeiket akarják kielégíteni. Nem foglalkoztatja őket, hogy a SNP katasztrofális adminisztratív teljesítményt nyújt az egészségügyi, oktatási rendszer, a rendőrség irányításában. A SNP vezetője még mindig az egyik legnépszerűbb politikus a nyugati világban. Ezen országok közül sokban és az Egyesült Államokban is létezik egy igazi düh azzal szemben, ahogy az elitek – demokraták és republikánusok egyaránt – az államot kezelték, tévesen kiválasztott elsődlegességekre összpontosítottak, vagy az országot katasztrofális nemzetközi kalandokba taszították. És nem kérdőjelezve meg elnöki képességeit, bizonyos mértékig normális, hogy 2016 Amerikája egy Donald Trumpot produkál. Az a meglepő, hogy nem történt meg hamarabb. Bármi is lesz a sorsa, a jövőben újabb Donald Trumpok következnek majd. A Donald Trump által megtestesített hatás pedig az Atlanti-óceánon innen, Európában is érezhető lesz. Az a paradoxon, hogy Skóciában nem is kellett volna kialakulnia egy populista mozgalomnak. Az ország távolról sem annyira megroppant, mint Amerika vagy Európa más részei. De a társadalmi változások létrehoztak egy dühös, felületes, vesztes társadalmat, mely ilyenfajta mozgalmat repített domináns helyzetbe.

Az érzelmek online hasznosítása

A világháborúk közötti Romániához hasonlította a helyzetet. Azokat a zavaros, tektonikus időket pedig egyértelműen a Legionárius Mozgalom jelképezi. Lát hasonló vonásokat az akkori idők és a Skóciában megjelent tömegnacionalizmus között? Újra vallási árnyalatokat hordozó identitárius energiák törnek elő.

Vajon el tudjuk képzelni, mivé lett volna Codreanu (Corneliu Zelea Codreanu, a Legionárius Mozgalom vezére – a szerk.), ha a két világháború közötti Romániában létezik internet és közösségi média? Van egy Wings over Scotland nevű honlap, melyet egy IT-programozó, Stuart Campbell irányít és ennek katalizátor hatása volt, több ezer embernek adva ihletet. Kevés blognak sikerült ekkora hatást gyakorolnia a politikai csatározásokra. A Wings over Scotland mostantól sokáig esettanulmány lesz az akadémiai világ és a médiaiskolák számára. Kiadott egy kék könyvet, melyben a függetlenség életképessége mellett érvelt és melyet a népszavazási kampány célegyenesében ingyen osztogattak Skócia minden szegletében. E könyv nélkül nagyon kevéssé valószínű, hogy a függetlenségpárti tábornak sikerült volna átlépnie a 40 százalékos küszöböt. Campbellnek a virtuális térben sikerült létrehoznia a nacionalista mozgalom autonóm ágát, mely sokkal életerősebb volt, mint a való világi/offline változata. Sok támogató a Wings of Scotland-ot (a névbeli eltérés az eredeti szövegben – a szerk.) kezdte végül a politikai családjának tekinteni, nem az SNP-t. 2014 decemberében, amikor Campbell felmérte a platform hatását, egyik támogatója állítólag ezt mondta neki: „Kész lettem volna neked adni az egyik vesémet, ha szükséged lett volna rá.” Olyan szolidaritási érzést hozott létre, mely az első világháborúból visszatérő katonák bajtársiasságára emlékeztetett, akik készek voltak bevetni magukat a politikai harcba. Skócia számára teljesen új dolog az érzelmek online propaganda révén történő hasznosítása.

Mégis meglep, hogy a sajtó nem elemzi és vitatja meg részletesen azokat a gondokat, melyek egy Sanders, egy Trump vagy egy Corbyn megjelenéséhez vezettek. Miért?

Nagy-Britanniában a politikai osztályt és a sajtót meglepte a skót népszavazás. Nem számítottak arra, hogy ennyire megerősödik a nacionalizmus. Ebben az is segített, hogy maga a kampány kétszer-háromszor hosszabb volt, mint egy amerikai elnökválasztási kampány. Ennek az evangélikus árnyalatú keresztes háborúnak a támogatói pedig sok kulcsfontosságú régióba ellátogattak. És az emberek lázba jöttek. A nacionalista mozgalmak sok mindenben hasonlítanak egy vallási felekezetre. Bizonyos pszichológiai kényelmet, szolidaritást, bajtársiasságot nyújtanak, megnevezik az ellenségeket. Ezen kívül a SNP támogatói nem gyakorolnak nyomást a párt képviselőire a gyenge közigazgatási teljesítményük miatt. Válaszok nélkül maradnak a demokrácia természetéről, a kormányprogramról, a szövetségesekkel fenntartott kapcsolatokról szóló alapvető kérdések. A lehangoló következtetés az, hogy a lakosság egy óriási szegmense esetében a tömeges infantilizálódásának vagyunk a tanúi. Ezzel szemben a Brexitről sokkal komolyabb, civilizáltabb hangnemben folyt a vita. Törésvonalak vannak abban a pártban, mely népszavazást kért az Egyesült Királyság EU-ban maradásáról.

Egy esetleges Brexit újabb népszavazáshoz és Skócia kiválásához vezethet. Ami serkentőleg hathatna más EU-n belüli szeparatista mozgalmak számára is.

Londonban fognak dönteni arról, hogy kiírnak-e újabb népszavazást. Igaz, sokan azt hiszik, hogy ha sor kerül a Brexitre, akkor ez Skócia elszakadásához is vezet. De véleményem szerint az EU-hoz való tartozás nem lesz meghatározó Nagy-Britannia jelenlegi formában való túlélésére nézve. Mert elég furcsa lenne, hogy egy olyan államból akarsz távozni, mely kibővített autonómiát nyújt és nagylelkűen finanszíroz, hogy egy központosító entitáshoz csatlakozz. Ezt az érvet nagyon nehéz lesz alátámasztani, főleg, hogy Skóciának egy adott pillanatban át kellene vennie az eurót, miközben kereskedelmi cseréinek több mint 60 százaléka Nagy-Britannia többi részével zajlik. Skóciának óriási deficitje van, mely jóval meghaladja az EU-n belül engedélyezett szintet. Márpedig nem látom, hogy ezt a deficitet miként lehetne belátható időn belül csökkenteni. Így hát nem hiszem, hogy Nagy-Britannia egysége megkérdőjeleződhetne a június 23-i népszavazás nyomán, még akkor sem, ha amúgy megroggyant, de teljesen más okokból.

A nyugati rend megzavarása

Nemzetközi szinten mennyire lenne bomlasztó a Nagy-Britannia utáni Skócia? Fontos elmondani, hogy az oroszországi média rendkívül kedvezően állt a független Skócia gondolatához. Gyakorlatilag mind a Brexit, mind egy esetleges független Skócia csak tovább destabilizálná az EU-t, és Moszkva pontosan ezt akarja.

Valóban, Oroszországnak és az SNP-nek is van egy közös céljuk, nevezetesen egy meggyengült Nagy-Britannia. Egy nemzetközi szinten meggyengült Nagy-Britannia megfelel az SNP-nek, mert elmondhatják, hogy íme, Nagy-Britannia már nem az, ami volt, tehát ha kiválunk, akkor nem nagyon veszítünk semmit. De egyetlen másik nagy szereplő sem üdvözölné ezt. Kína, például, melynek szintén gondjai vannak a kisebbségeivel, eléggé aggódna. Mert ha ez megtörténik egy olyan országban, mint Nagy-Britannia, ahol a kisebbségek minden jogot megkapnak, akkor ez a példa mások számára, a világ más részein is ragadós lenne. A SNP lényegében véve olyan párt, mely a semlegességet hangoztatja, elvből Amerika-ellenes és szkeptikus a NATO által a Nyugat biztonságában betöltött szerepet illetően. Ők egy másfajta, multipoláris globális rendet szeretnének, melyben Skóciának is szerepe lenne. Más országok, mint Írország és a skandináv országok felfigyeltek erre, és idegesen figyelik az ilyenfajta fejleményeket Európa északnyugati részén, egy olyan térségben, ahol – például – megjelenhetnének a kínaiak vagy más erők, melyek horgonyként használnák az új Skóciát. Skóciának stratégiai helyzete van az észak-atlanti biztonsági architektúrában, és amikor olyan megfontolatlan és opportunista párttal van dolgod, mint az SNP, mely meg akarja zavarni a jelenlegi világrendet, akkor mindenféle kellemetlen meglepetések bukkanhatnak fel.

Megváltoztatva most a beszélgetés kontextusát, mi a véleménye a jövőbeni európai fejleményekről, akár az egész nyugati világban zajlókról? Van egy erősödő nyugatellenes értelmiségi áramlat, méghozzá éppen a Nyugaton. Ezt a fajta retorikát használják olyanok, mint Stieglitz (akiről, íme, nem tudtam, hogy a SNP-nek is tanácsadója volt, nemcsak a görögországi Sziriza vagy a venezuelai Chavez-rezsim nagy támogatója), Jeremy Corbyn, vagy akár Bernie Sanders. Egy Brexit nem bátorítaná fel az ilyenfajta tendenciákat?

Ez váratlan és nagyon nehéz kérdés. Ha Nagy-Britannia júniusban úgy dönt, távozik az EU-ból, akkor nem hiszem, hogy ez a történet vége. Ez valójában egy új fejezet kezdete lesz a Nagy-Britannia–EU kapcsolatban, melyben Nagy-Britannia sokkal jelentősebb ellenőrzéshez jut majd ügyletei egy sor kulcsfontosságú aspektusa felett. Érdekes, nemrég hallottam Junckert váratlanul azt mondani, hogy az Európai Bizottság túl nagy hatalommal rendelkezik, és ezt jó lenne némileg csökkenteni. Ami azt jelenti, hogy felfogja, a brüsszeli kormánnyal szembeni nagy-britanniai elégedetlenségek sokkal szélesebb körben jelen vannak a közösségi térségben. Azt hiszem, lesz egy zűrzavaros, bírálós, különféle hangokon megszólaló időszak, de az EU végül nyitottabbá, pluralistábbá válik majd, és egy hatalomátadásnak leszünk tanúi a brüsszeli túlméretezett bürokráciától a tagállamok felé. Ez pedig erősebb európai identitást hoz majd létre, nem gyengébbet, ami többeket is rá fog venni, hogy azonosuljanak az európai projekttel, köztük engem is.

Zavargások Európában

Vajon egy állandó megkérdőjelezési korszak küszöbén állunk, melyet ezek a virtuális hálózatok segítenek elő, felerősítve a mindenféle elégedetlenségeket, melyek szinte mindenhol, holmi politikai – néha erőszakos – „vállalkozók” ösztönzésére halmozódnak fel, akik ki akarják használni ezeket? Ez egy versengés az emberek szívéért és elméjéért, mely alapvetően akarja újrahatározni a jelenlegi politikai és társadalmi valóságot, akár nemzeti szinten, mint például Nagy-Britanniában, akár nemzetközi szinten, az EU egyes struktúrái esetében?

Filozófiai, intellektuális szempontból az emberi létet olyannak látom, mely egy folyamatos nyugtalanságot, harcot feltételez egészen egy elkerülhetetlen tragikus végig. Ami, természetesen, ellentmond az optimista felvilágosult elképzelésnek. Egyrészt derűlátóknak kell lennünk és kockázatokat kell vállalnunk. Másrészről tudatában kell lennünk annak, hogy az emberi civilizáció pályája göröngyös, mindenféle irracionális impulzusok határozzák meg, melyeket valószínűleg jelentősen felerősítenek az információs technológiák. Ennek ellenére ez utóbbiakat kedvező fényben látom. Nagy-Britanniában például felelősségtudatosabbá tették a politikát. Néhány skóciai nacionalista honlap kivételével, melyeket már említettem, a politikusok elkötelezettebbé és kevésbé arrogánssá váltak. De persze, fokozottan zűrzavaros időszakba lépünk és azt hiszem, hogy abnormális időszak volt mindaz, ami Nyugat-Európában az 50-es évektől 2010-ig volt. Azt követően kivételesen jó vezetőkre lett volna szükségünk a politikában, az üzleti életben… Márpedig úgy tűnik, ők nem léteznek.

De vajon nem válik szinte lehetetlenné ilyenfajta vezetők létezése egy olyan világban, melyet a közösségi média ural, mely folyamatosan mindent kémlel, nemcsak a közérdekű dolgokat, hanem a magánéletet is? Egy olyan világban, ahol a döntéseket szinte mindig a közvélemény-kutatásokat fürkészve hozzák? Ilyen körülmények között szinte lehetetlen stratégiai, hosszú távú döntéseket hozni a valamely országban, a társadalomban zajló fejleményekről, amikor ilyenfajta nyomásoknak vagy kitéve, amikor olyan kontextusban cselekszel, mely óriási platformot nyújt a populista retorikának.

Azt hiszem, olyan csoportokra van szükségünk, melyek felfogják, hogy veszélyben vagyunk. A társadalom számára hiteles gondolkodókból álló csoportokra, akik az ilyenfajta tendenciákat kijavítani képes megoldásokat keresnek. Azt hiszem, hogy önmagában a politikai párt fogalom elavult. Még akkor is, ha vannak egyes kis „napóleonok”, mint a franciaországi Macron (a párizsi kormány gazdasági minisztere – a szerz.), akik megpróbálnak újra lelket lehelni egy magát lejáratott politikai rendszerbe. Azt hiszem, újfajta diskurzusra van szükségünk, mely olyan embereket von be, akik eddig még nem vettek részt, a múltban marginalizált csoportokat. Valószínűleg őket hozzák majd felszínre, indítják majd be azok a különböző válságok, melyekkel szembesülünk.

Fotó: revista22.ro