Valószínűleg nem mindent. Azt azonban igen, hogy mentse a korrupcióval vádolt, sőt, egyes esetekben elítélt politikusok seggét a börtöntől.
még abból az időből, amikor tyúklopásokat vizsgált, hogy a bizonyítékok idővel elévülnek, a tanúk felejtenek, egyesek meghalnak, mások külföldre távoznak és elég nehéz egy pert újratárgyalni évekkel a tettek elkövetése és egy jogerős ítélet után.
hogy mindazoknak, akikről ötfős bírói testület ítélkezett, rendelkezésükre állt a 30 nap a jogerős ítélet kimondása után, hogy esetleges eljárási hibákat jelezzenek. Az, hogy nem jöttek rá időben egy jogi trükkre, amire az Alkotmánybíróság (CCR) utólag felfigyelt (az ötfős testületek sorshúzásos összeállítása), nem azt jelenti, hogy valaki megsértette a méltányos perhez fűződő jogukat, hanem egyszerűen nem éltek egy óvási lehetőséggel.
hogy egész európai joggyakorlat és ajánlás van a bűncselekmények áldozataival kapcsolatosan és el kellene kerülni az újbóli áldozattá tételüket. Miként kerüli el azt, hogy az áldozatokat kitegyék egy új per kálváriájának, amikor újra szembesülniük kell majd a bűnözőkkel, ha ismét elővesznek több ezer jogerős ítélettel lezárt ügyet?
a törvényhozó által a semmisségi óvásra meghatározott 30 napos határidő pontosan a jogi viszonyok biztonságának szavatolását szolgálja egy jogállamban, hogy ne engedjék bizonyos ügyek végtelenségig történő újratárgyalását. A volt alkotmánybíró minden bizonnyal értesült már arról, mit írtak volt kollégái a 2016-os 501. sz. határozatban:
„A bíróság megállapítja, hogy a semmisségi óvás – rendkívüli fellebbezési, visszavonási lehetőség – feltételes módban történt megfogalmazásának, egy bizonyos benyújtási határidő tiszteletben tartásával, az igazságszolgáltatás jó adminisztrálása, egyrészről a felek peres garanciáinak, másrészről a jogerős határozatok eldöntött ügyi erejének, a jogerős határozatokkal megállapított jogi viszonyok biztonságának védelme a végkifejlete.” (Részletek itt.)
minden bizonnyal, hogy több tucat, talán több száz ügyben is bekövetkezik majd az elévülés. A nagy ügyeket, melyekre a román állam jelentős forrásokat fordított, nem lehet majd újratárgyalni, hanem le kell őket zárni. A doktor azt is tudja, hogy a G4Media.ro által bemutatott, politikusokat, üzletembereket, magisztrátusokat és parlamenti képviselőket tartalmazó hosszú listáról sokan meg fogják úszni, Liviu Dragneával az élen. Olvassák el még egyszer a listát, hogy tudják, ki kap második esélyt, ki ússza meg szinte biztosan. (Részletek itt.)
hogy a semmisségi fellebbezési határidő kitolásával önként lemond több százmillió értékű kár behajtásáról. A Bírók Fórumának számítása szerint nagyjából 2 milliárd euróról van szó. Mit fog tenni? Elkezd visszafizetni több tíz-, százezer, vagy több millió eurónyi kártérítést, miközben a kormány a beruházásoktól, a fejlesztéstől vesz el pénzt? Nota bene! Úgy tűnik, a kormány kész lemondani kolosszális összegekről, holott nem képes összetákolni egy költségvetés-tervezetet, mert nem jön ki a számítás.
hogy bármelyik joghallgató megkérdezi majd tőle, miért olyan sürgős az egész, ha sürgősségi kormányrendelettel akarja majd levegőbe röpíteni az ötfős testületek által 2014-től mostanáig kimondott összes jogerős ítéletet és hogy a CCR határozatát csak azokra kell alkalmazni, akik a semmisségi óvás esetén alkalmazkodtak a végleges ítélettől számított 30 napos határidőhöz. A többiek esetében ennek semmiféle törvényi alapja, se érvényes indoka nincs az óvási határidő meghosszabbítása, sem az ötfős testületek ügyében, a háromfős bírói testületek és egyéb illetékesek esetéről nem is beszélve.
És ha te, volt ügyész, büntetőjogi és európai jogi professzor, eljárásjogi doktor, igazságügy-miniszter és gőgös rektor tudod mindezeket, miért terjesztenél be egy olyan sürgősségi kormányrendeletet, mellyel önkényesen és indokolatlanul kiterjeszted a semmiségi óvás határidejét?
miközben idehaza fogadod az összes igazságügy-minisztert? Nem volt nagyon is világos az Európai Tanács elnökének, Donald Tusknak az üzenete, miután Brüsszelben találkozott Dăncilă kormányfővel? „Talán ódivatú vagyok, de még mindig úgy hiszem, hogy a bíróknak, nem pedig a politikusoknak kell eldönteniük, hogy ki bűnös és ki ártatlan”, írta Tusk a Twitteren.
Nem tudom, Tudorel Toader elviszi-e a kormányülésre a sürgősségi kormányrendeletet, melyre annyira vágyik Dragnea, Tăriceanu és egy csomó politikus. Mindennek a teteje lenne, ha keresztülvinné egy nappal azután, hogy találkozott az EU összes igazságügy-miniszterével és miközben Románia áll Európa kormánykerekénél. De tudom, hogy ha ma, a jövő héten, vagy valamelyik másik nap megteszi majd,
aki leváltotta az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság főügyészét, Laura Codruţa Kövesi pedig azt követően főesélyessé lépett elő az Európai Ügyészség vezetői tisztségére.
Ez a pecsét, a tyúktolvajok ügyvédje, a homlokán fog maradni a bűnözők szolgálatába állt neves jogászi és professzori karrierje egész hátralévő részére.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.