Olyan dolgokat, amelyeket (igen kevés kivétellel) egyetlen eddigi oktatási miniszter sem tudot, vagy mert megtenni. Cristian Preda írása.
Ma (október 1-én – a szerk.) új tanév kezdődik a felsőoktatásban. Számomra ez a 32., amiből 27 tanárként telt el. „Mit tennél az egyetemen, ha miniszter lennél?”, kérdezte az egyik barátom. A kérdés elgondolkodtatott. A humán tudományok területén szerzett tapasztalatomból kiindulva, íme, öt dolog, melyekre elsőként összpontosítanék.
Az, hogy ma bárkit felvesznek csak azért, mert – a demográfiai hanyatlás miatt – csökkent a jelöltek száma, nem indokolja, hogy bárkit elfogadjanak hallgatónak, aki oklevéllel végzi el a középiskolát.
Annál is inkább, mert még az első év után sincs valamiféle válogatás, ahogy az máshol történik, ahol szintén szabad a belépés! Az egyetemi tanároknak kell eldönteniük, hogy ki kerül be, nem az érettségi dolgozatokat javítóknak. Magától értetődik, hogy a szűrésnek a tanulmányi évek folyamán folytatódnia kell. Akinek 90 százalékos végzési aránya van, az nem oktat, hanem okleveleket nyomtat.
Európában átlagosan egymillió polgáronként van egy egyetem. Annak alapján, ahány nálunk van, a lakosságnak 80 milliósnak kellene lennie.
Összevonnám a meglévőket, hogy létrehozzuk az intellektuális, anyagi és pénzügyi források jelentős koncentrációját. Ez az ugyanazon tanulmányi területnek szentelt szakok számának drasztikus csökkentését feltételezné. Kimondottan természetellenes dolog, hogy 3-4 azonos profilú kar van ugyanabban a megyében, sőt, néha ugyanabban az egyetemi városban és még nagyobb ostobaság, hogy egy egyetemen különböző szakok – mondjuk európai tanulmányi, hogy csak egy példát mondjak – ugyanarra a szakképzésre adnak ki okleveleket. Ennek véget kell vetni.
Ha van egy magánegyetem, akkor az egyetlen garancia, ami az oda jelentkező rendelkezésére áll, annak az intézménynek a rektora, ahova jelentkezett! Ha a piac hitelesíti, akkor az a magánegyetem életben marad. Ha nem, nem.
Természetesen ez azt is jelentené, hogy az összes állami egyetemnek megtiltanák, hogy egyetlen lejt is elfogadjon a hallgatóktól. A „fizetős hallgató” státusz egy állami egyetemen ugyanolyan abszurd, mint a miniszter aláírása a magánegyetemek által kiadott okleveleken.
A más európai országokon belüli programokhoz hasonlítva a mi egyetemeink több kurzust kínálnak a hallgatóknak és kevesebb egyéni erőfeszítést igényelnek tőlük. Ez odavezet, hogy a hallgatók egy idő után megutálják az oktatást.
Ez egy olyan folyamat csúcspontja, mely – az általános iskolában, majd a középiskolában – már meggyűlöltette velük a „fejüket tömő” tanárokat. Akkor kelthetjük fel újra a tudás iránti érdeklődést, ha tudjuk, miként bátorítsuk az intellektuális szabadságot, nem pedig a hallgatók idejének elkobzásával.
Itt több dologról van szó. Elfogadhatatlannak tartom, például, azt az esetet, amikor egy állami egyetem tanára magánegyetemen is tanít. Nem játszhatunk egyszerre két focicsapatban, akkor miért lehetne két katedránk?
Igazi verseny alakulna ki, ha nem lennének olyan intézményeink, melyek ugyanannak az oktatónak ugyanarra a kurzusára támaszkodnának. Szó van még a munkához való szakmai és erkölcsi hozzáállásról is. Elfogadhatatlan, hogy a közelmúltbeli plágiumhullámot a sajtó leplezte le és nem az egyetemek, és ugyanilyen súlyos dolog, hogy a lopott disszertációk konzulensei nem fizettek meg azért, mert nevüket adták az imposztorsághoz.
A vizsgáknak szigorúknak kell lenniük, az egyetemekből kevesebb és jobban finanszírozott kell, a magánintézményeket el kell szakítani az állami védnökségtől, a hallgatóknak joguk van az autonómiához, a tanároknak pedig kötelességük tisztességesnek lenni.
melyek – néhány rövid miniszteri mandátum kivételével – az egyetemeiken folyó oktatás leromlásához vezettek. Ahhoz, hogy valamennyi változást elérjünk, egy kis bátorságra és nyíltan kimondott dolgokra van szükség, nem az unalmas és ostoba bikkfanyelven megírt, papíron maradt reformok óceánjára. Végül afelé hajlok, hogy a fentebbi meglátások más egyetemi területekre is érvényesek, nemcsak az általam jobban ismertre.
A szerző a Bukaresti Tudományegyetem tanára (1992-től) és európai parlamenti képviselő (2009-től).
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.