Nos, lehet, hogy most már tényleg csodára van szükség, hogy valamiféleképpen rend legyen ebben az egységes és oszthatatlan román nemzeti káoszban.
Jelen szöveg a dw.com oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Ha még egyszer kifogom az aranyhalat, amely kérésemre a románok királyává változtat, azért könyörögnék alattvalóimnak, jól gondolják végig a kormánykoalíciót, ami egy újra feudálissá tett állam következménye. És cselekedjenek.
Korábban már kifogtam egyszer. Arra kértem, hogy szabadítson meg bennünket a Dragnea-rezsimtől. Köszönöm, hogy teljesítette és közel áll ahhoz, hogy a tragikomikus Dăncilă-epizódtól is megszabadítson minket. De a románok is segíthetnek neki. Ha cselekednének. Ha tehát újra elkapom a halat és az a románok királyává változtat, azért könyörögnék az alattvalóimnak, hogy
a külügyminisztert, aki inkább elárulja a pártját, csak ne kelljen visszaadni a tárcáját; a kormányfőt, aki a magas tisztségekhez hozzászokva most – jaj! – elnökjelölt szeretne lenni, de kevésbé képes kivédeni az őt ért szitkokat, mint a pőreként leleplezett császár; az álliberális, valójában nyugatellenes patkányokat, akik siettek elmenekülni a süllyedő hajóról és az áruló manökenjüket; végül a haszonleső pontozót (lefordíthatatlan szójáték Victor Ponta nevéből – a szerk.), a vesztesek táborából a győztesekébe teljes felszereléssel átcuccoló haszonleső rágcsálókat számlálót.
Last but not least, a románoknak megfelelően meg kell vizsgálniuk egy olyan ellenzék alkudozásra hajló vezetőit is, mely ellenzék, „koprofág” újságírók által átverten csak határozott nem hajlandó lenni és csak egységessé nem tud természetéből fakadóan válni. Tehát, hogyan szabaduljon meg az ország a szerencsétlenségtől?
Arra kérném még őket, ne haragudjanak meg rám túlságosan, amikor bevallom majd nekik, hogy néha-néha megsajnálom a csökönyös nőszemélyt, akinek sem a dragnióta mérlege, sem az nem hígította ambícióit, hogy „Kotkodácsilá”-nak nevezik, sem a csodálatos hajkölteménye által keltett vidámság, mellyel örökös hahotázásokat képes kiváltani.
Felemelő dolog hallani V. V. Dăncilát, amint patetikusan kijelenti, hogy
eltökélve, hogy „egyetlen lépésnyit sem hátrálok”, mivel „mindenkitől függetlenül előre fogok menni”, a közönségben lévő férfiak mellett „Románia első női elnökeként”.
Légy férfi, hugi! Dragnea madzagainak bábuját hallgatva, akinek – mielőtt mélyre zuhant volna – még sikerült eltávolítania az igazságügy-minisztériumból az egyetlen eszes és némi erkölccsel rendelkező vezetőt és – ráadásul! – Dana Gârbovant ültetnie a helyébe, az embernek eltelik – bárhol tartózkodna a világon, akár Európa hideg északi részén – forró és olthatatlan büszkeséggel, hogy honfitársa lehet ennek a nagy ecethölgynek. Bocsánat, acél. Videlei acél. Vagy úgy, Videlében nincs acélipar? Na és? Ezzel szemben nagy börtöntöltelékeket adott az országnak. És Dăncilă meg a kamarillája sincs már attól messze.
Hazafias büszkeségünkre való tekintettel nem kerülhetjük el, hogy libabőrösek legyünk más államfőjelölteket hallgatva, például Toader Paleologut, aki azt állítja, hogy
Képesek cáfolni a filozófus nyilatkozatát a románok, akik a hátukon viszik az országot, látástól vakulásig dolgozva (de gondolkodva is) itthon vagy külföldön? Dăncilă és az utóbbi restaurációsan pészédés évek antimeritokrácia erkölcsi, kormányzati, lexikális és nyelvtani teljesítményeibe belefáradva nem kevesen igazat adnak neki és talán az ő neve mellé ütik majd a pecsétet.
Még szerencse, hogy mivel csak egyszerű megfigyelő vagyok, nem kell Paleologu, Barna és Iohannis között döntenem. És nem kötelességem senkinek sem jó tanácsokat adni. Sem a kormányfőnek, sem a halottaskocsin lévő kormánypártjának, mely mint egy utolsó szalmaszálba kapaszkodó fuldokló, azt reméli, hogy képes lesz megtartani a hatalmat, mert az ellenzék egyáltalán nem lelkesedik azért, hogy – végre – átvegye azt. És a vörös pestis hirtelen egyre megszaporodott ellenfeleinek sem.
De nem kell zseninek lenni annak felfogásához, hogy
miután nem elégedtek meg azzal, hogy intellektuálisan és etikailag képtelennek bizonyuljanak a kormányzására, de – mérhetetlen hiúságból és ostobaságból – azt is megengedték, hogy a parlamenti többségüket is ellopják. A hatalom karosszékeibe való kapaszkodás nevetségességéhez, ami azt is lerombolja majd, ami a Szociáldemokrata Pártból (PSD) még megmaradt, csak az ellenzéki vezetők nevetségessége mérhető, akik ujjal mutogatnak egymásra, kölcsönösen püfölik és akadályozzák egymást ahelyett, hogy összefognának egy olyan ország tartós megmentése érdekében, melyet a korrupcióellenesség és az igazságügyi törvények lebontásának utóbbi hat éve nyomorított meg.
Márpedig nem kell jóstehetség annak előrelátásához, hogy a jelenlegi válság hatásainak számláját azoknak a politikusoknak és pártoknak kell majd állniuk, akik/amelyek képtelenek lesznek átmenni a fő teszten, a létfontosságú próbán, az erkölcsi és politikai hitelesség előrehozott választáson és a kormányzás veszélyeinek vállalásán keresztül történő visszaszerzésén. És annak minél gyorsabb helyreállításán, amit 2012 óta szétvertek, korrumpáltak, kleptokratizáltak és Putyin Oroszországa és a kommunista Kína felé fordítottak. Ami pedig az egyszerű választókat illeti, ha király, de ha legalább amatőr horgász lennék és kifognám az aranyhalat, aki teljesítené egy kívánságomat, vajon nekik mit kívánnék?
akik összeállnak a bukaresti magisztratúra és politikai osztály legaljasabb részével, valamint a maffiózó propagandának azzal a szegmensével is, mely majd belehal, hogy független sajtónak látsszon, miközben nagy gyönyörrel vágja bele a szekus kést a román érdekek hátába. És az utóbbi évek tiltakozásaiba már beleunt románok erkölcsi fogódzóiba.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.