Hans Hedrich írása, a Ditró-Gate kapcsán.
Jelen szöveg a Neuer Weg oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
A következő bölcs mondást olvastam nemrég: A nép rosszul értelmezi a dolgokat, de jól érzi. Egy keresztény mondás pedig úgy szól, hogy amikor ujjal mutatsz valakire, ne feledd, hogy három feléd mutat! Tehát vizsgáljuk meg e két bölcsesség szemszögéből a gyergyóditrói Pékségiászban történteket (melyeket azért nem kell abszolút igazságoknak tekinteni). Apropó: viszonylag jól ismerem Gyergyóditró vidékét, néhány ottani lakost és az abban a Románia fagyos sarkától nem túl messze lévő hegyvidéki térségben megélni próbálkozók egyáltalán nem rózsás helyzetét… Vagyis úgy vélem, hogy – teljesen véletlenül – nagyjából 17,5-szer többet tudok azokról a helyekről a témában megszólalt riporterek és kommentátorok 99 százalékánál. Ennek ellenére tudatában vagyok annak, hogy én is csak nagyon, nagyon keveset tudok Gyergyóditróról. Ebből viszont az következik, hogy a térségen kívüli riporterek és kommentátorok nagyjából NULLA egész nagyon picit tudnak arról, hogy s mint van arrafelé.
A képet kizárólag manipuláció és transzilvanista propaganda céljából választottam.
- Nos, hegyek vannak, ahogy már mondtam. Valójában a Gyergyói-medence, melyeket keletről és nyugatról is hegyek határolnak.
- Nincs túl messze Románia fagyos pólusától. Vagyis az ottani emberek elég nehéz, egyáltalán nem kedvező körülmények között élnek. A székelyföldi egyszerű halandókra jellemző egyáltalán nem nagy jövedelmük jelentős része a ház fűtésére megy el, egy évben nagyjából 9 (!) hónapon keresztül.
- Egy tejpor-gyárból már csak a… por maradt egy botrányos privatizáció nyomán – amihez bizonyos román köztisztviselők is jelentősen hozzájárultak.
- A Gyergyószentmiklós–Gyergyóditró–Gyergyóremete térségben általános volt (a múltban!) az emberek közötti konfliktusok kocsmai és olyanféle „érvek” segítségével történő megoldásának gyakorlata, melyeket a férfiak a zsebükben vagy a csizmájukban hordtak és általában szalonna, kenyér és hagyma szeletelésére használják…
- Nagyjából 10 évvel ezelőtt egy olasz megpróbálta kikényszeríteni egy felszíni bánya megnyitását Gyergyóditróban. Az ottaniak helyi népszavazással voltak kénytelenek megvédeni magukat…
- A centenáriumi évben (2018-ban, a gyulafehérvári román nemzetgyűlés 100. évfordulója alkalmából – a szerk.) a román állam egy román megazászlót telepített Gyergyótölgyesre. Az örökké-urak (utalás egy román soviniszta dal szövegére – a szerk.) a Székelyföldön nyargalásznak, kiváltságaik vannak, szavatolt a média jelenléte, a hivatalos nyelv monopóliuma és az erőszakintézmények személyzetén belüli monopóliumuk. Bingó!
- A térségbeli fiatalok elmennek. Magyarországra, Németországba, Bukarestbe vagy… Koreába (a délibe). Nem igaz, Csibi Magor?
- A maradók pedig néha ki-kimennek fát lopni az erdőbe. Ha az erdőtulajdonos rajtakapja őket, akkor a Moldvából Gyergyóditróba elszigeteltségi bérpótlékkal és különféle obskúrus ígéretekkel átplántált román rendőr elengedi a tolvajokat. Majd a (székely) tolvajok bosszút állnak a (szintén székely) tulajdonoson és fejbe csapják a fejszével. Majd ugyanaz a rendőr megtagadja a gyilkossá vált tolvaj előzetes letartóztatását. (Egy nagyjából 4 évvel ezelőtti megtörtént esetet írtam le.)
- Más Gyergyóditróba áttelepített rendőrök, naná, hogy szintén románok, kenőpénzt szedtek, ügyeket gyártottak, b-szogatták a helyi székely kisvállalkozókat, biztosítási csalásokat szerveztek. Semmi különös, mondhatnák önök, ez számos romániai rendőrrel megesik. Csakhogy úgy tűnik, a Székelyföldre hozott román rendőrök élen járnak ezekben a gyakorlatokban…
- Ami azokat a visszaéléseket illeti, melyeket a térségbeli helyi hatóságokban ülő székely ügyeskedők követnek el előszeretettel, felsorolhatjuk az önkényes erdő-visszaszolgáltatásokat vagy az európai pénzek masszív lenyúlását. Pontosan ugyanaz, amit a Hargita megye román többségű térségében élő román ügyeskedők is szeretnek a Gyergyóditrótól északra lévő Salamás, Maroshévíz, Bélbor térségében.
Tehát nagyjából ilyenek a körülmények és a légkör D. községben. Az alábbiakban részletesebben is belemegyek a témába, minden aspektust kimerítő módon.
Fontos! Mint mondtam,
mert – a magukat multiplikátoroknak és főleg etnoügyészeknek (elnézést, hogy neveteken neveztelek benneteket!) beállító okoskodók többségével ellentétben – gyakran járok Székelyföldön, mert szomszédos a szülőföldemmel, Segesvár környékével, rokonaim és barátaim vannak ott, oknyomozásokban, tüntetéseken, pereken és kutatási projektekben vettem részt, az ő nyelvükön (és a sajátomon) elbeszélgetek a helyiekkel az életükről, a gondjaikról és az örömeikről, rendelkezem alapismeretekkel az erdélyi és székely történelemről és nem hagytam magam befecskendezni ellenségességgel vagy gyűlölettel, sem velük, sem másokkal szemben. Annyi az egész, hogy tudatosan nem végzek öncenzúrát és nevükön nevezem a dolgokat – érvekre és forrásokra támaszkodva. Sőt, környezetvédő aktivistaként pereket indítottam egyes… székely politikai döntéshozók ellen, mely perek káros hatásait keményen megéreztem az utóbbi évben! (Ld. a Kovászna megyei Rétyen működő, törvénysértő módon és román–magyar–osztrák cinkosságban megépített Schweighofer gyár ügyét…) Mindezen okok alapján őszintén hiszem, hogy képes vagyok úgy-ahogy tárgyilagosan és átfogóan – ha nem is minden szempontot kimerítő módon – bemutatni az ebben a kvázi „betiltott” romániai térségben létező helyzetet.
2. Amennyire sikerült a dolgokat megismerni, a helyiek tiltakozása az egyik D.-i pékségben alkalmazott Srí Lanka-i polgárok ellen
Látszólag jelentős számú helybéli volt már alkalmazottja annak a pékségnek, de a tulajdonos rendkívül rosszul bánt velük (alacsony bér, kifizetetlen túlórák és a többi). Ismerős forgatókönyv, igaz? Ezért aztán, amikor azt látták, hogy a tulajdonos több ezer kilométerről hoz alkalmazottat, tüntetni kezdtek. Az ázsiai munkások ebben a helyi konfliktusba csöppentek bele. A munkaügyi felügyelőség hivatalból eljárást indított és 10 000 lejre bírságolta a tulajdonost. Látszólag megerősítést nyert a munkaügyi konfliktus forgatókönyve (a hivatalos nyilatkozat szerint nem alkalmazási szabálytalanságok miatt büntettek – a szerk.).
3. A tüntetők azért mégiscsak orbánista/etnopopulista/nacionalista/rasszista módon reagáltak a Srí Lanka-iak megjelenésére. Azt állítják, hogy megfenyegették a házigazdáikat.
Nincs itt semmi rejtegetni, kozmetikázni, mentegetni való. A rendőrség hivatalból eljárást indított. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) hivatalból eljárást indított. Ha bűncselekményeket követtek el, akkor a felelősöket meg kell büntetni! Ezen túlmenően szükség van az erdélyi magyar társadalom önvizsgálatára és annak kritikus megfontolására, ahogy a magyarországi migrációellenes propaganda alakította, illetve torzította a kollektív tudatot az Orbán-kormány/-rezsim által távirányított, megvásárolt és betagolt médián keresztül. Mivel én magam is részt veszek média-/tévés/dokumentumfilmes tevékenységekben, átesve az 1989-es forradalom alatti tévés átverések egyedülálló kollektív tapasztalatán, a lehető legkritikusabb és hajthatatlanabb vagyok, amikor azt látom, hogy miként hülyítik a népet a hazugságládával. Bármelyik poltikai trükközőt és kényszeres hazudozót, aki visszaél a tévével, a rádióval, az újságokkal, az internettel, nyilvánosan pofoznék meg és rugdosnék seggbe, legyen ő Orbán Viktor, Orban Ludovic, Klaus Iohannis vagy valaki más.
4. A gyorsan ítélkező román média által sugalltakkal ellentétben,
(még akkor is, ha nem menekültek, vagy hosszú távra bevándorlók). Ugyanilyen igaz az is, hogy még sok ilyenfajta gazdasági/ideiglenes migráns érkezik majd Gyergyóditróba (ezt maga a pékség tulajdonosa jelentette be, az internet szerint). Azok is migránsok, akik egy jobb gazdasági jövő érdekében költöznek máshova. Vagyis a dolgozni Budapestre ment székely is, a Gyergyóditróba kihelyezett moldvai rendőr is migráns. A tiltakozó gyergyóditróiak között akadt néhány, aki önkritikusan viszonyult a saját… migránsi sorsához ahelyett, hogy ezt csak másokra vetítené ki. Tehát bizonyos fokú belátás is megfigyelhető a soraikban – ami különbözik attól, amit a médiában és az FB-n megjelent gyűlölködők falkája sugallt, már elnézést. És talán meglepően fog hangzani: jogállamban jogunk van a bevándorlás, a kivándorlás, az adott helyen maradás vagy onnan távozás mellett vagy ellen állást foglalni. Az állampolgári szabadságok nagylelkű körülményei között, a jogokkal járó kötelezettségekkel együtt.
5. Igen: egy demokráciában jogunk van nyilvánosan megmutatni a hülyeségünket, a frusztrációnkat, a komplexusainka és a retardáltságunkat is! És néhány gyergyóditrói ezt is tette. Ám még ennél is legitimebbnek és fontosabbnak tűnik, ha a véleményünket, például, a nyilvános vita eszközén keresztül fejtjük ki, amennyiben a migráció és az etnodemográfiai változások ügye
Tekintettel azoknak az etnodemográfiai változásoknak a történelmére, melyeket az erdélyi magyar (és német) többségű térségekre rákényszerítettek, a székelyek ezzel kapcsolatos érzékenységét (végre!) ennek figyelembe vételével kellene tiszteletben tartani! Ezt tanítja nekünk az erdélyi románok sorában tapasztalható, a kollektív narratívákon keresztül szisztematikusan életben tartott, az 1918 előtti Magyarországi és az 1940 és 1944 közötti észak-Erdélyi magyarosítással/elnemzetlenítéssel/elnyomással kapcsolatos történelmi érzékenység is.
6. A kvázi globális migráció korszakának kellős közepén sok véleményvezér allergiásan reagált a gyergyóditrói tiltakozók követelésére, hogy hagyják őket ki a migrációból és a migránsokból, automatikusan és felvilágosult pátosszal aggatva rájuk a közismert címkéket (rasszisták, idegengyűlölők, diszkriminálók stb.). És bizonyos (sok? kevés?) esetben biztos igazuk van – lásd fentebb. De ha egy kicsit jobban belemegyünk a részletekbe, a helyzet árnyaltabbá válik, talán 180 fokos fordulatot is vesz. Hogyhogy? Egyszerű, mivel
mely – elméletileg – az etnikai kisebbségeket megvédi az etnikai összetétel rájuk nézve hátrányos megváltoztatásától. Lentebb elolvasható az Európa Tanács 1201-es ajánlásának 5. cikkelye. Olvassák és… világosodjanak meg!
Egy nemzeti kisebbség lakta terület demográfiai összetételét tilos szánt szándékkal ennek a kisebbségnek a rovására megváltoztatni.
(A szövegrész fordításának forrása itt – a szerk.)
Nem gondolták volna, hogy léteznek ilyen rendelkezések, igaz? Dél-Tirolban még ilyenebbek is vannak! Például korlátozzák egy térségbe kihelyezett, olasz nemzetiségű személy élettársának odaköltözési jogát. Igen, Dél-Tirol az Európai Unió része. (És igen, Dél-Tirolban Olaszország 1918 után megpróbált maximális kitartással olasz lakosságot áttelepíteni Szicíliából a németajkú tiroliak településeire – főleg a regionális fővárosban, Bozenben/Bolzanoban jártak sikerrel, ahol a korábban kvázi nem létező olaszokat mesterségesen és politikai-stratégiai okokból többséggé változtatták, ugyanúgy, ahogy a románok tették Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon és más városokban). Persze, egy tehetséges ügyvéd képes lenne kiforgatni, relativizálni és megkérdőjelezni a 1201-es ajánlás szóban forgó rendelkezését. De semlegestől kedvezőig terjedő olvasatban, ahogy általában az állampolgári jogokat értelmezni kell, azt hiszem, hogy még egy nem-jogász számára is világosan kiderülne, hogy a székelyföldi „srílankafóbok” rendelkeznek bizonyosfajta jogi alappal, amikor ellenzik „idegenek” odaköltözését – legalábbis elméletileg és annak ellenére, hogy néhány személy jelenléte nem módosítaná jelentősen a gyergyóditrói etnikai összetételt –, de erre nincs is szükség!
Tehát van szabályozásunk az etnodemográfiai arányok megváltozására vonatkozóan? Van. Pont. Pacta sunt servanda, mondja egy alapvető római jogi elv, melyről éppen abban az országban feledkeznek meg rendszeresen, mely olyan latin örökséget tulajdonít magának, melyet a területén élő nem-román népességek kollektív létezésének deligitimálása céljából használt fel eszközként szisztematikusan. Pacta sunt servanda = A szerződéseket alkalmazni kell. Pont. Íme, tehát,
mint amit hajlamosak lennénk spontán módon, messziről elfogadni mi, ezek a nemzetközi tanulmányokkal és tapasztalatokkal rendelkezők, akik mégis liberális Weltanschauung-buborékokba barikádozzuk el magunkat, a városi központokban kialakított komfortzónánkban, kreatív, esetleg jól is fizetett állásokban és nagyrészt az okos képernyőkön keresztül érzékeljük a világot, nem utolsó sorban a központi fűtéses lakások, az EU-s útlevelek és a multikulti Nyugat felé fapados repülőjáratokat kínáló repülőterek által nyújtott kényelemnek örvendve.
6. A román és nem csak román médiában megjelent reakciókról – plusz a nép kommentárjairól: egy újabb (részben jogos, részben elhamarkodott és differenciálatlan) bírálatlavina, kollektív elítélés tanúi voltunk a magyarok ellen, újra megkérdőjelezték a székelyek, az „úgynevezett” (kötelezően kisbetűvel írt) székelyföld létezését, újra előhozták a magyarok ázsiai, sztyeppei, barbár, románellenes(!) jellegét, a magyarországi „fasiszta” rezsimet, a székelyek „enklavizálódását”, elszigetelődését, (önkezű és káros) szegregációját. Ezzel kapcsolatosan a (nem)kiválósági díj a Digi24 „újságíróit” illeti meg, akik valami olyasféle szalagcímmel álltak elő, hogy „A gyergyóditrói Ku-Klux-Klan”. Igaz, ugyanez a Digi24 néhány nappal az „incidensek” után kvázi hasonló migrációellenes esetekről is beszélt, melyekre Kolozsváron és más román többségű településeken került sor. Nyilvánvaló, hogy ezek a hírek meg sem közelítették a magyarokat megcélzók hangerejét és hatósugarát – ami amúgy
És mivel a médiamanipulálás egyik alapszabálya szerint az eredetileg szétterjesztett üzenet ragad meg a kollektív emlékezetben, még akkor is, ha utólag más üzenetek viszonylagossá teszik vagy megcáfolják majd, levonhatjuk a következtetést, hogy a romániai magyarokkal szemben kritikus, hiperkritikus, elítélő és inkrimináló üzenetek felerősítése kívánatos, tudatosan, ismételten és a román lakosságra nézve nagy hatást kiváltó módon gyakorolt dolog. Így aztán minden alkalommal, amikor felmerül egy ok vagy egy ürügy, a román média szorosan összezár és fegyverré válik… egy olyan őshonos lakosság ellen, amely egy 100 éve megszerzett területen él és amelytől megtagadja, hogy jogokban, kötelezettségekben és esélyekben egyenlőnek tekintse. És amikor nincs semmi ok, sem ürügy a románok magyarok elleni mozgósítására, akkor egyszerűen gyártunk egyet: lásd a székelyudvarhelyi Kaufland-ügyet, vagy az úzvölgyi katonatemető megkaparintását.
7. A Románián kívüli médiában is kritikusan számoltak be a gyergyóditrói ügyről – ugyanabban a „rasszista” olvasatban, egy-egy bekezdéssel a cikk végén, mely szerint úgy tűnik, hogy eredetileg egy székelyek és… székelyek közötti munkaügyi konfliktusról volt szó. Itt láthatjuk azokat a tökéletlen mechanizmusokat, melyek szerint a média működik, főleg a válságban lévő (aktualitás, felületesség, botránykeltés, túlzás), valamint a Orbán Viktor populizmusa által az utóbbi években okozott járulékos károkat: ha nekimész a médiának, ha a végtelenségig manipulálsz, polemizálsz, gyűlöletre és ellenségességre uszítasz – akkor ne csodálkozz, ha a média egyoldalú, tendenciózus, eltúlzott beszámolókkal fordul ellened és politikáid eredményei ellen!... A magyarok sorában a gyergyóditrói eset egyoldalú és tendenciózus bemutatásával szemben tapasztalható elégedetlenség a romániai politikai fősodornak a Romániáról a 90-es években kialakult „nemzetközi képpel” szembeni kvázi általános nemtetszésre emlékeztet engem – ami egy mélységesen negatív, túlzottan negatív kép volt, de ami ugyanazoknak a (tökéletlen, bírálható, elítélendő) médiamechanizmusoknak volt tulajdonítható, amelyek most a magyarok/Magyarország rovására nyilvánulnak meg.
A következtetésem:
a kettő összefonódik és egymástól függ, az utóbbit pedig szisztematikusan táplálják és ürüggyel vagy anélkül ismételten beindítják, hogy a magyar közösségre nézve hierarchizált, csapdába ejtett és romboló hatású román–magyar kapcsolatokat tartsanak fenn, a román (nacionalista) nemzetállam erdélyi őshonos lakosság feletti végső győzelme céljából. Akik vádló módon ujjal mutogatnak egy közösségre, azok akarva-akaratlanul érdekelt féllé válnak a folyamatban, többé már nem egyszerű semleges megfigyelők vagy döntőbírák, és még kevésbé tetszeleghetnek az egyenlő távolságot tartó bíró szerepében. Sőt: a nacionalizmusipar politikai játékosai egyben a haszonélvezői is, nem igaz PMP (Népi Mozgalom Párt – a szerk.), PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.), PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.), RMDSZ, FIDESZ?
Fair play a politikában, a médiában, a virtuális térben! A közbeszédet mindnyájan építjük, még akkor is, ha aszimmetrikus tájékozódási és hatalmi helyzetekben. Együtt járulunk hozzá a valóság helyes közvetítéséhez és megértéséhez – és szintén együtt járulunk hozzá az átélt bonyolult valóságok szándékosan-nem szándékosan hibás bemutatásához és a társadalmi légkör megfertőzéséhez. Minden alkalommal miénk a döntés. Mindnyájan eldönthetjük, hogy a gond vagy a megoldás részei akarunk-e lenni. A jó rész az, hogy a döntés szabadsága folyamatosan arra emlékeztet bennünket, hogy… szabad emberek vagyunk egy szabad országban. Használjuk felelősséggel és érettséggel azokat a szabadságokat, melyeknek örvendhetünk.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.