Mit kaptunk három év alatt Klaus Iohannistól?

Klaus Iohannis megválasztása után három évvel a külpolitikában megőrizte implicit és sejtető, de pragmatikusan vállalt stílusát. Ezzel szemben a belpolitikában nagyobb szerepet vállalt, határozottabbá, aktívabbá vált, miközben azért minden erejével igyekszik elkerülni a Băsescu-modellt, a mindennapi nyüzsgésbe való teljes elsüllyedést. Úgy tűnik, az első két bevackolós, introvertált, tapogatódzó és viszonylag hallgatag év után Klaus Iohannis rátalált saját, lassú, józan, a második mandátuma felé vezető úton hasznos ritmusára.

Kitartóan, mindentől függetlenül követi célját, hagyja a szociáldemokratákat elkövetni minden hibát,

amit csak el lehet követni, sőt, még segítséget, vagy lökést is ad nekik az általuk létrehozott szavak nélküli feszült helyzetben. Ez a taktikája, a szakadék széléig taszítja őket még azzal a kockázattal is, hogy ez komoly károkat okoz az országnak, vagy azoknak a választóknak, akik sohasem szavaznak majd a PSD-re (Szociáldemokrata Párt – a szerk.). Az elnök ezért beszélt csak nagyon későn és nagyon keveset az igazságszolgáltatási törvények módosításának veszélyeiről és egyáltalán nem említette az Alkotmánybíróság (CCR) kisiklásait; kis mértékben, de határozottan foglalt állást az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) vezetője mellett, ezzel azt kívánva bizonyítani, hogy ő lesz az a mágnes, aki körül a becsületes embereknek össze kell zárniuk.

Már 2017 elejétől kezdve,

amikor megjelent a kormányülésen, hogy megálljt parancsoljon a „két elefántnak” –

az amnesztiáról és a büntetőjogi törvények módosításáról van szó – Iohannis lett az egyetlen hatalmi ág, mely képes lelassítani a PSD és az ALDE (Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) erőltetett menetét a DNA lefejezése és a törvények olyan jellegű módosítása felé, amivel Liviu Dragnea és politikai barátai megszabadulhatnak a büntetőügyeiktől. Annak a támogatásnak a bizonyítására, amelynek a korrupcióellenes politika örvend, de annak is, hogy ő milyen Romániát szeretne, az elnök népszavazás kiírását javasolta erről: „Miféle nemzet akarunk lenni? Erős, virágzó nemzet, olyan nemzet, mely építi és tiszteletben tartja a jogállamot (…) vagy gyenge, lenézett nemzet akarunk lenni, mely mindent kockára tesz azért, hogy kimentsen (…) nehéz helyzetéből néhány politikust?”

A parlament elfogadta Klaus Iohannis ötletét, de az elnök pillanatnyilag lemondott róla, mert bizonyos veszélyeket is rejt magában: ha nem lesz elég szavazó, főleg akkor, ha a PSD és az ALDE nem buzdítják szavazásra a saját választóikat, akkor a népszavazás kudarcnak bizonyulhat. Ebben az esetben úgy lehetne ezt értelmezni, hogy bár támogatják a korrupcióellenességet, az erről alkotott elnöki elképzelést nem. Különben meglehet, hogy az igazságügyi törvények módosítása és az elnök főügyészek kinevezésére vonatkozó hatáskörének megszüntetése után már túl késő lesz a Cotroceni-palotában kigondolt népszavazás számára. A szenátus elnöke, Călin Popescu Tăriceanu már néhány hónapja Klaus Iohannis felfüggesztése mellett küzd:

„Önt a «párhuzamos állam» segítette megnyerni a választást, mert büntetőügyekkel zsarolhatják

és ebből következően könnyen ellenőrzésük alatt tarthatják azok, akik ténylegesen irányítják a «párhuzamos államot».” Ezzel szemben Liviu Dragnea még mindig bízott a tárgyalásos megegyezésben, egészen annak az aktának a felbukkanásáig, mely leleplezte azt az egész hálózatot, melyet előbb Teleorman megyében hozott létre, majd kiterjesztett az állam legerősebb intézményein keresztül.

Ha megfosztja a legfőbb hatalmi eszközeitől, a PSD-nek már nem is lennének okai felfüggeszteni az államfőt, mert amúgy is bohózattá változik az egész. Talán csak azért, hogy tényleg az állam összes intézményét megkaparintsák. De a szociáldemokraták tudják, hogy ez káros lehetne számukra, mert az elnök – sokkal aktívabb – választói, bár nem teljesen elégedettek azzal, amit Klaus Iohannis eddig tett, mindenképpen a segítségére sietnek. Ezáltal az államfőt segítő mozgósítás még erősebb lehetne. Ráadásul

az európai kancelláriák és a nyugati nagykövetek is az elnök oldalára állnak.

Ugyanakkor nem biztos, hogy működni fog ez a forgatókönyv, főleg, hogy most először a románoknak kevesebb mint fele hiszi jó dolognak az Európai Unióhoz tartozást. A legutóbbi, 2017. októberi Eurobarométer szerint, csak a román állampolgárok 48 százalékának van jó véleménye az EU-ról, 32 százalék közömbös, míg 18 százalék szerint rossz dolog az Unióhoz tartozni. Nem világos, hogy az EU-val kapcsolatos szimpátiának ez a gyors csökkenése a kormánypárti oldal vezetői által elindított belső propaganda következménye, vagy több olyan tényező van mögötte, melyek a kontinens nagy fővárosaiban jelentkező új trendekkel kapcsolatosak: a fiatal francia elnök elképzelésével, aki nem akar több olcsó munkást az EU-ban, a nyugati államok által támogatott „kétsebességes Európa” gondolatával, a Brexit alakulásával, vagy – talán – azzal is, ahogy az országot a nagy csúcstalálkozókon képviselő Klaus Iohannis elfogadja a nála nagyobb befolyással rendelkezők diskurzusait.

Egy évvel ezelőtt, amikor az EU külpolitikájáért felelős biztossal, Federica Mogherinivel találkozott, az elnök ígéretet tett arra, hogy nem avatkozik be a chişinău-i választási kampányba. Következmény: Igor Dodont megválasztották elnöknek és

Románia azóta nem vállal szerepet abban, ami a Pruton túl történik.

Nem világos, hogy a Moldovai Köztársaságot pillanatnyilag vagy hosszabb időre adták fel, mert Romániának nincs külpolitikai stratégiája. Szintén ezért válik Iohannis számára egyre bonyolultabbá a Brüsszel és Washington közötti ingadozás: folyamatosan arról beszélt, hogy Románia az európai döntések francia–német köréhez akar tartozni, de ugyanakkor azért fogadták az Egyesült Államokban, hogy bizonyítsa a stratégiai szövetséges iránti lojalitását. Emmanuel Macron és Angela Merkel azt engedték érteni, hogy Európa a jövőben összehangolja katonai forrásait. A román államfő azt válaszolta, hogy nincs semmi ellenvetése, amíg az európai védelmi struktúra a NATO kiegészítése. De Bukarestnek nincs világos válasza Európa föderalista jövőjéről, amilyennek azt Franciaország és Németország tervezi.

Klaus Iohannisnak nincs saját elképzelése Európáról, Romániában pedig erről nem zajlik komoly vita. Az elnök nem látnok, nem próbálja megszelídíteni a bizonytalanságot és nem tesz kockázatos gesztusokat illuzórikus előnyökért, ugyanakkor ügyel arra, hogy a kisiklások ne rombolják le a jogállamot.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.