Mit akar Orbán Romániától?

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Idén vettem részt először a harmincadjára megszervezett Tusványoson. Orbán Viktor évről évre arra használta fel ezt az Erdély szívében rendezett eseményt, hogy az általa képviselt legfontosabb politikai témákat hangoztassa egy olyan beszédben, melyet Bukarestben is nagy figyelemmel kellene hallgatni.

Az esemény július 23-án kezdődött, de csak az utolsó két napra, július 26-ára és 27-ére sikerült Tusnádra érkeznem. A résztvevők nagy áradata végtelen nyüzsgéssel lehelt életet az amúgy álmos erdélyi üdülőhelybe. A római katolikus Szent Mária-templom melletti kőlépcsőkön leereszkedve jutottam a Tusványosba vezető poros, napos utcára, melyen néhány személy haladt komótosan a bejárat felé. Már itt sem, mint ahogy a két nap alatt sem kerülhette el a figyelmemet, mennyire eklektikus a tömeg: fiatalok és idősek, rockerek és népviseletbe öltözött emberek, gyermekes családok, szülők, nagyszülők, fiatal párok, szórakozásra vágyó egyetemista csoportok.

Egyetlen pillanatig sem volt olyan érzésem, hogy Habsburg-képzelgésű szélsőségesek gyülekezete, olyan összejövetel, melynek közepében félnem kellene.

Ellenkezőleg, a fesztivál energiája pozitív és befogadó volt.

Pénteken, akárcsak a többi napokon, több sátorban előadásokat tartottak különféle témákban, melyek között igazán érdekesek is voltak. Részt vettem néhányon, köztük a Donald Trump kormánya és a Republikánus Párt: az első elnöki mandátum tapasztalata, a második mandátum esélye címűn, melyen Clark Judge, Ronald Reagan volt beszédírója és Magyarics Tamás, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Amerikanisztikai Karának egyetemi professzora tartott előadást. Mindketten kedvezően vélekedtek a Trump-adminisztrációról, mely életre keltette a Washington és Budapest között kihűlt kapcsolatot. Különben Orbán Viktor rajongói szeretik Donald Trumpot, sok hasonlóságot látnak köztük. Ahogy az egyik résztvevő által viselt vicces pólón is látszik, politikai ikertestvéreknek tartják őket.

Fotó: Adevărul

Két fő elemen alapul ez a kapcsolat: a keresztény szálon és a kétoldalú pragmatizmushoz és reálpolitikához való visszatérésen. A Trump-adminisztráció jelentős politikai és pénzügyi támogatásban részesült az egyesült államokbeli keresztény, konzervatív közösségtől, mely a közösség azt a vektort látta a hajdani ingatlanmágnásban, akin keresztül terjeszteni tudja a legfontosabb irányvonalakat, melyeket ez a közösség érvényesíteni akar, többek között az abortusz betiltását vagy legalábbis korlátozását, valamint a határon túli keresztény közösségek aktív támogatását és a más felekezetű bevándorlók bejutásának korlátozását.

Egy ideje Orbán diskurzusában és kormánya általános megközelítésében is jelen van ez a keresztény szál.

Tusványos nem képezett kivételt. Mind a kormányfő beszédében, mind a különböző beszélgetések meghívottainak megjegyzéseiben voltak utalások a keresztény identitásra és ennek szerepére egy politikai üzenet felépítésében.

A Bánffy Miklós-sátorban került sor a Vallás és biztonság a XXI. században című előadásra, olyan meghívottakkal, mint Enver Tohti és Ethan Gutmann, melynek keretében előbbi, a pekingi rezsim bírálója és a nyugati országok és Kína közötti szervkereskedelmet és -turizmust elítélők egyik fő képviselője azt mondta, azzal kapcsolatosan, hogy a muzulmán államok nem lépnek fel az ujgurok védelmében, hogy „ha Allah nem ment meg bennünket, akkor új megmentőre van szükségünk”, amivel a kereszténység jótékony hatására utalt ebben a térségben, azokkal az évszázadokkal ellentétben, amikor túlnyomórészt muzulmán volt és az most is. Ez a tézis többször felmerült a beszélgetés során és másokban is, az ott eltöltött két nap alatt. A kereszténység, akár akarja, akár nem, az egyik legfontosabb híd, mely összeköti a két adminisztrációt és a támogatóikat.

Ami a pragmatizmust illeti, a Trump-adminisztráció nem annyira érzékeny Orbán demokratikus kisiklásaira, vagy legalábbis nem okoz gondot neki bírálni az Orbán-kormányt a CEU elleni ostrom és a sajtószabadság korlátozása miatt és ugyanakkor új egyezményt aláírni a védelem terén, ami fontos cölöpje a kétoldalú kapcsolatnak. Ez a megállapodás egyben az az alap is, amelye támaszkodva a magyar kormány Raytheon-rakéták vásárlását vállalta, az amerikai kormány pedig azt, hogy beruház a kecskeméti katonai repülőtérbe.

Ezen kívül az Egyesült Államok elkezdett nagyobb mértékben befektetni közép-európai kapcsolataiba úgy általában, nem csak Magyarországba.

Valószínűleg Lengyelország a legfontosabb hídfőállás az amerikaiak azon kísérletében, hogy keményen játsszanak egy olyan Európai Unióval, melyet Washingtonban inkább versenytársnak tekintenek, mint hagyományos partnernek. Az olyan kormányokat, mint a PiS-é vagy a Fideszé lehetséges illiberális szövetségeseknek tekintik a liberális nyugati eurokratákkal szemben, a sajtószabadság és a jogállamiság mandátumaik alatti folyamatos eróziója dacára. Lengyelországnak létfontosságú szerepe van ebben a trinomban, hagyományos szövetségese lévén Magyarországnak, valamint vonzó megoldás a Gazprom európai gázvezeték-offenzívájával versengő Egyesült Államok cseppfolyósítottgáz-exportjának.

A lengyelek nem hiányoztak Tusványosról. A Bánffy Miklós-sátorban, az Erős Közép-Európát építünk – a Három Tenger Kezdeményezés című előadáson Marek Matraszek, a CEC Government Relations, Közép-Európa egyik legbefolyásosabb think-tank-jének elnöke is részt vett, aki felidézte a Trump-adminisztráció és a közép-európai kormányok közös témáit, valamint annak jelentőségét, hogy az amerikai elnök 2017-ben részt vett a Három Tenger Kezdeményezés varsói csúcstalálkozóján. Ezen a beszélgetésen Kumin Ferenc, az európai országokkal és az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkár-helyettes is részt vett, aki fontosnak tartotta többször is megerősíteni, hogy a Kezdeményezés jó dolog, de a térségben a „közös értékeken” alapuló V4 a fő együttműködési platform és az is marad, mely burkoltan a Kezdeményezés Lengyelország utáni legfontosabb tagja, de a V4-hez nem tartozó Románia ellen irányulónak tűnt. Ezzel kapcsolatosan megkérdeztem Halkó Petrától, a magyarországi Századvég Alapítvány külpolitikai elemzőjétől, hogy milyen szerepet lát Romániának a regionális együttműködésben, ami egy látszólag megkerült téma volt, annak ellenére, hogy román földön beszélünk erről a kérdésről. A válasz udvarias és ugyanakkor kimondottan kitérő volt.

Magyarország Közép- és Kelet-Európára vonatkozó elképzelésében Románia kívánatos partner a párbeszédre, a V4-be való reális integrációra viszont nem.

Az időjárás meleg volt, némi kellemes szellővel, ami arra emlékeztetett, hogy hegyvidéken vagyok, nem sivatagban. Az árak meglepetésemre több mint tisztességesek voltak, ha más eseményekhez hasonlítjuk, ahol a kereskedők az exkluzivitást és az alternatíva hiányát kihasználva nagyon magas árakat alkalmaznak. Másrészről, bár a kínálat elég széles volt, mindenféle food trucks-okkal, kerthelyiségekkel és juice bars-okkal, elég ritkán találkoztam nyugtával a vásárlások után. Lehet, hogy a nyüzsgés és a tűző nap miatt feledkeztek meg erről az aspektusról. Részt akartam venni az Országimázs – nemzetimázs előadáson, melyen Varga Judit, Magyarország igazságügy-minisztere beszélt, de feleslegesen, mert nem volt tolmácsolás. Ennek ellenére a sátor tele volt és könnyen megfigyelhettem, hogy Varga asszonynak van egyfajta karizmája és vonzó keresetlensége, amikor a közönséghez beszél. Közvetlenül a miniszteri beszédnek helyt adó színpad mellett sátras elárusítók voltak, akik örültek a napsütésnek, Székelyföldes zászlókat tűztek ki és árultak.

Csalódottan mentem el onnan, mert nem tudtam meghallgatni a beszédet, de felkeltette a figyelmemet egy eladásra kínált póló, Orbán képével, melyet Shepard Fairey művész híres, a 2008-as elnökválasztási kampányra készült Obamás, Remény feliratú képeihez hasonlóan stilizáltak, ezúttal az Orban Defender of Europe üzenettel. Miután lefényképeztem, lassan és nehézkesen megmásztam a lépcsőket a templomig és Orbán másnapi beszédére gondolva mentem a szállásom felé.

Fotó: Adevărul

Mivel szombaton sokkal hamarabb, nagyjából 8:00 órára a helyszínre értem, kiélveztem a térségre jellemző hűvösséget és a néptelen, kihalt tábor látványát, mely furcsa nyugalmat és várakozást keltett bennem az ezután következő eseményekkel kapcsolatosan. A 25 évesnél nem idősebb fiatalokból álló szervezőcsapat már 8:30 órakor megkezdte elhelyezni a székeket és a sajtósátrakat a főszínpad elé. Az arcukon látható volt a többnapos munka fáradtsága, de

nagyra értékeltem, hogy készségesen válaszoltak és ezt román nyelven is megtették, kísérő grimaszolások nélkül.

Lassan-lassan megtelt a terület és megjelentek a média-felszereléseket szállító furgonok, elsősorban magyarországi trösztöktől. Szerencsém volt szóba elegyedni a romániai sajtó képviselőivel, akik felvilágosítottak, hogy mire számíthatok: zsúfoltságra és nem profi román nyelvű tolmácsolásra a romániai sajtó számára. Különben abban a két személyben, akikkel elbeszélgettem volt egy csalódottság, melyet elnyomott a szakmaiság és az az állhatatosság, hogy 20 évnyi részvétel után is elvégezzék a munkát, amiért megfizetik őket. Következésképpen tudták, hogy mit beszélnek. Azon tanakodtak, hogy pontosan kezdődik-e majd az esemény, vagy – akárcsak más években – késni fognak Tőkés László bizonyos állítólagos bacchusi kalandjai miatt. Átvettük a tolmácsgépeinket, egymásra mosolyogtunk és a beszédre várva elmentünk a helyeinkre.

Megfigyeltem, hogy a külön e beszédre összegyűlt tömegben nagyon sok volt az idős ember. Igen, fiatalok is voltak, jelentős, egyáltalán nem elhanyagolható arányban, de a központi helyeken, már korán megérkezve, zászlókkal és sálakkal, népviseletben, egy csomó idős ember ült, láthatóan lelkesen, türelmetlenül, hogy láthassák Orbánt. Ez nem olyan megjegyzés, melyből feltétlenül le kell vonni bármiféle következtetést, de nyilvánvaló, hogy az Orbán által képviselt rejtett, diffúz, burkolt neo-imperializmus jól fekszik ennél a korcsoportnál, mely más idők dicsőségéből táplálkozik. Ugyanakkor az eseményen résztvevő fiatalok is minden bizonnyal kedvelték a kormányfő népszerűségét és az általa kínált ambiciózus üzenetet. Ez egy lehetséges kapcsolat a nemzedékek között, ami a Fidesz és egy térségben és Európában erős Magyarország választási motorja lehet.

Olyan nemzedékek közötti híd, amilyen Romániában nem épül.

Németh Zsolt, Tőkés László és Orbán Viktor a résztvevők tapsa közepette színpadra lépett és elkezdődtek a beszédek. Míg Némethnek inkább moderátori szerepe volt, Orbán és Tőkés kisajátította magának a főeseményre szánt idő legnagyobb részét. Tőkés a jovialitás és komorság között ingadozott. Felsorolta a Romániával szembeni örökös vádakat, mely „ostrom alatt tartja a Székelyföldet”, konkrét érvek nélkül, a HVIM két tagja, Szőcs Zoltán és Beke István esetének kivételével, akiket 2018-ban 5 év börtönre ítéltek jogerősen egy közösség elleni merénylet vádjával, mert 2015. december 1-én szándékoztak felrobbantani egy házilag készített berendezést. Tőkés az érzelmekre apellált, felolvasta Beke István feleségének, Beke Csillának a levelét, aki férje helyzetére panaszkodott, mely helyzetbe ő hozta magát azzal a ragyogó ötletével és azzal az irredenta szervezettel, melynek tagja. Ha egy román szándékozott volna házilag készített robbanóanyagot felrobbantani a szomszédos ország, Magyarország nemzeti ünnepén, minden bizonnyal nem részesült volna kegyelemben vagy megértésben a magyar hatóságok részéről, jogosan, hiszen az súlyos és törvénysértő tett. Tőkés arra használta ki a jobbján ülő kormányfő jelenlétét, hogy az RMDSZ-t, fő erdélyi versenytársát támadja, ironikusan gratulálva Kelemen Hunornak a Teleormanban, „Dragnea falujában” szerzett szavazatokért, amely az arra irányuló erőfeszítéseit mutatja, hogy növelje pártja befolyási területét. A játékos támadásokról áttért a komolyabb kijelentésekre, mondván, hogy az RMDSZ számára a pártérdek az első, nem a magyar közösség érdeke és bármit megtennének, hogy átlépjék a bejutási küszöböt.

Tőkés átadta a szót Orbánnak, aki köszönetet mondott az erőfeszítéseiért.

Orbán tusványosi beszédeiben a kontinuitás az, amit fontos megemlíteni.

Az évente elhangzó beszédet cölöpként használják, mely a – képzelt vagy valós – haladást jelzi az előző évhez képest, valamint a jövőbeni irányt. Orbán újra elővette a jelenlegi nemzedék 3 korát, rámutatva arra, akárcsak a tavalyi beszédében, hogy most, 30 évnyi tusványos után főműsoridőben van, érett korban és hogy ebből a korszakból állítólag még 15 év van hátra. 15 év, mely alatt a kormányfő a nemzeti együttműködés modelljének reprodukálását akarja, ami eufemisztikus megnevezés arra a gazdasági és politikai monopóliumra, amelyet a Fidesz és a neki alárendelt új gazdasági elit létrehozott és melyet a Kárpát-medencében és azon túl is reprodukálni akarnak. Orbán egy kis anekdotát is felhasznált az elmúlt 30 évvel és azzal kapcsolatosan, hogy képes lenne-e újra végigcsinálni: megkérdezte a feleségétől, szimbolikusan újra meg kell-e őt kérnie, amire ez utóbbi azt mondta, hogy „ne kockáztass”.
Természetesen számtalanszor megismételte a kommunizmus és a progresszista liberalizmus közé tett egyenlőségjelet. Véleménye szerint a teljhatalmú Soros György által patronált progresszisták radikális képpel rendelkeznek a világról, abban az értelemben, hogy nem fogadnak el más filozófiákat, az illiberálist, keresztényt is beleértve, melyet Orbán és mások is képviselnek a térségben és a világban. Nem értettem pontosan a posztkommunista szocialista rezsimek és e progresszisták közötti egyenlőségtételt, de Tőkés és Orbán számára is világos, hogy a posztkommunista rezsimeknek, mint amilyen az MSZP Magyarországon, vagy a Szociáldemokrata Párt (PSD) Romániában, el kell tűnniük és olyan politikusoknak kell átadniuk a helyet, mint amilyenek a Fideszben és a PiS-ben vannak, ahol a gazdasági versenyképesség az első. Tőkés egyértelműen kimondta, hogy rendszerváltásra van szükség Romániában, melynek során ezeknek a posztkommunistáknak el kell tűnniük.

Valószínűleg nem értesítették arról, hogy Orbán majd meg fogja dicsérni Viorica Dăncilát,

mert segített megelőzni, hogy „Soros jelöltjét”, nevezetesen Frans Timmermanst válasszák meg az Európai Bizottság elnökének és a „hétgyermekes anya” Ursula von der Leyen győzelméhez is hozzájárult.

A bevándorlás is a napirend fontos témája volt. Orbán megdicsérte magát, mert sikerült megakadályoznia, hogy a külső befolyások nyomást gyakoroljanak annak érdekében, hogy illegális bevándorlókkal „árasszák” el Magyarországot. Egy másik fontos téma az illiberális demokrácia liberális demokráciával szembeni eszmei elhelyezése volt. A miniszterelnök szerint a liberális demokrácia és különösen a támogatói monopóliumot akarnak gyakorolni a demokrácia fogalma és a közvélemény felett, abban az értelemben, hogy nem fogadják el az eltéréseket a liberális dogmától. Orbán úgy véli, a vele szemben állók gyűlölik, bár ő tiszteli őket. Azt is gondolja, hogy egy ilyenfajta demokrácia nem tudta volna helyrehozni azt a katasztrofális örökséget, melyet 2010-ben átvett, a hatalommal együtt, itt az eredmények hosszú listáját sorolva fel, melyek megítélését a magyar közönségre bízom.

Orbán az ironikus, szarkasztikus hangvételhez visszatérve azt mondta, alig várja, hogy a jogállamiság kérdését a finn kollégáival vitassa meg, akik Romániától átvették az Európai Unió Tanácsának elnökségét, azt mondva, türelemre van szükség, hogy ezt komolyan meg tudd tenni anélkül, hogy kinevetnéd őket. Ezzel kapcsolatosan azt is megjegyezte, hogy Finnországnak nincs Alkotmánybírósága és a korrupciós témákat egy parlamenti bizottságban vitatják meg. Amellett, hogy Finnország tanulmányozza egy ilyenfajta szerv létrehozásának a lehetőségét, a Transparency International által készített korrupció érzékelési index 2018-as évre vonatkozó rangsorában 180 országból a 3., míg Magyarország a 64. (Románia pedig a 61.). Következésképpen

talán mérsékelni kellene ezt a szarkazmust, különösen arra való tekintettel, hogy hamarosan kinevezhetik Laura Codruţa Kövesit az európai ügyészi tisztségbe,

ami azt jelenti, hogy fokozódni fognak az OLAF erőfeszítései, hogy kivizsgálja és büntetőlépéseket tegyen az európai pénzek Orbán-kormány általi felhasználása miatt. Akkor meglehet, hogy Orbán bánni fogja a tusványosi beszédében szereplő faragatlan iróniát.

Magyarország regionális törekvéseivel kapcsolatosan Orbán azt mondta, hogy a székelyeknek és a kárpát-medencei magyaroknak nem kellene elvárniuk, hogy Budapest csináljon mindent. Orbán azt mondta, nemcsak egyirányú befektetéseket vár el, hanem Erdélyből Magyarországra irányulókat is, ami nem emlékszem, hogy más beszédekben is felmerült volna. Bár hivatalosan, Tőkéssel együtt dicsérte az erdélyi politikai pluralizmust, a függöny mögött minden bizonnyal nem nézi jó szemmel az EMNP és az RMDSZ, valamint más szervezetek közötti nézeteltéréseket. A magyar közösség egyesült hangja, mely a Fidesznek lenne alárendelve, fontos eszköz lenne az Orbán-kormány térségbeli hosszú távú tervében. Mi is pontosabban ennek a tervnek a lényege? Egyszerű, a magyar nemzet megerősítése „kis lépésekkel”, infrastruktúrába, kultúrába, identitásba és gazdasági fejlesztésbe történő befektetéssel. Orbán és elitje számára a magyar nemzet minden magyart jelent, függetlenül attól, hogy hol élnek, ami nyilvánvalóan normális dolog, de egy elleplezett, Bukarest (és Belgrád, Kijev, Pozsony) számára egyáltalán nem elhanyagolható árnyalattal az autonómiára és a területi szuverenitásra vonatkozóan. Orbán nem fogja egyhamar hangosan kimondani, de ezt akarja – formális szuverenitást azon területek felett, melyeket Trianon után elszakítottak Magyarországtól. Kis lépésekben, mert Magyarországnak, elmondása szerint nincs meg a szükséges ereje, hogy megvalósítsa ezt az integrációt, ahogy ő mondta, a beszédeit és szándékait ismerők számára felesleges diplomáciai udvariassággal.

Ami számunkra igazán aggasztó: Orbán azonosította Románia gyengeségét,

nevezetesen azt, hogy képtelen lehetőséget teremteni a polgárainak, akár magyarok, akár románok, különösen az infrastruktúra terén. Idővel, ha Orbánnak sikerül az infrastruktúra és a közlekedés (közvetlen Marosvásárhely–Budapest vagy Kolozsvár–Budapest légi járatok, közvetlen Budapest–Bukarest vasúti útvonal, ami a magyar Külügyminisztérium közleményében Budapest–Kolozsvár útvonalként jelent meg) és a kultúra (fesztiválok, események) terén uralnia Erdélyt, az új nemzedékek nagyobb természetes gazdasági vonzerőt éreznek majd Budapest, mint Bukarest irányában. Ugyanakkor Orbán azt mondta, hogy a bukaresti „politikai turbulenciák” miatt nem kerülhet sor olyan kétoldalú csúcstalálkozóra Romániával, melyen releváns párbeszéd történhetne. Gyakorlatilag nincs kivel tárgyalnia. Ebben is igaza van. Bár az Orbán által kínált illiberális rezsim megtizedelte az ellenzéki sajtót, megtámadta az akadémiai intézményeket, az igazságszolgáltatás függetlenségét, vallási kisebbségeket és így tovább, a kormányzásban mégiscsak kontinuitást és világos külpolitikai irányt tudott felmutatni, amire Románia az utóbbi években, talán az utóbbi évtizedben sem volt képes.

Orbán tudja, hogy Románia nem képes tartani a lépést a külpolitikai kontinuitás terén, legalábbis a nagy ügyekben, az energetikai folyosók és az infrastruktúra esetében, valamint azt is, hogy a kormányzásban egymást váltó, többé-kevésbé ragyogó ötletekkel előálló politikai frakciók közötti folyamatos harc őröli fel az országot. Nem tudom, hogy Alexandra, a Caracal város környékén brutálisan meggyilkolt lány esete eljutott-e a magyar kormányfőhöz, de az a magát – különösen rendkívüli helyzetekben – megszervezni képtelen román állam impotenciájának a tünete. Egy olyan pragmatikus, szofisztikált politikus, mint Orbán Viktor és kabinetje fel fogja használni ezt a gyengeséget, hogy kiszorítsa Romániát különféle pozíciókból, akár regionálisakból, akár európaiakból, hogy diplomáciai szempontból elszigeteljen bennünket, ezáltal

Bukarest hangja a magyar kisebbséggel rendelkező régiók szuverenitására vonatkozóan egyre haloványabb, Budapesté pedig egyre erősebb legyen.

Mit tehetünk? Nyilvánvaló, hogy a „majd mi megmutatjuk nekik”, „maradjanak a helyükön, mert különben újra elmegyünk Budapestig” típusú megoldások vagy üzenetek ostobák, infantilisak és veszélyesek. Meg kell értenünk, hogy Orbán stratégiája versenyjellegű, kapitalista, amelynek az erdélyi magyar etnikumú polgárok lelke és elméje a díja. Orbán él azzal, hogy idejön és magyarországi tetteit dicséri, miközben nincs közvetlen felelőssége az erdélyi magyar etnikumúak kormányzását illetően, míg a román kormánynak nem sikerül hatékonyan kormányoznia őket, mint ahogy ezt egy szomorú antidiszkriminációs állapotban a román polgárokkal sem képes megtenni. Következésképpen e régiók (és az összes ottani polgár) jó kormányzása a legjobb fegyver. Egy Kárpát-medencét az ország déli részével összekötő autópálya gazdasági szempontból csodákat tenne. Szintén hasznos lenne pénzt fordítani a román–magyar egységet hirdető fesztiválok és kulturális események szervezésére. Ahogy arról számos Kovászna, Hargita, Maros és Kolozs megyei személlyel beszéltem, a románok és a magyarok jól megértik egymást, számukra ezek a címkék és különbségek nem léteznek, következésképpen a jó együttélés hirdetése szerves és meggyökeresedett alapra épülne.

Rögtön a beszéd után mentem el, de előtte még készítettem néhány fényképet a színpadról és a tömegről. Furcsa érzés maradt bennem. Egyrészről kellemesen meglepett a Tusványoson megtapasztalt nyitott, fesztivál-, ünnepjellegű hangulat.

Egyetlen pillanatig sem éreztem, hogy másképp tekintenek rám, vagy bánnak velem, mert románul beszélek.

Ez senkit sem érdekelt. Másrészről aggodalommal töltött el Orbán régióval kapcsolatos hosszú távú elképzelése, melyből Románia egyelőre hiányzik. A Bukarestbe vezető úton (apropó infrastruktúra, a DN1A, a DN1 már nem alternatíva) megtapasztalt hűvösség és eső optimizmust lehelt belém. Ne feledjük, hogy csaknem 20 millió román van az országban és további csaknem 10 millió az országon kívül, a diaszpórában és a történelmi közösségekben, ami óriási potenciált jelent egy kiegyensúlyozott és intelligens vezetőség számára, mely az életszínvonalat, a geopolitikai befolyást, az élet minőségét és más kérdéseket tekintve nemcsak Magyarországot előzhetné meg, hanem Lengyelországot és Közép- és Kelet-Európát is.

Ezen értékelést illetően a szubjektivizmus rabja vagyok és ezért nem kérek elnézést. Szeretem a trikolórt és ez nem jelenti azt, hogy Románia bármelyik szomszédját gyűlölném, ellenkezőleg, Magyarország, Ukrajna, Bulgária biztonsága és jóléte hozzájárul Románia biztonságához és jólétéhez. Úgy gondolom, hogy Románia továbbra is Délkelet-Európa alvó óriása marad, egy államférfiakkal, nem pedig korrupt ideiglenes vezetőkkel benépesített politikai nemzedékre várva, mely felemel bennünket abba a helyzetbe, melyet megérdemlünk, ezzel tisztelve meg azok emlékezetét, akik ebben hittek 101 évvel ezelőtt.

(A szerző szinte teljesen ismeretlen, egyetlen eddigi, valamennyire említésre méltó megnyilvánulása, magyar ügyekben, de amúgy is, egy interjú volt az Adevărul számára Szávay István Jobbik-alelnökkel. A szerző által jelzett román és angol nyelvű, aláírásával senki által sem vállalt anyagokat tartalmazó honlap, a 45North.ro viszonylag új és a szakmaiság benyomását kívánja kelteni, de valójában csak a szerző korábbi tevékenységeit (is) tükröző román nyelvű Magyarország- és Orbán Viktor-ellenes szövegekhez szolgál álcaként, az angol nyelvű anyagok ugyanis csak innen-onnan összeollózott cikkek – a szerk.)