Lehet, nem ártana többségi polgártársainknak is megtanulni magyarul. Például azért, amiről ez a történet szól.
Nemzetközi vonaton ülnek, a jegyellenőr meg akarja önöket büntetni, és nincs semmilyen közös nyelv. Azt hiszem, ismerős ez a helyzet, vagy ha önökkel még nem történt ilyesmi, másoktól már hallottak erre példát. Egyik olvasónk, az olteniţai Alexandru Cazacu elmeséli, hogy egy ilyen helyzetbe kerülve miként segített neki egy kétnyelvű, más etnikumú honfitársa. Vagy, ahogy ő nevezi, egy „védőangyal”.
Elődeim – anyai és apai ágon egyaránt (amennyire vissza tudok tekinteni) – románok voltak, némi bolgár beütéssel. Tehát semmi (de abszolút semmi) kapcsolatom sem volt magyarokkal (területi származásuktól függetlenül), de ezzel az elektronikus levéllel szeretnék köszönetet mondani egy magyar etnikumú nagyváradi lánynak. Nagy „köszönetet!!!
Tavaly ősszel Budapestről tartottam hazafelé, a Keletiből helyi idő szerint 16 órakor induló és Nagyváradra este 11 órakor megérkező vonattal. A cég küldött ki, hogy találkozzam egyik osztrák ügyfelünkkel, tehát hivatalos úton voltam, és az odaúton repülővel utaztam Nagyváradig, majd vonattal Budapestig, mert így olcsóbb volt – legalábbis ezt mondták –, bár majdnem nagyon sokba került nekem, ahogy az majd kiderül. A visszaútra szóló jegyet a titkárnőnk vásárolta interneten a CFR/MÁV-tól. A vásárlás rendben volt, de csak a helyfoglalás kartonját adta át, a jegyvásárlásról szóló igazolást nem.
Megérkezett a jegyellenőr, ránézett a jegyemre és elkezdődött a show. Én a voltam a hibás. Gyorsan felhívtam a céget és elektronikus postán elküldték a mobiltelefonomra a számlát (a kifizetés bizonyítékát). De hiába. Először is nagy meglepetés volt számomra, hogy semmilyen idegen nyelven sem beszéltek. (Nem számít, melyiket, az angolt, a franciát, az olaszt, melyen elboldogulhattunk volna.) Nem akarom azt mondani, hogy nem akartak, bár nemzetközi vonatról volt szó, még ha két keleti ország közötti is. Következésképpen úgy döntöttek, megbüntetnek. Elfogadtam, bár folyamatosan mutattam a telefonom képernyőjén a jegyek számláját, valamint azt, hogy a CFR nem valószínű, hogy ideadta volna nekem a jegyet, ha nem fizettem volna ki. De csak azért, hogy megszabaduljak ettől a cirkusztól, úgy döntöttem, hogy inkább kifizetem az 50 eurós bírságot, melyet a MÁV-os jegyellenőr urak határoztak meg. De kártyával akartam fizetni, méghozzá nagyon egyszerű okból. Csak 15 euróm és 100 RON-om volt. A kártyámon volt kb. 250 euró, de nemet mondtak: nincs kártyaolvasójuk. Következésképpen le akartak szállítani a határnál, és át akartak adni a magyar rendőrségnek. Elképzelhetik, milyen gondolatok cikáztak az elmémben arról, ahogy magyarázkodom a szomszédos állam egyik rendőrőrsén (csak a feleségemre és a gyermekemre tudtam gondolni és nem tudom miért, egy magyar–román társalgási szótárra, amelyre most nagy szükségem lett volna). Ennél nagyobb rémálom nem is lehetett volna!
E műsor közepette – hiszen engem nézett, el tudom képzelni, hogy mit gondolva, az egész kocsi – igazi védőangyalom akadt, de nem egy láthatatlan, pufók és lebegő, hanem egy hús-vér változat, aki mögöttem ült: egy fiatal nagyváradi hölgyről volt szó, aki éppen hazafele tartott. Ő mindent lefordított a jegyellenőr uraknak, volt olyan kedves, hogy a cégem alkalmazottainak is elmagyarázta, mi a helyzet, és általában véve szinte hihetetlenül segítőkész és türelmes volt. A magyar oldal utolsó előtti állomásán (azt hiszem, Szolnokon), amikor váltás volt a jegyellenőröknél és átadtak az újaknak, újra lefordította nekik a helyzetemet, ugyanazzal a türelemmel és jóindulattal. Szintén neki köszönhetően a határig „rendeztük” a dolgot az új magyar jegyellenőrrel, ahogy azt Romániában is el szokták a dolgokat „rendezni” a „kalózzal”. A biharpüspöki vám után a román jegyellenőrök (paradox módon) megnézték a jegyemet és nem mondtak semmit.
Búcsúzóul, újra kifejezve hálámat a nagyváradi kisasszonynak (akinek a nevét sem tudtam meg), köszönetképpen átadtam neki egy süteményt (melyet a Keletiben vettem) és egy folyóiratot, melyben éppen két nappal korábban jelent meg néhány versem. (Óriási örömömre, főleg úgy, hogy a folyóiratot éppen a bukaresti indulásom napján vettem meg, és nem volt időm hazavinni.)
U. i.: Szintén ez a kisasszony, akinek elmondhatatlanul hálás vagyok, egy adott pillanatban megpróbálta megmagyarázni a jegyellenőrök viselkedését: „Közismert, a magyarok a világ kezdete óta gyűlölik a románokat, a románok pedig a magyarokat.” Azt válaszoltam, hogy: „Tényleg?” „Az biztos”, válaszolta, szinte nevetve.
E tapasztalat óta továbbra is csak a tartós emberi értékekben hiszek, melyeknek nincs közük a nyelvhez. Születésedkor nem te döntesz arról, milyen szülőkhöz, területhez, nyelvhez és kultúrához tartozol. Csak élhetsz velük, vagy sem. Ezen kívül, gondolom én,
Csak emberek vannak, akik aztán képesek meghatározni a különbséget a fejlődés és a stagnálás között. Én ténylegesen is ezt hiszem, ez nem édelgés vagy szájhősködés részemről. Ennek bizonyítéka éppen ez a megtörtént eset, de főleg ez a nagyváradi ismeretlen lány, aki – gondolom én – reprezentatív a MagyaRomániások szellemére”.
A cikket olvasónk, Alexandru Cazacu írta, a bevezetőt Sever Ioan Miu és BurePişta, a MagyaRománia szerkesztői. A szerkesztők által kifejtett vélemények nem tükrözik kötelező módon az egész MagyaRománia csapat álláspontját.
Szintén BurePişta írta a zárszót is:
Mi is köszönjük, Alexandru, hogy megosztottad velünk a tapasztalatodat, és gratulálunk az ismeretlen hölgynek, aki bátorságot tanúsított és közbelépett egy olyan helyzetben, amelyhez semmilyen személyes érdeke nem fűződött. Sőt, megmutatta az egyik tényleges előnyét a kisebbségi létnek Romániában, a több nyelv ismeretét. Osszátok meg, talán ezek a köszönetek és őszinte gratulációk hozzá is elérnek!
Ha van ilyen történetük, melyben a nyelvnek, vagy az etnikumnak központi szerepe volt egy gond megoldásában, ne habozzanak ezt megírni a maghiaromania@gmail.com címre.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.