Migránsválság: Románia a dilettantizmus netovábbja

A Smart Politics bemutatja, milyen tanulságai vannak a menekültválságának a politika, a társadalom és a média számára.

Mindenekelőtt, egy rövid fogalomhasználati lecke. Nemcsak azért, mert a kifejezések pontos ismerete nélkül nem lehet jó elemzést készíteni, de Romániában az utóbbi hetek szómámorát a használt fogalmak pontatlan értelmezése is okozta.

Ennek megfelelően, az ENSZ megfogalmazása szerint, migráns bármely személy, aki ideiglenesen vagy tartósan olyan országban él, mely nem a szülőhazája és jelentős társadalmi kapcsolatokat alakított ki ezzel az országgal. A forrás itt megtalálható.

Ugyanakkor az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Ügynöksége, az UNHCR az 1951-es menekültügyi egyezmény meghatározását használja, és azt mondja, hogy az a menekült, akinek alapos joga van attól félni, hogy faji, vallási, nemzetiségi, bizonyos társadalmi csoporthoz, vagy bizonyos politikai véleményhez való tartozása miatt üldözhetik, annak az országnak a területén tartózkodik, melynek állampolgárságával rendelkezik, és képtelen az adott ország védelme alá helyezni magát, vagy e félelem miatt nem helyezheti magát azon ország védelme alá. A forrás itt megtalálható.

Tehát most, hogy már ismerjük a meghatározásokat és, ami még fontosabb, a migránsok és menekültek közötti alapvető fogalmi különbségeket, nem tehetünk úgy, mintha nem látnánk, hogy az utóbbi hetek vélemény- és szómámora nagyon kevéssé volt dokumentálva, és nagyon kevéssé, szinte egyáltalán nem volt objektív tényekkel megalapozva.

A menekülválság leckéi a politika számára

A menekültválsága lakmuszpapírként működött a román politika számára, és e reakció alapján levonhatunk néhány részkövetkeztetést.

1. sz. lecke: Szinte nulla Románia intézményi képessége ennyire fontos témák megértésére és kezelésére

Nemcsak az bizonyosodott be, hogy egy angol hírlap – amint Klaus Johannis önhitten megjegyezte – tájékozottabb az Elnöki Hivatalnál, tekintettel arra, hogy az angolok és a Johannis elnök által bemutatott számok között ég és föld volt a különbség, de az is, hogy intézményi szempontból messze állunk egy eljárásokon alapuló ügykezeléstől.

Először is, a dolgok átláthatóbbak is lehettek volna. Senkinek sem került volna semmibe, ha a román közvéleményt tájékoztatják az európai partnerekkel szemben kezdeményezett bármilyen kommunikálásról, legalább az európai szinten felmerült lehetőségek becsületes bemutatásával. Semmibe sem került volna, ha lerakják egy szilárd válságstruktúra alapjait (a kormány bátortalan próbálkozásain túl), tekintettel arra, hogy eddig napi háromszor ülésező válságstábot állítottak fel mindenféle témákban, a nagy hőségtől a túl sok havazásig. Semmibe sem került volna, ha a hatóságok, felülről lefele, elindítanak egy kampányt a közvélemény tájékoztatására.

Mindent egybevetve, Románia továbbra sem érett országként viselkedik, hanem olyan egyetemi hallgatóként, akinek be kell mutatnia egy projektet és már csak egy-két napja maradt a leadásig.

Mindezekhez társul még a külpolitikai álláspontok artikulálásának állandó gondja, melyek elképzelést és vezetőképességet mutatnának, nem pedig azt, hogy gyenge és felületes módon fogják fel Románia külpolitikai dimenzióját és koncentrikus érdekköreit. Klaus Johannis sokat volt külföldön, fontos kétoldalú kapcsolatokat alakított ki és – biztosan – jelentős összeköttetései lettek. De úgy tűnik, ez nem igazán használt neki a menekültválságában, amitől inkább tűnt polgármesternek, mint elnöknek (ezt aztán Băsescu volt elnök rögtön ki is használta).

2. sz. lecke: Klaus Johannis vagy csökönyös, vagy naiv.

Az 1.785 menekültes fétis – mert fétisnek tűnik annak alapján, hogy Johannis elnök mennyi energiát és kommunikációt fektet ebbe a számba – két dolgot árul elő a cotroceni-i lakóról:

1. Johannis elnök inkább könyvelői és nem politikai módon közelíti meg a kérdést. Ha az államfő nem érti meg, hogy a Cotroceni-palotában csak politikai megközelítések lehetségesek, akkor ez négy nagyon hosszú és nagyon nehéz év lesz számára. De talán még ennél is súlyosabb lesz, hogy arra fog ébredni, politikai tőkéje mélységesen megkopott, ami az Achilles-sarkának bizonyulhat.

2. Johannis elnök naiv, ha azt hiszi, hogy Európában túl sok sikere lesz szűkkeblű könyvelői érvekkel és szerződési szövegek idézésével, melyeket olyan ütemben ismertet, mint egy formaságot teljesítő ügyvéd a vádlottak padjánál. Minden alku tárgya, az EU eddig már megtanulta és több ezerszer alkalmazta is ezt, és aki nem nyitott az alkudozásokra, az irrelevanciára ítéltetett. Vagy te vezeted a vitát, közös nevezőket és partnerségeket alakítsz ki, vagy megvárod, hogy csatlakozhass a domináns állásponthoz. Ha nem vagy képes alternatívát kínálni, akkor inkább nem szólsz bele.

Hangsúlyozni kell még valamit: egy korábbi elemzésünkben megjegyeztük, hogy az elnök gondosan választja ki a csatáit, mert az a célja, hogy a 2016-os és 2019-es választásokra őrizze meg a bizalmi tőkéjét. Azt, ahogy az elnök a menekültválságában előállt, mint ahogy a tisztségviselői fizetések megemelésekor is, semmiképpen sem lehet német óvatosságnak minősíteni (hogy mi is sztereotípiákkal éljünk). Egy látszólag könnyű győzelem, melyet az elnök sietett besöpörni, végül teljesen másnak bizonyult.

3. sz. lecke: A román baloldalból teljesen kihalt a szolidaritás.

Mindazok, akik arra panaszkodtak, hogy a romániai pártoknak nem nagyon van politikai doktrínájuk, most gyertyát gyújthatnak bármely politikai ideológiai elem emlékére, melyet viszontlátni szerettek volna a pártoknál. Liviu Dragneával és a PSD-sek 99 százalékával az élen, akiknek alkalmuk volt ebben az időszakban üzeneteket megfogalmazni, a román baloldal mindent elkövetett annak bizonyítására, hogy szinte semmilyen szolidaritás nem szorult belé a nehéz helyzetben lévők iránt. Annyira erős és pregnáns volt ez a baloldal által kimondott és kimutatott szolidaritáshiány, hogy már a román politika egzotikus figurái számára sem maradt hely. Egy adott pillanatban Victor Ponta megpróbált egy tisztességes állásponttal kilógni a sorból, de gyorsan rendre utasították.

Liviu Dragnea budapesti megjegyzései, miután a labdarúgó válogatott mérkőzése előtt meglátogatta a menekülteket, még egyszer bebizonyította, mennyire konzervatív ez a párt. A PSD elnöke a PRM-szálon (Nagy-Románia Párt – a szerk.) érkezett választóknak beszélt és semmiképpen sem a fiatal haladáspártiaknak, akiket állítólag magukhoz vonzana.

4. sz. lecke: Ha egy román politikusnak alkalma van kimondani egy hülyeséget, akkor ki is mondja.

A menekülteknek adott német nyelvleckék, az angoltudásukra és a karórájukra való rácsodálkozás mellett az utóbbi két hét A politikusok ostobaságokat beszélnek végtelen műsora volt.

Ezeknek a teljesen szerencsétlen, ha nem éppen idegengyűlölő kijelentéseknek, sajnos, semmilyen választási következményeik nem lesznek, mert a román közvélemény sem képes megbüntetni az azonnali érdekeitől távol álló kisiklásokat. A román politikusok sem a globális, sem a kényes ügyeket nem értik, mert vagy nincsenek ínyükre, vagy nincs szemük erre, vagy nincs fülük meghallani a tanácsadóik üzeneteit. Tény, hogy hosszú távon nem maradhat következmények nélkül környezetünk meg nem értése.

Még mindig várunk azokra a politikusokra, akik nemcsak követik azt a közönséget, mellyel a közvélemény-kutatások révén kapcsolatba kerülnek, hanem nevelik is azt, akik megpróbálnak olyan értékekre hivatkozni, mint az emberiesség és a szolidaritás. Senki sem tud felülemelkedni a dolgokon, mindenki az előítéletek hullámát akarja meglovagolni. Nulla esély van a vita új keretekbe helyezésére , továbbá a közvélemény más kategóriáival is kapcsolatba kerülni.

5. sz. lecke: Nem tudunk egy asztalnál játszani az európai nagy fiúkkal.

Románia úgy játszott, mint egy provinciális ország, nagyjából úgy, mint egy pincér, aki elpuskázza esélyét a borravalóra, mert jogtalanul megterhelte a számlát egy zsömlével. A Schengen vs menekültek alku, és az a hajthatatlan mandátum, mellyel a belügyminisztert kiküldték, azt mutatja, még távol állunk attól, hogy európaiul (vagy brüsszeliül) beszéljünk és képesek vagyunk kisszerű bosszúkért feláldozni jövőre vonatkozó érdekeinket. Ez túl kevés egy olyan ország igényeihez képest, mint amilyen Románia.

Ennek az lesz a következménye, hogy majd szépen mosolyognak Romániára, de eltávolodunk – talán végleg – azoktól a zárt szobáktól, ahol a nagy döntések születnek és úgy fognak bánni velünk, ahogy viselkedünk, határországként, olyan provinciaként, melyet inkább megtűrnek, és nem igazán bátorítanak arra, hogy vállaljon nagyobb szerepet egyre kényesebb ügyekben. Azt fogják gondolni, hogy Románia ennyire képes, nincs értelme túl sokat foglalkozni vele.

A menekültválság leckéi a társadalom számára

1. sz. lecke: A románok jók, szorgosak, bátrak, vendégszeretők, adakozók és befogadók, de nem túlságosan.

A románokkal kapcsolatosan leggyakrabban használt klisé az, hogy peches, de – a fogalom mélyen keresztényi értelmében – adakozó és befogadó nép. Semmi sem mond jobban ellent ennek a klisének, mint az utóbbi hetek történései, a közösségi média pedig aggasztó viselkedések hangzó dobozává vált.

Így hát, a kérdés a következő: tényleg tükör elé akarunk állni, vagy teljesen elégedettek vagyunk azzal, hogy alapító mítoszokban dagonyázzunk és kliséket tekintsünk abszolút igazságoknak? Romániában mérhetetlen az introspekció szintje, de nem tűnik úgy, hogy ezen változtatni szeretnénk, mert különben kérdéseket tennénk fel magunkról és a világ más embereiről és talán meglátnánk, hogy pontosan úgy viselkedünk, ahogy nem szeretnénk, ha mások látnának minket: első generációs vidéki suttyókként, akik röhögnek és ujjal mutogatnak, ha másokat bocskorban látnak.

A gazdasági migránsaink jobbak a menekültjeiknél, nagyjából ez volt az üzenet. Fájdalmas az empátia és a becsületes múltba nézésünk hiánya. Mint ahogy az is fájdalmas, hogy a diaszpóránk nem aktívabb a közéletben, hogy neveljen és több szolidaritást kérjen. De még van idő.

A menekültválság leckéi a sajtónak

1. sz. lecke: Az európai intézmények túl távoli források.

Még jó, hogy a Daily Mail-nek és az El Pais-nak van elektronikus változata, így mi is hozzáférhetünk európai intézményekből származó forrásokhoz, mert különben a menekültválság megmutatta a román sajtó korlátait. Vannak forrásaink a politikában, az igazságszolgáltatásban, bárhol, de kevésbé ott, ahol számít, az EU intézményeiben. Romániának van 5-6 hírcsatornája, néhány újságja, több száz, vagy ezer híroldala, de szinte nulla informális hozzáférése a kényes európai információkhoz, a Románia és Európa számára kényes pillanatokban.

2. sz. lecke: Meghatározások…

A cikket a migránsok és menekültek meghatározásai közötti különbségekkel kezdtük, éppen azért, mert a szómámor, többek között a médiáé is, megkerült egy fontos területet: a konceptuális pontosságot, a kifejezés pontosságát és – ami a legfontosabb – a dokumentálódás pontosságát. Bárki képes könnyfakasztó történeteket tálalni a menekültekről, ezek a human interest stories, ahogy a szerkesztőségekben mondják. Ennél sokkal nehezebb az okok és a kontextus pontos dokumentálása.

3. sz. lecke: Valakinek nevelnie kell a románokat, de nem nekünk.

A román média nagy kudarcot vallott egy elemi küldetésben, melynek során nemcsak azt kellett volna megmagyaráznia, hogy kicsodák (a menekültek), mit (akarnak ők), de főleg azt, hogy miért (mi a kontextus a MENA-térségben) (MENA – angol betűszó, jelentése: Közel-Kelet és Észak-Afrika – a szerk.). Így aztán a román média inkább bárki másra bízta a románok nevelését, és visszavonult a kényelmes, de teljesen kötelezettségek nélküli nézői szerepbe. Azért ez meglehetősen kevés a demokrácia őrkutyája részéről.