Sok Charlie született az utóbbi napokban. De nem mindenki az.
A „Je suis Charlie”-kampány 2015 első jelentős mémje. Az a vágy, hogy szolidaritást vállaljanak a Charlie Hebdo újságíróival, a terrorista támadás áldozataival, keresztül-kasul eluralkodott a világon, a nem kormányzati szervektől a művészekig, a tinédzserektől az államfőkig. „Je suis Charlie”-t látunk ma mindenhol, a tévében, az újságokban, a Facebookon és a Twitteren, a többezres tüntetéseken.
Én viszont tartózkodom az ilyenfajta szövetkezésektől és öncímkézésektől. És erre legalább öt okom van. (Bár mások bizonyára többet is találnának.)
1. Elítélem a dzsihádista terroristák által elkövetett aljas gyilkosságot. De nem tudom támogatni a Charlie Hebdo újságíróinak karikatúrái által képviselt
Agnosztikus vagyok, de képes vagyok tiszteletben tartani mások ideológiai és vallási döntéseit. Megértem a keresztények Jézus Krisztushoz való ragaszkodását, mint ahogy megértem a muzulmánok Mohamedhez való kötődését is. Kész vagyok bírálni a vallást és a bigottságot, érvekkel rámutatni a vallási elképzelések ellentmondásaira, bírálni a fanatizmust, de nem vagyok hajlandó tudatosan sérteni a szentnek tartott jelképeket. E tekintetben a Charlie Hebdo-sok karikatúráikkal túlléptek a jó ízlés határain és vulgáris módon megsértették több millió vallásos ember érzéseit. És attól tartok, nem tudok szolidáris lenni azzal, amit tettek. Én nem vagyok Charlie.
2. Néhány éve konferenciákat szerveztem a szólásszabadságról és ennek fontosságáról egy modern társadalom felépítésében. Nagyon jól tudom, hogy a szólásszabadság a demokrácia egyfajta sine qua non-ja. De azt is megértettem, hogy mindenhol és mindenben van egy határ, amit
Az az önkifejezés, mely szabadságát kizárólag arra használja fel, hogy csapást mérjen és sértegessen, az az önkifejezés, mely maliciózusságból táplálkozik, könnyen válik konstruktívból és haladóból destruktívvá és retrográddá. Senki sem érdemel golyót a fejébe azért, mert gonoszkodó dolgokat ír, bármennyire utálatosak is lennének azok; talán még egy orrba vágást sem. Az, ami a Charlie Hebdo újságíróival történt, azt hiszem, a század egyik legszörnyűségesebb és megbocsáthatatlanabb gyilkossága. Sajnálom őket, de mégsem tudok azonosulni azzal a szabadságukkal, hogy folyamatosan és szándékosan sértegessenek. Elítélem a gyilkosságot, de a gyilkosságokat generáló provokációkat is helytelenítem.
3. Számos cikket írtam az Európát az iszlamizálódás által fenyegető veszélyről. Ez az európaiak rasszi identitására is, keresztény vallásukra is és a társadalmi–gazdasági stabilitásra is veszélyt jelent. Az európaiakat, paradox módon, meglepték a szintén általuk néhány évtizede bátorított bevándorlás és a multikulturalizmus következményei. Most, hogy arra ébredtek, hogy néhány millió muzulmánjuk van odahaza, hisztérikusan igyekeznek tenni valamit, hogy
Amennyire kényes Európában az identitárius és társadalmi helyzet, nagy hiba azt hinni, hogy a gyűlölet diskurzusának terjesztésével és a szembenállók elembertelenítésével meg tudjuk oldani ezt a gondot. Márpedig a Charlie Hebdo-sok karikatúrái és üzenetei elembertelenítési elemeket tartalmaznak. Miután a XX. század mindnyájunknak bebizonyította, hogy a gyűlölet diskurzusával és az elembertelenítés taktikájával milyen könnyen lehet konfliktusokat, sőt akár genocídiumokat és etnikai tisztogatásokat okozni, úgy vélem, a XXI. században egy tisztességes ember számára elfogadhatatlan, hogy nyíltan szolidaritást vállaljon ilyesmivel.
4. Láttam a Charlie Hebdo-sok néhány karikatúráját és úgy véltem, az obszcenitás, az ízléstelenség és az alávalóság mintapéldányai. Csodálkozom, hogy érett és komoly, nemzetközi szintű művészeknek tartott emberek megengedhettek maguknak ilyenfajta utálatosságokat. Talán én értelmezem másképpen, helytelenül vagy anakronisztikusan a polémia művészetét és a karikatúrák vizuális és konceptuális esztétikáját. De inkább megmaradok a polémia és az esztétikum saját értelmezésénél, semmint, hogy egy rakás, a „merész újságírás” formájának tartott vulgaritással szövetkezzem és vállaljak szolidaritást. A merészség néha pofátlanságot is jelent.
5. A „Je suis Charlie” nagyon hamar egyfajta divattá vált. Illik szolidaritást vállalni a terrorista támadás áldozataival. A szolidaritás jó, csodálatos, emberi. Csak ne legyen
Vagy, ahogy rengeteg, kisebb-nagyobb politikus esetében történik, ne legyen az üzenetek megfogalmazásának és a saját imázs fényesítésének mocskos (és ugyanakkor tökéletes) platformja. A nemzeti és nemzetközi politikában rendszeresen végeznek pestis idején PR-tevékenységet. A Charlie Hebdo-eset nem képez kivételt. Könnyű most néhány tízmillió alakkal együtt „Je suis Charlie”-t kiáltani. Ez a „bátor” kiállás bohóckodás és végtelenül kis kockázattal jár. A dzsihádisták nem szervezhetnek egy-egy terrorista tettet minden egyes tüntető miatt. Adjuk meg a Charlie Hebdo újságíróinak, „ami a császáré”: annak alapján, amit tettek, óriási, talán őrült bátorság volt bennük. Kevesen tudnak olyanok lenni, mint ők. És nem is kell. Ők a Charlie-k és megbűnhődtek érte. Ne tulajdonítsunk magunknak olyan bátor tetteket, melyek nem illetnek meg minket.
A Charlie Hebdo újságírói elleni terrorista támadás egy újabb lecke mindannyiunknak. Mindenki a maga módján értelmezi. Számomra ez a lecke azt jelenti, hogy ebben a törékeny világban próbáljuk megőrizni az egyensúlyt. És minden alkalommal, amikor elítélünk egy szélsőséget, ne úgy tegyük, hogy átállunk egy másik szélsőség barikádjára. Az igazság, míg ennek ellenkezőjét be nem bizonyítják, valahol középen van.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
A kommunista rezsim nemzeti korszakában sokan és sokat dolgoztak azon, hogy Doboka várába valahogy beültessenek egy bizonyos (román) Gelut. Össze is jött az elvtársaknak. Megnéztük, mi van ott ma.
Óránként 210 kilométeres sebességgel száguldott egy autós vasárnap az A1-es jelzésű dél-erdélyi autópálya Déva és Nagylak közötti szakaszán – közölte a rendőrség.
Pattanásig feszülő idegek a forradalom előestéjén: Bogdan Mureșanu első, remek nagyjátékfilmje igazi közönségkedvenc.
Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap este Kézdivásárhely közelében. Három személy megsérült, egy közülük a roncsok közé szorult.
Koltai Róbert színművész, a magyar színházi és filmes szakma kiemelkedő, jól ismert alakja a 24. Filmtettfeszt alkalmából érkezett Kolozsvárra élet- és alkotótársával, Gaál Ildikóval.
Hallgatólagosan elfogadta hétfőn a szenátus a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvénytervezetét arról, hogy a többségi nemzethez tartozó állampolgárok a nemzeti kisebbségekével azonos feltételek mellett alakíthatnak egyesületeket.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.