Mert a börtöntől sokkal, de sokkal jobban retteg.
Úgy tűnik, a kormánykoalícióhoz tartozó parlamenti képviselők nem akarnak visszakozni az igazságügyi törvények esetében, melyek módosítását már el is kezdték, elsőként egy ellenzék által alkotmányellenesnek tartott különleges bizottság keretében.
A vasárnap esti masszív tüntetés, amelyen nagyjából 50.000 embert vett részt Bukarestben és valószínűleg még legalább ennyi az ország nagyvárosaiban, nem változtatta meg a kormánykoalíciót alkotó pártok, a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) és az ALDE (Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) vezetőinek elhatározását.
A két párt azért akarja módosítani az igazságügy alapvető törvényeit, hogy manipulálhassa ezt az utóbbi tíz évben teljes függetlenséghez jutó területet.
A hatályban lévő törvények jelenleg az elnöknek adnak lehetőséget arra, hogy a főügyészek, illetve a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék elnökének személyéről döntsön.
Románia elnöke egyáltalán nem díszlet, még akkor sem, ha a javaslat a szakminisztertől érkezik és átmegy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácson (CSM) is. Egyrészről az elnök felelősséget vállal a kinevezésükért és közvetve a teljesítményükért is, másrészről specifikus eszközei vannak megvizsgálni a jelölteket, hogy zsarolhatók-e, nem dolgoznak-e valamelyik pártnak, egy idegen államnak, egy érdekcsoportnak, vagy akár a szervezett bűnözésnek.
Az elnök kiegyensúlyozza a dolgokat és fontos szűrő a jogi rendszer egészsége számára. Az emberek szeptember óta, amikor Tudorel Toader miniszter javaslatokat tett e törvények módosítására, szinte minden vasárnap utcára vonulnak tiltakozni, de az ő véleményük nem számít.
az intézmény működéséről szóló törvény módosításával.
A bukaresti parlamenti képviselők az előző napokban követett irányvonal mentén megszavazták, hogy Románia elnöke többé nem utasíthatja vissza bírók ügyésszé és ügyészek bíróvá kinevezését. A PSD és az ALDE egyelőre meghagyták az elnöknek a főügyészek kinevezésének hatáskörét, a saját javaslatukat szavazva le, hogy ne hajtsák a tüntetők malmára a vizet, de lehet, hogy ez az engedmény csak időhúzás és a dolgok a plenáris ülésen a PSD vezetője, Liviu Dragnea által kívánt formába kerülnek vissza, aki ellen az utca dühe irányul.
és amikor hétfőn azt kérdezték tőle, hogy bízik-e az OLAF-ban (Európai Bizottság Csalásellenes Hivatala), azonnal határozottan és igennel válaszolt. Az OLAF átiratot küldött a korrupcióellenes ügyészeknek, melynek alapján több személyt, köztük Liviu Dragneát is az európai pénzek elsikkasztásával vádolnak.
Az OLAF által felfedezett csalás meghaladja a 20 millió eurót. A DNA ügyészei a múlt héten zár alá helyezte Dragnea vagyonát arra az esetre, ha a bírók bűnösnek találják és a kár megtérítését írják elő.
A kormányfő a Parlamentre mutogat, mert ott folyik a vita az adótörvényről, melyet azért mégiscsak a kormány fogadott el sürgősségi rendelettel, mint ahogy az igazságügyi törvényeket módosító csomagról is.
Az Egyesült Államok nagykövete, Hans Klemm újra hangot adott Washington e módosításokkal szembeni aggodalmainak.
Azt mondta, hogy a térségben „Románia rendelkezik a leghitelesebb korrupcióellenes harccal” és bár még sok tennivaló van, „Románia kitűnő eredményekkel rendelkezik a korruptak megbüntetését illetően”.
Az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság pártjuktól függetlenül indított eljárásokat politikusok ellen, az amerikai nagykövet pedig attól tart, hogy mindezek megváltoznak majd azzal a tervezettel, amiről most a parlamentben vitáznak.
a néhai diktátorhoz, Nicolae Ceauşescuhoz hasonlóan Románia belügyeibe való beavatkozásról beszélve.
Lehetséges, hogy a bukaresti hatalom továbbra is egyformán semmibe veszi majd a Nyugatot és az Utcát, hogy elérje a céljait és rátegye a kezét az igazságszolgáltatásra.
A PSD vezetője, Liviu Dragnea most az újabb DNA-s aktájától jobban fél, mint a tüntetésektől, ezért mindent elkövet majd, hogy megússza.
Az igazságügyi törvények módosításával alapjaiban változtathatná meg a DNA-t, amit sok büntetőügyes társa is támogat.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.