// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Mi kell a románoknak?

// HIRDETÉS

Hát az biztos, hogy új pártok nem kellenek nekik. Csak új politikus-arcok. Mint a képen, olyanok.

A románoknak inkább pragmatikus, mint idealista elvárásaik vannak a politikai osztály megváltozásával kapcsolatosan, legalábbis ezt mutatja az INSCOP Research felmérése.

A románok 73,3 százaléka szerint szükség van a politikai osztály megváltozására. 15,4 százalék szerint nincs, de ez nem jelenti azt, hogy a románoknak ez a 15,4 százaléka elégedett lenne a politikai osztály teljesítményével – ez az arány magába foglalja a politikával szemben általában csalódottakat, tehát azokat is, akik szerint semmi sem oldódik meg a politikusok lecserélésével.

Ami a közvélemény új pártok létrehozásához való viszonyulását illeti, a vélemények a következőképpen oszlanak meg. Az alanyok 42,8 százaléka úgy véli, nincs szükség új pártra, mert csalódást okozott az összes utóbbi időben megjelent új párt. 24,6 százalék azt mondja, hogy minden most létező romániai pártnak el kell tűnnie, és újakkal kell felváltani őket. 24,5 százalék szerint pedig új pártokra van szükség, de nincs esélyük fennmaradni a már létező pártok között.

Darie Cristea, az INSCOP programkoordinátora: „Megfigyelhetjük, hogy nincs alapvető – inkább csak konjunkturális – ellenállás az új pártok megjelenésével szemben. Nem túl magas (8,1 %) a nem válaszolók aránya, tehát a jelenlegi román pártrendszerhez kötődők aránya sem jelentős.

Az első választási lehetőség mellett döntő 42,8 százalék sem tekinthető az új párt/pártok megjelenését teljes mértékben ellenzőnek, az ő esetükben inkább annak pragmatikus mérlegeléséről van szó, hogy egy új párt mennyire jelentene életképes politikai alternatívát. Tény, hogy az utóbbi időben megjelent politikai pártok nem bizonyultak életképesnek és nem mutatott jelentős növekedést. Pontosabban nem hozták az elvárt növekedési mértéket. Ennek lecsapódását látjuk a közvélemény szintjén”.

Ha összeadjuk a második és a harmadik válaszlehetőséget választók arányát, akkor a megkérdezettek 49,1 százalék támogatja új pártok megjelenését, ami azt jelenti, hogy amennyiben tisztázzuk a közvélemény e hipotetikus új pártokkal szembeni „tematikus” és „karizmatikus” elvárásait, akkor elkezdhetjük komolyan venni ezt az opciót.

A románok 35,8 százaléka azt állítja, hogy nem szavazna új pártra. 29,8 százalék viszont igen, 23,6 százalék pedig bizonytalan. 10,8 százalék választja a nem tudom/nem válaszolok lehetőséget. Ha a mintát az „internet-hozzáférés” változó alapján osztjuk fel, akkor az internet-hozzáféréssel rendelkezők és ilyen lehetőséggel nem bírók közötti legnagyobb különbség a „nem szavaznék új pártra” változatnál (az internethez hozzáférők 33 százaléka választotta ezt, az internethez hozzá nem férőknek viszont 41 százaléka) és a bizonytalanoknál tapasztalható (az internethez hozzáférők 25,8 százaléka bizonytalan, míg az internethez hozzá nem férőknél az arány 19,6 százalékos).

A „közösségi hálózatokon fiókkal rendelkezők” változó szemszögéből nézve, ugyanezen kérdés esetében ugyanannál a két lehetőségnél tapasztalhatók a legnagyobb különbségek: a közösségi hálózati fiókkal rendelkezők 29,5 százaléka nem szavazna új pártra (a közösségi hálózati fiókkal nem rendelkezők 41 százaléka nem szavazna új pártra); a közösségi hálózati fiókkal rendelkezők 28 százaléka bizonytalan, míg a közösségi hálózati fiókkal nem rendelkezők esetében 20 százalék a bizonytalanok aránya. Az internet-hozzáféréssel, vagy közösségi hálózati fiókkal nem rendelkezőkben nagyobb a fenntartás az új pártokra szavazással szemben, mint azoknál, akiknek van internet-hozzáférésük és/vagy közösségi hálózati fiókjuk.

A felmérés 1.085 fős mintán készült, +/- 3 százalékos hibahatárral.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár
Krónika

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár

Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro