// 2024. december 2., hétfő // Melinda, Vivien
brüsszeli tasli

Mi hiányzik ahhoz, hogy igazán szeressük Romániát?

// HIRDETÉS

Pár alapvető dolog. Amelyek viszont odavezetnek, hogy az ember előbb-utóbb belefásul. És elmenekül. Vagy vegetál.

Jelen szöveg az Adevărul oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Legalábbis túlzásnak vagy szinte főbenjáró bűnnek számít azt a kérdést feltennünk magunknak, hogy érdemes-e Romániát szeretni. Magától értetődő, hogy szeretnünk kell. Kötelességünk. Valószínűleg százezer okot kapnánk, melyek miatt nem kellene ilyen kérdéseket feltennünk magunknak. De nagyon kevés olyat, amiért szeretnünk kellene.

Persze, a történelemre, a családra, az ősökre, az áldozatokra, a hagyományokra és a romantikus kategória más példáira való hivatkozás nagyon is érvényesnek tűnik. Csakhogy a ma élők számára egészségesebb dolog lenne konkrét, kézzel fogható példákat mondani, hogy újra hinni tudjanak abban, ami Románia lehetne.

Ám úgy hiszem, hiányzik két elem, melyek nélkül iszonyatosan nehézzé válik saját hazánk szeretete.

Ezek közül az első

az ahhoz szükséges erő hiánya, hogy tegyünk valamit.

Nem vagyunk képesek számítani vagy képviselni valamit. Hiányzik az erő valóban megváltoztatni valamit, ami nem megy. Ez nem olyan, mint amikor nem tudjuk, hogy hol a hiba, mi nem működik, mi nem tetszik. Mindnyájan tudjuk, mi nincs jól, nem kell ehhez túl bonyolult elemzés. Ennek ellenére egymás után telnek el az évek anélkül, hogy történne valami, ami jelentős és ami alapján azt hihetnéd, hogy jobban is mehetnek a dolgok.

A Colectiv-tragédia és a Hexi Pharma-ügy után azt gondolhattuk volna, alapjaiban megváltozik majd az egészségügyi rendszer. Valójában semmi sem történt. Az oktatás csődjéről szóló véget nem érő viták után azt gondolhattuk volna, hogy alapjaiban rendül meg a rendszer. És, apropó földrengés, az 1977-es után azt gondolhattuk volna, hogy ügyelni fogunk a városainkra, de íme, mégsem. Az autópályák úgy váltak nemzeti mániává, hogy egyetlen kilométernyit sem építettünk meg.

Valószínűleg mi vagyunk a világ egyedüli országa, ahol szinte egyszerre tüntetnek az igazságszolgáltatás felszabadításáért és autópályák építéséért. Ez a kétségbeesés és az erőtlenség legnyilvánvalóbb jele. Érvényes ez mindnyájunkra egyenként, az egész társadalomra, a politikai osztályra. Úgy tűnik, senki sem képes olyasmit tenni, amiben még hinni lehetne.

A második

a mélyen gyökerező hit abban, hogy semmi sem fog változni.

Abban, hogy semmi értelme fáradni bármivel. Abban, hogy semmi értelme próbálkozni. Ha nem vagyunk máris fáradtak, akkor biztosan csalódottak és kifacsartak vagyunk. Magától jön a lemondás. A még reménykedők menekülnek az országból. Különben nem is kell csodálkoznunk, amikor egy-egy Fireához hasonló politikus lekezelően azt mondja, hogy amennyiben nem tetszik, nyugodtan elmehetsz.

Ilyen körülmények között miért szeretnénk igazán Romániát? Mit kínál, hogy maradjunk? Vagy visszatérjünk? Vagy még reménykedjünk? Semmit. Csakhogy nehéz ennek bevallásához elég bátornak lenni és akkor az emlékekbe menekülünk, mert a jelen már teljesen reménytelen.

Ezért aztán

amikor azt nézzük, ami ma történik, elfog az undor.

Meg tudjuk érteni a politikai játékot, el tudjuk fogadni, hogy fontos a választási és a pártérdek. Azt is, hogy a kollégánkat szeretnénk elnöknek, kormányfőnek vagy polgármesternek. De elfogadhatatlan, ami a Parlamentnek ebben a hazug balettjében történik, mely egyszerre mímeli a demokráciát és a politikát. Lejárattuk a centenáriumot, a forradalom 30. évfordulóját, az első női miniszterelnökséget, a bizalmatlansági indítványt és valószínűleg nagyjából az összes olyan elvet és eszmét, melyek a társadalomban elviselhetővé teszik a légkört.

Így aztán nem marad más, mint maga a gyakorlat, a bátorság annak a kérdésnek a felvetéséhez, hogy miért szeretnénk még Romániát. Ez annak a legfőbb bizonyítéka, hogy még érdekel. Már maga a kérdésfelvetés is szükséges egy minimális társadalmi és mentális egészséghez. Nem másért, de a politikai propaganda még a nemzetszeretet és nemzeti büszkeség eszméjét is lejáratta.

Amíg nem tesszük fel magunknak a kérdést, hogy miért szeretnénk még ezt az országot és miként tudjuk mi megadni magunknak az örömöt, hogy szeressük, addig hamis hazafiságban és szomorú valóságban fogunk élni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden
Főtér

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden

Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.