Mi a teendő Újromániában?

Vegyük sorra: az első megközelítés, főleg online körökben, nagyjából így hangzik: tartsuk meg a jelenlegi kormányt, lássuk, honnan szerez pénzt a kampányban megígért összes alamizsnára. November 15-e volt a költségvetési vita határideje, és még a tervezet sem készült el. Pontának pénzt kell szereznie a tb-járulék csökkentésére (5 milliárd lej), a nyugdíjak emelésére (2,7 milliárd lej), a katonai szektor béremelésére (270 millió lej), az oszlopadó 1,5 százalékról 1 százalékra csökkentésére (500 millió lej), az üzemanyagokra kivetett jövedéki adónak az euró referenciaértéke módosításával végrehajtott csökkentésére –

ezeket mind megígérték a kampányban.

Ezen kívül a hiányt 2,2-ről 1,4 százalékra kell csökkenteni, mert az Európai Bizottság arra figyelmeztette a kormányt, hogy további legalább 10 milliárd lejt kell előtalálnia.

A második, a jobboldali politikai körökben megfogalmazott vélemény: megbuktatjuk Pontát és előrehozott választást provokálunk ki, új többséget hozunk létre és kijavítjuk, amit kell – végigvisszük a választási eredményt.

De: mindkét megközelítésben a szakértői háttér képezi az alapvető gondot. Ha a helyén hagyják Pontát, kénytelen ugyanazokat az embereket használni a minisztériumokban. Ha megbuktatják, akkor nekik kell a régi garnitúrádat berakni a tisztségekbe. Ez a két évtizednyi kontraszelekció eredménye –

nem voltak képesek szakértőket bevonni

a rendszerbe, az értékeket a táskahordozók és a piheleszedegetők privatizálták. A kulccsal a nyakukban felnövő gyermekek időközben külföldre mentek, tanulni és szakmát szerezni – és sohasem kapták semmi jelét annak, hogy Románia választottainak szükségük lenne rájuk. Nem hiszem, hogy az egyszerű emberek közül bárki képes lenne egy nevet mondani – talán Aurescuét, aki Romániát az Ukrajnával szembeni vitában (Kígyók szigete) képviselte. A pártoknak, akár tetszik, akár nem, le kell majd mondaniuk a tisztségek furcsa algoritmusáról, mellyel a minisztériumokat a befolyásos területi szervezetek között osztották szét.

A politikai vezetők, ha bölcsek lennének, megértenék, hogy a kormányzás – mindenekelőtt – bizalmat feltételez, és itt újra Lettország példáját hozom fel: a bérek csökkentése előtt a parlamenti képviselők a saját javadalmazásukat csökkentették 30 százalékkal, és a lettek szolidárisak voltak az ország válságkezelésében.

A románoknak jelenleg szimbolikus gesztusokra van szükségük – valószínűleg az amnesztiatörvény elmeszelésének (holott eddig 21 kísérlet volt!), az elektronikus és levélben történő szavazásról szóló intenzív tárgyalásoknak, valamint a diaszpórában kialakult káoszért vétkesek sürgős leváltására irányuló nyomásgyakorlásoknak leszünk a tanúi.

Másrészt, mit fog tenni Johannisi? Victor Ponta esetleges leváltása politikai konfliktusokat von maga után, az újdonsült elnök imázsa pedig a Cotroceni és Victoria-palota közötti botrányos évekkel kapcsolódna össze. Sőt: tételezzük fel, hogy kikényszeríti ezt a szimbolikus gesztust, és sikerül. De mi történik, ha elveszti az ANI-val (Országos Feddhetetlenségi Ügynökség) szembeni pert és három vagy öt évig nem tölthet be semmilyen köztisztséget? Aztán, a Legfelsőbb Bíróság is dilemmával küzd: ma hozzon-e döntést, miközben az Alkotmánybíróság csak december 9-én vitatja meg az ANI-rendelkezések törvényességét? És innen aztán a hógolyó tovább fog gördülni és kiderül majd, mennyire voltak megalapozottak az utóbbi negyed évszázadban elfogadott törvények.

Egy másik szimbolikus gesztus, melyet szintén Johannisnak kell végrehajtania: a képviselők számára és az egykamarás parlamentre vonatkozó népszavazás eredményének érvényesítése – a tévében minden párt egyetértett ezzel, de a bizottságokban mindegyik elutasította. Nem lesz könnyű dolga.

Ugyanez a helyzet a költségvetéssel – függetlenül attól, hogy a PSD-é, vagy az ACL-é: a törvény előírja, hogy az oktatásnak a GDP 6 százalékát kell megkapnia. Megsérti a törvényt csak azért, mert a pártok azt fogják mondani, hogy nincs pénz, vagy leteremti őket, egyértelműen, németesen, tollal a kezében megmutatva nekik, mennyi pénz megy el árvácskákra és szegélykövekre?

Sok dilemma, igaz?

De mindent egybevetve, egy dolog biztos. Románia óriási eredményt ért el: ezek az európai bulvárlapok által űzött emberek megmutatták – pont azoknak, akik azt hitték, külön faj vagyunk –, hogy náluk, évszázadok óta létező demokráciákban élőknél jobban értjük és tiszteljük a különbséget. Megmutatták, hogy ortodoxnak, románnak, vagy szülőnek lenni magánügy és nem választási program. Az európai sajtó 180 fokos fordulata pedig – szerencsére – letörli mindazt a port és mocskot, amit a bulvárlapok szórtak ránk.

Tudom, furcsán hangzik ez az általános lelkesedés közepette, szőrszálhasogatós csúfondárosságnak tűnik józan elemzéseket készíteni, amikor a tömeg olvasztott szurkos hordókat követel; tudom, divat vagy a szolgalelkűek, vagy a ciuvicák barikádján pózolni:

de vezércikktől függetlenül, a dolgok meg fognak történni –

és a nemzedékünk nyakában lógó kulcs most a politikai vezetők kezében lesz.