// 2024. október 22., kedd // Elod
autonómia

Még egy autonómia

Ukrajnában csak úgy hemzsegnek az autonómiák. Könnyű annak, aki mögött ott áll az orosz medve.

Odesszában tegnap létrehozták „Besszarábia Népi Tanácsát”, egy oroszbarát szervezetet, melyet az ukrán biztonsági szervek máris szeparatistának minősítettek. Az alapítók szerint az új szervezet „Besszarábia hét fő közösségét egyesíti: a bolgárokat, a gagauzokat, az oroszokat, az ukránokat, a cigányokat, a moldovaiakat és a lengyeleket”.

Besszarábia Népi Tanácsa 21 tagból fog állni, 3-3 az előbb említett nemzeti közösségek mindegyike részéről. Besszarábia Népi Tanácsának elnökévé Dmitrij Zatulivetert választották meg (aki ugyanakkor az Ukrajnai Transznisztriaiak Szövetségének elnöke is). Ennek a szervnek már van honlapja (rada-bessarabia.org), melynek domain nevét Moszkvában jegyezték be. Besszarábia Népi Tanácsának címere egy horgonyból és egy szőlőfürtből áll, mely Odessza tengeri területét és a besszarábiai szőlészetet képviseli, bár nem világos, hogy a szervezet az ukrajnai Dél-Besszarábiára terjed ki, vagy Moldova Köztársaságra is. Az új szervezetnek az „Akarat és munka” a jelmondata.

Ellentmondásos információk

Az odesszai összejövetelen állítólag jelen volt a szélsőjobboldali bolgár ATAKA párt egyik képviselője, Szvjatoszlav Projnov is, akit az ukrán sajtó e párt ifjúsági mozgalmának elnökeként mutatott be. A bolgár sajtó szerint Projnov nem tagja az ATAKA pártnak, a párt ifjúsági szervezetét Denisza Gadzseva vezeti. Az ATAKA párt tegnap egy közleményt küldött a szófiai sajtónak, melyben az áll, hogy Szvjatoszlav Projnov nem a pártot képviseli.

Az ukrajnai sajtó beszámolói szerint Chişinăuból Mihail Garbuz (a Moldova Hazafiai párt elnöke) és Grigore Petrenco volt kommunista képviselő (aki az Adevărul Moldova megkeresésére tagadta részvételét) vett részt Besszarábia Népi Tanácsának alakuló kongresszusán. A konferencia előtt Besszarábia Népi Tanácsának nyolc képviselőjét az ukrán rendfenntartó szervek állítólag őrizetbe vették szeparatizmus vádjával, mert a kongresszust beharangozó röplapokat osztogattak.

Mit akar Besszarábia Népi Tanácsa

Dmitrij Zalutiveter szerint „az a feladatunk, hogy Besszarábia nemzeti-kulturális autonómiastátuszt kapjon. Tartományunk hazafiai vagyunk és tőlünk függ a jövőnk. A Népi Tanács a besszarábiaiak új önszerveződési formája”. A továbbiakban ismertetjük Besszarábia Népi Tanácsának programját és kiáltványát.

A program

Besszarábia Népi Tanácsa független szervezet, mely azokat a polgárokat fogja össze, akiknek nem közömbös a Duna térsége, akiket érdekel a régió társadalmi-gazdasági, etnikai-kulturális, oktatási és politikai fejlődése. A Népi Tanács az önszerveződés, az önfinanszírozás elve alapján működik és polgári egyesületi státusza van. A Népi Tanácsban egyenlő jogú képviselettel rendelkeznek majd az ukránok, az oroszok, a bolgárok, a gagauzok, a cigányok, a moldovaiak, a lengyelek és mások kulturális-nemzeti egyesületei, de a területi közösségek, a kozák szervezetek és a katonai egyesületek is, melyek támogatják a Tanács céljait és célkitűzéseit.

Az Ukrajna jogrendje és alkotmánya alapján működő Besszarábia Népi Tanácsa javaslatokat tesz a nemzeti nyelvek, az oktatás, a kultúra és identitás fejlesztésére a régióban. A Tanácsot az életszínvonal növeléséért, Besszarábia társadalmi stabilitásáért és gazdasági jólétéért folytatott harc jellemzi. Az egyik stratégiai cél az összes nemzeti közösség képviseletének biztosítása Odessza régió vezetőségi szerveiben. A szervezet vizsgálja egy különleges területi jogállású nemzeti-kulturális klaszter létrehozásának lehetőségét. A Tanács Ukrajna alkotmányának szigorú tiszteletben tartásáért száll síkra. A Tanács támogatja a területi integritást és a szövetségen kívüli ország státuszát. Amennyiben Ukrajna csatlakozik a NATO-hoz, a Tanács fenntartja magának a jogot Besszarábia önrendelkezésére.

Besszarábia Népi Tanácsa a helyzet elemzését tervezi, hogy regionális programokat lehessen a hatóságok minden szintjének napirendjére tűzni. A Tanács védelmezni fogja Besszarábia minden lakójának jogait és szabadságait, nemzetiségtől és vallástól függetlenül. A terv partnere a bulgáriai Európai Kommunikációs Központ.

Besszarábia Népi Tanácsának kiáltványa

Mi, a Duna régiója iránt nem közömbös, a régió társadalmi-gazdasági, etnikai, kulturális, oktatási és politikai fejlődésével törődő lakosok kijelentjük egy új polgári egyesület, Besszarábia Népi Tanácsa létrehozását. A jelenlegi alkotmány és az ukrán törvény alapján működő Besszarábia Népi Tanácsa a régió, a nemzeti nyelvek, az oktatás, a kultúra és az identitás többirányú fejlesztését javasolja. Besszarábia Népi Tanácsa a nemzeti közösségek szövetségének, a köztük zajló párbeszéd fokozásának, de a térségbeli béke és megértés erősítésének is platformja lesz. A regionális helyzet elemzése azt mutatja, hogy Besszarábia a társadalmi-gazdasági válság, a munkanélküliség és a szovjet infrastruktúra lerombolása miatt szenved. A régió nem kap támogatást és éppen csak túlél. Az ipar és a kikötők gyakorlatilag már nem működnek. A mezőgazdasági ágazat visszaszorul, a feldolgozóipart is lerombolták. Illúziónak bizonyult az a remény, hogy a kijevi hatalomváltás jó irányú változást hoz. Besszarábiából távoznak a fiatalok és a munkások. Ezek olyan komoly jelzések, melyek miatt el kell gondolkodnunk a jövőnkön, de cselekednünk is kell. A Népi Tanács törvényjavaslatokat fog készíteni, melyeket az odesszai törvényhozó szervek elé terjeszt.

Mi vagyunk régiónk hazafiai, és a jövőnk tőlünk függ.

A Népi Tanács a besszarábiaiak új önszerveződési formája. Mindenki meghallja majd a hangunkat. Cselekedeteinket az emberek és a történészek fogják értékelni. Besszarábia Népi Tanácsának minden napja a harc és a döntések napja lesz. Jelen kiáltvány elfogadja Besszarábia Népi Tanácsának fejlesztési programját, mely meghatározza a struktúrát, a szabályzatot és a döntéshozatali eljárásokat.

Éljen Besszarábia virágzó régiója!

Éljen a Népi Tanács!

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Harmincöt év után is nagyot üt a ’89-es forradalom a filmvásznon
Főtér

Harmincöt év után is nagyot üt a ’89-es forradalom a filmvásznon

Pattanásig feszülő idegek a forradalom előestéjén: Bogdan Mureșanu első, remek nagyjátékfilmje igazi közönségkedvenc.

Alacsonyan szállt egy autó a dél-erdélyi autópályán, több mint 3000 lejes bírság volt a „jutalom”
Krónika

Alacsonyan szállt egy autó a dél-erdélyi autópályán, több mint 3000 lejes bírság volt a „jutalom”

Óránként 210 kilométeres sebességgel száguldott egy autós vasárnap az A1-es jelzésű dél-erdélyi autópálya Déva és Nagylak közötti szakaszán – közölte a rendőrség.

Elfogadta a szenátus az AUR tervezetét, amely megszüntetné a székelyföldi románok „diszkriminációját”
Székelyhon

Elfogadta a szenátus az AUR tervezetét, amely megszüntetné a székelyföldi románok „diszkriminációját”

Hallgatólagosan elfogadta hétfőn a szenátus a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvénytervezetét arról, hogy a többségi nemzethez tartozó állampolgárok a nemzeti kisebbségekével azonos feltételek mellett alakíthatnak egyesületeket.

Szinte hazajár párjával Kolozsvárra: interjú Koltai Róberttel, aki gyerekként labdaszedő világbajnokságra készült
Krónika

Szinte hazajár párjával Kolozsvárra: interjú Koltai Róberttel, aki gyerekként labdaszedő világbajnokságra készült

Koltai Róbert színművész, a magyar színházi és filmes szakma kiemelkedő, jól ismert alakja a 24. Filmtettfeszt alkalmából érkezett Kolozsvárra élet- és alkotótársával, Gaál Ildikóval.

Megtalálták a kirándulás közben eltűnt kisfiút
Székelyhon

Megtalálták a kirándulás közben eltűnt kisfiút

A keresőcsapatok kedden délután megtalálták a kiskorút, aki a Szovátához tartozó Szakadát település erdei területén tűnt el a délben.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.