Meddig bírja még Románia? És mire jó az neki?

Két évvel ezelőtt, minden bűnünk ellenére, a térség éllovasai voltunk. Két évtizednyi bukdácsolás és sajátságos demokrácia után Románia olyan státusz felé haladt, amilyennel ritkán rendelkezett a történelemben: a kiszámítható, tisztességes, stabil partneri státusz felé. Igen, életszínvonalunk fényévekre volt a Nyugat jólététől, igen, Közép-Európához sem hasonlíthattuk magunkat, de a külpolitikában bizalommal tekintettek ránk. Ott ültünk a játékasztalnál.

Ez volt az egyetlen piros pont; amúgy az ismert zűrzavar, bozótos, a kerek pecsét mágiája.

Azoknak pedig, akik azt vetik a Cioloş-kormány szemére, hogy semmit sem ért el rövid mandátuma alatt, jó lenne, ha egy összebogozott és összegabalyított, majd újra összebogozott és a végtelenségig újra és újra összebogozott fonalgombolyagra gondolnának – ezt hagyták hátra az előző kormányok. És hogyan jutottunk idáig? Egyszerűen: mindegyik csak azért tartott életben állami cégeket és közhasznú vállalatokat és mindenféle ügynökségeket, hogy legyen hova elhelyezni a rokonokat és a párttagokat, klienseknek, haverokat; így dugul el rendszer, így válik a bürokrácia minden akadályává.

És amióta a szocialisták a nép távolmaradásával megnyerték a választásokat, minden a feje tetejére állt. Csakhogy ezúttal már nemcsak mi, románok vagyunk benne az örvényben. Úgy tűnik, hogy a demokrácia az egész civilizált világban alku tárgyát képező szeszéllyé vált. Miért rossz ez nekünk? Előtte

még volt, aki megrángassa az ingujjunkat, kaptunk egy-egy nyaklevest és félig önszántunkból,

félig kényszerből mégiscsak visszatértünk az euro-atlanti integráció projektjéhez. Úgy tűnik, ennek a világnak most már vége kezd lenni, a vezetők egyre korlátoltabbak, egyszerűen műveletlenek: nem elemzés van, hanem érzelem és ravaszság, nem könyvtár, hanem beszélgetős műsor.

Ennél sokkal rosszabb – mert nálunk mindig van ilyen – az, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) élén álló banda remekül érzi magát, szabadon mozoghat, visszatérhet a kezdeti rossz szokásaihoz, azokhoz az időkhöz, amikor Rodica Stănoiu (a Năstase-kormány igazságügy-minisztere volt – a szerk.) a pártgyűlésen kérdezgette, hogy melyik aktáknak adjon „zöld utat”. Már nincs, ki megrángassa az ingujjukat, az Európai Unió amúgy sem számított túl sokat a szocialistáknak, a NATO-val még óvatosak, mert egyrészt félnek az AEÁ-tól, másrészről pedig

a még szabadlábon levő, jogerősen elítélt Dragnea továbbra is reménykedhet abban, hogy szelfizhet egyet Trumppal.

Románia hamar elakad majd ezek vezetésével. Nem is tudja az ember, miben reménykedjen inkább: ha most kergetik el őket a kormányból, amennyi hülyeséget csináltak a szocialisták a törvényekben és az intézményekben, az újonnan érkezők a rendszerek újbóli reformjára kényszerülnek – márpedig ez időigényes és fájdalmas lehet, és az ostobák – sok van belőlük ebben az országban – nem a pészédéseken fogják számon kérni. Ha meg hagyod, hogy a saját fejük után kormányozzanak, akkor a Dragnea körüliek egy euró-Fehéroroszországot vagy Törökországot csinálnak ebből az országból, egyfajta fantomot, mely csak földrajzilag kacérkodik Európával.

Bár első látásra nem látszik, Románia most a saját történelmi esélyét teszi kockára – csakhogy ezúttal nem ászpókere van, hanem foul hand-je.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.