Magyarország gyűjti az érmeket Rióban, Románia röhögteti magát

Miközben ezeket a sorokat olvasod, Románia éppen nevetségessé teszi magát a riói olimpiai játékokon. Kilenc napnyi versengés után (vagyis már túl vagyunk a játékok felén) hazánk küldöttsége csak négy érmet kapart össze: egy-egy arany- és ezüst-, valamint két bronzérmet. A helyzet kínosságát mutatja, hogy Romániát Fehéroroszország, Thaiföld vagy Kazahsztán is megelőzi az éremtáblázaton és egy szinten van Fidzsivel, Szingapúrral vagy Koszovóval.

Ha az nem igazán piszkál, hogy hazádat Kazahsztán is lenyomja az érmek terén, íme, az a kis részletkérdés, amitől az otthoni fotelben egy csomó sportkedvelőnek felment a vérnyomása: az olimpiának Magyarország a főszereplője, az a szomszédunk, mellyel azt hisszük, hogy képesek vagyunk egyenlő félként felvenni a versenyt. A magyarok már 11 érmet szereztek Rióban, ebből öt arany és három ezüst, és az a céljuk, hogy a verseny végéig még legalább ennyit szerezzenek.

A románok persze nagyon felháborodtak emiatt: „A magyarok hogyhogy jobbak nálunk még sportban is?” Tévedsz, ha azt hiszed, hogy ez véletlen vagy, hogy a sportban egy súlycsoportban lennénk a magyar szomszédokkal. Íme, miért nem:

Magyarországon mindig hagyománya volt a sportnak

Sokan jönnek azzal, hogy mekkora hagyománya van a románoknál a sportnak. Ez azért nem így van. Magyarországon, bár 2,5-szer kisebb Romániánál, mindig is nagyobb hagyománya volt a sportnak. A magyarok 25 olimpiai játékon vettek részt, ahol 476 érmet gyűjtöttek. Az olimpiai érmek összesített táblázatán Magyarország a 8. helyen van és csak a világ nagyhatalmai előzik meg. Míg Románia csak 20 játékon vett részt és ebben a rangsorban csak a 15. helyen áll, 301 éremmel. Hazánk még az olyan sportágakban is rosszabbul áll Magyarországhoz képest, melyekről azt hisszük, hogy lehengerlők vagyunk: vívás, atlétika, sportlövésze, birkózás.

A legutóbbi olimpiai játékokon ugyanilyen nagy volt a különbség közöttünk. A szomszédunk Londonban, 2012-ben a tizedik volt az éremtáblázaton, nyolc darab arannyal, miközben mi a 27. helyen fejeztük be az olimpiát, alig két aranyéremmel. Igaz, kétszer többet kaptunk, mint idén, de akkor is szégyenletes.

A magyarok még a románok körében legnépszerűbb sportban, a labdarúgásban is leköröznek minket. Miközben a román az 1994-es aranycsapat miatt veri a mellét, annak csúcspontja egy szerencsétlen negyeddöntő volt az 1994-es világbajnokságon, míg a magyaroknak két világbajnoksági döntőjük és egy európai bajnoksági harmadik hely van a tarsolyukban. A három olimpiai aranyérem mellett, ahol Románia egyelten nemesfémet sem szagolt.

Magyarország befektet a sportba, Romániában ez nem elsődleges

A sportban a hagyományoknál is fontosabbak a befektetések. Mindenki számára világos, aki nem tegnap jött a világra, hogy üres hassal, az alapvető feltételek biztosítása nélkül nem lehet teljesíteni. Persze senki sem várja el, hogy a kormány vagy a helyi hatóságok számolatlanul öntsék a pénzt a sportba, főleg, hogy idehaza más területek is csapnivaló állapotban vannak. De az is egyértelmű, hogy nem lehetsz egyenlő versenytársa másoknak, ha az olimpikon atléták parkokban edzenek, Romániában pedig nincs elég sportcsarnok és olimpiai méretű medence. Vagy amikor a kormány pont az olimpiai játékok évében csökkenti a sport költségvetését.

Ráadásul a tömegsport sem áll jobban. Bukarest új főpolgármestere például nemrég lemondta a Via Sport eseményt, amely az egyszerű embereknek biztosított némi mozgási lehetőséget a hétvégeken. Az iskolai testnevelés helyzete ugyanilyen drámai. Ha nem a diákok szereznek maguknak egész évre szóló felmentést a sportolás alól, akkor termek nem nagyon vannak erre.

Ezzel szemben Magyarország az első helyre tette a sportot az elsődlegességek sorában. Ez nem feltétlenül követendő példa, de ez a helyzet. Az utóbbi öt évben mindenféle programokat indítottak a sport talpra állítása és korszerűsítése érdekében, beleértve a sportcélú épületeket és pályákat fejlesztőknek nyújtott adókedvezményeket is. A magyarok elsősorban az ország öt legnépszerűbb sportjára összpontosítottak: labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, jégkorong és vízilabda. Az utóbbi időben végrehajtott beruházások és fejlesztések alapján pedig már arról is álmodozhatnak, hogy 2024-ben olimpiai játékokat szervezhetnek, amire Budapest már be is nyújtotta a pályázatát.

A labdarúgást nem is említve, ami igazán fáj az egyszerű polgárnak. A magyarok öt éve elindítottak egy reformot, stratégiájuk eredményeként pedig a nemzeti válogatottjuk a nemrég véget ért európai bajnokság egyik meglepetése volt. Ahol Romániát Albánia iskolázta le.

A magyarországi szurkolókat nemcsak a foci érdekli, mint a románokat

Ha nem a fociról van szó általában és a Steauáról kimondottan, akkor a román a világ legképmutatóbb szurkolója. Amolyan eredményfüggő szurkoló, aki nagyon gyorsan lázba jön, de ugyanolyan gyorsan el is múlik neki. Amikor az elmúlt napokban aranyat szereztünk vívásban, a közösségi hálózatokat ellepték a hevesen dobogó szívű fiúk és lányok, akik azzal döngették a mellüket, hogy már kiskoruk óta nagy hívei ennek a sportnak. Miközben ujjal mutogattak azokra a nemzettársaikra, akik nem szentelnek elég figyelmet ennek a sportágnak. Nyugodtan tűzbe teheted a kezed, hogy ezek egyike sem nézett vívást soha életében.

És mindez ciklikusan megismétlődik. Múlt ősszel például, miután Románia rögbi-válogatottjának sikerült elérnie egy győzelmet a világbajnokságon, minden román erről a sportágról beszélt. Tudod, a klasszikus refrén: „Támogassuk a rögbit, mennyire kemények a fiúk, bla-bla!” Aztán persze többé senkit sem érdekelt a rögbi. A válogatott szinte üres nézőterek előtt játszotta az itthoni mérkőzéseit, a hazai bajnokság mérkőzésein pedig csak a játékosok rokonai vesznek részt. Ez minden sportágra érvényes, akár egyéni, akár csapatjáték.

A magyarokat, velünk ellentétben, nemcsak a Facebook-on érdekelnek más sportágak, vagy ha éppen győz a csapatuk. Néhány példa az utóbbi évekből: a jégkorong-válogatott 8.700 néző előtt játszott, Magyarország férfi kézilabda bajnoka pedig átlagosan ötezer néző előtt játszott a Bajnokok Ligája otthoni mérkőzésein.

Ezen kívül a legutóbbi európai statisztikák azt mutatják, hogy minden harmadik magyar évente legalább egyszer elmegy egy sporteseményre, ami csak minden ötödik románra igaz. Nyilvánvaló, hogy a több néző több támogatót, vagyis több pénzt jelent a sportnak.

A román sportolóknak kültelki mentalitásuk van

És van még valami. Bármennyire is megpróbálnád mentegetni a román sportolókat, lehetetlen nem észrevenni, hogy az egész nemzet régi rossz szokásaitól szenved. Az ország sportolóinak jelenleg is szokásuk másokat hibáztatni a kudarcaikért. A legutóbbi ilyen esetre éppen Rióban került sor, egy szimpatikus vívó részéről. Miután a negyeddöntőben kikapott (egy magyartól), a bírót hibáztatta, mint egy igazi román. Amúgy ez a „bíró csalt velünk szemben” kedvenc lemez a román sportban, mind a sportolók, mind az elemzők részéről.

Ha meg mégis sikerül nyerni valamit, akkor a román sportolók az őket korábban bírálókkal igyekeznek rendezni a számlát. Ezt tette múlt télen a kézilabdázó Cristina Neagu. Neagu rögtön azután, hogy bejutottak a világbajnokság elődöntőjébe, nekiment azoknak, akik – amúgy jogosan – bírálták korábban a válogatottat, mert az első három mérkőzését elvesztette a versenyen. Ugyanígy tett most Florin Mergea is, aki Rióban teniszben szerzett párosban ezüstérmet. Más valószínűleg karrierjének egyedülálló pillanatát ünnepelte volna és a saját dolgával foglalkozik. Ezzel szemben a román sportoló nekiállt az interneten Cristian Tudor Popescut szidni, mert az újságíró bírálta a döntőben mutatott játékát.

Így aztán, pénz és a nézők érdeklődése nélkül, amatőr mentalitású sportolókkal nincs mit csodálkozni, hogy ilyen rosszul állunk. Négy év múlva, Tokióban valószínűleg még rosszabbul fogunk állni.

Fotó forrása: mob.hu