// 2024. október 1., kedd // Malvin
lehallgatás

Kiberszekuritáté

A tökéletes titkosszolgák kora mioritikus hazánkban is beköszöntött. Kibernetikus megfigyelő báránykák és lehallgató juhászrobotok, előre!

A képviselőház szakbizottságai a múlt héten elfogadták a telefonkártyák vásárlóinak azonosításáról és nyilvántartásba vételéről szóló törvénytervezetet.
Ismerve a román parlamenti képviselők hazafias és nyilvánvalóan antiterrorista erényeit, a törvénytervezetet minden bizonnyal 987 igen szavazattal fogják elfogadni.
Szintén a múlt héten és szintén a képviselőház szakbizottságaiban megvitatták a számítógépes biztonságról szóló törvénytervezetet, mely – többek között – a titkosszolgálatok kérésére lehetővé teszi a hozzáférést bármely számítógép adataihoz.
 
Íme, a Securitate lépést tart az idővel, most már kibernetikus is.

Ismerve a román parlamenti képviselők hazafias és nyilvánvalóan antiterrorista erényeit… (lásd a fentebbi második bekezdést).
Vannak bizonyos civilszervezetek – nem mondok nevet, tudják ők, kikről van szó –, melyeknek mintha nem lenne más dolguk, mint állandóan keresztbe tenni az államnak, amikor az meg akarja védeni a polgárokat (vagy a bolygót).
A telefonok lehallgatása, a mail-ek elolvasása, a lakásokba való behatolások, hogy különféle tárgyakat (mikrofonokat, videokamerákat stb.) keressenek (vagy hagyjanak ott), a telefonkártyákat vásárlók azonosítása és nyilvántartásba vétele (mikor várható a kenyér csak személyi igazolványra adása, mert ilyen már 1989 előtt is létezett, csak nem volt elég eszük azt mondani, hogy nemzetbiztonsági célból történik így), a számítógépek tartalmának átkutatása: megannyi eszköz, melyekkel az állam a polgárait védi.
Az állam ezen lépéseinek számos hatása van. A polgárokat nemcsak megvédik, de abban is segítik őket, hogy megszabaduljanak gátlásaiktól, félénkségüktől és általában véve attól az önmagukba zárkózástól, amit az okoz, hogy magánéletüket földalatti körülmények között, titokban, rejtetten, annak a közösségnek a szemeitől távol élik, melynek mi mindannyian a részei vagyunk.
 
Miféle magánélet az, amelyik rejtetten zajlik?

Magánéletet akarsz? Hát akkor menj a dzsungelbe, ember. A pusztába. Ahol nincs senki. Ahol közösség van, ott a csoportban zajlik az életed. Persze, hogy magánélet marad, ezt az állam garantálja neked, csakhogy csoportban kell folytatni.
Miért, van bárkinek valami rejtegetnivalója? Rejtőzködni akarsz? Miért? Mit akarsz rejtőzködve tenni? Az csak valami szégyenletes vagy veszélyes lehet. Máris gyanús vagy. Terroristafióka…
A következő lépés valószínűleg az lesz, hogy mindenkit egy táblácska viselésére fognak kötelezni, mint ahogy minden kocsinak van rendszámtáblája, melyre majd felírják, jól láthatóan, a nevedet, a személyi számodat (feltétlenül), születésed helyét és dátumát, lakcímedet, vércsoportodat, jelenlegi betegségeidet. Az összeférhetetlen, törvénysértő személyek könnyebb azonosítása érdekében. Ajaj, vagy már most is viseljük ezeket a táblácskákat a megfigyelő kamerák, vagy a csendőrség által – állítólag – sikeresen alkalmazott arcfelismerő szoftver által könnyen azonosítható arcképünk formájában?
 
Maradt talán még valami, aminél még nem kérik a személyi igazolványos azonosítást: a gondolatok.

Használjuk ki ezt a – még be nem töltött (valószínűleg nincs rá finanszírozás) – biztonsági rést és mondjunk köszönetet, gondolatban, felelősen, a mindig is a rendelkezésünkre álló államnak és titkosszolgálatoknak azért, hogy kigyógyítanak minket a magányból.
Dan Mihai - ügyvéd

Dan Mihai 34 éve jogász, 20 éve ügyvéd. 2001 óta tagja az APADOR-CH-nak. Szakterületei: büntetőjog, döntéshozatali átláthatóság, hozzáférés a közérdekű információkhoz, szólásszabadság.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.